Pannon Filharmonikusok újra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben
a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: Lehotka Ildikó
Április 6-án újra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adtak koncertet a Pannon Filharmonikusok Marko Letonja vezetésével. A műsor Bartók Béla Magyar képek című művéből, két Csajkovszkij-darabból, a Melankolikus szerenádból és a Valse-scherzóból, Baráti Kristóf (hegedű) közreműködésével, valamint Dvořák megunhatatlan IX. szimfóniájából állt.
A Honvágy névre keresztelt koncert a Vonzások és választások című bérlet egyik állomása volt. A műsor ismert darabokból állt, hiszen például a Magyar képek nyitó tételét általános iskolában, az ötödik osztályban tanítják, a Medvetánc, mely József Attilát versírásra ihlette, is többször hallható.
Ezért volt mellbevágó, ahogy a koncert kezdődött. Rossz karmesteri indítás után a klarinét hangja elcsuklott, utána is náthásan szólt. A karmesteri utasítások kevésnek mutatkoztak az Este a székelyeknél című tétel (és szinte végig a mű) során, ami azt eredményezte, hogy bizonytalanná vált az egyébként könnyen interpretálható komolyzenei sláger. Leginkább a hangszínekkel lehetett/kellett volna a zenekar tudását megmutatni, de ezt nem tapasztalhattuk. A fafúvósok ráadásul nem voltak kellően összehangolva, az első fuvola a tartott hangoknál fokozatosan lefelé intonált. A Medvetánc, mely a Tíz könnyű zongoradarab sorozatból való, imponáló mélyvonós kezdésével a legjobban előadott tétel volt, a hangszínek is jól érvényesültek, a dinamikára sem lehetett panasz. A harmadik, Melódia tétel klarinétszólója és a vonósok légies pianói nagyszerűen sikerültek, de a fúvósok összehangolatlansága itt is zavaró volt. A táncos téma többszöri, ötletes szerzői alkalmazása párosult a szintén ötletes kivitelezéssel, a dús hangszerelés (tuba, xilofon, ütőhangszerek) jól érvényesült. A Kicsit ázottan (a Három burleszkből) nagyon ázottra sikeredett, rengeteg pontatlan indítással, karakteréből hiányzott a gúnyos, nevetséges ábrázolás. Az Ürögi kanásztánc az egyetlen népi dallamon alapuló tétel. A karakterábrázolás itt is hiányzott, nem sugározta a vad szilajságot, ami pedig a lényege a tételnek.
Az imponáló szakmai múlttal rendelkező Marko Letonja nem beszéli egyik „bartóki dialektust” sem, ez a Bartók-év kapcsán rosszul esik a magyar közönségnek.
Csajkovszkij két, hegedűre és zenekarra írt kompozícióját Baráti Kristóf játszotta a zenekar közreműködésével. Szép hegedűhangot hallottunk, különösen a magas tartományban, a fiatal művész technikája kifogástalan volt, bár e két rövid mű inkább az érzelmek ábrázolásának ad teret.
Szünet után Dvořák IX. (Az Újvilágból) szimfóniája zárta az estet. Marko Letonja kívülről dirigálta a művet. Mintha egy másik zenekar és karmester szerepelne, eltűntek az esetlegességek, a bátortalanság, a félénkség. Mindez a karmesternek köszönhető, aki a szimfóniát alaposan ismerte, a zenekar ebben a műben tudott támaszkodni az instrukciókra. A különféle egzotikus témák (indián, fekete, cseh) és ritmusok ábrázolása jó volt végig a négy tétel folyamán. Karakteres főtémát hallhattunk a szimfónia elején a kürtökön, a fafúvósok is tisztán intonáltak. A melléktéma lágy, könnyed táncdallamát jól ábrázolták, ahogy a zárótéma ezzel ellentétes zenei anyagát is. A kidolgozás feszültséggel teli szövése remek módot adott a zenekarnak képességei megmutatására.
A második (Largo) tétel a maga gyönyörű angolkürtszólójával a Dvořák adta Legenda feliratot viseli. A nyugalmas hangulatot, de fájdalmas visszaemlékezést, a harag megjelenítését jól illusztrálta, a fúvósok szép pillanatokat adtak a (még mindig köhögő) közönségnek. Az utolsó tétel a komolyzenei toplisták élén helyezkedik el. A karaktereket itt is jól elkapták, a dallamíveket kitöltötte a zenekar. Különösen szépen előkészített volt a tétel lezárásának dinamikai megoldása.
A Pannon Filharmonikusok előző két koncertje remekbe szabott volt. Magam csak a Will Humburg által vezényelt esten voltam, de a Vengerov-koncert kritikái is dicsérettel illették az együttest. A pénteki koncerten a karmesteren sok minden múlott, a szimfónia előadása nem kimagasló, de megbízható volt. Az ilyen gyakran játszott műveknél fennáll az a veszély, hogy az újdonság erejével szeretné hallani a nagyérdemű, ezen a hangversenyen ez nem így szólt.
