a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: Mika Róbert
Szégyen ide vagy oda, a csángókkal úgy vagyunk, mint család a szegény rokonnal. Vannak, még élnek, néha megmozdul a lelkiismeretünk, gyorsan megnyugtatjuk, hiszen léteznek még. Azt már kevesen merik bevallani, hogy ez nem a mi érdemünk, és a felszín alatt ma már egy halálra ítélt magyar népcsoportról beszélünk.
Miközben azon vitatkozunk, ki a magyar, ki érdemes arra, hogy az legyen, a melldöngetős vircsaft közepette csendes fohászukat nem halljuk meg, nem akarjuk meghallani.
Csángó fohász (forrófalvi változat, XIX. század)
Csángó magyar, csángó magyar
mivé lëttél csángó magyar.
Ágról szakadt madar vagy tä
kivättätvä, ältëmetvä.
Ëgy pusztába tälepëdtél,
mellik országnak näväztél.
Moszt szë országod, szë hazád,
csak az úrisztän gondol rád!
Idegën nyälv háborïtja, nyom,
olasz papocskák nyakadon.
Nem tudsz énäkëlni, gyónnï,
anyád nyälvén ïmádkoznï.
Én isztänëm hova läszünk,
kölökeink sz mi älväszünk.
Mikët apáïnk őriztek,
älpusztïtják szép nyälvünket.
Halljuk még, áll Magyarország.
Óh isztänünk tä isz mëgáldd!
Hogy rajtunk isz szägitszänek,
sz älväszni nä ëngädjënek.
Mät mík isz magyarok vagyunk,
még Ászïából szakadtunk.
Úrisztän szorszunkon szegits,
csángómagyart äl nä väszitsd.
Az utolsó pillanatokat éljük, amikor megmenthetjük őket a teljes asszimilálódástól. Ezt felismerve, vannak olyanok – reményeim szerint egyre többen –, akik hangzatos szózatok helyett megpróbálnak valamit tenni. Hegyeli Attila és Böjte Csaba összefogva a Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal iskolaépítésbe kezdett, téglajegyeket gyűjtenek, „keresztséget” kérnek a magyar ajkú tanulók iskolázatására. Talán a sok fogpaszta- és mosóporreklám között elférne, akár ingyen is, ennek propagálása. Andrassew Iván és Cseke Gábor évek óta próbálja támogatni a csángó irodalmat az interneten. A General Press Kiadó gondozásában pedig a könyvhétre megjelent Halász Péter A moldvai csángó magyarok hiedelmei című gyűjtése.
Idestova negyven esztendeje gyűjtöm és kutatom a moldvai magyarok hagyományos műveltségét, s eddig elsősorban történeti, társadalom-néprajzi, gazdálkodási témakörökben, valamint népszokásról közöltem cikkeket, tanulmányokat.
Miközben számottevő mennyiségű hiedelemanyagot is sikerült összegyűjtenem, ebből adom közre most a legértékesebbnek ítélt tételeket.
Ez a hiedelemvilág át- meg átszövi a csángó ember egész életét, megelőzve a születését, és elkísérve a testi halál után is. Megismerve ezt a különös világot, tudományértékén túl megsejthetünk valamit a kereszténység felvétele előtti idők szellemvilágából, s megérint bennünket a keresztény vallás középkori szemlélete, értékrendje – és költészete. A kötetben közölt anyagot olvasva eltűnődhetünk azon, hogy ezek a »régi«, vagy legalábbis »régies« emberek milyen alaposan megfigyelték az őket körülvevő világ jelenségeit. Számon tartották, mikor, merről fújt a szél és melyiktől mit lehetett várni, merről hallatszott az esztendő első mennydörgése, a hét melyik napján esett először a hó, mikor csordult meg az eresz, és egy vagy két fecskét láttak, amikor tavasszal először megpillantották ezeket a szent madarakat. Mindent felismertek, mindent megfigyeltek, eszükbe véstek, megjegyeztek, újra és újra elmondták egymásnak, hogy minden tudás fennakadjon és fennmaradjon a szájhagyomány pókháló finomságú, de hihetetlenül erős hálóján – mondja el Halász Péter a könyv hátsó borítóján.
A szerző szerényen a csángók hiedelemvilágára hivatkozik, de ez a téma természetesen nem írható le néhány, alapvetően fontos hivatkozás nélkül. Így a kötet tartalmazza a moldvai csángók történetét, a valláshoz, az anyaországhoz, a székelyekhez, Moldovához és Romániához fűződő viszonyukat az idők során. A bevezető részből megtudhatjuk többek között, hogy a moldvai csángóság talán már nem is létezne, ha a reformáció által elüldözött, elmenekült katolikus székelyek nem töltötték volna fel rendre soraikat. Fény derül arra is, hogy a népcsoport miért tudta megőrizni azt a jellegzetes magyar selypítő nyelvjárást, amit ma is néhol beszélnek. A csoda – mert miként értelmezhetnénk másként, hogy az írásbeliség több száz éves megvonása ellenére még létezik magyar nyelv Moldovában –, a szájhagyomány általi nyelvőrzés, mintegy hitvallásként, ragaszkodásként is értelmezhető az anyaország felé. A bevezető rész lezárásaként a szerző bőséges forrásanyaggal szolgál az olvasók és a kutatók számára.
A hiedelemvilágot leíró rész, a kötet lényege, témák szerint van csoportosítva a tájhoz és falvakhoz kötődő hiedelemmondáktól a természet világán át a nevezetes számokig bezárólag. A csaknem kétezer minősített címszó mellett még legalább feleannyi hivatkozást is találunk. Kis gyakorlás után már egészen könnyen forgathatjuk a kötetet, hála az átlátható, praktikus szerkesztésnek. E részből szeretném idézni az Ellátó, ellátóka, látó, mondó, néző címszó alatti 1762. bejegyzést, kedvcsinálás végett:
Egycer hult meg egy níp…, sz mongya: az a níp dorcse kínlódik a mászvilágon. Ellopott valami bandárokat, egy tubort, sz az a kínnya vagyon. Azok a bandárok éjvel-nappal mennek riája, eszik űt. Ha ura lenne, a nyámok moszt megvegyék azt a tubot, sz elvigyék sz feltegyék arra a hejre, honnét ellopta, akkor veszik el a kínnyát. Sz nemszokára megvették a nyámok… így beszélték az én mámáim. (Szabófalva, 1994)
Ugye, nem is olyan egyszerű ez a nyelvezet? A hult, níp, mámáim szavakkal aránylag még könnyen megbirkózunk, de néhány másik kifejezés jelentését már nem biztos, hogy felismerjük. A kötet szerzője, természetesen, erre is gondolt, így a könyv végén találunk egy tájszótárt is. Itt megtudhatjuk, hogy a dorcse jelentése nagyon, a tubot cső vagy kútgyűrű, a nyámok a rokonok.
A tájszótárban kutakodva más dolgokat is felfedezhetünk, például az apóka nem az apó becézése, hanem külön jelentése van; az első az apóst, a második a nagypapát jelöli. Azt is megtudhatjuk, hogy csángóföldön a dzsunka nem kínai vitorlás hajót, hanem fiatal tehenet, a napszentület napnyugtát, az áldás pedig terményt jelent. Az eddigiekből is kitűnik, hogy az anyaország messzisége milyen hatással volt a moldvai csángók nyelvére, a tájszótárból az is kiderül, hogy román nyelvű környezet az évszázadok során megtette hatását – ahogy nálunk régebben a német nyelv, manapság az angol –, így kissé átalakítva, de ezek a szavak is sűrűn előfordulnak a nyelvben (bandárok = méhek).
Összességében akár szórakoztatónak is minősíthetnénk a kötetet, ha a háttérben nem éreznénk azokat a hihetetlen megpróbáltatásokat, amivel ennek a kis magyar népcsoportnak naponta meg kellett és a mai napig meg kell küzdenie. Halász Péter évtizedeken át hatalmas munkával gyűjtötte össze ezt az anyagot, az írásos rész mellett a kötetben található színes képek is értékes dokumentumok. Nekünk csupán annyit kell tennünk, hogy megrendeljük a kötetet General Press Kiadótól vagy megvásároljuk a könyvesboltban.
Nem bánjuk meg!
Halász Péter: A moldvai csángó magyarok hiedelmei
General Press Kiadó, Budapest, 2005
Felelős kiadó: Lantos Kálmánné
Felelős szerkesztő: Benda Luca
Borítóterv: Gregor László
Nyomdai kivitel: ETO-Print Kft.
ISBN: 963 9598 68 2
130×200 mm, 452 oldal
