a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: Kerekes Tamás
A skóciai tündérek kicsike lények, akiknek kétes a természetük, hajlandóságaikban szeszélyesek, haragjuk rosszindulatú. Zöld dombok belsejében laknak, melyek közül a kúp alakúakat szeretik (gael nyelven sighan a nevük).
Zöld dombjaikon éjjel a holdfényben táncolnak, köröket írva le, melyek színüket változtatják. A körök belsejében nem tanácsos az embernek elaludni, sőt már az is kész veszély, ha az embert a szürkület itt találja.
A tündérek miatt keletkeznek azok a hiányzó nagy fűfoltok, amelyeket a villám sokszor vág ki a földből.
A görcsölő marhát a skótok „tündérlövött”-nek mondják, erre az egyetlen elfogadott gyógymód, ha az állatot kék búzavirággal dörgölik, amelyről bizton hiszik: visszaállítja a vérkeringést.
A Skót Felföldnek legalább annyira babonásak a lakói, mint az írek, a pagonyban, fenyéren, hangafűben talált háromszögletű kockaköveket a druidák, Thor leszármazottjai, az emberek a tündérek fegyvereinek tündérnyílhegynek tartják. A kelták durva bronz csatabárdjairól szintén azt hiszik, hogy egykor a tündérek fegyverei voltak.
A tündérek együtt kopácsolnak szorgalmasan a törpékkel a szurdokokban, és különböző emberi tevékenységeket utánoznak. Az emberek, a partra sodort lyukas köveket a tündérek poharainak vélik, s haragjukat csak a vízbe dobott sajtdarabokkal lehet – pillanatnyilag – elűzni.
A tündérek más-más ruhát hordanak. Általában zöldet, de a mocsarakban megfigyeltek már hangaszínű, a bozótosban pedig kőzúzalékkal és zuzmóval festett ruhákat, melyről kiderül, hogy a skót néplélek hisz Kóbor Tamásban, Nessie-ben, lelkük annyira fogékony, mint Borghes olvasója a holdbéli nyúlra vagy Cortasar képzelt lényeire az argentin könyvmoly vagy Henry Michaux teremtményeire a General Press Kiadón nevelkedett magyar olvasó.
A tündérek gyakran veszik kölcsön az emberek lovait, amelyekre reggel zihálva, összegubancolódott sörénnyel találnak rá az istállókban, s az is mindennapos, hogy megdézsmálják a gazdagok pincéinek legválogatottabb italait – állítják a rendszeretetükről híres skót komornyikok.
Leginkább a vízi tündérektől kell óvakodnunk, ha a Skót Felföldön az Emberrablók Alanjával sétálunk (Robert Louis Stevenson) vagy a repülő Sam Smallt nézzük (Eric Knight: Sam Small csodálatos élete), s közben Rod Stewart dünnyög rekedtes hangján a Csavargó szívről.
A vízi tündérek ugyanis a skót néphagyomány szerint – ez nem Macpherson!, s nem is az Ossian – tavak és folyók mélyére csalogatják az asszonyokat, aranygyűrűk és kupák alakjait öltve csábítanak, és a fogságba ejtettek hét évig szolgálnak nekik a víz mélyén, mely leggyakrabban csak három napnak tűnik a gyanútlan áldozatok emlékezetében, s csak a kígyózsírból készített olaj segíthet.
Skóciában nemcsak a puding lehet megbabonázott, mint az íreknél:
„Egy teviotdale-i szegény asszony igen szerencsésnek gondolta magát, amikor egy fából készült sulykolót talált, éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége volt ilyesféle eszközre.
Anélkül kapta fel, hogy elmondta volna a megfelelő áldást, és otthon az ágya fölé tette, hogy készen álljon a másnap reggeli használatra.
Éjfélkor nyílt a kunyhója ablaka, és az asszony egy éles hangot hallott, amely egy idegen, barbár néven szólított valakit. A megrettent parasztasszony imádságban tört ki, és méltán hihetjük, hogy ez óvta meg a bántódástól. Ez alatt az elvarázsolt háztartási eszköz lebukfencezett az ágyra, nem kis zajjal és sietséggel távozott az ablakon át…”
Kagylókabát például az ijesztgető tündérek közé tartozik, magára aggat mindenféle tengeri lényt, amelyek csörömpölve hirdetik közeledtét. Az ő csínyei közé tartozik, hogy az embereknek kiabál: – Segítség! A férfiak követik a hangot, majd végtelen döbbenetükre azt kell tapasztalniuk, hogy a kaján tündér felfelé halad a folyón…
A skót mesék forrásvidékén kell keresnünk néhány, a Harry Potter-könyvekből már ismert Rowling-motívumot is:
„A skót házitündér a természetfeletti lények azon osztályát alkotja, amely viselkedésében és természetében jócskán különbözik a szeszélyes és bajkeverő tündérektől, manóktól.
A házitündér sovány, borzas és vad küllemű.
Napközben szeret elrejtőzni öreg házak elhagyatott zugaiban. Éjszakánként pedig olyan fáradságos munkák elvégzésével foglalkozik, amelyekről azt gondolja, szívesen fogadja majd a csalás, amelynek szolgálatába adta magát.
A házitündér azonban nem viszonzás reményében gürcöl. Éppen ellenkezőleg, olyan érzékenyen érinti, ha –étel kivételével-jutalmat ajánlanak neki, hogy ez biztos és végleges eltűnését okozhatja.”
A remekül válogatott kötet egy tucat gyönyörű skót népmesét is tartalmaz, igazi örömömre szolgál, hogy a Rímfaragó, Jövendőmondó Thomas kétszer is szerepel a könyvben, várva Arthur király feltámadását…
Pazar kötet.
Skót legendák és mesék
General Press Kiadó, Budapest, 2005
Válogatta és fordította Farkas Bíborka
Gyönyörű illusztrációk Gröb Tamás
300 oldal, kötött
Első megjelenés: www.transindex.ro
