Dél-Budán és lemezen
(a papiruszportal.hu archívumából [2010])
Szerző: PP
Február 13-án lépett föl a Fonó Budai Zeneházban a Fókatelep együttes, s a produkció zömmel a tavaly a Narrator Recordsnál megjelent, meglepő című első lemez (Fókatelep) anyagára épült. Aki addig még nem gyűjtötte be a cédét, mint én sem, az a neten elérhetett 3-4 kedvcsináló dalt a debütalbumról, és két bluesos improvizációt is az őszi nyugat-európai turnéjukról. Ez alapján nem part menti sütkérezést, bajuszfityegtetést, lébecolást, hanem profi megszólalást, dinamikus előadást várt a halandó Fókatelep-látogató.
Terepen
És nem is csalatkozott. Nem szeretem a világzene kifejezést, de a Fókatelep stílusának behatárolására aligha van jobb szó. Indiától a Balkánig, Franciaországtól a Kárpát-medencéig merítenek a népzenéből; zongoraakkordokkal, kemény basszussal, sok ütővel-dobbal dúsítják; feldolgoztak Dunába vivő, világhíres magyar sanzont, több számban is erőteljes az elektronikus zene, sőt olykor még gitárszaggatás is előfordul. Azaz a Fókatelepet nem lehet lecövekelni (?) egyetlen irányzathoz, tengerhez sem, valami egészen egyedi zenét gyúrtak össze egy kivételesen tehetséges énekhanggal.
Az együttes a Korai Örömből nőtt ki (a dobos Csányi Viktor, az ütőhangszeres Jócsik János, a gitáros Szalay Péter és a billentyűs Biljarszki Emil), s az eredetileg instrumentális örömzenélgetőkhöz csatlakozott Somogyi Ferenc basszusgitáros és Oláh Annamária énekesnő. A YouTube-oldal többszöri felkeresése után egyáltalán nem lepett meg, hogy kitűnő előadást hallhattunk, a 23 éves énekesnő pedig magára és az énekhangjára húzott minden tekintetet és fület. Egy élemedett korú férfi ítész szájából nyilván másképp hangzik, ezért egyetértőleg citáljuk a Hagyományok Háza PR-menedzserének (nő) véleményét, aki szerint Oláh Annamari jelenség. Bájos megjelenésű, nem beszél fölöslegesen, szinte nincsenek is átkötések a számok között, de ahogy énekel és táncol, az… nem fókaszerű. Nagyon sok ismerős dallamot-szöveget csaltak elő, majd írtak, költöttek át, s ültették át fókasoundba. Talán egy óra lehetett, de hamar elröppent, kitűnően művelik ezt a saját maguk alkotta stílust.
Lemezen
Nagyon attraktív, ízléses a lemezborító, az Avalanche grafikája. Kerestem rajta a fókákat, de csak az oridzsi honlapon elbújtatva találtam.
Hogyan is indulhatna a cédé, mint a nagyszerű Indulj el kezdetű népdal fókasoundos változatával. Számos együttes feldolgozta már, s a Fókatelep zenészei korais „önmagukhoz” nyúltak vissza (2001-es lemez), szintén ilyen népdal-/Korai-továbbdolgozás a Hej, búra, búra. Az első, húszperces, négyszámos (magyarnépdal-alapú) blokk nekem legjobban tetsző darabja a zongorával kezdődő és gitárszólókkal megtűzdelt Kerek a szőlő levele. Mint Szalay Péter a koncert előtt elmondta, sokan műsorra tűzték már ezt a számot is a Balkan Fanatiktól a Barbaróig, de a zongorás verziót Annamari hozta. Aki persze úgy énekel, hajlít „autentikus” népdalt is, mintha a Zeneakadémián nem a dzsessz tanszakra járna, pedig. Egy szintén zenésznek megmutatva az egyik nótát, azt hitte, sokkal idősebb (hangú) az énekes. A borongós hangulatra rátesz a Hej, búra, búra is, a lassú tempó ellenére ebben is egy komolyabb gitárbetét és sok billentyű teszi fókássá a bánatot. A blokkot lezáró Madárkában az alaphangszerek mellett Nikola Parov jellegzetes tradicionális fúvós hangszeren játszik – ez már átvezet a „világ-világzenei” blokkba –, és egy hosszabb szintetizátoros rész zárja, az ének persze itt is nagyon jó.
Az ötödik, keleti hangulatú számot (Yallah, yallah) indiai jellegű „raga-rocknak” nevezi az együttes. (A pengetős és fúvós hangszerek összjátékához és a hanghoz a koncerten az énekes természetesen indiai táncot lejt, hisz azt is tanult.) De nem is a Fókatelep lenne, ha nem dögös-rockos basszus és gitártépés zárná le ezt a tracket. Majd „mágikus puttyogással”, egészen más világból merítve kezdődik a Mon amie la rose (1964) című francia sanzon, amely többek között Françoise Hardy egyik híres darabja (1,37 millió letöltésnél tart), de ez is, mondanunk sem kell, át van fazonírozva, kemény akkordokkal, billentyűvel mozgalmassá téve. A második blokk hetedik számát ravaszul Nemzeti Vágtának nevezték el, a cím talán nem véletlen (amúgy is vannak latin nyelvű recenziók a honlapjukon…), ez a kétperces igazi vágtatás – galoppozást imitáló ütősalappal, torzított, szilaj gitárral, furulyaszóval – a neten egyben van a következő számmal, a bolgár gyökű, sok fúvóssal játszott U Stankinival.
A vágtatás után a harmadik blokk újra magyar tematikájú, és eléggé lehangoló, melankolikus témájú. A Szállj el borzasztó lassú és kőkemény zongora-gitár felütésű, elhajlított szövegén először nem is vettem észre, hogy magyar a szöveg, ilyen feldobó részek vannak benne, hogy „halj meg” stb. Majd hirtelen váltással a kőkemény zongora lágy klimpírozásba vált, „Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem” szöveggel, s Szalay Péter elkezd sikálni a hangszerén, de mindenki püföli becsülettel a sajátját. Hogy ne legyen továbbra sem felhőtlen jókedvünk, arról az öngyilkosok himnusza, a Szomorú vasárnap gondoskodik. Soha senkitől nem hallottam előtte, túl gejlnek tartottam az ilyesmit. Ez nem az, legalábbis ez a változat, a GPS-en meg is néztem, hogy jutok le a legrövidebb úton a Dunára. Ha nem volt elég, a hangulat kellően borongóssá tételét a Virágom teljesíti be, végtelenül lassú, baljóslatú elektronikus alapon madárcsicsergés, fájdalmas furulyaszó és még fájdalmasabb szöveg: „Bizony tevéled szentmisét szolgálnak…”
Mindennek ellenére mégis erőtől duzzadnak a Fókák, s kérdés, merre indulnak tovább, megmaradnak a feldolgozásoknál, vagy saját számokra ragadtatják magukat. Az első album után nem lehet kizárni egyik jó választást sem.
Az egyetlen kritikánk a lemezzel szemben, hogy amilyen attraktív a borító, sajnos annyira szűkszavú a kísérőszöveg. Nem lett volna Isten ellen való vétek, ha szerepel a számok eredete, illetve az, melyik változatot dolgozták föl/át, hátha érdekel valakit. De soha nagyobb baj ne legyen egy hanglemezzel, mint hogy kevésbé informatív a borítószövege.
Összidő: 57:50
Tagok:
Biljarszki Emil – billentyű
Csányi Viktor – dob
Jócsik János – percussion
Oláh Annamária – ének
Somogyi Ferenc – basszusgitár
Szalay Péter – gitár
Narrator Records, 2009, NRR068
