Május 6.

Névnapok: Frida, Ivett, Ditta, Eliz, Evetke, Federika, Friderika, Ida, Iduna, Ivetta, János, Judit, Jutka, Ovídiusz, Szavéta, Tamara, Tankréd, Zsóka

Események:
1432 – felszentelik a genti (Belgium) Szent Bravo katedrálisban a reneszánsz kor egyik remekművét, Hubert és Jan van Eyck oltárképét (A Bárány imádása).
1935 – Audrey Wurdemann költő, a legfiatalabb akit Pulitzer-díjjal tüntettek ki (24 évesen) a Fényes lesben című kötetéért.
1940 – John Steinbeck Pulitzer-díjat kap az Érik a gyümölcs című regényéért.
1948 – Budapesten megszűnik a lengyel–magyar kulturális kapcsolatok terén tevékenykedő Magyar Mickiewicz Társaság.
1964 – Joe Orton Csak mint otthon… című drámájának premierje Londonban.
1966 – a Rolling Stones kiadja a „Paint It Black” című kislemezt az Egyesült Államokban (társuk, Brian Jones emlékére).
1972 – a táncház napja – a megrendezett első „városi” táncház évfordulójára emlékezve ünnepeljük.
1974 – Roger Sessions amerikai zeneszerző életművéért zenei Pulitzer-díjat kap.

Meghalt Maurice Maeterlinck (1862–1949) Nobel-díjas belga (flamand) származású francia nyelvű drámaíró, költő, esszéíró.
1911-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A Sainte-Barbe jezsuita kollégiumba iratták be, ám az intézmény vallásos szellemének megfelelően a francia romantika alkotásait kigúnyolták, az iskola falain belül csak vallásos tárgyú darabokat lehetett előadni. Ezek az élmények mély nyomot hagytak később műveiben. Már tanulmányai alatt is verseket és rövid regényeket írt. Bár drámái nagy sikert értek el, a korabeli kritika talán túlzó elragadtatással is fogadta. A darabok témája a lélek titokzatos mélysége, a kiismerhetetlen sors, melyet meseszerű keretbe ágyaz. Műveiben kiemelt szerepet kap a halál, illetve az élet jelentése. Színpadi darabjai a szimbolizmus fontos mérföldkövei (A kék madár, A vakok, A tér élete).

Meghalt Ábrahám Pál (1892–1960) zeneszerző, karmester.
Négyéves korában kezdett el zongorázni, a helyi kántor és zongoratanárnő édesanyja oktatta, később hegedülni is tanult. 1917-ben a Budapest Bábszínház megnyitásakor mutatták be Etelka szíve című egyfelvonásos marionett-báboperáját. A Fővárosi Operettszínház karmestere és házi szerzője lett, ahol felkérték egy új típusú jazzoperett megírására, Zenebona címmel. A darab 1928 márciusában került bemutatásra nagy sikerrel, és az első olyan operett volt, melyben a nagyzenekar helyett egy dzsesszzenekar foglalt helyet a zenekari árokban. Az UFA filmgyártó vállalat kérte fel a Szívek melódiája című német némafilm megzenésítésére, ezért Berlinbe hívták. A siker megállíthatatlannak tűnt, német nyelvterületen egy-egy este 35–40 színház játszotta, táncolta, énekelte darabjait. 1933-ban Hitler hatalomra kerülését követően Bécsbe, majd ismét Budapestre költözött, operetteket és filmzenéket írt. Később az USA-ba, Miamiba emigrált. A Színházi adattárban 118 magyar nyelvű opera bemutatóját regisztrálták (Viktória, Hawaii rózsája, 3:1 a szerelem javára).

Meghalt Marlene Dietrich (Marie Magdalene Dietrich, 1901–1992) német színésznő.
Marlene zenei oktatásban részesült és 1918-ban a weimari Zeneművészeti Főiskolán hegedűművésznek tanult. 1921-től Berlinben folytatta tanulmányait. Az első színpadi szerepet Max Reinhardttól kapta. 1930-ban bekövetkezett a hazai és nemzetközi siker Lola Fröhlich szerepével a A kék angyal című filmben, amely Heinrich Mann Ronda tanár úr regénye alapján készült. Szintén 1931-ben Oscar-díjra jelölték a Marokkó című filmbeli szerepéért. 1936-ban elutasította Joseph Goebbels felkérését, hogy Németországban forgasson, annak ellenére, hogy a magas díjazás mellett szabad kezet kapott volna a forgatókönyvek és munkatársak kiválasztásában. A továbbiakban az Amerikai Egyesült Államokban játszott. A politikai kiállása a hitleri náci ideológia ellen nemzetközi téren sok elismerést szerzett: 1947-ben megkapta a civilek által elérhető legmagasabb amerikai kitüntetést (Medal of Freedom), 1950-ben pedig a Francia Becsületrend lovagja lett. 1953 után kizárólag énekesnőként lépett színpadra (Asszonylázadás, 80 nap alatt a Föld körül, A nürnbergi per).

Megszületett Orson Welles (1915–1985) Oscar-díjas filmrendező, rádiós, színész, színházi rendező, a 20. század első felének talán legkülönösebb közéleti figurája az Egyesült Államokban.
A köztudatba elsősorban két korszakalkotó alkotása, egy 1938-as, rádión sugárzott felolvasás, majd az 1941-ben forgatott Aranypolgár című film emelte. 1937-ben saját színházat alapított New Yorkban Mercury Theater néven, 1938-tól kollégáival közösen heti rendszerességű műsoridőt kapott a CBS országos rádiófrekvenciáján. Még ugyanazon év utolsó októberi adásának keretében H. G. Wells Világok harca című klasszikus fantasztikus regényéből készült rádiójáték került terítékre – olyan átérzéssel, hogy néhány hallgató komolyan vette (Othello, Casino Royale, A 22-es csapdája).

Megszületett George Clooney (1961) kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, rendező, producer és forgatókönyvíró.
Az ENSZ békenagykövete. 1980-as években beiratkozott Milton Katselas kurzusára a The Beverly Hills Playhouse-ban, s az egyik előadáson felfigyelt rá egy ügynök. Első játékfilmszerepe a Grizzly II: The Predator című film volt, amit Budapesten forgatott és ami nem került bemutatásra. A Vészhelyzetben dr. Doug Ross szerepét kapta meg. Hamar a nézők kedvence lett. Két Emmy-, és három Golden Globe-díjra is nevezték. Quentin Tarantino az Alkonyattól pirkadatig című mozijába hívta: alakítását az MTV Movie Awardjával jutalmazták. Egyik legnagyobb sikerét az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi című filmjével érte el. Már évek óta részt vesz Afrikába irányuló humanitárius missziókban. Aktivistaként a Not On Our Watch szervezettel az emberirtások és tömeges áttelepítések ellen lép fel (Sivatagi cápák; Gravitáció; Ave, Cézár!).

Ezen a napon született:

Ráth György (1828–1905)
jogi és művészettörténeti író, könyv- és régiséggyűjtő, táblai tanácselnök, jogász, főrendiházi tag. Több jogtudományi kézikönyvet írt, de mellette gyűjtötte a muzeális értékű könyveket és iparművészeti tárgyakat, tanulmányokat írt a magyar reformáció történetéről, a régi magyar könyvművészetről. 1881-ben megszervezte az Iparművészeti Múzeumot, amelynek 1896-ig igazgatója volt. A képzőművészeti és az iparművészeti társaságban sokat tett a hazai képzőművészet és iparművészet támogatása érdekében.

Aristide Bruant (1851-1925)
francia kabaré-énekes, színész, költő. Kávéházakban kezdett fellépni. Rövidesen a híres Le Chat Noir kabaréban kötött ki, ahol többek között a fiatal szimbolisták gyülekeztek. Bruant feltűnő ruhában lépett fel: vörös pulóverben, fekete dzsekiben, hosszú csizmában és hatalmas vörös sállal. Dalai könyvalakban is megjelentek.

Sigmund Freud (1856-1939)
osztrák ideg- és elmegyógyász, esszéíró. Tudománytörténeti hatásán túlmenően, meghatározó jelentőségű a huszadik századi nyugati ember önmagáról alkotott képének megalkotásában is. Mindennapjainkból hozzá köthető a tudatalatti jelentőségének, illetve a kora gyermekkori nevelés befolyásának felismerése, részben a gyermekkor kultusza is. Sokáig csak szűk rajongói rétege volt, a dekadencia táplálkozott belőle. A hetvenes években Freud művei komoly inspirációt jelentettek a humántudományban (Pszichoanalízis, Esszék, A farkasember).

Iványi Grünwald Béla (1867–1940)
festőművész, a nagybányai művésztelep egyik alapító tagja volt, realista tájak és jelenetek egész sorát festette itt. 1906-tól stílusa megváltozott, dekoratív, stilizáló, szecessziós kísérletei váltották fel a naturalista és plein air törekvéseket. 1907-ben a Kecskeméti művésztelep vezetője lett (Nihilisták sorsot húznak, Holdfelkelte, Tavaszi kirándulás).

Christian Morgenstern (1871-1914)
német költő, író, műfordító. A berlini egyetemen jogot, filozófiát, közgazdaságtant hallgatott. Műfordításból és újságírásból élt meg. Nagy formakultúrájú, érzékeny zeneiségű költészete magányt, szenvedést, hívő miszticizmust fogalmaz meg. Szemlélete Friedrich Nietzsche és Rudolf Steiner közvetlen hatását mutatja, utóbbinak barátja és tanítványa is volt. Az eredetileg saját és barátai szórakoztatására írott abszurd groteszkjei világhírűvé tették (Bitófa énekek, A holdbéli bari, Gúnydalok).

Margó Ede (1872-1946)
szobrászművész. A budapesti Iparművészeti Iskolában végzett előtanulmányok után négy évig Strobl Alajos mesteriskolájában tanult. Szorgalmas munkájával egy Bécsben meghirdetett ösztöndíj elnyerését követően az 1890-es évek végétől Párizsban, a Julian Akadémián tanult. Nagy hatással volt rá Auguste Rodin művészete. A Százados úti Művésztelep egyik alapítója volt 1911-től, és haláláig a telep aktívan alkotó lakója volt (Hunyadi János szobra – Budapest; Anya gyermekével – Szeged; Agónia).

Bedřich Hrozný (1879-1952)
cseh nyelvész, orientalista, régész, a hettita írás megfejtője, a hettitológia úttörője. Az 1906-ban Kis-Ázsiában felfedezett hettita királyi levéltár, melynek nyelve akkoriban még ismeretlen volt a kutatók előtt, tábláit az első világháború alatt megfejtette és nyelvét az indoeurópai nyelvcsaládba sorolta.

Tatay Sándor (1910–1991)
Kossuth- és József Attila-díjas író. Ifjúkorában bejárta Európa híres városait, csavargásaiból hazatérve többféle munkát is vállalt. Az 1930-as évektől jelentek meg írásai, 1944-től Badacsonyban élt. Az írást 1954-től tekintette fő hivatásának. Az egyik legismertebb könyve a Kinizsi Pál című regény volt, amellyel már elismert író lett (Puskák és galambok, A Simeon család, Ház a sziklák alatt).

Dávid Gyula (1913-1977)
Kossuth-díjas zeneszerző. 15 éves korában kezdett autodidakta módon komponálni, majd gimnazistaként zeneelméletet tanulni. Mint oly sok magyar zeneszerzőtársa, Kodály Zoltánnál végezte tanulmányait. Kodály ösztönzésére több száz magyar népdalt gyűjtött. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a Karádi dalkincs felfedezése. Későbbi színházi- és komolyzenei műveiben e népdalok motívumai rendre felhangzanak. A frontszolgálat utáni másfél háborús évet a Nemzeti Színház zenekari árkában vagy pincéjében töltötte, s 1945 februárjától 1950-ig a színház zeneigazgatójaként dolgozott, de 1960-ig megmaradt a Nemzeti Színház „házi zeneszerzőjének”.

Szipál Márton (Martin S. Martin, 1924-2016)
magyar-amerikai fotóművész. Szolnokon született, Debrecenben töltötte gyermekkorát és fiatalkorát, majd Budapesten telepedett le. A fotózást Münchenben tanulta, 1942-ben tett mestervizsgát. 1956-ban emigrált, az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol keresett fotós lett belőle. Több hazai és nemzetközi pályázaton nyert díjat, munkáit a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum őrzi.

Temessy Hédi (1925-2001)
színésznő, érdemes művész. 1948-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Művész Színházhoz szerződött. 1949–1950-ben a Belvárosi Színház, majd az Ifjúsági Színház tagja lett, de játszott a Petőfi Színházban is. 1950–1956 között a József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban, 1958 és 1977 között pedig a Jókai Színházban és a Nemzeti Színházban játszott. 1977-ben lett a Magyar Filmgyártó Vállalat Társulatának tagja. 1985-től haláláig visszavonultan élt (Régi idők focija, Jób lázadása, Hamvadó cigarettavég).

Fehérvári Géza (1926–2012)
művészettörténész, régész és orientalista, az iszlámkori iráni művészet kutatója. 1948–49-ben a budapesti Tudományegyetemen keleti nyelveket és művészettörténetet tanult. 1952-ben végzett arab régészeti szakon. 1953-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Az 1956-os forradalom bukása után külföldre távozott. Több jelentős kutatást, ásatást vezetett többek között Iránban, Egyiptomban és Törökországban. Az egyetemi munkával 1987-ben felhagyott, de ezt követően is számtalan tudományos értekezése jelent meg magyarul, angolul és németül.

Majoros Júlia (1941)
színésznő. Színészi oklevelét Rózsahegyi Kálmán Színészképző Iskolájában kapta meg 1961-ben. Pályáját az egri Gárdonyi Géza Színházban kezdte. 1963-tól az Irodalmi Színpadon lépett fel. 1966-tól egy évadra a Thália Színpadhoz szerződött. 1967-től az Állami Déryné Színház tagja volt. 1973-tól a Pódium Színpadon lépett fel. 1986-tól a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt, 1989-től szabadfoglalkozású színművésznőként szerepelt.

Albu Erzsébet (1944)
bábművész, színésznő. Pályáját 1968-tól a Marosvásárhelyi Állami Bábszínház magyar tagozatának tagjaként kezdte. A Bábszínészképző Tanfolyamot 1976-ban végezte el. 1989-től az egri Harlekin Bábszínház művésze, és színésznőként játszott az egri Gárdonyi Géza Színházban is.

Candice Bergen (Frances Westerman, 1946)
kétszeres Golden Globe- és ötszörös Primetime Emmy-díjas amerikai színésznő és divatmodell. (Homokkavicsok, A dominó-elv, Beépített szépség).

Korica Miklós (1949-2013)
vajdasági, szerb-magyar származású színész. Középiskolásként a magyarkanizsai színigazgató Koncz István fedezte fel, és Óbecsén, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjén első díjas lett, majd a Népszínház ösztöndíjasaként tanulhatott tovább. Színészi diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kapta meg. 1976-tól 1987-ig az Újvidéki Művészeti Akadémián színészmesterséget tanított.

Christian Clavier (Christian Jean-Marie Clavier, 1952)
francia színész, producer. Számos filmben játszott együtt Jean Renóval és Gérard Depardieu-vel, a magyar közönség elsősorban Asterix, Napóleon és Jacques Foch szerepéből ismerheti. A színészi karrierje a középiskola Splendid nevű, komikus színházi társulatában kezdődött. 1993-ban Jean Reno mellett főszerepet játszik a világszerte népszerű Jöttünk, láttunk, visszamennénk című vígjátékban. A filmbeli szerepe széles körű ismertséget nyújtott számára. Az ismertté vált színész ezután több nagy költségvetésű francia filmben játszott (Marhakonzerv-akció, Asterix és Obelix, Nyomorultak).

Anne Parillaud (1960)
César-díjas francia színésznő. Legismertebb alakítása az 1990-es Nikita című bűnügyi akciófilm címszerepe volt, melyet korábbi férje, Luc Besson rendezett. A Nikita-film átütő nemzetközi sikere után az Egyesült Államokba utazott. Itt három nemzetközi produkcióban kapott vezető szerepeket (A vasálarcos, Ígéretek földje, Algériai napok).

Kárpáti Norbert (1971)
operett-musical színművész. 1989-től a Rock Színház tagja volt. 1995-től szerepelt a szolnoki Szigligeti Színházban. Színészi diplomáját 1997-ben kapta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1997-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatához szerződött. 2002-től a Miskolci Nemzeti Színház, 2004 és 2008 között a Győri Nemzeti Színház művésze volt. Jelenleg szabadfoglalkozású színművész.

Pataki Ferenc (1977)
színész. Középiskolai tanulmányait az Ady Endre Gimnázium dráma szakán végezte Debrecenben 1991–1995 között, majd 1999-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. A Szegedi Nemzeti Színház tagja volt 2018-ig. 2020-tól az Orlai Produkció Iroda társulatának tagja (Poligamy, Seveled, A Nagy Fehér Főnök).

Ezen a napon halt meg:

Henry David Thoreau (1817-1862)
amerikai író, filozófus, a polgári engedetlenség filozófiai megalapozója. Emerson gondolatait tovább fejlesztve a természettel való összeolvadást hirdette, illetve a demokratikus eszmék valóra váltását követelte. Az új-angliai transzcendentalista iro­dal­mi-filozófiai mozgalomnak volt tagja. Természethez fűződő viszonyáról jelent meg 1854-ben Walden című kötete. Az 1849-ben megjelent A polgári engedetlenség iránti kötelességről című művében rámutat, hogy szerinte egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.

Franz von Lenbach (1836-1904)
német festőművész. Arckép- és zsánerfestő, termékeny alkotó, aki mesteri másolatokat készített régi híres festők alkotásairól, saját portré festményeivel is nagy sikereket aratott (Titus diadalíve, Liszt Ferenc, Gyermekarckép macskával).

Lyman Frank Baum (1856–1919)
amerikai író. Legismertebb műve az Oz, a nagy varázsló, és annak folytatásai. Az Óz-sorozat 14 könyvét írta meg. Életének korai szakaszában már írt, később több újságot is alapított. 44 évesen, 1900-ban írta meg legismertebb művét, az Oz, a nagy varázslót.

Maróti Géza (1875-1941)
építész, szobrász, festő, iparművész. Bejárta a világot, igazi „világpolgár” volt. „Magyar sors”, hogy míg külföldön neves építészként dolgozhatott, hazájában jószerivel csak épületszobrászként és belsőépítészként foglalkoztatták. Később már úgy sem… Élete főműve, a máig kiadatlan kultúrtörténeti mű, Atlantisz történetének monumentális feldolgozása (Zeneakadémia – homlokzati szobrok; Mexikói Opera és Nemzeti Színház belső építészete, szoborcsoport – Mexikóváros; Világkiállítási csarnok – Torino).

Lucian Blaga (1895-1961)
román író, költő, filozófus, egyetemi tanár és diplomata, kimagasló kultúrember a két világháború közötti Romániában. 1936-tól a Román Akadémia tagja. Az erdélyi Tribuna újság közölt először verset tőle 1910-ben, Az első drámáját 1920-ban a Voința folyóirat közölte. A bécsi döntés után Szebenben, majd Kolozsváron tartott előadásokat. Szebenben adta ki 1943-tól folyóiratát Saeculum néven, s szerepet játszott a szebeni irodalmi kör megalakításában. 1960-ig a román kormány csak fordításokat engedélyezett neki. Az ekkor írt verseit majd csak halála után közölték. 1956-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték (A fény versei, Kháron ladikja, A feltámadás).

Csalog József (1908-1978)
régész, etnográfus, múzeumigazgató. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem történelem-földrajz szakos hallgatója, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett archeológiából, földrajzból és az ókori népek történetéből. Több vidéki múzeum igazgatója volt. Ősrégészettel foglalkozó, új elméletet dolgozott ki a magyarországi újkőkor időrendjéről. Nemzetközileg is jelentős a tevékenysége a magyarországi neolitikum és rézkor kutatása terén. A szekszárdi múzeum vezetőjeként középkori ásatásokat is folytatott és behatóan vizsgálta a Sárköz népművészetét. Írásaiban bemutatta a sárközi kultúra és élet jellegzetességeit: az építkezést, a halászatot, a temetkezési szokásokat, de foglalkozott a mohácsi busójárással is.

John Lukacs (Lukács János Albert, 1924-2019)
Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai történész. A zsidótörvények miatt munkaszolgálat és deportálás várt rá. De kijátszotta a németeket és túlélte Budapest bombázását is. Az oroszokkal kapcsolatban nem voltak illúziói, így 1946-ban emigrált, tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen folytatta. Több mint huszonöt könyvet írt. Legfontosabb kutatási területe a kezdetektől fogva a második világháború története, kedvenc műfaja pedig a közérthető, mégis magas nyelvi és szakmai színvonalon álló esszé (Az európai világháború, Hitler és Sztálin, A huszadik század rövid története). ––> John Lukacs: Hitler és Sztálin

Gencsy Sári (1924-2008)
opera-énekesnő (szoprán). Ének- és zongoratanulmányait Debrecenben kezdte. Az 1944–45-ös évadban operettekben szerepelt szülővárosa színházában. Ezután Budapesten folytatta képzését a Zeneakadémián. Az Operaházban 1948-ban debütált, elsősorban koloratúrszoprán és szubrett szerepeket énekelt. A színpadtól 1975-ben vonult vissza. Nyugalomba vonulása után szinte haláláig a Színház- és Filmművészeti Egyetem énektanáraként tevékenykedett.

Lakatos István (1927-2002)
Kossuth-, József Attila és Baumgarten-díjas költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Költeményei már 1947-től megjelentek folyóiratok hasábjain. 1954-ben megalapította a Bessenyei-kört. 1955-ben a Petőfi Kör vezetőségi tagja, 1956-1957-ben a Magyar Írók Szövetségének elnökségi tagja. 1957-ben az Igazság című napilapban megjelent írásai miatt letartóztatták, 1959-ben szabadult a börtönből. Legjelentősebb műfordítóink és költőink közé tartozott, elsősorban latin és olasz költők életművének fordítása szerzett számára megbecsülést. Élete utolsó évtizedeiben saját versei, prózai írásai is gyakrabban megjelentek (A pokol tornácán és egyéb kisebb költemények, A sötétség virágai, Paradicsomkert).

Cser Miklós (1947-2020)
karmester, karnagy, korrepetitor, zenei vezető. Az alap és középfokú képzésben zongorán, harsonán és ütőhangszereken folytatott zenei tanulmányokat. Már 16 évesen rendszeresen vezényelt különböző amatőr és profi zenekarokat és kórusokat.. 1967 és 1975 között a Zeneakadémián tanult. 1971-ben részt vett a salzburgi Mozarteum karmesterkurzusán.