a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Federmayer István
Köztudomású, hogy kultúránkat, mindennapi életünket, szokásainkat és szólásainkat áthatja, sokszor meghatározza múltunk. Ókori Nyelvöltögető sorozatunkban a latin szókincsből örökölt ismeretlen-ismerős szavak bukkannak elő.
Az internet igazán korunk modern (← modernus ← mod(us hodi)ern(us) ’mai mód’ összevonásából) találmányai közé tartozik, s még itt is ókori emlékekre bukkanunk! A magyarban kukacnak ismert jel (@) az elektronikus levelezésben használatos. Persze (← per se ’maga által, magától’ ti. értetődik) azt már kevesen tudják, hogy ezt a rövidítést már az ókorban is ismerték, az amphora szó rövidítése volt.
Köztudomású, hogy kultúránkat, mindennapi életünket, szokásainkat és szólásainkat áthatja, sokszor meghatározza múltunk. Mivel beleszülettünk környezetünkbe, sok mindent természetesnek tartunk, ami nem is olyan magától értetődő. Ezt bizonyítja az a tapasztalat, ha Európán kívüli országba utazva más kulturális környezetbe kerülünk, egy és ugyanaz a jelenség, szokás, gesztus mást jelenthet.
Európaiságunk egyik meghatározó forrása az ókori görög-római kultúra. Sokszor nem is sejtjük, milyen évezredes zárványok rögzültek szavainkban, viselkedésünkben, szokásainkban. Az alábbiakban csak a latin szókincsből örökölt szavakat elemzem. Glosszáim célja, hogy ezek eredete, története tudatosuljon bennünk, s elmerengjünk azon, hogyan él bennünk ma is évezredes múltunk, bár már nem is tudunk róla. Ez azzal a haszonnal is járhat, hogy a latin eredetű szó szinte megelevenedik, s az eddig csak semleges jelentése érzelmi töltésűvé, szemléletessé válik.
Természetesen az alábbi észrevételek, magyarázatok nem saját felfedezéseim, hanem olvasmányaim gyümölcse. Latintanárként haszonnal forgattam a római klasszikusok jegyzetes kiadásait, a római ókorról szóló szakirodalmat. Feleslegesnek tartom ezek felsorolását. Egy tanári élet forgácsait, morzsáit szeretném megosztani olvasóimmal. Talán hasznukat veszik.
*
Prémium (← praemium) szavunk jelentése szótáraink szerint ’különleges teljesítményért kapott jutalom’. Ha e latin szó alakját megvizsgáljuk, két tagból álló összetételre bukkanunk. Az első elem a prae- elöljárószó, mely összetételekben ’előtt, előbb’ jelentésű, melyet olykor már pre- alakban írunk. (l. preludium ’előjáték’). Szavunk második eleme az emere ’venni, kiválasztani’ jelentésű igéből származik. E két szó eredeti jelentéséhez akkor jutunk, ha ismerjük azt a római katonai szokást, mely szerint nyertes csaták után a zsákmányt egy halomba hordták. Ebből elsőként azok választhattak maguknak, akik vitézségükkel ezt kiérdemelték. Tehát a prémium ’előbb választás’-t jelent!
Aki legderekabban, legvitézebbül harcolt, az volt a princeps, vagyis a zsákmányból válogatók közül az első. E szó is összetétel eredménye: primus+capere ’elsőként venni, fogni’. Ezt a fogalmat mind a katonaságnál, mind a politikában használták. Ugyanis principesnek nevezték azokat, akik az első csatasorban álltak. De princeps volt az is, aki mint nagy tekintélynek örvendő szenátor elsőként fejthette ki véleményét az adott tárgyról (princeps senatus) a szenátusban. Amikor pedig Augustus ügyes taktikával, a látszatot megtartva a köztársaságból egyeduralmat teremtett, ő volt a szenátusban először megszólaló. Utódai idején alakult ki a princeps ’császár ’ jelentése.
*
A már említett emere igére vezethető vissza az egyházi latinban sokszor előforduló Redemptor, melynek szokásos fordítása: ’Megváltó’. E szó teljes értelméhez ismét a korabeli, vagyis az ókori társadalmi állapotokat kell ismernünk.
A szó etimológiája: re[d] + emptor ← redimo ’visszavált, visszavásárol’ igéből képzett főnév, tehát „igazi” jelentése: a ’visszavásároló, a visszaváltó’. (Az előtag, vagyis a re/red jelentése: ’vissza’, ’újra’. Pl. re-formáció ’visszaalakítás’, re-nasci ’újra születni’, ebből származik az olasz rinascimento, ebből pedig a francia renaissance.) Az ókorban mindennapi eset volt, hogy valaki szabad emberből rabszolgává vált például úgy, hogy katonaként az ellenség hadifoglya lett, vagy polgárként, mindenétől megfosztva eladták rabszolgának. Ez a tény alakította ki azt az üzletágat, hogy egyesek úgy tettek szert nyereségre, hogy kiváltották a hadifogságból, rabszolgaságból a pórul járt embereket azzal a nem is titkolt céllal, hogy a kiszabadult, ismét szabad polgár busásan megtéríti befektetésüket. Ezek voltak a redemptores ’visszaváltók’. Ezt a szót használta metaforaként a Biblia úgy, hogy Jézus – nem haszonszerzés reményében! – kereszthalálával megszabadította az embereket az eredeti bűntől, ezért nevezi a Biblia ’visszaváltónak, kiváltónak, megváltónak’. (Mivel a metafora két, egymástól eredetileg távol eső fogalmat kapcsol össze, sohasem teljes az egyezés, mint példánkból is látható. Ez több értelmezést enged meg, innen ered – többek között – a Biblia eltérő magyarázata.)
*
Az internet igazán korunk modern (← modernus ← mod(us hodi)ern(us) ’mai mód’ összevonásából) találmányai közé tartozik, s még itt is ókori emlékekre bukkanunk!
A magyarban kukacnak ismert jel (@) az elektronikus levelezésben használatos. Persze (← per se ’maga által, magától’ ti. értetődik) azt már kevesen tudják, hogy ezt a rövidítést már az ókorban is ismerték, az amphora szó rövidítése volt. A középkori kódexmásoló barátok munkájuk megkönnyítésére átvették ezt, ám nem eredeti értelmében. Akkor még nem írták, hanem rajzolták a betűket! Ez bizony fáradságos, aprólékos munka volt. A leleményes szerzetesek úgy könnyítettek helyzetükön, hogy a gyakrabban előforduló szavakat, szóvégződéseket, betűkapcsolatokat összevonták. Ezeket nevezzük ligatúráknak. (ligatura ← ligat: ’köt, összeköt’; lásd: ’liga’, szövetség!) A -hoz, -hez, -höz jelentésű ad elöljárószó is ezek közé tartozott. Ám a középkorban a d betűt másképpen írták: szára nem egyenes volt, hanem balra hajlott, egy fejére állított 9-es számhoz hasonlított. Az ad elöljárószó gyakran előfordult a latin szövegekben, így e betűket összevonták, s lett belőlük @. Az elektronikus levél címében tehát saját e-mail (villámposta-) címünket hozzákapcsoljuk a kiszolgáló rendszerhez. Pl. horvath@freemail.hu. (Életünk más terén is találkozunk efféle ligatúrákkal! Az és jelentésű latin etből így lett &!)
Maga a komputer szó is a latin computare ’összeszámol ’ jelentésű igéből származik. A delete gomb az ’eltöröl, kitöröl’ jelentésű delere igéből ered. A cursor latinul futárt, kengyelfutót, az error a latinban is tévedést, eltévedést jelent. (Errare humanum est – „Tévedni emberi dolog” – tartja a latin közmondás.) Az Alt billentyű a latin alter ’más, másik’ névmás angol származéka: alternative: ’vagylagos, ill. választás két lehetőség között’.
Ám írásjeleink egy része is a latinból származik! A kérdő mondatok végére kérdőjelet, a felszólító és óhajtó mondatok végére felkiáltójelet írunk. De tudjuk-e, hogy ezek a latin Q és I betűből származnak? Ugyanis a kérdés latinul Quaestio, a parancs pedig az Imperium. E szavak kezdőbetűjéből származik a két írásjelünk. Mindkét jel alatti pont a mondat végét jelzi. (A Q betűt kézírásban másképp írták, mint a nyomtatottat, az jobban hasonlít a kérdőjelhez.)
*
Érdekes a jogi szövegekben gyakran előforduló § jel megszületése. Az eredeti görög szó ’mellé-írást’ jelentett (← para+graphosz), ugyanis margóra írt szöveg vagy jel volt. E szót a latinok átvették, s anyanyelvükre már úgy fordították, hogy figyelembe vették római alkalmazását. Tehát nem szó szerinti, azaz tükörfordítást, hanem értelmit alkalmaztak. Ugyanis a köztársaság korában a nép határozatait, a magisztrátusok rendeleteit a tanácsház falára helyezett táblára (← tabula) írták. A rendelet vagy törvény címét vörös betűvel (littera rubrica) írták fel a gipsszel fehérre (albus, alba, album) varázsolt fatáblára. (Ebből származik jelentésváltozással a rubrika és album szavunk.) Ha a rendelet több részből állt, akkor § jellel választották el egymástól a részeket. A jel arra utal, hogy a vörös sor alatt (← sub) következő írásról (scriptum) van szó. A SubScriptum tehát szó szerint ’al-írás’-t jelentett, azaz egy fő gondolatnak alárendelt részét jelentette. Ezt a függőséget, alárendelést az egymás alá írt két S betű jól szemlélteti! Vagyis az összetett szó két kezdőbetűjéből keletkezett a § jel.
A szerző nyugalmazott magyar–latin szakos középiskolai és óraadó egyetemi tanár volt. A cikksorozat a Vasárnapi Kisalföldben jelent meg először.
