Léo Delibes: Jean de Neville
Szerző: Lehotka Ildikó
Fotó: MNF/Csibi Szilvia
Újabb operaritkaság szólalt meg a Müpában, koncertszerű előadásban január 14-én. A Nemzeti Filharmonikusok operabérletének részeként bemutatott mű nemzetközi szereposztással került a színpadra, a zenekar mellett a Nemzeti Énekkart is hallhattuk. Az opera zenei anyaga valóban felfedezésre vár, nagyon izgalmas, és helyenként az operett felé mutató, vagy „szájbarágós” szakaszok sem hiányoznak. Talán ezért sem vált az operarepertoár megkérdőjelezhetetlen részeként Léo Delibes Jean de Nivelle című darabja.
Délibes neve két mű kapcsán ismerős a zeneszeretők számára. Az egyik a Lakmé, műfaját tekintve opera, és a Coppélia című balett. Mindkét darabnak csak egy-egy szelete ismert, ezért is lehetett kíváncsi az érdeklődő Delibes operái közül erre a műre. A darab bemutatója 1880. március 6-án volt, a párizsi Opéra Comique-ben, nagy sikert aratva. A librettó Edmond Gondinet és Philippe Gille munkája. A történetet a címszereplő alakja ihlette, aki nem volt hajlandó csatlakozni apjához, a Merész Károly elleni háboróban XI. Lajost támogatóJean de Montmorencyhoz. A történelmi alapú cselekmény természetesen szerelmi szálat is tartalmaz, de a rosszindulatú, egy boszorkányhoz illő tulajdonságokkal bíró asszony, különféle félreértések is dúsítják a történetet. Az opera dramaturgiája kissé következetlen, talán ezért is nehéz besorolni, hiszen vígoperai elemek is szerepelnek a szövegben, a dallam pedig kikacsint az operettek felé. Utóbbi nem is csoda, hiszen Delibes alkotott e műfajban is. Jean de Nivelle-ről chanson is létezik, mi több, neve fennmaradt mint Jean de Nivelle kutyája – odamegy, ahova hívják.
A cselekmény a következő: a burgundi vidéken a szőlőszüretelők keresik a pásztort, Jean de Neville-t, aki anélkül távozott, hogy ezt jelezte volna. A titokzatos férfi elosonásának oka az, hogy attól fél, valaki felismeri. Simone-t féltékenység és harag emészti fia, Thibaut, a lopásért börtönben lévő rosszfiú iránt, akit feleségül akar adni unokahúgához, Arlette-hez, de az utóbbi gyűlöli Thibaut-t, és beleszeretett Jeanba. A fiatal lány maga is gyanítja, hogy a jóképű pásztor Jean de Montmorency herceg lehet, aki elmenekült a királyi udvarból, hogy elkerülje a hiábavaló házasságot, és aki a király elől a vidék mélyén rejtőzködik. Philippe le Bon udvarában Isolin vezeti az ünnepségeket. Diane bemutatja Arlette-et, aki megtetszett az öreg herceg fiának Saladinnak. Saladin csapdát állít Arlette-nek, amikor megpróbál találkozni Jeannal. Jean éppen akkor jelenik meg, amikor Saladin lesben áll, és a két férfi kardot ránt. Később javában zajlik a csata. Arlette Jeant keresi. A sebesült Charolais elmondja, hogy egy ismeretlen katona (akiről tudjuk, hogy Jean volt) mentette meg életét. Jean jelenik meg fegyvertelenül. Arlette elmondja Jeanne-nak, hogy Simone Malicorne-nal együtt még mindig a tönkretételét tervezgeti. Jean nem hallgat rá, de Charolais visszatér, miután tárgyalt a királlyal, aki megkegyelmezett Jeannak. A férfi úgy dönt, hogy a francia erőkkel történő szembeszállás helyett a szerelmet választja.
A zenéről már esett néhány szó. Vannak kiemelkedően szép szakaszok, de kevéssé megoldottak is. A Mandragóra dallam többszöri szerepeltetése kissé sok, véleményem szerint nem indokolt (ha csak rövid idézet szerepelne a későbbiekben, úgy is megértené a hallgató). A kórusszakaszok nagyon jók, és a hangulatfestő, leíró részek is. Szintén élvezetes a három férfi tercettje, kis kikacsintás a szerelem és a háború mögül. A hangszerelés nagyon jó véleményem szerint. De idézzük Saint-Saëns a Le Voltaire-ben megjelent 1880-as szavait: „A fiatal zeneszerző hangszerelése kiváló, elutasítja a könnyű effektek banalitását, állandó forrása az új ötleteknek, amelyek nemcsak elbűvölik, hanem felkeltik a hallgató érdeklődését is, a hangok körül játszadoznak hátrány nélkül […], a lehető legzengőbb, ha szükséges, anélkül, hogy valaha is durva lenne; egy szóval, tökéletes.” Néhányan a grand opéra műfaját is emlegetik a Jean de Nivelle-lel kapcsolatban. Az operettszerzőként induló Delibes e művében a könnyed stílust vegyíti a nagy tablókkal, kevéssé biztonságos módon. Talán ezért sem válhatott az ismert operák sorába, holott a virtuóz áriáktól kezdve a hangulatfestésig minden zenei ötletet megvalósít a szerző. Nem véletlen, hogy Liszt, aki maga is jelen volt a magyarországi, Delibes által vezényelt bemutatón, belekezdett a zenekari bevezető és a Mandragóra (La Mandragore. Ballade de l’opera Jean de Nivelle de Léo Delibes) feldolgozásába egy operafantázia keretén belül (S698). Liszt számos kollégája operáit így népszerűsítette, no és vezényelte a bemutatókat.
A koncertszerű előadáson nemzetközi énekesgárda keltett életre a szerepeket. A hölgyek közül Simone szerepében Marie-Andrée Bouchard-Lesieurt hallottuk, mezzója csodás, a mélyebb hangok is kiegyenlítetten szóltak. Azonban néha nem volt biztonságos az intonációja. Diane és Page Isolin szólamát Juliette Mey énekelte, jelezve ruházatával is a két szerepet. Éneklése meggyőző volt, szívesen hallanánk többször. Mélissa Petit formálta meg Arlette-et, remek módon, szinte láttatta a fiatal lány érzelmeit, a hálás szólam koloratúrái is peregtek. Tassis Christoyannist többször hallhattuk, például Debussy Pelléas és Melisande-jában. A hang dús, egyedi színű, magvas, a görög énekes ezen az estén is érzékletesen énekelt. Malicorne szólamát Francois Rougier, Beautreillisét Jean-Philippe Mc Clish, Saladinét és két másik szerepet Adrien Fournasion tolmácsolta, a tercett előadásukban hangulatos volt.
Cyrille Dubois szintén többször énekelt nálunk, forró hangulatú önálló áriaestet is tartott De hallhattuk a szintén Vashegyi György által vezényelt Krisztus gyermekkora című oratóriumban is, decemberben, és Lalo Ys királyában is énekelt Éneklését éppúgy jellemzi a hév, mint a tökéletes zenei megoldások, a beleélés képessége. Ezúttal sem volt másként.
A Nemzeti Filharmonikusok a kissé terjedelmes darab előadása során Vashegyi György keze alatt pontosan megvalósították a karmester elképzeléseit. A Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) pompázatosan énekelt, mint mindig.
Az elfeledett operák és a francia zene megismertetését folytatta Vashegyi ezzel az operával. A francia zene nálunk kevéssé ismert, ahogy Lajtha László művészete, akit a franciák nagy becsben tartanak. A közönség számos francia darabot megismerhet Vashegyinek és együtteseinek köszönhetően, kiváló szólistákat hallhatunk, megismerhetjük a zene kissé mostohán kezelt szeletét. Az előadásról lemezfelvétel is készült, szép este volt. A feliratokat viszont érdemes lett volna átnézni, most is maradtak helyesírási problémák.
