Tiltott opera, de kötelező meghallgatni

a papiruszportal.hu archívumából

Szerző: Szabó Ildikó

Cecilia Bartoli cédéje, mely a Decca/Universal Music kiadványa, az Opera proibita (Tiltott opera) címet kapta. Hogy miért, azt a kísérőfüzetben olvashatjuk, Claudio Osele tollából. Az énekesnő Händel, Alessandro Scarlatti és Antonio Caldara áriáiból állította össze a lemez anyagát. Cecilia Bartoli kétségkívül korunk egyik vezető énekese. Különleges technikája mellett az is érdeme, hogy a barokk korszak elfeledett operáit újra felfedezte.

Napjainkban a barokk opera újra reneszánszát éli, hol korhű hangszerek, hol a ma használatosak kíséretével. Új énekes tehetségek, a manapság divatos kontratenorok is szívesen tartják műsorukon a rendkívüli, a barokkban már gyermekkortól (sokszor hónapokig csak egy hangot) tanított technikát követelő áriákat.
Az egy levegővel történő futamok éneklésében Bartoli felülmúlhatatlan. Az addig Rossini-specialistának tartott énekesnő számára a Vivaldi Album átütő sikert hozott, ez az áriagyűjtemény pedig csak megerősíti a művésznő hozzáértését, tájékozottságát, elkötelezettségét a barokk zene mellett.

A lemezen gyors és lassú áriák váltják egymást. Cecilia Bartoli korongján a lassú áriák kevésbé átütőek, mint a virtuózak. Vibratója csak jelzésértékű, hangja sokszor nem is hallatszik (Scarlatti: Caldo sangue kezdetű ária vége, Handel: Lascia la spigna), ezekben a részletekben legfeljebb mezzofortét énekel. Előadása inkább a nagyon személyes, fájdalmas érzéseket helyezi előtérbe, az éneklést szinte a Sprechtgesanggal vegyítve, a hangok magassága azonban Bartolinál pontosan intonált. A belső átélést suttogással, levegővételekkel, sóhajtásokkal és az előbb említett minimális hangerővel közvetíti. A vibrato is minimális ezeknél az áriáknál. A mássalhangzók hol markáns, hol pedig alig hallható kiejtését is az érzelmek még plasztikusabbá tételét szolgálják.
A da Capo-áriák lassú középrészében viszont ez nem tapasztalható, mindig ízlésesen ötvözi a virtuóz részeket a kevésbé tempósokkal. A recitativók szövegtartalom szerinti előadása Bartoli egyik nagy erőssége: hangjával, énektempójával mindig árnyaltan ki tudja fejezni azt az érzelmi töltést, amit a szöveg megkíván (Caldara: Si piangete pupille dolenti).
A mély régióban sokszor sötétített, erőltetett hangszínt hallunk, sohasem a virtuóz részeknél (pl. a nyitó ária, Caldara: Vanne pentita a piangere), de ez a legtöbb mezzoszoprán, sőt szoprán énekesnél is megfigyelhető. Különösen szembeszökő az utolsó ária kezdete és az előző vége között az eltérő hangszín. A Lascia la spina kezdetű Händel-ária a legismertebb a lemezen, ezt az áriát a gimnáziumi tananyag is tartalmazza. Az áriát sokan, sokféleképpen elénekelték már, a Bartoli-féle is egy alternatíva a maga minimálissá tett zenei megfogalmazásával. A legrövidebb recitativo és ária Scarlattitól található. A friss, üde, páratlan lüktetésű ária a maga egyszerűségével, pasztorális zenei megoldásával a lemez egyik érdekessége.
A gyors áriák előadása különösen izgalmas. A művésznő (néhány kivételtől eltekintve) minden apró hangot kiénekel, tökéletes biztonsággal, sőt a dinamikai megoldásokkal sem szűkölködik. Trillái nincsenek elkenve, nem vibratónak hallatszanak, ahogy sok esetben másoknál, légzéstechnikája bámulatos.
A Marc Minkowski vezette Les Musiciens du Louvre nagyszerű partnere volt az Anita Ekberg (Édes élet)énekesnőnek. Különösen a lassú tempójú áriák kíséreténél, ahol a szép, korhű hangzás a kifejezőerővel párosul. Ki kell emelni a szólisztikus részeket, valamint a szólóének és szólóhegedű homogén egységét Händel Un pensiero o nemico di pace áriájában.
A lezárásokra is külön gondot fordít az együttes, soha nem hangsúlyozza az utolsó akkordot, sőt a hetedik áriánál (Händel: Come nembo che fugge col vento) jól is esik hallani a frappáns, rövidke zárást. Jól szólnak a vonósok, a fúvósok talán még jobban, és ne feledkezzünk meg a gitárról és a ritkán hallható theorbáról. De szerepel furulya (na jó, blockflöte) és orgona, csembaló is a hangszerek között.

A kísérőfüzet tanulságos elemzés mellett tartalmazza az áriák szövegét, valamint sok szép képet az énekesnőről, párhuzamba állítva Fellini Édes életével, főleg Anita Ekberggel, még a ruhák és a kalapok is szinte azonosak.

Nagyon jó lemezt ízlelgethetünk. Cecilia Bartoli hangja és főleg előadásmódja eltéveszthetetlen, a zenekar kiváló, az áriák érdekesek. A vokális és a barokk zenét kedvelőknek kötelező hallgatnivaló.

Cecilia Bartoli – Opera Proibita
CD Decca/Universal
475 6924
2005