Beaumarchais színműve alapján, Lorenzo da Ponte librettójával
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: szabói
Mozart Figaro házassága című operája Beaumarchais színműve alapján született, a librettót a kalandregényekbe illően fordulatos életű, munkájú Lorenzo da Ponte írta, ahogy Mozart két másik nagy operájának szövegkönyvét is. Da Ponte nem ragaszkodott szolgaian a sikamlós és politikailag is kifogásolható történethez, és éppen ő volt az, aki II. Józsefet meggyőzte arról, hogy Mozart képes egy olaszopera-szerű mű megírására.
Da Ponte tehát igazított a szövegen, a társadalmi egyenlőtlenségről nem is esik szó, éppen a ruhacserés jelenet mutatja, hogy a határ elmosódik úrnő és szolgálólány közt, a női szereplőket tekintve, a férfiak egymáshoz való kapcsolata egészen más. Mozart és Da Ponte érdekes módon oldja meg a férfiak helyét az operában, Almaviva gróf az örök férfi, a nővadász, ugyanez fiatalabb kiadásban, de ebből a szempontból nagy jövő előtt álló Cherubino, Figarót pedig – a társadalmi korlátok és a lángoló szerelem miatt – nem ismerjük meg erről az oldaláról.
A Grófné az örök vesztes, férje mindig máshol keresi a boldogságot, és meg is találta-találja. Az ő figurája igen költői, a fájdalom, a remény sugárzik a hősnőből. Mozarthoz igen közel állhatott a Grófnő személye, nagyon kevés áriában szerepeltet klarinétszólót (a Porgi amorban), Susanna az örök fiatalság, kacérság megtestesítője, életteli karakter. Nagyon jól eltalált figura az idősödő Marcellina, bár a komikus elemek az uralkodóak, a felszín mögött ott rejlik az anya, a szerelmes nő, de a pénzsóvár asszony is.
Stendhal szerint a Figaro házassága a szellem és a melankólia elegye, melynek nincs párja a világon, és igazat kell adnunk az író-zenekritikusnak. Nem véletlen, hogy a Figaro házassága a legtöbbet játszott, lemezen legtöbbször megjelent opera, a zene magáért beszél, sokféleképpen megoldható, a főbb szerepek-szereplők közül bárki állhat a középpontban. Két szereposztással is ment a mű, illetve Fodor Beatrix szereplésével három Grófnét is megismerhettünk, magam Tokody Ilonát nem hallottam. Váradi Zita mindkét szereposztásban énekelt, korábban a Fischer Iván-féle Müpa-előadáson nagy sztárokkal szerepelt, igazán nagyszerűen. Mindkét előadáson rendkívül szuggesztív volt, éppen az ő figurája mutatta a legjobban, hogy mennyire más és más kontextusba kerülhet egy figura a többiek mellett. Váradi Zita zeneileg nagyszerű volt, Susanna szerepének minden rezdülését kifejezte. Busa Tamás Figarója sok kérdést felvet az emberben, az énekes nem uralta sem a színpadot, sem a szerepet, mintha a szolga egy másodrangú szereplő lett volna az operában. Az eseményeket inkább csak elszenvedte, a többieket nem inspirálta, az opera címe nem ezt sugallja. Hangja alapján sem tipikus Figaro Busa Tamás, sajnos az előadásra rányomta bélyegét a nem kellő szereplőválasztás.
Bretz Gábor Figarója maga a férfi volt, hihetetlen szép hanggal és tűzzel énekelt, nem lehetett nem rá figyelni. Mind színpadi jelenléte, mind karakterformálása remek volt, a partnerekkel közös munkája is. Bár karizmatikus Figarót énekelt és játszott, nem telepedett a többiekre. Zeneileg kiforrott, érett előadást nyújtott, Bretz nem véletlenül keresett énekes külföldön is.
Rost Andrea éneklése kevésbé tűnt kitárulkozónak, a két nagy áriából egyik sem volt emlékezetes. Rost az asszonyi vonásokat nem emelte ki, figurája inkább (kis)lányos, visszafogott. Nem éreztem, hogy valóban grófné lenne, hogy valóban fájlalná férje más nők iránti vonzalmát. A Porgi amor kezdetű ária forte indult, nem volt meg a mozarti ív, a 11-i előadáson sajnos éppen a mozarti szellem hiányzott néhány szerepformálásból. Fodor Beatrix Grófnéja nagyszerű volt, a Da Ponte és Mozart által megálmodott összetett figurát tökéletesen kibontotta: éreztük fájdalmát, kétségbeesését, humorát, kapcsolatát a többi szereplőhöz. Hangja gyönyörű, a dinamikai megoldások nagyszerűek voltak, Dove sono kezdetű áriáját lélegzet-visszafojtva hallgattuk.
Almaviva gróf szerepét Molnár Levente és Káldi Kiss András énekelte. Molnárt találtam a 11-i előadás egyik legjobbjának, Káldi Kiss kevésbé jelentős gróffigurát hozott, bár megjelenése nagyon jó. Molnár Levente zeneileg is tetszett, Káldi Kiss esetében sem sok kifogásolnivalónk van, a szerep nem az ő habitusának való.
A 11-i előadás legjobb éneklése számomra Schöck Atala nevéhez fűződik. Virtuózan adta elő különleges színű hangjával a Non so piú cosa son, cosa facciót, a vége felé csodálatos pianót énekelt, ez volt az előadás csúcspontja, a Voi che sapete érzelemdúsan szólt. Simon Krisztina túljátszotta, túlénekelte a szerepet, nem Cherubinóról szól a Figaro házassága.
A kisebb szerepekben remekeltek az énekesek, Rácz István Bartolója hamisítatlan figura volt, határozott hanggal, Marcellina szerepét Ardó Mária tolmácsolta, szuggesztíven, a komikus figura minden vonását megmutatva. Hálás szerep Basilióé, Beöthy Kiss László alakítása nagyon jó volt, ahogy Hábetler András részeg kertészéé, Antonióé is. Sáfár Orsolya üde jelenségként tűnt fel Barbarina szerepében.
A zenekar a február 17-i előadáson jóval koncentráltabban, kevesebb hibával, nagyobb elánnal játszott, a nyitány pergett, érezhetően felszabadultabban szólt az operaház zenekara Kovács János irányítása alatt. A szereposztás, az előadás menete jóval élettelibbnek tűnt, mint a korábbi előadáson. Sajnos, a recitativókat zongorával oldották meg, a hangszer hangja kopottan szólt, fantáziamentesen.
A rendezés nem mai, néhány ötlettől eltekintve szürke, ötlettelen, a jelmezek tetszetősek, a díszlet kevésbé.
Február 11.
Almaviva gróf: Molnár Levente
A grófné: Rost Andrea
Susanna: Váradi Zita
Figaro: Busa Tamás
Bartolo: Rácz István
Marcellina: Ardó Mária
Basilio: Beöthy-Kiss László
Cherubino: Schöck Atala
Antonio: Hábetler András
Barbarina: Sáfár Orsolya
Don Curzio: Kiss Péter
Február 17.
Almaviva gróf: Káldi Kiss András
A grófné: Fodor Beatrix
Susanna: Váradi Zita
Figaro: Bretz Gábor
Bartolo: Rácz István
Marcellina: Ardó Mária
Basilio: Beöthy-Kiss László
Cherubino: Simon Krisztina
Antonio: Hábetler András
Barbarina: Sáfár Orsolya
Don Curzio: Kiss Péter
Comments on “Mozart Figaro házassága, kétszer”