a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Mika Róbert
Európa cikkcakkos térképét számtalan alkalommal szabdalta szét a történelem. Országok, uralkodók, kiskirályok, kalandorok gondolták úgy, hogy másként, más elrendezésben sokkal „szebb” lenne a kontinens. Európa elkényelmesedő arisztokráciája később rájött, hogy dinasztikus úton jóval egyszerűbben lehet kikanyarítani darabokat a vén kontinens testéből. Ám hamarosan feltámadt az újkori nacionalizmus, és egész Európa forradalmak tüzében égett. A XX. század elején jött az I. világháború, majd a második, és újra átrendeződött a geopolitikai helyzet. A folyamat azonban még most sem állt meg. Utoljára Németország egyesítésének, Szovjetunió és Jugoszlávia szétesésének lehettünk tanúi. (Jelen cikkünkben csak a balti poroszokkal, közülük is a Neumas folyó környékivel foglalkozunk.)
3+1 keletbalti állam
A Szovjetunió felbomlása három keletbalti országot is érintett. A valaha nagy és erős Litvániát, a letteket és Észtországot, melyek ma már független államok. Ha jobban megnézzük a Baltikum térképét, azt is észrevesszük, hogy Litvániától délnyugatra Kalinyingrád, a volt Königsberg és környező vidéke most mint Oroszország enklávéja szerepel a rajzokon. Ez a terület volt egykoron a magja a negyedik balti államnak, Poroszországnak. Az ország az I. világháborúban szűnt meg mint államalakulat, de facto 1934-ben. Ám igazából Poroszország már több évszázad óta csak nevében élt. Az utolsó poroszok a XVII. századra ugyanis teljesen elnémetesedtek.
Kik voltak az „igazi” poroszok?
A poroszok a többi keletbalti néppel együtt próbáltak szerencsét a Visztulától a Ladoga tóig. Történetünk szereplői a legdélebbi területeket foglalták el nagyjából a VII–IX. században. Kezdetben ez a hely nagyon jónak tűnt, hiszen a tenger itt soha nem fagyott be, és kevésbé volt mocsaras, mint a tőlük északra lévők. Azonban éppen ez a terület okozta vesztüket is. Amíg északi rokonaikat a természet megvédte, addig ők az aránylag frissen alakult keresztény lengyel állam célpontjává váltak. A Baltikum ezen vidékének gazdasági jelentősége a borostyánkőn kívül gyakorlatilag nem volt. Visszatérve a kudarccal végződő 1217-es lengyel térítőakcióhoz, az addig törzsi szervezetben élő poroszok ekkor kezdtek politikailag szerveződni. Azonban a rendelkezésre álló alig tíz év kevés volt, hogy kialakulhasson egy porosz nemzettudat, nemzeti ellenállással.
Mazovai Konrád herceg a Német Lovagrendet bízta meg a pogány poroszok elleni harccal. A ciszterciták helyett most már egy sokkal erősebb szervezet ellen kellett volna bizonyítaniuk a poroszoknak. A támadóknak sem volt könnyű. Nehezen és nagy veszteségek árán kellett megtanulniuk, hogy a természet és az azt teljes mértékig kihasználó szétszórt porosz törzsek ellen csak lassan és türelmesen lehet harcolni és minden elfoglalt területre erődítményt kell építeni, mert amit télen kínkeservesen elfoglaltak, azt nyáron egy szempillantás alatt visszafoglalták a védők. Az 1231-ben elkezdődött invázió több mint 50 évig tartott, mire a poroszok végleg megtörtek.
Luther Katekizmusa megmentette a porosz nyelvet
Preussen. A porosz nemzeti tudat hiánya okozhatta, hogy már a XIV. században a fenti szó Prussland németül beszélő lakóit jelölte. Ekkor már a lakosság nagy része német és lengyel paraszt volt, akit a hódítók az országba csaltak. A XVI. században elmélyült a válság a német lovagrendi állam (Ordenstaat) és Lengyelország között. A probléma feloldása a Porosz Hercegség lutheránus állammá válása lett. A világ első protestáns államának – szellemiségének megfelelően – szinte az első dolga volt, hogy Luther Katekizmusát lefordítsák porosz nyelvre, hogy a (kevés, megmaradt) poroszok saját nyelvükön hallgathassák az igét. Sajnos az ezt követő időkben olyan súlyos járványok néptelenítették a területet, hogy a maradék porosz lakosság gyakorlatilag eltűnt. De a ránk maradt valamivel több mint 2000 szót tartalmazó Katekizmus és két kis kézírásos német-porosz szószedet a porosz írásbeliség alapja. A nyelv leginkább a szanszkrithoz hasonlít. Sajnos egyetlen ragozási paradigma sem maradt fenn. A nyelvről bővebben a http://donelaitis.vdu.lt/prussian/reconstructions.htm internetes honlapon lehet olvasni (Akad. V. Mažiulis).
Egy elvarratlan szál a sok közül
Königsberget a II. világégés után csatolták a Szovjetunióhoz. A potsdami megállapodás szerint a világháború lezárását követő békeértekezleten kellett volna rendezni státusát. Ez akkor és egészen máig sem lett tisztázva. A még nem deportált, a területen élő németek, lengyelek, a szép számmal betelepített oroszok s a kis létszámú svéd, finn, litván és lett lakosok, valamint nagyon sokan még a világon azt szeretnék, hogy az orosz haditengerészeti támaszpont helyett újra visszakapja fényét Kant városa.
