Egy terrorszervezet története
az Irodalmi Vademecum archívumából [2001]
Szerző: Lehotka Gábor
Nem lehet elmenni a terror mellett. A mai fiatal nemzedékeknek is – szerencsére mi nem éltük meg – tisztában kell lennie azzal, milyen politikai berendezkedés volt Magyarországon néhány évtizede, és kik irányították mindezt. S akkor nem fordulhat elő a szerecsenmosdatás.
Aki végigolvassa a könyvet, még hetekig magán hordhatja, érezheti a súlyát. Egy dolog azonban biztos: az egyik szereplő utolsó oldalon lévő magyarázkodásának – frappáns befejezés! – nem fog bedőlni. És könnyen elválaszthatja az ocsút a tiszta búzától, ha az 50-es évek berendezkedésének értékeléséről lesz szó.
Kiszely Gábor 1949-ben született Budapesten. Németországban politológiát, történelmet és színháztudományt tanult, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán teológiát végzett. Számos hazai és határainkon túli hetilapban, folyóiratban, publikál, több német rádióállomás munkatársa. Eddig megjelent művei: Hallom, Izráel… (1996) – melyért megkapta a Szentföld fővárosának Pro Urbe díját –, Mi, rómaiak (1997), A szabadkőművesség – história, titkok, szertartások (1999), A leleplezett szabadkőművesség (2000). Előkészületben: Állambiztonság, 1956-2000.
Aki nincs velünk…
„Figyeljen az ország minden lakója!
Történt-e ilyen a ti időtökben
vagy őseitek idejében?
Beszéljétek el fiaitoknak,
fiaitok meg az ő fiaiknak,
azok pedig a következő nemzedéknek!”
Joel próféta könyve 1. 2–4.
A kötet mottójában szerepel, miért választottuk a Korona bemutatásánál e 2000-ben kiadott művet – azon kívül, hogy sikerkönyv lett. Két további szomorú aktualitás is megerősített ebben az elhatározásban. Néhány hete a főváros több pontján harsogó zeneszó mellett agitáltak, hogy kézjegyemmel erősítsem meg egy párt Kádár-szobrot állító tervét. A remegő kezű, létminimum határán, illetve alatt élő nyugdíjasokat, hajléktalanokat megértem. Azt azonban nem, hogy egy-két fiatal is aláírta – talán tudatlanságból, talán heccből.
A másik az amerikai merénylet.
Nem lehet elmenni a terror mellett. A mai fiatal nemzedékeknek is – szerencsére mi nem éltük meg – tisztában kell lennie azzal, milyen politikai berendezkedés volt Magyarországon néhány évtizede, és kik irányították mindezt. S akkor nem fordulhat elő a szerecsenmosdatás.
Aki végigolvassa a könyvet, még hetekig magán hordhatja, érezheti a súlyát. Egy dolog azonban biztos: az egyik szereplő utolsó oldalon lévő magyarázkodásának – frappáns befejezés! – nem fog bedőlni. És könnyen elválaszthatja az ocsút a tiszta búzától, ha az 50-es évek berendezkedésének értékeléséről lesz szó.
A párt ökle
Kiszely Gábor a gyökerekig, 1944–45 teléig megy vissza, bebizonyítja, hogy a nemzetközi helyzet fokozódása mellett az MKP hogyan kaparintja meg a hatalmat, aminek az orosz hadseregen kívül ekkor a legfontosabb támasza az ÁVH (ÁVO, PRO, GRO stb.) volt.
Tüzetesen megismerhetjük a módszereiket, személyiségüket, kirajzolódik a vezetők jelleme. Hátborzongató. Sokszor elég egy-egy mondat, amiből kiderül, hogy végtelenül primitív, sokszor beteges hajlamú emberek élet-halál urai lehettek abban az időben… Kétezer wattos lámpával szembe világítani; a vádlott fejére vizet csepegtetni; verni; sót nyalatni a földről, kiitatni a vécécsészét; zsarolni a családdal, a párttal (…) – mind bevált szisztéma volt.
Végigkísérhetjük, hogyan értek el sziklaszilárd jellemű embereknél, mint Mindszenty is, beismerő vallomást. Milyen „megdönthetetlen” bizonyítékokkal szolgált egy-egy koncepciós per – az esetek döntő többségében a vádlottakból kivert, „kiélezett” beismerő vallomás mellett semmivel nem lehetett bizonyítani a vádat. Ismerve a következményeket, megdöbbentő olvasni a forgatókönyvfajtákat, amiket a pártvezetés – nem csupán Rákosi – készített: mikor kell film, mikor csak rádióközvetítés. Percről percre lebontották a per menetét. A „kézi vezérlés” szerepe az elégtelen kicsikart vallomásoknál…
Letaglózó párbeszédekből, perszövegekből szemezget a szerző (Rajk-per, Kádár Rajk Lászlónak kihallgatás közben: „…A felszabadulás után a mi Pártunk által véres harcban kivívott BM-ben ellenséged megtelepítetted. […] Amerre mentél életedben, mindig átok és gyalázat jött a pártnak…”).
Szó van természetesen az 1953-ban feloszlatott, majd más formában tovább élő ÁVH-ról, tagjai 1956-ban játszott szerepéről, majd átalakulásukról. Nagyon sokan közülük, ha el tudtak táncolni saját pártjuk ökle elől, komoly pozíciók betöltése után nyugdíjasként, felelősségre vonás nélkül távoztak az árnyékvilágból – annak ellenére, hogy fennáll velük szemben a népellenes bűncselekmények gyanúja.
És a számok mindkét oldalon! Hatalmas apparátust mozgatott a Párt. Több százan foglalkoztak egy időben a vidéki „meggyőzéssel”, ami a gyakorlatban kulákverés volt. A másik oldal: Kiszely szerint minden harmadik magyar család megszenvedte az ÁVH átkos tevékenységét elhurcolás, bántalmazás formájában.
Miért nem szabad ma sem elmenni e mellett szó nélkül? A válasz a könyv bevezetőjében olvasható: „Iszonyt keltő jellemük, aszocialitásuk, megátalkodottságuk, lealjasulásuk, embertelenségük min-mind dokumentálható. […] Ha ezt ismerjük, talán kevesebbszer ismétlődhet meg a gyalázat.”
Hatalmas forrásanyag, a szerző, ha teheti, beszélteti szereplőit, így ítélkezik.
Az illusztrációk: egy-egy házkutatási jegyzőkönyv (Péter Gábornál két Mein Kampf-kötet…), leltár személyes tárgyakról. Bőséges a felhasznált irodalom. Külön fejezetben felsorolja az ÁVH (PRO, ÁVO) munkatársait. Egy gondunk akadt mindössze a kötettel: sok elütés, betűcsere, apró hiba tűnt föl.
Kiszely Gábor: ÁVH
Egy terrorszervezet története
Korona Kiadó, Budapest, 2000
Kötött, B/5, 380 oldal
Felelős szerkesztő Dürr Béla
Lektorálta M. Kiss Sándor
Kötésterv Richter Andrea
Nyomdai előkészítés Tordas és Társa Kft.
Nyomás és kötészet Széchenyi Nyomda Kft., Győr
A szerző fotóját Víg Sándor készítette
Fülszöveg
A több nagy sikerű könyv szerzőjeként ismertté vált Kiszely Gábor egyedülálló tényfeltáró munkájában jórészt még közzé nem tett dokumentumok alapján mutatja be a maga valóságában a Rákosi-rendszer erőszakszervezetét.
Még be sem fejeződött a második világháború, Budán még dörögtek a fegyverek, amikor a Magyar Kommunista Párt – a diktatúra nem is oly távoli kiépítésének érdekében – már gondoskodott saját politikai rendőrségének felállításáról. Vezetőjének jó előre kiszemelték Péter Gábor szabósegédet, aki minden képzeletet felülmúló módszerekkel igyekezett meghálálni a bizalmat, az ölébe hulló vezérőrnagyi rangot.
A kronológiai sorrendbe rendezett dokumentumokból sugárzik a kor szelleme, jól érzékelhető és érthető az a gyűlölet, amely ezt a terrorszervezetet a lakosság részéről körülvette.
A tényfeltáró dokumentumok bemutatásával egyidejűleg a szerző átfogó képet ad a magyar nép fél évszázados megpróbáltatásairól: külön fejezet foglalkozik az egyházüldözéssel, a kommunista zsidóüldözéssel, a bűnszövetkezet megrendülésével, az ÁVH-nak az 1956-os forradalomban és az azt követő megtorlásban játszott szerepével. A szerző szemléletére jellemző a hitelesség, tárgyszerűség, s az a törekvés, hogy emlékeztessen az emberi méltóságra s az élet értékeire.
