Nyerges András: A negyvenesek pavilonja
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: Eszéki Erzsébet
Rainer Werner Fassbinder német rendező egyik legszebb, 1973/74-es filmje kapta ezt a címet: A félelem megeszi a lelket. A félelem légkörét érzékelteti Nyerges András új regénye is, egy ártatlan gyerek nézőpontjából. Dermesztő, amikor egy 9-10 éves gyereknek kell elviselnie a rettegést és a kiszolgáltatottságot, az igazságtalanságot. Azt a helyzetet akár, amelyben neki soha nem lehet igaza a felnőttekkel szemben, csupán azért, mert ő a gyerek. A „tekintélyüket” így megteremteni vélő felnőttek valójában gyengék, kihasználják mások kiszolgáltatottságát, próbálják megtörni a felnövekvők igazságérzetét. Az ilyen felnőttek szoktatják rá a nyílt, őszinte gyerekeket a hazugságra, sunyiságra.
Nyerges András új regényében a kilencéves Nesztor Gyuri (aki egy helyen önérzetesen vágja ki, hogy pár nap múlva tízesztendős lesz) nem képes lenyelni az igazságtalanságot. Nem hagyja magát, már csak azért sem, mert a szülei kicsi kora óta partnernek tekintették. Nem küldték ki a szobából, amikor fontos dolgokról beszélgettek (nem úgy, mint a folyton csak káráló, méltatlankodó, családi sárkányként létező nagymamát).
Nem csoda, hogy 1949–50-ben az őszinteségre nevelt Gyurinak folyton baja származik ebből. Hiszen ahol rettegésben élnek a felnőttek, ott a gyerekek, akik még erősen kötődnek a felnőttek világához, azonnal megérzik a fenyegetést, a kiszolgáltatottságot, a félelmet. Nem csoda tehát, hogy a regénybeli Gyuri világa ebből a félelemből épül fel, és a felnőtteknél is nehezebben viseli el az igazságtalanságokat.
Gyuri a lehető legrosszabbkor született, ennek következménye a betegség, amiről például az iskolai tornatanár nem hajlandó tudomást venni (sokakban társul a szadizmus a tornaórához, egyébként már a testnevelés szó is groteszk ott, ahol egy súlyos beteg gyereket úgy hajt túl a tanár, hogy futás közben Gyuri elájul, mert sem a tanár, sem más az iskolában nem hiszi el, hogy nem szimulál, nem akarja „elszabotálni” az órát, hanem tényleg beteg!).
A folyamatos rettegést keltő pesti általános iskola után az ordasgyepűi szanatórium se bizonyul megváltásnak, sőt, miként lehetne ez másképp, ahol csak arra törekednek, hogy megtörjék a gyerekeket? A beteg, legyengült beutaltak erősödés, gyógyulás helyett napról napra csak fogynak. Nem azért, mert nincs elég étel, hanem mert a szanatórium főnővére eltörölte a repetát, mondván: akkor nem végeznének időben az ebéddel a szent és sérthetetlen délutáni csendes pihenőig (és persze a megmaradt étel is jól jön mosléknak, amit talicskával tolnak ki a szanatóriumból). Ráadásul mindezt sehogy se lehet a távol lévő szülők tudomására hozni, mert a gyerekek leveleit felbontják, és súlyos büntetés jár a leghalványabb panaszért is.
Ilyen körülmények között Nesztor Gyuri egyik büntetést kapja a másik után. Megtorlás az, hogy nem kapja meg heteken át a szülei csomagját, csak amikor már rég megromlott a benne lévő sütemény. Nem írhat levelet a szüleinek, akiket így értesíteni se tud arról, hogy mi folyik a szanatóriumban. Sőt: büntetésből nem engedik iskolába, föl se kelhet az ágyból, feküdnie kell heteken át, amitől – és a dactól, hogy akkor inkább nem is eszik – még inkább legyengül.
Sőt: amikor az élet-halál uraiként viselkedő nővérek rájönnek, hogy ebben a helyzetben csak az olvasás Gyuri egyetlen vigasza, még a tankönyveit is elzárják. Két kitűnő tanárnak köszönhető, hogy végül, a hat hónapos kúra felénél a szülei tudomást szereznek a szanatóriumban történtekről, és a mama valósággal kimenekíti fiát ebből a zsarnoki világból.
Jól érzékelhetően önéletrajzi ihletésű regény ez, a személyes stílustól mélyen átérezhető a történet. Borzasztóan nehéz lehet megírni egy ilyen regényt gyermeki nézőpontból, hiszen felnőttként, merőben más tapasztalatokkal, szókinccsel kell „gyerekül” beszélni. És az csak az alap, ha jó valakinek az emlékezőtehetsége, pontosan emlékszik az akkori érzéseire, vágyaira, szorongásaira. De a szavaira, a fordulataira is?! Egy író ilyenkor nem beszélhet ki, nem lehet okosabb a regénybeli kis hőse annál, amilyen egy bármennyire éles szemű, okos, olvasott, jó humorral megáldott gyerek lehet. Az írónak azt kell elérnie, hogy hiteles, stilárisan is pontos legyen.
Nem csak Gyurinak van jó humora, amely sokat segít neki a kiszolgáltatottságban, hanem az egész regényt finom humor szövi át. Ettől élvezetes olvasmány a Negyvenesek pavilonja, ettől nem válik nyomasztóvá ez a történet. Gyurinak még szerencséje van, hiszen a szülei mellette állnak. Legalább rájuk számíthat. A szülei emberszámba veszik a gyereküket – akiknek viszont ettől, sajnos, nem lesz könnyebb dolga egy rettegő, álságos, hazugsággal teli társadalomban.
Az ártatlan gyerek nézőpontja, az alulnézet kíméletlen kritikát ad a felnőttek világáról. Nincs kiút, a pesti iskola ugyanolyan borzalmas hely, mint a szanatórium, ahonnan visszatérve a suli még rosszabb, mint előtte volt. Az iskola és a szanatórium pontosan leképezi az akkori társadalmi viszonyokat. Az általános félelmet, amely, bizony, megeszi a lelket. Ahogy Esterházy Péter mondta a regény bemutatóján: „ha a félelem beindul, annak nincsen határa. Aki fél, az félelmet is gerjeszt…”
Nyerges András: A negyvenesek pavilonja
Noran Könyvesház, Budapest, 2012
Kötött, 329 oldal
ISBN: 9789632830582
