Kövér Lajos, Sovány Laci
Szerző: bookworm
A magyar gyerekkönyvírás nem halt ki. Bár sokszor sokan megkongatták a vészharangot, nem lett igazuk. Sorra-rendre jelennek meg hazai szerzők művei, kiadók alakulnak kifejezetten gyermekkönyvkiadói profillal, az amerikai – fájó szívvel kell bevallani, hogy gyönyörű kiállítású – mesekönyvek ideje leáldozóban van. Az újabb őrület az ismert emberek által írt (íratott) történetek megjelentetése, óriási reklámhadjárattal kísérve, és melyik rajongó szülő tudna ellenállni a kísértésnek, hogy ne vegye meg? Íróink közül sokan próbálkoznak gyermekeknek való történetekkel, a régi könyveket is újra kiadják. Lackfi János új kötete, a Kövér Lajos színre lép a legjobbak közé tartozik. Nem kell már behódolni az amerikai történeteknek, válogathatunk magyar írók magyar gyerekeknek szóló történeteiből.
A Kövér Lajos színre lép igazán hangulatos könyv. Norbi egyenesen bibliaként forgathatja, ha elolvassa a gyerekeinek. Kövér Lajos olyan, de olyan kövér, hogy már nem tud járni. Egy egész utca viseli a nevét, mert egy régen jéggyárnak használt házban lakik. Szerencséjére Sovány Laci kisegíti szorult helyzetéből, elhozza – naponta háromszor – a boltból az öt liter tejecskét, az öt kiló kenyeret, az öt rúd párizsit, felöltözteti, takarít. Lacink – némi pszichoszomatikus jelek után – felmond főnökének, Ideg Bélának, így Lajost – önkéntes szociális munkásként – tudja gondozni. A temérdek ételcipelés, Lajos-emelgetés miatt Laci megizmosodik, olyannyira, hogy súlyemelőként is megállja a helyét, sorra nyeri a versenyeket. Mivel lefoglalja a sok edzés, este már nem tudja az öt liter tejet, öt kiló kenyeret, öt rúd párizsit szállítani Lajosunknak, kövér hősünk szép lassan elkezd fogyni. Nem árulok zsákbamacskát, ha elmondom, Lajos a történet végén már futni is képes. Szerepel a könyvben sok színes zokni, autószerelő, sőt ló is.
Időszerű kérdéseket vet föl a könyv: a világ szépen lassan elhízik, külön iparág alakult a nagyméretű tolókocsik, vécék stb. gyártására, az egyik legjövedelmezőbb üzletág a fogyókúra köré épül (lásd fentebb). A segítőkészség kihalóban van, az autókból felsőbbrendűségük tudatában válogatott szitkokat szórnak egymás fejére egyesek. Laci csapattársai kezdetben nem egészen önzetlenül gondozzák Lajost, hiszen akkor a muszkli is nő, szinte versengenek abban, hogy minden a kövér férfi keze ügyébe kerüljön. A viszonzás nem várat magára: Lajos felajánlja házát birkózócentrumnak. De a csődeljárás szótól kezdve sok mindent el kell magyarázni a gyereknek, a szülő feltételezhető magyarázóképességét is edzve. A beszélő nevek a megértést segítik.
A könyv nyelvezete választékos, sokrétű utalást találunk olyan dolgokra is, ami talán a gyereknek nem mond semmit, de később hasznos lesz (hogyan adjuk meg egy könyv paramétereit), hogyan kell angolosan beszélni az Amerikába szakadt hazánkfiának (tudjuk mán, hol a helyünk, itthon maradtaknak), aki ráadásul tele van pénzzel és hivalkodik is vele. Szembesülünk a munka elvesztésével, sőt az ingyen, érdek nélkül vállalt munka örömével, a betegség miatt megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával (írnák hivatalosan), a jó célért való összefogással.
A General Press kiadványát a Spanyolországban elismert és igen foglalkoztatott, ám itthon még kevésbé felkapott Molnár Jacqueline rajzai díszítik némi picassós beütéssel, toulouse-lautrec i hangulattal a témákat illetően. Szegedi Katalin szerint az év egyik legszebben illusztrált kötete. A képek figyelemfelhívóak, vibrálnak, vonzzák a szemet, és ennél több nem is kell a gyerekeknek.
Lackfi János költő, műfordító, szerkesztő nevével legutóbb a nagyszabású Művészetek Palotája-beli Debussy-koncerten találkoztam, ahol a Pelléas és Mélisande című opera szövegét az ő fordításában vetítették. Választékossága, a témához és hangulathoz illő mondatai akkor is lenyűgözőek voltak, ez a Kövér Lajos történeteiről is lemondható. Ötgyerekes gyakorló apaként pontosan tudja, mi való a gyerekeknek, és azt is, hogyan tálalja úgy, hogy az élet apró-cseprő vagy éppenséggel nagyobb gondjaival szembesítse a szülőket, általuk csemetéinket.
Comment on “Lackfi János világa II.”