A Répakirály. Budaörsi Latinovits Színház
Szerző: -eÉ-, 2025. október 27.
Fotók: Budaürsi Latinoviots Színház
Adva van egy vígopera – szatirikus nagyoperett – a 19. századból, melyet Magyarországon kevéssé ismernek, mivel magyar nyelvű előadása eddig nem volt A Répakirálynak. Jacques Offenbach a zeneszerző, a szövegkönyvet Victorien Sardou írta. Az Európában több helyen játszott zenedarab (lyoni Operaház; Hannover Statsoper; Volksoper, Bécs; Theater Freiburg) képeit nézve klasszikus vígoperát várnánk, nagyszínpadot, nagykórust, nagy zenekart, tömegeket a színpadon. Ám a budaörsi körülményeket ismerve – egy művelődési ház színházterme, kis létszámú társulat – fokozott a várakozás az előadás iránt. S előre szaladva, elmondható: pompásan sikerült az eredeti darabot átültetni a helyi körülményekre. (Hasonló előadás látható a Groix Zenei Fesztivál 2023-as rendezvényén.)
Az általam október 19-én látott előadás kezdetén a kabarétréfákból jól ismert telefonos menüt halljuk, ahogy a minisztereket hívják össze. hogy az trónutódlás kérdését megoldják. 23. Fridolin király végrendelete szerint a fia, 24. Fridolin (Sas Zoltán), aki még csak herceg, akkor nyeri el a trónt, ha megnősül, elveszi a számára kijelölt hercegnőt, Kunigundát (Szőts Orsi). A két fiatal még nem ismeri egymást, de gyanakvó: mielőtt összeházasodnának, meg akarják ismerni a másikat. Mindketten álruhát öltenek. 24. Fridolin már amúgy is Pókember-jelmezben van, segítője Robin a Batmanből (Juhász Vince), s egy kocsmában így találkozik Pókember és Macskanő–Kunigunda. Kölcsönösen megtetszenek egymásnak. Az udvari ceremónián bemutatják a vendégeket, a minisztereket (kóstolgassuk a neveket: Kehidakustyán báró, rendőrminiszter (Bőröndi Bence), Röjtökmuzsaly gróf, tábornagy (Chován Gábor), Apajpuszta báró, pénzügyminiszter (Ilyés Róbert), Csokonyavisonta gróf, űrkutatási miniszter (Fröhlich Kristóf) és Rimaszombat bárónő, járványügyi főtanácsos (Szaplonczay Mária). Fridolin és Kunigunda a kocsmai ismerkedés után felismerik egymást, és már elszánták magukat a házasságra, amikor egy idegen érkezik az udvari bálra, egy hatalmas répa, aki Répakirálynak nevezi magát (Mertz Tibor). A tömeget maga mellé állítja varázslattal, s ki is kiáltják királynak. Fridolint elűzik, elüldözik. Két fontos segítője kíséri: egy fiúnak öltözött lány, Rosé (Szaplonczay Mária) – szerelmes Fridolinba – és Robin. Bujkálnak az üldözőik elől. Rosé tanárától, az agg Frigyes Tanár úrtól (Bregyán Péter) megtudják, hogy egy varázsgyűrűt kell megtalálniuk ahhoz, hogy Fridolin legyőzhesse a Répakirályt. Melléjük szegődik Kehidakustyán rendőrminiszter, aki a jövő haszon reményében segít a kis társaságnak. Máskor meg elárulja őket. Vándorútjuk során a majmoknál járnak, a cél nélküli, semmittevő életet nem vállalják. Pompeiben is járnak, ahol Pallasz Athéné oktatja ki őket a demokráciáról. A Vezúv kitörésének zűrzavarában sikerül megszerezniük a gyűrűt. Eközben a palotában éli világát a Répakirály és Kunigunda. A színpad közepén lévő díszlet, egy lépcsőzetes építmény (Díszlettervező: Antal Csaba) – az operettekből jól ismert mutatós lépcső – a tróntermet is jelképezi. Ennek közepén egy arany vécé található, több poénra ad okot, pl trónként használatos. A Répakirályt körüludvarolják az udvari hölgyek, versengenek a kegyeiért. Hatalma csúcsán szőke paróka borítja a Répakirály fejét (nem nehéz észrevenni a Trump-féle frizurát). Kunigundával együtt az erőszakban, terrorban hisznek, mellette pedig tékozló életet élnek. Fridolin visszatér az udvarba a gyűrűvel, de nem tudja végrehajtani a varázslatot, mert Kunigunda elcsalja tőle a gyűrűt. Fridolin megint bajba kerül. A szorgos hangyák birodalmában találja magát. Dolgos emberré válik, s a Hangyakirálynő segítségével jut vissza a saját világába. Fridolin végül rájön arra, hogy Rosé voltaképpen lány, és a szerelem az ő szívében is fellobban. Időközben a Répakirály rothadni kezd, az udvaroncok, miniszterek próbálnak tőle megszabadulni. Felkelés tör ki ellene, s Fridolin ennek az élére áll. A néppel együtt elűzik a zsarnokot, vagyis a trágyadombra dobják a Répakirályt. A nép végül Fridolint választja királynak, s a szerelmesek egymáséi lesznek, happy end, ahogy a vígoperákban szokás.
Az előadás rendkívül élvezetes és unikális volt. A kis számú társulat tagjai közül többen nem csak egy szerepet alakítanak. Emlékezetes Spolarics Andrea és Bohoczki Sára sokféle alakja. Gyors váltások az öltözetekben (jelmeztervező: Benedek Mari), s máris kész az új figura. A vígopera zenei számait is bravúrosan teljesítik a szereplők, mind egyénenként, mind kórusban (zenei vezető: Furák Péter), (sajnos egy-egy helyen a szövegmondás nem volt elég érthető). Lendületes táncokat tanított be Bodor Johanna koreográfus.
Mivel az eredeti, 19. századi vígopera tobzódik a korabeli utalásokban, amelyek a mai nézőknek elsőre nem érthetők (bár ez így van az ókori vígjátékokkal, a Shakespeare-művekkel, Dante Isteni Színjátékával is), a dramaturg Ari-Nagy Barbara, a rendező Kovalik Balázs és a dalszövegíró Závada Péter számára nagy feladat volt az átdolgozás.
A darab alkotói saját nyilatkozatuk szerint igyekeztek a túlzott aktualizálást elkerülni, mértéket tartani a mának szóló utalásokban, kiszólásokban. Néhányat mégis megemlítek, mert ezek a mai elégedetlenséget tükrözik. „Korrupt kormány nem kell már!” – énekelte a kórus nagy lendülettel, a népharagot érzékeltetve. Egy másik refrénben az „Elég! Húzzanak el!” hangzott fel. Az aktuálpolitikai utalások közül a „minden fel lesz jegyezve”, a „kiesett a 29. emeletről”, a szomszédos Kína, luxizik kifejezéseket nagy örömmel, nevetéssel nyugtázta a közönség. A humor forrása a nyelvváltozatokban is rejlik, pl. a dinnyeföldön dolgozó parasztok népies beszédében.
Humorosak voltak az ismétlődő helyzetek, pl. a rosé borról vagy a dohányzás tilalmáról szóló szövegek. Ez utóbbi látványelem is volt a színpadon, később a felkelés zászlóján jelent meg a No smoking! felirat áthúzva. Önkéntelenül is eszünkbe juthat a No kings USA-beli mozgalom, mely éppen az egyeduralomra törő elnök ellen indult, tiltakozásokat, felvonulásokat szervez napjainkban is. A répa, aki egy közülünk, a nép gyermeke, megcsúfolja a demokráciát.
Jóízű nevetést váltottak ki a váratlanul felhangzó vendégszövegek, vendégdallamok. Elég csak az előadásról közzétett fotókon is látható disznó álarcú egyenminiszterekre gondolni, akik a többi embertől elkülönülve, rajtuk uralkodva akarják a pozíciójukat, életmódjukat, kiváltságaikat megőrizni. „Eljött a gyökérség kora” – halljuk, értelmezzük is rögtön a gyökér—bunkó, ostoba metaforát.
A Répakirály vígopera-vígoperett alkalmas arra, hogy a hatalommániás, hatalomhoz ragaszkodó, minden rendszeren keresztül fennmaradó típusokat bemutassa. A rossz vezetőtől való megszabadulás lehetőségének reményét sugározta az előadás. Így talán felesleges poén volt az előadás legvégén a turmixgépbe bedobott és szétmixelt répa…
