a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: Lehotka Ildikó
A Művészetek Palotájának Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében tartott koncertnek szokatlan volt a műsorválasztása. Az egyik legismertebb gyászzenét, Mozart Requiemjét Arthur Honegger Karácsonyi kantátája követte. Mindkét gyönyörű, áhítatos mű a zeneszerzők utolsó alkotása. Míg Mozart művét szinte mindenki ismeri, legalábbis – a média jóvoltából – a Lacrymosa tételt, addig Honeggernek jószerivel a nevét sem hallja az érdeklődő. A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar játszott, Antal Mátyás vezényelt.
Mozart Requiemjét megszólaltatni és meghallgatni ünnepi dolog. Fel kell rá készülni lélekben, le kell csendesedni előtte, elképzelni a nagybeteg Mozartot, ahogy viaskodva gyengeségével nem tudta befejezni a művet, a talán valaha írt legszebb ütemek írása közben ragadta el a halál.
Sokat vártam az előadóktól, lehet, hogy túl sokat. A nyitó tétel esztamos ritmusa nem azt a hatást váltotta ki, mint kellett volna, egyfajta triviális hangzás jött létre a vonósokon. A drámai részek tolmácsolása (Kyrie eleison, Rex Tremendae) a kórus jóvoltából lett kifejező.
A mű előadását a kórus közreműködése segítette. Sajnos, ők sem azt nyújtották, amit megszoktunk tőlük, a szoprán és a tenor magas belépései, különösen a Domine Jesu Christe tételben volt karcos. Bár a zenei gondolatok vezetése jól megoldottnak tűnt, de nem volt kiemelkedő. Igazán szépen hangzott a már sokszor emlegetett Lacrymosa tétel, és az utolsó, Lux Aeterna. Ahogy haladt előre a mű, úgy talált magára a zenekar is. Nem tudom, mi lehetett az oka a masszaszerű vonóshangzásnak, az üstdob rendszeresen előbbi belépéseinek, a fúvósok esetleges játékának, mindenesetre a zenekar – bár tisztán játszott – nem élt a zenében, a hangzás alapján ítélve kívülállóként szemlélte az eseményeket. Az orgona (melyen Virágh András játszott) hangszínével sem voltam megbékélve, nemegyszer tolakodóan sípolt, a masszív basszus pedig a diszkók világát idézte.
A koncert első részét a Nemzeti Énekkar és a szólisták vitték. A szopránszólót Kertesi Ingrid énekelte, hajlékony hangja most is kifejezően, tartalmasan szólt. A szlovák Jolana Fogasová kellemes hangszíne túlzott vibratóval párosult, a megkívánt mélységeket nem tudta kitölteni. Antal Mátyás Szappanos Tibor tenorja kellemes meglepetésként hatott, vivőereje a magas régiókban sem gyengült, vibratója szép, éneklése biztos, nagy ívű karrier áll előtte. A basszusszólót Peter Mikulás énekelte, gyönyörűen. Hangja, hangszíne mind a basszus, mind a bariton szólamokra megfelelő, ezt hallhattuk is az Honegger-kantátában.
A hosszúra nyúlt szünet után kellemetlen párbeszédnek lehettem fültanúja. A két fiatal, épp csak nagykorú hosztesz – ugyan nem bántóan, de többször kérte az egyik neves, már a médiában nem szereplő költőt-zenetörténészt és szakmájában nem dolgozó zenetörténész lányát, hogy foglalják el a helyüket. Többszöri felszólítás után az említett úr derűsen közölte, hogy ötven éve jár koncertre.
Arthur Honegger művei nem tartoznak a mindennap hallhatóak közé, A Pacific 231, a Rugby és a Johanna a máglyán című művein kívül nem sokat tudna megnevezni egy átlagos zenehallgató (sem).
Honegger (1892. március 10. – 1955. november 27.) a XX. századi zene egyik nagy hatású komponistája. A francia Hatok csoportjához tartozott, körülbelül 200 műve a legkülönbözőbb műfajokat képviseli, film- és hangjátékzenéket is szerzett. Zeneszerzői eszköztárában megtalálható a barokk zenei nyelvezet, a dzsesszből átvett elemek, politonalitás, Richard Strauss és Igor Sztravinszkij hatása. A szcenikus oratórium műfaja az ő nevéhez fűződik. A kantáta megírására Paul Sacher kérte fel a már nagyon beteg zeneszerzőt. A hatórás passiójátéknak tervezett kompozíció szövegírója meghalt, így nem készült el a nagyszabású darab, az első rész anyagát vette át Honegger a Karácsonyi kantátába. A három részre tagolt mű hangzásvilága egyedi, a disszonancia gyönyörűvé válik a hangszerelés miatt. Megdöbbentő, feszültséget keltő a zenei anyag, a komorság, reménytelenség ábrázolása mellett felcsillan a remény is.
Mintha egy másik zenekar jött volna a színpadra, annyira különbözött a két mű előadása. A német és latin nyelvű (a többnyelvű szöveg Honegger más műveiben is megjelenik) Karácsonyi kantáta előadásáról csak felsőfokon lehet beszélni. Érzékeny dinamikai megoldások, a zeneszerző által elképzelt hangszínek, a drámaiság és fokozása fantasztikus volt. Szinte nem is emlékszem olyan pillanatra, ami kevésbé lett volna intenzív. A kantáta központi hangszere az orgona, mind hangerőben, mind hangszínben illett az adott zenei megfogalmazáshoz. A Magyar Rádió Gyermekkórusa és a Nemzeti Énekkar szereplése megkapó, Peter Mikulás szólója minden szempontból kiváló volt.
A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar Antal Mátyás vezényletével felejthetetlen élményt nyújtott a Honegger kantáta előadásával.
Művészetek Palotája, [2006.] november 23.
Comments on “Hattyúdalok – Mozart, Honegger”