Na shledanou!
(a papiruszportal.hu archívumából [2013])
Szerző: vörös októbeer
Elégedett napközisként ereszkedünk le a várból szombat este, hogy feltérképezzük Zsizskov* városrészt, amelyet Jan Zsiska/Zsizska (Jiskra, Giskra) huszita hadvezérről neveztek el. Metróra szálltunk, ötmegállónyi távolság várt ránk. A magyar történelemből nem ismeretlen Podjebrád Györgyről (Jiřího z Podìbrad) elnevezett térig utazunk. A cseh király Hunyadi Mátyás első apósa volt, a frigy (és a fele királyság) előtt házi őrizetben tartotta ifjú Matyáš Korvínunkat épp Prágában. Sajátos fiúkérés.
Žižkov tobzódik a jó hoszpodárokban, s a PCS és a Google Maps (vicces így járni kocsmákba) útmutatása alapján végül a rokonszenves nevű Zlý Časy (Nehéz Idők) helyett az U Vystřelenýho oka (A Kilőtt Szemhez, U božích bojovníkù 3.) a kiszemeltünk. Mindennek oka, hogy Martin Bauer révén magyar kötődése is van. Előtte azonban a Folyékony kenyér bloggere tanácsa alapján a Kilőtt Szemtől egy kőhajításnyira lévő Nomádba (Husitska 37.) néztem volna be a cseh kézművesser-ipar termékeinek számba vételéért, ha nyitva lett volna, de csak zárt kapukat döngettem. Előtte még tanácsot kértünk egy szlovák felszolgálótól, akinek fülig ért a szája, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk (csókolom, szia; valamiért a Flekùban az idegenvezető a maláta és az élesztő szót ismerte), s beútvonalazta a térképünket a várig, a Vencel térig, pedig nem is kértük. Szlovák–magyar barátság, ilyen is van.
Így maradt a Kilőtt Szem, bizalmatlan stírölésre itt nem is számítottunk, kedvesen fogadtak. A prágai underground mozgalom egyik kedvelt központja, különös és hangos figurákkal, avantgárd-polgárpukkasztó illusztrációkkal, falfirkákkal, ütött-kopott pianínóval, soknyelvű (közte magyar) étlappal és egy Havel-képpel. Nekünk furcsa, hogy például a Hrabal-relikviákon túl két kocsmában is láttunk bekeretezett Václav Havel-fotót, úgy látszik, a cseh politikai palettán létezik efféle nemzeti minimum. A sörük nem hasonlítható a Fekete Ököréhez, de a hangulat tényleg forró már a kora esti órákban, és a fejtámasz a férfivécében egész egyszerűen megfejelhetetlen.
Minden út a Vencel térre vezet. Ezután a tértől nem messze található Balbínova poetická hospùdka a célállomás (Balbín úr poétikus kiskocsmája, Nové Mìsto, Balbínova 6, itt a másik Havel-kép). Előtte véletlenül betértünk a szomszédos borozóba, ahol szépen kisminkelt lányok ültek az asztaloknál, és diszkrét zeneszó mellett türelmesen várták a szőke herceget, nem azok lévén gyorsan kifordultunk, hiszen egészen más hangulatú helyre indultunk.
A kocsmában maga Balbín úr ült a pultnál, és sűrű koccintások közepette ránk sózott két belépőjegyet, ugyanis aznap este egy cseh zenekar lépett föl nála. Mivel otthon is épp tombolt, mi is megnéztünk egy eurovíziós dalfesztivált. A Petruška Hapková & band lépett föl, kellemes bluesokat toltak a koncert első felében. A kis hely dugig megtelt, az énekesnő meg a sör jó volt, de a korcsolya, a hidegen tálalt (főtt?) klobasa kellemetlen meglepetésként ért, ahogyan a koncert második felének már cseh nyelvű pop-alteres felhozatala is. A hely azonban vezetőjével együtt unikális. Ha tehetjük, ide még jövünk.
„Ugyanolyan térképpel én is pont ugyanoda érek” – énekli a 30y (Iker), és ez késő este nagyon állt. Addig csont nélkül vettük a helyismereti akadályokat, ám a cseh tánczene hatására vagy más okból kifolyólag háromszor másfele indulva is ugyanoda, a Vencel térre értünk a szállásunk helyett. Ez volt aznap a második gikszer, de a élmények messze felülmúlták a bosszúságokat. A vasárnap déli ebédet pedig hol is költhettük volna el felbőröndözve, mint a közeli Ejtőernyősöknél, ahol hozzáláttunk egy-egy žebrának is. Sokak szerint a knédli, valamint a cseh állatok, a hermelin és a zebra nélkül nem is ér semmit a prágai sörözés. Távozáskor már rutinból intettünk: na shledanou!
