a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: szabói
A Hegedű elnevezésű, négy eseményből álló sorozatban Baráti Kristóf koncertjét élvezhette a közönség a Festetics-palota tükörtermében 2012. január 14-én. A fiatal hegedűművész partnere a szintén fiatal Farkas Gábor volt, a műsor-összeállítás jól példázta a hegedűirodalom nagy alkotásait három zenei korszakból.
Először jártam a Festetics-palotában, az elegáns, ennek ellenére vagy éppen ezért barátságos terem éppen az ilyen jellegű programokhoz való. Kamarazenét sokkal élvezetesebb kisebb teremben játszani és hallgatni, hiszen így az előadók és a közönség között jobban létrejöhet az a megmagyarázhatatlan kapcsolat, mely a zene befogadását és tolmácsolását jóval élvezetesebbé teheti.
Nyitó darabként (eltérően a meghirdetett sorrendtől) Bach 1004-es jegyzékszámú d-moll partitáját hallhattuk. A nagyszabású mű, a hegedűirodalom alappillére egészen kivételes előadásban szólalt meg, csodálatos egységben, egy láthatatlan ív feszült végig az első hangtól az utolsóig. Egyetlen frázis, hang sem sikkadt el, a pillérhangok – különösen az első tételben (Allemande) – kellően támasztották alá az egységeket, egyúttal a formarészeket is kiemelték. Nagyon jó karaktereket hallottunk a tánctételek során, a záró Ciaconna felépítése hihetetlenül jó volt: a zenei szövet összefüggései, egymásra utalásai, a kisebb-nagyobb csúcspontokra való eljutás megteremtette a mű lényegét, azt a feszültséget, mely csak kivételes esetekben teremtettetik meg. A dinamikai hullámok, a hangszínek váltakozásai, a megrázó előadás felejthetetlen volt.
Beethoven Tavaszi szonátáját (F-dúr, op. 24.) legutóbb Midorival hallottam, csalódást keltett, kíváncsi voltam, hogy Baráti Kristóf hogy játssza az 1800-ban keletkezett művet. Beethoven Hegedűversenyét nyáron eszményi előadásban hallottuk tőle, tökéletes összhangban állt a szerzői elvárásokkal. A szombati koncerten ugyanígy éreztem, a gyönyörű hegedűhang nem öncélúan szólt (sajnos, példák sorát lehetne említeni a művészi ábrázolás helyetti jelenségre). A szonáta I. tételének hangsúlyai, a kidolgozási részben a motívumismétlések egyre drámaibbá válása mellett a lassú tétel lágysága nagyon tetszett. A zárótétel Baráti olvasatában játékos, pajkos, a zenei anyag természetéhez illően könnyed, helyenként drámai volt.
Brahms d-moll hegedű-zongora szonátája csodálatos mű, öröm hallani. Az első tétel kezdetének szenvedélyessége a kidolgozási részben a határozott hangsúlyokkal fokozódott, a brahmsi erőt tökéletese példázva. Az Adagio tétel csak annyira volt érzelmes, hogy ne legyen szentimentális, nehéz megtalálni azt az előadásmódot, hogy megmaradhasson az a bensőségesség, helyenként a kitárulkozás is, ne legyen triviális. A harmadik tételben a karakterek ábrázolása nagyon jó volt, ha hasonlóságot kéne találni más Brahms-darabbal, akkor a Kettős verseny záró tételének kifejezőeszközei valahol ilyenek. A záró tétel hangerő tekintetében is jelentős volt, itt hallottunk először igazi, mindent elsöprő nagy fortét.
A koncert hivatalos programját Saint-Saëns Bevezetés és rondo capricciosója zárta, a virtuóz darab a perfekt technikai tudást feltételezi, Baráti Kristóf játéka ilyen.
Az este során Farkas Gábor zongorázott, a Beethoven-szonáta talán kicsit erőtlen volt, a fiatal művész a Brahms-műben jobban érzékeltette a karaktereket (bár az első tétel D-dúrban induló szólózongora-szakasza – a legtöbb előadásban problémás – nem tűnt kifejezőnek). Farkas Gábor a romantika világában jóval otthonosabban mozog, ez kétségtelen. A két művész közös játéka jó volt, de Baráti játékát még jóval egyedibbnek éreztem, az összehangolódásra érzésem szerint nem kell sokat várni.
Három ráadást is kapott a rendkívül lelkes közönség, Sarasate könnyed, virtuóz darabjaiból, fokozva a lelkesedést.
A zenei korszakokon átívelő koncert nagyszerű volt, Baráti rendkívüli hegedűs, az imponáló műsor eljátszása rálátást adott a fiatal művész zenei érzékenységére, forma- és stílusismeretére, a technikai tökélyre. Minden pillanatban lekötötte a hallgatók figyelmét, a Bach-partitában ez különösen nehéz, a majd félórás mű problematikáját az egyes részek elsikkadása, a nem jól megfogalmazott zenei mondatok jelentik. Baráti olyan légkört teremtett, mely feledhetetlen.
Festetics-palota, 2012. január 14.
