Viktor Pelevin: A rettenet sisakja
a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: virtuális terminátor
Új rendszergazda fenyeget: a rettenet sisakja.
Vessen magára, aki felrúgja jól bevált olvasási szokásait! A nyolcvanas évek elején a napilapot az ember a végén kezdte olvasni, hiszen a sportrovatban akár még friss híreket is közöltek. Erről a nemes hagyományról a rendszerváltás környékén naivan lemondtam, és ennek sokszor látom kárát. Viktor Pelevin esetében különösen résen lehettem volna, hiszen egy szintén „friss” demokrácia írófenegyerekéről van szó.
„A mítoszok egyetemes és időtlen történetek, melyek tükrözik, egyszersmind formálják is életünket”
Jól tettem volna, ha először megnézem a hátsó belső fülön lévő képet, s közelebb kerültem volna Pelevinhez, figyelmeztetve magamat, hogy hátrébb az agarakkal, Minótauroszokkal. A szivar és a fanatikus orosz géniuszról árulkodó arc (tudom, hülye sztereotípia, de már csak ezekbe kapaszkodunk) nagyobb óvatosságra intett volna, mielőtt belépek a 21. századi labirintba. És felvértezhettem volna szerény szellemem ha nem is a rettenet sisakjával, de valami irodalmi tűzfallal. Az átverés már a borítón kezdődik. A 84. oldalon ez olvasható Ariadnától:
„A vázlat címe az volt, hogy A rettenet sisakja – ezt írták hatalmas betűkkel a rajz fölé. De a törpe nagyon makacsul többször megismételte, hogy ez nem fejfedő és nem készülék, hanem éppenséggel elme, bár minden jel szerint valamilyen gép műszaki rajza volt. A gép burkolatának formája sisakra hasonlított. És egy pontosan ugyanolyan sisak állt a demonstrációs asztalon – ókori bronzsisak, amely alatt belülre hajló, lyukacsos sisakrostély volt. (…) Római gladiátorsisakra hasonlított – mintegy arcrostéllyal ellátott bronzsapka volt. Csak itt még szarvak is voltak. A sisak fölső részéből jöttek ki, és hátrahajlottak.”
Na ez az, hátrahajlottak. Amikor egy sisak leírásánál ilyen bronzfalakba ütközünk, hogy még a meghatározása (és az ábrázolása) is gondot okoz, elképzelhető, mekkora szellemi erőfeszítést kíván a sisak leglényegének leírása…
A történet úgy kezdődik, hogy Ariadna (nem tévedés, és a többiek neve sem) elkezd felgombolyítani a világhálón egy fonalat, nevezzük ezt a közeget fórumnak, csevegésnek, chatnek, ez az egyszerűbb feladat, a neheze ezután következik. Ez a fonal többszálú, és a virtuális labirintus olyan ágaiba is be kell menni utána, amely zsákutca, illetve önmagába fordul vagy netán a végtelenbe vész. A szereplők egy internetes labirintusban társalognak, illetve egy valóságosnak tűnő térben is (vagy másutt, a „kinn” és „benn” itt egy kicsit átlényegül), de mindenütt képtelenek kitörni a rendszergazda szorításából, a (sövény- és tűz)falakból, illetve szállodaszobára emlékeztető internetes bokszukból.
Hasonlóan kutattam a megoldást húsz évvel ezelőtt, amikor Robert Merle Madrapur című könyvét olvastam. A rettenet sisakjában is egy ma már mindennapos eszköz – repülő helyett itt a világháló – visz el az élet értelmének, mozgatórugóink és benne önnön kicsinységünk vizsgálatához, és az eredmény még több kérdés.
Az Új Palatinus Könyvesház Mítoszok sorozata, mely Karen Armstrong A mítoszok rövid története című művével indult, modern kori szerzők egy-egy jelenbe ültetett mítoszát, mítosztozkodását mutatja be. Hogy mennyire élők a régi mítoszok és milyen sok közük lehet a mai mindennapokhoz, a leendő korok mítoszaihoz, azt Pelevin 2006-os virtuális knósszoszi bolyongása jól példázza. Az idő- és gondolatsíkok internetes rugalmassággal váltogatják egymást. Egy lebilincselő, szórakoztató szellemi kalandban van részünk, ahol mi is beleveszünk a labirintba, s a fonal nálunk is bolyhosodik. És bár új szempontok vetődnek föl, az élet értelmét ezúttal sem sikerült megfejtenem – most sem tudom, ki szeretnék lenni, ha választhatnék, Ariadné, Thészeusz vagy Minótaurosz, közelebbi Sánta Ferenc-példával: Tomoceuszkakatiti vagy Gyugyu. Ráadásul nem is választhatok.
Tanulság: tartsuk meg jól bevált olvasási szokásainkat!
Rendszerkövetelmények:
– egy ültő hely;
– a világháló felhasználói,
– a görög történelem általános iskolai szintű,
– a görög mítoszok (Graves) ismerete;
– 1 db könyv: Viktor Pelevin: A rettenet sisakja.
Fülszöveg
„Miért van a Minótaurosznak bikafeje? És mi jár az eszében, milyen az észjárása? Thészeusz is a labirintusban van? Sokan állították, hogy birtokában vannak az igazságnak. Ám mindezidáig senki nem találta meg a labirintusból kivezető utat. Úgyhogy kellemes sétát. És ha összefutnának a Minótaurosszal, semmiképp ne mondják, hogy MÚÚÚÚÚ! Az ilyesmi kimondottan sértő.
Az agyag géppuska és A rovarok élete szerzőjének új kötete a Minótaurosz és a labirintus témájának merészen XXI. századi feldolgozása. Helyszíne nem más, mint a kibertér, melyben egy maroknyi csoport tagjai egy nap arra ébrednek, hogy megmagyarázhatatlan módon egy internetes útvesztőben találják magukat. Csak számítógép útján tudnak érintkezni egymással, egy közös csevegőszobában, és felfedezéseiket így megosztva próbálnak értelmet találni a különös helyzetben. Egy idő után többen kimerészkednek szobájukból, ám odakint félelmetes és riasztó tapasztalatok várnak rájuk… melyek középpontjában a Rettenet Sisakja áll. Vajon beletörődnek-e, hogy az áradó információ világában a megismerés végső soron talán hiú remény?”
Viktor Pelevin: A rettenet sisakja
Palatinus Kiadó (Budapest, 2006)
Kartonált, 272 oldal
Fordította: Bratka László
Felelős szerkesztő: Polyák Béla
Borítóterv és tipográfia: Neyer Éva
Nyomás: Séd Nyomda
ISBN 963 9651 19 2
