Janáček: Glagolita mise, Debussy: Szent Sebestyén vértanúsága
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Lehotka Ildikó
Két különleges oratorikus műben gyönyörködhetett a Művészetek Palotájában a november 24-i koncerten megjelent közönség. Mindkét mű igen ritkán szólal meg, mindkettő viszonylag ismeretlen. Míg léteznek olyan darabok, melyeknek a címével, a zeneszerzői oeuvre-ben elfoglalt helyével tisztában van a hallgató, a közelmúltban Liszt Krisztusa a legjobb példa erre, addig Janáček Glagolita miséje és Debussy Szent Sebestyén vértanúsága – nemcsak a zene, de a cím is – jobbára ismeretlen a nagyközönségnek.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar folytatta azt a megkezdett utat, melynek egyik célja az ismeretlen vagy kevéssé játszott darabok bemutatása, hallhattuk az évadban Richard Strauss Daphné című bukolikus tragédiáját, Haydn és Bruckner Te Deumát. Oratorikus művek sajnálatosan ritkán szólalnak meg, most egy hét leforgása alatt két koncerten is találkozhatott az érdeklődő a ritkán megszólaltatott művekkel.
Leoš Janáček sokáig nem mutatott különösebb érdeklődést a liturgikus zene iránt, hívő sem volt, a Glagolita mise felkérésre született. A szerző panaszkodott az olmützi bíborosnak az egyik kisvárosi templomban hallott szegényes zenéről, mire a bíboros felkérte egy mű komponálására. A nyolctételes Glagolita mise, mely nem egyházi célú alkotás, ószláv szövegre készült, a hangzásvilág egészen egyedi, természetesen szláv intonációval. A rövid, fenséges I. tétel (Bevezetés) a régi zenét idézi, kvart és kvint hangközei hallatán asszociálhatott a hallgató Bruckner Te Deumára. A hegedűszólós Sanctus intim hangzása jól megfért a sokszor a hallgatóra rátelepedő hangzással, a szerző egyik legismertebb műve, a Sinfonietta is hasonló érzést kelt bennem. Leoš Janáček kiválóan építette fel művét, nem érződött hosszúnak, a rövidebb kezdőtételek után (egy-egy dallamcsíra köré épültek). Hatásos és helyenként meghökkentő volt a VII. tétel, az orgonaszóló.
A Nemzeti Filharmonikusok a darab zenekari részét jól játszották, de ezen a koncerten az volt a hallgató érzése, hogy nem ez a mű képezi repertoárjuk alfáját és ómegáját. A szokásosnál sokkal több, alig megfogható bizonytalanságot éreztem, a hegedűk intonációja, a rezesek pontatlan belépései sem megszokottak a zenekartól, ennek ellenére az Ószláv mise csodálatos szépsége kibontakozhatott. A Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) közreműködése, dús, homogén hangzása, a dinamikai ívek végletekig való feszítése nagyszerű volt. Borsos Edith telt szopránja tökéletesen illeszkedett a szláv zenei megfogalmazásba, Schöck Atala egészen szép hangszíne, zenei formálása tetszett. Boncsér Gergely szólama nehéznek tűnt, igen sokszor a magas tartományban indult szólója, amit a művész problémamentesen megoldott. Hangja erőteljesebb volt, mint korábbi szereplései alapján vártam. Kelemen Zoltán tolmácsolása is jól illeszkedett a darab menetébe, hangja kellemes.
Debussy Szent Sebestyén vértanúsága című misztériuma több művészeti ágat is feltételez, és éppen emiatt (is) kerül ritkán színpadra. A sajátosan köztes műfajú, a dráma, az oratórium, a balett és a pantomim elemeit keverő, francia nyelvű darabot Ida Rubinstein, a kor kivételes tehetségű táncosa ihlette, akit kiváló színésznőként is számon tartottak. Hogy a fényes körülmények közt megtartott bemutató langyos fogadtatásban részesült, az a köztes műfaji sajátosságok és a terjengősnek, a balladai sejtelmességet (nem tudjuk pontosan, mik is a történet szerteágazó kapcsolatai) túlzottan kihasználó d’Annunzio-szöveg miatt lehetett. A mű kivonatolt (a prózai részeket mellőző) változatát a bemutató karmestere, a darabot hangszerelő André Caplet végezte, Symphonic Fragments címmel játsszák esetenként.
Ez a darab sem tükrözi teljes mértékben szerzője stílusjegyeit, azonban gyönyörű a zene, az idős Debussy jócskán visszatért a klasszikusan a dallamot hangsúlyozó zenei anyagokhoz, a harmóniákhoz. A nagylélegzetű, ötfelvonásos darab egyaránt tartalmaz zenekari és kórus-, szólótételeket.
A Kovács János vezényelte előadás hallatán csodálkozik a hallgató, miért nem tűzik műsorra többször a Szent Sebestyén vértanúságát, mely egy igazán jó tolmácsolásban (mégha nem is használják ki az összművészeti lehetőségeket) felemelő. A zenekar és a kórus nagyszerűen szólt, kivételes érzékenységgel szólaltatták meg az eksztatikus táncokat, a női kar az Adonisz-siratót. Különösen izgalmas, érzéki volt Kovács Annamária és Schöck Atala első felvonásbeli duettje, a két sötéten bársonyos színű, sokszor unisono éneklő hang unikális. Celeng Mária szopránja is szépen csengett. A narrátor Pápai Erika volt, az összekötő szövegeket érzésem szerint kicsit túlhangsúlyozottan mondta, ez a zene kevesebbet bír el.
A kivetítőn követhettük az aktuális zenei részek címét, ez sokszor nem egyezett meg a kísérőlapon találhatóval.
A két darab keletkezése közt nem sok idő telt el, mégis más-más világba kalauzolja el a hallgatót. Érdemes volt a kettőt egy koncertbe fogni, sokáig emlékezetes marad mindkét oratorikus mű és előadásuk.
