Monaldi–Sorti: Imprimatur
(a papiruszportal.hu archívumából [2010])
Szerző: Németh Eszter
Rita Monaldi és Francesco Sorti olasz történészházaspár könyvét olaszul csak Hollandiában, online lehet megvásárolni. Más nyelveken az adott országok könyvesboltjaiban is. Magyarországra viszont csak két év késéssel érkezett meg. Pontosabban 2004-ben megjelent a Magyar Könyvklubnál, de az olvasókig már nem jutott el. Most a Nyitott Könyvműhely újra kiadta, impozáns borítóval, a kötet tipográfiai szempontból is kifogástalan.
Élmény kézbe venni a könyvet. Pontosabban könyveket, mert a hétkötetesre tervezett sorozat első négy darabja már elkészült, összeolvasva egy latin nyelvű mondatot alkotnak: Imprimatur secretum, veritas mysterium, unicum… (Nyomtattassék ki bár a titok, az igazság rejtély marad, az utolsó … …); a befejező két rész címe azonban egyelőre titok. „Legyen ez egy játék az olvasókkal” – fogalmaztak a szerzők.
A marketing és a beharangozás jó volt, és a Nyitott Könyvműhely is megfelelő taktikát választott azzal, hogy a kötetek már külsejükben is emlékeztetnek az Európa Könyvkiadó által megjelentetett Eco-művekre (A rózsa neve, A Foucault-inga, A tegnap szigete etc.); az Imprimatur és A rózsa neve között tartalmi és szerkesztésbeli párhuzamok is akadnak jócskán.
Az imprimatur szó jelentése „nyomtattassék”. A mindenkori pápa pecsétjével hagyhatja jóvá az elé vitt írásokat, nyilatkozatokat, irodalmi műveket. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy a dokumentum elfogadható olvasmány a katolikusok körében, rákerül az imprimatur pecsét. A mű, hiába a cím, Olaszországban nem kapott imprimaturt.
Franceso Sorti így beszél erről a Könyvesblognak: „Ennek több oka van, egyrészt gond volt azzal, hogy a 2002-ben megjelent Imprimaturban XI. Ince pápa bűneiről írtunk. XI. Ince volt az a pápa, aki sikerre vezetett keresztes hadjáratokat a muszlimok ellen, rengeteg pénzt áldozott az egyház az ottomán birodalom tönkretételéért. Nem tett jót, hogy ezt a pápát nem a legjobb színben tüntettük fel a könyvben, mert az egyház éppen akkor akarta szentté avatni őt, személyének hőssé emelésével akartak küzdeni az iszlám ellen a kétezres években. Ne feledjük, hogy közvetlenül szeptember 11-e után voltunk. Nem tehettek mást, annyira nagy volt a botrány, hogy egy szerzetest avattak inkább szentté, aki egyike volt a pápa melletti embereknek.”
A sorozat megjelenését inkább csak a média duzzasztotta botránnyá, félreértve és átdatált (2040), ám hiteles levélnek értelmezve a kötet bevezetőjét. Francesco Sorti már a szakdolgozatát is az 1626-ban született Atto Melaniról írta, egyháztörténész feleségének megismerése után pedig bevonta őt további kutatásaiba.
Rita Monaldi így emlékszik: „Mielőtt elkezdtük volna a könyvet, 1998-ban felhívtuk a Vatikánt, hogy megkérdezzük, nem tervezik-e XI. Ince szentté avatásának megindítását, nem akartunk ugyanis felesleges bonyodalmakat.” A katolikus egyház az első kötet olaszországi megjelenése előtt röviddel mégis megkezdte XI. Ince kanonizációját, így az Imprimatur akaratlanul is vihart kavart.
A sorozat kiadói jogai ezután egy holland kiadóhoz kerültek, így az Imprimatur immár 26 nyelven olvasható, és a Secretum után rövidesen a Veritas is megjelenik; a történetből Hollywoodban film is készül.
A különbség Eco és Monaldi–Sorti kötete között, hogy a történészházaspár nagyon kevés fikciót enged meg magának a könyv folyamán. A néhány oldalas bevezetésből – amely a comói egyházmegye püspökének (Lorenzo Dell’Agio) 2040-ben keltezett, A Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának Titkárságára címzett levele – kiderül, hogy e levél melléklete a regény, amely aggodalomra adhat okot egyházi körökben. A Függelékben Dell’Agio kutatásai olvashatók, majd következnek a jegyzetek, amelyek mind-mind a történelmi hitelességet kívánják alátámasztani.
A mű cselekményében számos megfelelés található A rózsa nevével. A főszereplő Atto Melani apát, aki egyházi személy és tanítója az egyes szám első személyű narrátornak, aki emlékiratában nem árulja el a nevét. (A második kötetben sem.) Ugyanígy emlékiratírója Melki Adso Baskerville-i Vilmosnak. Hasonlóan vesztegzár alá kerül a fogadó és a kolostor, és míg Atto és a törpe szolgafiú a Róma alatt húzódó csatorna- és kazamatarendszerben, addig Adsoék a könyvtár labirintusában bolyonganak a rejtélyek megoldása után kutatva.
Míg Ecónál nem lehet előre megsejteni a történet megoldását, addig Monaldi–Sortinál nincs túl nehéz dolga az olvasónak, a rutinos krimikedvelőnek pedig szinte semmi.
Nyelvezetét tekintve szerencsére nem sikerült leutánozni az Eco által anyanyelvként használt barokkos körmondatokat, nyelvi regisztert. Az Imprimatur befogadását eléggé megnehezíti így is a történelmi tények szövegbe építése, a sok latin kifejezés. Ám ahogy Atto tanítja a tudatlan, pallérozatlan elméjű szolgafiút, úgy oszlik el az információhalmaz, és úgy ismeri meg az olvasó is fokozatosan az 1683-as év és a fennálló helyzethez vezető esztendők eseményeit.
A másik vonal, ami engem inkább Eco felé billent, a hitelesség. Bármennyire is szeretnék elhitetni, és a második kötet, a Secretum bármennyire is erre utal, nem tudom elhinni, hogy Atto Melani, a kasztrált énekes, Mazarin kéme, az összes olyan információ birtokában lehetett volna, amelynek segítségével ennyire élesen és pontosan átláthatta volna korának felszíni és titkos politikai cselszövéseit. Aki túl sokat tud, azt elhallgattatják, Atto Melani pedig a dokumentumok szerint 87 éves koráig élt.
A mellékszálak kidolgozása viszont briliáns, ahogy a mellékalakoké is. Devizé segítségével sokat megtudunk a korabeli zenéről, annak gyógyító erejébe vetett hitéről és a zenei titkosírásról, miközben maga a zeneszerző, lantművész figurája cseppet sem lesz szimpatikusabb. Cristofano, az orvos pedig jól ötvözi a korabeli orvoslási gyakorlatot és a babonás hiedelmeket az orvosi rangból adódó fölényes magatartással. Említésre méltó Dulcibeni és Cloridia külön induló, majd összefonódó melléktörténete, amely bemutatja az újkori rabszolgaságot és kiszolgáltatottságot, és érinti a kurtizánok világát.
Összességében az olvasó egy monumentális, információgazdag kötetet tarthat kezében, amely sokrétűen mutatja be a XVII. századi Róma, Franciaország és a Habsburg Birodalom közötti viszonyokat, és a második kötet ismeretében jó bevezetője a Secretumban feltáruló titkoknak, amely építészeti, botanikai érdekességek mellett a történelmi szereplők magánéletébe enged bepillantást, feltárva közben a nagypolitika titkos játszmáit.
A regényidőben az Imprimatur és Secretum között 16 év telik el, ezért gördülékenyebb a narráció, a cselekmény inkább misztikus krimihez hasonlít, és maga a szerzőpáros is megtalálja saját hangját, kilép Umberto Eco árnyékából.
Nekem mindkét mű tetszett, aki szereti Ecót vagy éppen Robert Merlét (a 13 részes Francia história ugyanezzel a korszakkal foglalkozik az utolsó három kötetében), annak mindenképpen érdemes elolvasnia. Az ára ne riasszon meg senkit, a könyvtárakban is elérhető már!
Fülszöveg
„Monaldi–Sorti a műfaj megteremtőjét, Umberto Ecót is felülmúlja.” NRC
Róma, 1683. szeptember 11. A város lakói aggódva várják a híreket Bécs felől, ahol a török seregek a katolikus világ utolsó fellegvárát ostromolják. eközben egy római fogadóban gyanús körülmények között meghal egy férfi, és a vendégeket pestisjárvány veszélye miatt karanténba zárják. Vesztegzár alá kerül Melani apát is, a Napkirály titkosügynöke, aki elhatározza, hogy utánajár, mi áll a titokzatos haláleset hátterében. Végeláthatatlan bolyongásba kezd a Róma alatt megbúvó föld alatti járatokban, és közben olyan rejtélyek nyomára akad, amelyek nem csupán az ott lakók, de egész Európa sorsát meghatározhatják. Az Imprimaturt Olaszországban a Vatikán nyomására betiltatták, miután rádöbbentek, hogy olyan titkokat tár fel, amelyek újraírják a 17. század Európájának történelmét. Ez a mesterien megírt thriller eddig 45 országban jelent meg és több millió példány fogyott belőle világszerte.
Monaldi, Rita – Sorti, Francesco: Imprimatur
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2009
Fordította: Todero Anna
Kötött, 576 oldal
ISBN: 9789639725874
