Puccini Manonja az Operaházban
Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. január 30.
Fotók: Berecz Valter, Csibi Szilvia, Nagy Attila / Operaház hivatalos honlapja
Puccini zenéjét sokan szeretik, a Bohémélet mellett talán a legkedveltebb a Manon Lescaut. Az Operaház újra műsorra tűzte a Manon Lescaut-t, a legújabb, 2019-es rendezésben. Honlapunkon egy korábbi előadásról is olvashatnak. A címszerepet három énekesnő is tolmácsolhatta, magam Tuznik Natáliával láttam az előadást 2025. január 22-én.
Korábban Daniel Auber és Jules Massenet is komponált operát a történetből, utóbbié igen sikeres volt az akkori közönség körében. Ahogy Puccinié is, amelynek a bemutatója 1893. február –én, Torinóban volt. 1894-ben Budapesten ugyan nem aratott sikert, de egy hónappal később, Puccini jelenlétében győzött az opera. Az 1960-as-ig azonban nem került színpadra Magyarországon, azóta körülbelül 400 előadást ért meg. Emlékezetes előadás-sorozat volt is Ilosfalvy Róbert és Házy Erzsébet párosa, s, a mai napig beszélnek színpadi megoldásaikról, a magas hőfokú estekről.
Puccini harmadik operája (amely átdolgozáson is keresztülment) szól a szerelemről, a szerelmet a pénzért feladó, majd a nincstelen diákhoz visszatérő nőről, a nőt jószándékkal segítő, de kapzsi a kitoloncolástól megmenteni (megszöktetni) szándékozó fivérről, sőt a bosszúszomjas férjről is. Szabó Máté rendezése megmaradt a visszafogott, a tetszetős megoldásoknál. A két részben játszott operában a négy felvonás négy helyszínen játszódik. A legpompásabb az első felvonásé, itt egy lépcsőszerűségen egy autó érkezik (milyen kár, hogy egy autó Puccini Edgarjában is feltűnt). Az utolsó felvonásra a színpadon maradt ugyanez az építmény, kissé furcsán hatott egy sivatagi helyszínen (díszlettervező: Horesnyi Balázs). Mind a négy felvonásban más jelmezt visel Manon (a Marie korabeli becézése a név). Először fehér, egyszerű ruhát, majd egy, az előkelőséget mutató jelmezt, később hálóinget (hiszen des Grieux-ővel töltötte az időt a hálószobában), majd Manonon egy kabát volt – egészen a haldoklásáig (ez is ismerős szituáció, amikor a szereplő és az őt helyettesítő tárgy van jelen egyidejűleg). A kórus tagjai jelenítették meg a tömeget a kávéházban, volt olyan hölgy, akinek legalább két kávét hozott a pincér. Nem mellesleg az énekesnő olyan karakteresen játszotta a szerepét, hogy nem lehetett rá figyelni, a főszereplők szinte a háttérbe szorultak. A maszkban megjelenő kórustagok látványa tetszetős volt, a hálószobában azonban nem volt keresnivalójuk. A joker feltűnése sem világos, egyáltalán, miért lámpaoltogató, és fuvolás is? Érzékletes és egy kicsit erőteljes volt a deportáltak „ketrecbe” lökése, de nem gondolom, hogy ennyire lenge öltözetben viszik el őket (jelmeztervező: Füzér Anni).
Tuznik Natália énekelte a címszerepet, átéléssel, szép megoldásokkal, erőteljes színpadi jelenléttel. Hangja megfelel a szerepnek, zenei szempontból szépen megvalósította szólamát. Biztosan beérik a szerep, érzésem szerint egyelőre még inkább a kottakép dominál, mint az érzések kivetítése éneklésénél. Des Grieux hálás szerepében Gaston Riverót láthattuk-hallhattuk. Tolmácsolása nem hozott kiugrót, a szerepet kiválóan tudja, a magas hangok nem okoztak neki problémát. Nem illik szóvá tenni, de a tenor jóval alacsonyabb volt Manonnál, ami nem tűnt volna fel, de Rivero nem tudta elhitetni, hogy egy hősszerelmes. Ráadásul unos-untalan zsebre dugott kézzel énekelt. Egy szerelmes férfi sohasem beszél a kedvesével zsebre tett kézzel, különösen nem a 19-20. század fordulóján. Kelemen Zoltán Lescaut-ja megoldott volt, de nem győzött meg arról, hogy Lescaut-t a fentebb sorolt tulajdonságokkal jeleníti meg.
Gábor Géza Geronte szólamát énekelte, termete, színpadi karizmája és előadásmódja sokkal inkább juttatta eszünkbe a hősszerelmest, ezúttal azonban nem erről szólt a szerepe. A megcsalt férj tekintélyt parancsoló és ellentmondást nem tűrő jelenés volt. Zenei megvalósítása is emlékezetes pillanatokat mutatott. A mellékszereplők közül Pál Botond emelkedett ki, aki a Borisz Godunovban is remekül helyt állt.
A kórus (karigazgató: Csiki Gábor) jól megoldotta feladatát, ahogy a zenekar is. Kesselyák Gergely irányította az előadást, kaptunk szép pillanatokat, ahogy az énekes szólistáktól is. Az Intermezzo nekem kicsit erőtlen volt (nem úgy Muti legutóbbi koncertjén, vagy a Levine-féle felvételen). Nagyon jó ötlet volt a zene alatt Prévost szavait olvasni.
Az előadás szép volt, de nem emelkedett ki a produkciók között. De soha rosszabbat!
