Névnapok: Alfonz, Alfonza, Alfonzin, Alfonzina, Arzén, Aszter, Éneás, Fáni, Fanni, Kolos, Kolozs, Pompónia, Roderik, Rodrigó, Stefánia, Stefi, Zenóbia, Zinaida, Zinajda
Események:
1766 – felszentelik a New York-i Szent Pál-kápolnát (St. Paul’s Chapel). A Szent Pál-templom plébánia kápolnája I. 
(Stuart) Anna, Nagy-Britannia királynője által adományozott földterületen épült 1960-ban a kápolnát nemzeti, történelmi emlékhellyé nyilvánították.
1896 – Amy Beach amerikai zeneszerzőnő Gael szimfóniája (Gaelic Symphony, op. 32) debütál a Bostoni Szimfonikus Zenekar előadásában. Az első amerikai női zeneszerző első nagy műve, amely a közönség és kritika is elismerésben részesült.
1905 – George Bernard Shaw Nobel-díjas ír drámaíró Warrenné mestersége (Mrs. Warren’s Profession) című darabjának bemutatója New Yorkban. A művet eleinte betiltották a prostitúció túlzottan tiszta ábrázolása miatt, ám végül 1902. január 5-én bemutatták a londoni New Lyric Clubban, ahova csak klubtagok léphettek be, és a cenzúra keze sem ért mindig el.
1910 – meghalt Jean Henri Dunant (1828-1910) Nobel-békedíjas svájci író, közéleti személyiség, üzletember, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója.
1921 – Los Angelesben bemutatják A sejk (The Sheik) című amerikai némafilmet Rudolph Valentino és Agnes Ayres főszereplésével.
1931 – Ormándy Jenő (Eugene Ormandy) bemutatkozik a Philadelphia Orchestra élén, a beteg Arturo Toscanini helyett.
1938 – elhangzik Orson Welles narrációjával H.G. Wells angol író Világok háborúja (The War of the Worlds) című 
művéből készült rádió-adaptációja, ami hatalmas pánikot kelt az Egyesült Államok közönségének egy részében.
1944 – Aaron Copland Oscar- és Grammy-díjas amerikai zeneszerző Tavasz az Appalache hegységben (Appalachian Spring) című balettjének premierje Washingtonban, Martha Graham amerikai modern táncos főszereplésével.
1947 – Párizsban bemutatják Darius Milhaud francia zeneszerző, a szövetségesek II. világháborús győzelmét ünneplő 3. szimfóniáját (Te Deum; Op. 271).
1950 – David Diamond amerikai klasszikus zeneszerző 3. szimfóniájának ősbemutatója a Bostoni Szimfonikus Zenekarral, Charles Munch vezényletével.
1957 – Dmitrij Sosztakovics 11., g- moll szimfóniájának (Az 1905-ös év, op. 103) ősbemutatója Moszkvában, a Szovjetunió Szimfonikus Zenekarával, Natan Rakhlin vezényletével.
2012 – a Walt Disney 4,05 milliárd dollárért megvásárolja a Lucasfilm Ltd.-t, vele a Star Wars és Indiana Jones franchise jogait.
Meghalt Gárdonyi Géza (Ziegler, 1863–1922) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.
A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt. Életműve átmenetet képez a 19. századi romantikus, anekdotikus történetmesélés és a 20. századdal születő Nyugat-nemzedék szecessziós, naturalista-szimbolista stíluseszménye között. Gárdonyi „kövek alatt nőtt fűhöz” hasonlította önmagát, és ezzel nem csupán közéleti elzárkózását, rejtőzködő életvitelét, de irodalmi építkezését és ars poeticájának kialakulását, művészi eszköztárának hosszan tartó érlelődését is illusztrálta (Az egri csillagok, Láthatatlan ember, Isten rabjai).
Megszületett Paul Valéry (Paul Ambroise Valéry, 1871–1945) francia költő, esszéista, a 20. századi francia költészet 
kimagasló egyénisége.
Korai verseit később erősen megválogatta és gyökeresen átdolgozta, a parnasszisták hatásától akart szabadulni és csupán 1920-ban adta ki a Régi versek albuma című kötetében. Valéry első költői korszaka lezárulása után még megírta a Bevezetés Leonardo da Vinci módszerébe című esszéjét, az Egy este Teste úrral című novellisztikus filozófiai riportját. 1917-ben tért vissza az irodalomhoz az Ifjú Párka című terjedelmes költeményével, amely a Varázslatok című kötettel együtt a francia líra élvonalába emelte. Ez a költemény Rilkére is nagy hatást tett. A kortárs, főként fiatal írókra is hatott, így elsősorban az induló dadaistákra és szürrealistákra (Változatok, Európa nagysága és hanyatlása, Füzetek).
Meghalt Kálmán Imre (Kopstein, 1882–1953) operettjeiről híres zeneszerző, karmester.
Zongoristaként 1897-ben mutatkozott be a fővárosi közönségnek, csodagyerekként ünnepelték. Első operettjét, a Tatárjárást 1908-ban mutatták be nagy sikerrel a Vígszínházban. Ezután Bécsbe költözött. 1915-ben mutatták be legsikeresebb művét, a Csárdáskirálynőt, amely szerzőjének nemzetközi hírnevet szerzett. Az Anschlusst követően zsidó származása miatt Amerikába menekült. Hollywoodi tartózkodása idején Kálmán sok német menekülttel találkozott, mint például Billy Wilder rendezővel, Habsburg Ottóval, Arnold Schönberggel, a dodekafon zene atyjával, Franz Werfel íróval. A zeneszerzőt lekötötték a Marica grófnő megfilmesítésének előkészületei. Időközben a New York-i College of Music díszdoktora lett és számos hangversenyt dirigált a saját műveivel az élen. Az izlandi focihimnusz zenéje Kálmán Imre egyik operettjének átirata (A bajadér, A cirkuszhercegnő, A montmartrei ibolya).
Megszületett Ránki György (Reisz, 1907–1992) Kossuth-, Bartók–Pásztory- és Erkel-díjas zeneszerző, kiváló művész.
Kodály Zoltánnál tanult zeneszerzést 1926-1930 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Ezután népzenei tanulmányokat folytatott Lajtha László mellett a Néprajzi Múzeumban. 1947-48-ban a Magyar Rádió zenei osztályát vezette, majd 1948 és 1949 között Párizsban és Londonban élt. Sokoldalú zeneszerző, aki nem tett különbséget műfajok között. Nézete szerint minden műfajban lehet értékeset és értéktelent alkotni. Írt operát, musicalt, balettet, filmzenét, kísérőzenét színházi előadások és a rádiójátékok számára, zenekari és kamarazenei műveket, dalokat. Legnépszerűbb, és egyben legismertebb műve a Pomádé király új ruhája című opera. Kantátát is írt, például József Attila A város peremén című versére, oratóriumot Radnóti Miklós Á la recherche című verse alapján (A holdbéli csónakos, Ének a városról, A hétfejű sárkány szerenádja).
Ezen a napon született:
Angelika Kauffmann (1741-1807)
svájci-osztrák klasszicista festőnő. Hatéves korában már megmutatkozott rendkívüli rajzolási tehetsége, édesapja tanította. 1782-ben pedig Rómában telepedett le. 1787-ben ismerkedett meg Goethével, Iphigenia című munkájához számos illusztrációt készített. Egyik alapító tagja volt a londoni Király Művészeti Akadémiának, ahol több képét is kiállította. Korának legünnepeltebb művészei közé tartozott. Műveinek legnagyobb része azon angol, német, olasz és orosz palotákban található meg, amelyekben festette őket (Abélards búcsúja, Miranda és Ferdinand, L’Allegra).
Hokuszai Kacusika (Hokusai Katsushika, 1760–1849)
az egyik leghíresebb japán képzőművész, fametsző és ukijo-e festő az Edo-korból. Ő alapozta meg a tájképet ábrázoló fametszetek világhírét. Munkássága rendkívül terjedelmes, feltehetően több mint harmincezer műve volt, továbbá közel négyszáz könyvet illusztrált. Egyik leghíresebb műve a Fuji harminchat látképe, amely 1830-36 között készült, fadúcos nyomtatással. Nagy hatással volt rá többek között a kínai festészet.
André Chénier (1762-1794)
francia író, költő. Elégiákat és eklogákat írt antik mintára, újkori Homérosz akart lenni. Tibullust, Propertiust és Theokritost utánozta. Első verseiben nemes egyszerűség és egészséges érzékiség egyesülnek. Életében csak két költeménye jelent meg nyomtatásban. Számos kéziratot hagyott hátra, az irodalomtörténet mítikus alakja lett annak ellenére, hogy induló költői pályáját erőszakosan félbeszakította a történelem. A költők a romantika előfutárának tartották. A Forradalmi Törvényszék előtt nem kért védőügyvédet, a nép ellensége vádjával halálra ítélték (Coigny kisasszonyhoz, Elégies, Himnusz a felkelő svájciakhoz). ––> Giordano: André Chénier – az Operában
Karol Lipiński (1790-1861)
lengyel virtuóz hegedűművész, zeneszerző és zenepedagógus volt. Őt nevezték a „lengyel Paganininek”. Már kisgyermekként kiviláglott zenei tehetsége, ötéves korában kezdte el hegedűre tanítani édesapja. Szerzeményei eleinte feledésbe merültek, mára azonban kezdik újra felfedezni és lemezre venni őket, köztük a négy hegedűversenyt, etűdöket, polonézeket, rondókat, variációkat és capricciókat. Három szimfóniát is írt (Fantázia és variációk, 3. hegedűverseny, A Dnyeszter szirénje).
Alfred Sisley (1839–1899)
angol nemzetiségű, de Franciaországban élő és alkotó impresszionista festőművész. Sokan őt tartják a „legtisztább” impresszionistának. Első ismert művét, a „Fasor egy kisváros mellett” című képet, valószínűleg 1864 körül készítette. Ebből a korból származó tájképein komor, sötét színeket, barnákat, sápadt kékeket és zöldeket használt. Egy kis faluba költözött, ahol a barbizoni iskola festői alkottak a század elején. Festményei a tanúk rá, mennyire megszerette ezt a tájat. Impresszionista társaitól eltérően soha nem törekedett tengeri viharok vagy a Côte d’Azur ragyogó színeinek ábrázolására (A gép útja, Hajó az áradás idején, Havas időjárás Veneux-Nadonban).
Aggházy Károly (1855-1918)
zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus, a magyar zenetörténet jelentős alakja. Munkássága a magyar zene két nagy korszakát kötötte össze: Liszt Ferenc és Bartók Béla korát. Zenéjét a nyugatias iskolázottság és a magyar hagyományok átmentésére irányuló törekvés jellemezte. Közönsége és kiadói nagyra értékelték műveit, így azok nagy része nyomtatásban fennmaradt (Op. 1-es zenekari Andante és Scherzo, Op. 5-ös magyar dalciklus, Op. 14-es variációs fantázia).
Émile-Antoine Bourdelle (1861-1929)
francia szobrász, Auguste Rodin mellett a 20. század elején a francia szobrászat legnagyobb jelentőségű mestere. Hatása kiterjedt a külföldi szobrászatra Munkáinak hatása a kifejező mozdulaton és az egész formarendszer tömör egyszerűsítésén alapul (Nyilazó Herkules, Pénélope, Alvear tábornok hatalmas lovasszobra).
Bölöni György (~ Sámuel, 1882–1959)
Kossuth-díjas író, újságíró. 1945-ben egyike volt annak a nyolc közéleti személyiségnek, akiket pártállásra való tekintet nélkül beválasztottak az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Az irodalmi életben mindvégig harcos képviselője volt a szocialista realizmusnak (Hallja kend Táncsics!, Magyarság – emberség, Egy forradalmi nemzedék).
Ezra Pound (Ezra Weston Loomis Pound, 1885-1972)
amerikai költő, műfordító, kritikus, szerkesztő. 1908-ban Velencébe ment, itt jelent meg még ebben az évben a Kialvó fénynél című verseskötete. Ezután Londonba költözött, ahol megismerkedett W. B. Yeatsszel, R. Frosttal, James Joyce-szal és T. S. Eliottal. Szervezte az irodalmi életet, segítette költőtársai újszerű törekvéseit, illetve a Poetry európai szerkesztője lett. R. Aldingtonnal, Hilda Doolittle-lel és Amy Lowell-lel létrehozták az imagista költőcsoportot (Kialvó fénynél, Mámorok, Tizenöt canto).
Georg Heym (1887-1912)
német költő. Verseiben a naturalista leírások rémálomszerű jelenésekké alakulnak át. Emiatt az expresszionizmus korai képviselőihez tartozik. Költészetének fő témája, ihletője a modern nagyváros és a technika. Az idill csak néhány versében, kivételképpen bukkan fel – de gyakran ez is sötét látomásba merül (A városok démonai, Április, Ködvárosok).
Ruth Gordon (1896-1985)
amerikai színésznő, forgatókönyvíró és dramaturg. Pályafutását 19 évesen kezdte a Broadway-n. Az orrhangjáról és jellegzetes személyiségéről ismert Gordon nemzetközi elismerést és kritikai elismerést szerzett a 70-es és 80-as éveiben folytatott filmszerepekért. Színészi játékáért Oscar-díjat, Primetime Emmy-díjat és két Golden Globe-díjat nyert. Színészi karrierje mellett számos darabot, forgatókönyvet és könyvet írt, írásaiért három Oscar-jelölést kapott (Rosemary baba; Harold és Maude; Bármely, ahogy csak tudsz).
Boldizsár Iván (Bettelheim, 1912–1988)
Kossuth- és József Attila-díjas író. Fiatalon részt vett a Nyugat harmadik nemzedéke lapalapítási kísérleteiben. Bethlen Iván néven versei jelentek meg, ám egyre intenzívebben érdeklődött a társadalmi kérdések iránt, így hamar eltávolodott nemzedéktársai esztétikai elveitől. Munkásságának pozitív bírálói szerint „A két világháború közt mert baloldali lenni, a II. világháború utáni évtizedekben mert polgár lenni, ebben foglalható össze az ő különös attitűdje” (A másik Magyarország, Halálaim, A lebegők).
Szentgyörgyi Kornél (1916-2006)
Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész. Történelmi képeivel és életképeivel vált ismertté. Az 1950-es években a munkáséletet és a katonaéletet ábrázoló szocreál stílusban festett képei megfeleltek a hivatalos művészeti irányzatnak. Imre Istvánnal közösen festett Almaszedők című képét 1953-ban Kossuth-díjjal jutalmazták. Az 1960-as években eltávolodott a szocreál stílustól, a látványelemek absztrahálásával eljutott a konstruktív, dekoratív táj- és csendélet kompozíciókig, majd a teljes absztrakcióig (Zebegényi táj, Gondolkodó, Folyópart).
Dobozy Imre (1917–1982)
Kossuth- és József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, újságíró. A riportszociográfia műfajának megújításával kísérletezett, 1956 után a drámai helyzeteket is derítő humorral számolt be a TSZ-szervezések újabb fordulóiról. Írásainak másik nagy témaköre a második világháború, gazdagon, önéletrajzi elemekkel dúsítva eleveníti meg a háborús életet. Nemzeti lelkiismeret-vizsgálatot tart, köztük az önironikus A tizedes meg a többiek című filmen és színpadon is sikeres kalandregényében (Június, A Hatalom nélkül, Hattyúdal).
Csajági János (1925-2003)
Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató. 1945–1949 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakos hallgatója volt. 1962–1966 között a Szegedi Nemzeti Színház rendezője volt. 1968–1988 között a Magyar Rádió munkatársa, 1983-tól vezető rendezője volt.
Fehéri Tamás (Weisz, 1927-2002)
filmrendező, operatőr, egyetemi tanár. Ezernél több filmriportot készített a Magyar Filmhíradó munkatársaként, rendező-operatőrként útirajzokat, riport- és dokumentumfilmeket forgatott. Rendszeresen dolgozott a Magyar Televíziónak is.
Csernus Mariann (1928)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész. Már a középiskola alatt rendszeresen szavalt verseket. Nyolc évig tanult zongorázni. 1962-ig főszerepeket játszott, de miután végre találkozhatott emigrált fivérével, aki titkos ügynök lett, politikai okok miatt, tehetsége ellenére hosszú ideig, „felsőbb utasításra” nem foglalkoztatták. Ekkortól önálló estekkel, a magyar költészet remekeivel járta az országot, valamint paródiaműsorokban lépett fel. 1989-ben a Nemzeti Színház Örökös Tagja lett. 2000-től, a névváltást követően is a Pesti Magyar Színház tagja maradt (Játék a szerelemmel, Elveszett paradicsom, A gyertyák csonkig égnek).
Louis Malle (1932-1995)
francia filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr, a francia újhullám egyik jeles alakja. 1953-ban találkozott Cousteau-val. Malle abbahagyva iskoláit csatlakozott egy expedíciójukhoz, három évig velük volt, a tenger alatt forgatott: így született meg A csend világa című, az egész világon bemutatott első filmje. A film 1956-ban Cannes-ban Arany Pálma díjat kapott. Első játékfilmje a Felvonó a vérpadra volt (Kasszafúrók, Viva Maria!, Szeretők).
Kristóf Ágota (Agota Kristof, 1935–2011)
Kossuth-díjas, magyar származású svájci író. 1956-ban férjével és néhány hónapos kislányával Svájcba emigrált, és Neuchâtelben telepedett le. Műveit francia nyelven írta, drámái közül többet színre vittek. 1986-ban jelent meg első regénye, Le Grand Cahier, a A nagy füzet. A regény filmadaptációja nyerte el a 48. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Kristály Glóbuszt 2013 júliusában (Trilógia, Az analfabéta, Mindegy).
Michael Winner (1935-2013)
angol filmrendező, forgatókönyíró, producer és vágó. 1951-1955 között Cambridge-ben filmkritikusként dolgozott. 1955-1961 között a BBC-nek készített filmeket, az 1960-as évek elejétől mozifilmeket (Chato földje, Bosszúvágy, Randevú a halállal).
Claude Lelouch (Claude Barruch Joseph Lelouch, 1937)
francia filmrendező. 1954-1956 között amatőrfilmes volt. 1956-tól híradó és tv-riporterként dolgozott az USA-ban. 1960-tól játékfilmrendező (Egy férfi és egy nő, Házasság, A nyomorultak).
Dömölky János (1938-2015)
Balázs Béla-díjas filmrendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész. 1981-től a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének főtitkára volt. 1989-ben a Magyar Televízió egyik drámai stúdiójának vezetője, 1990. január és április között a Magyar Televízió elnökségi tagja volt. A Magyar Televízió számára dolgozott, többnyire irodalmi alkotásokat ültetett át (Az utolsó ítélet, Alvilági játékok, A Valencia-rejtély).
Henry Winkler (1945)
Emmy-díjas amerikai színész, filmrendező, producer és gyerekkönyv-szerző. Legismertebb szerepe Arthur „Fonzie” Fonzarelli a Happy Days című vígjátéksorozatban. Diszlexiás, ezért 31 éves korában olvasott először könyvet. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán.
Lezsák Sándor (1949)
József Attila-díjas költő, tanár, politikus, az Országgyűlés alelnöke. 1969 és 1985 között a helyi művelődési ház színjátszó csoportjának vezetője, az Antológia című est megtartása után elbocsátották ebből az állásából. A Lakiteleki Népfőiskola alapítója (Békebeli Éjszaka, Nyolcvan vödör levegő, Társai elmentek Megváltót nézni).
Poncho Sanchez (1951)
mexikói-amerikai latin-dzsessz-zenész, ütőhangszeres, énekes, zenekarvezető. Két különböző zenei stílus hatott rá: egyfelől az afro-kubai zene, másfelől a bebop. Számos jelentős zenésszel játszott együtt. Gyakran fellépett különböző helyszíneken a koncerttermektől a helyi jazzfesztiválokig. 2000-ben együttesével Grammy-díjat nyert.
Ottó László (1966)
festőművész. A magyar geometrikus festészet egyik jeles képviselője, aki a nemzetközi Konkrét-konstruktív művészetben is és a magyar szakrális geometria festészetében is elismert alkotó. A jelenkor kihívásaiban alkalmazkodó, rugalmas művész, alkotói munkássága igen sokrétű.
Ungváry Krisztián (1969)
történész, egyetemi oktató, borász, az MTA doktora. Kutatási területe a 20. századi had- és politikatörténet, valamint a kommunista időszak titkosszolgálatai és az állambiztonság. 1991 és 1994 között az ELTE BTK tudományos ösztöndíjasa. 1993-ban német ösztöndíjjal Freiburgban tanult és kutatott. Diplomáját 1995-ben szerezte meg. Nemcsak történészként tevékenykedik, hanem gyűjtő is. Történészi munkája mellett borászattal foglalkozik (Budapest ostroma, Búvópatakok, Utak a senkiföldjén).
Losonczi Kata (1983)
színésznő. Színi pályafutását a Győri Nemzeti Színház stúdiósaként kezdte. A Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karának színész szakán 2006-ban végzett. Ezt követően a nyíregyházai Móricz Zsigmond Színház társulatához szerződött. 2010-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, majd 2015-től szabadúszó. 2020-tól a Déryné Program társulatának tagja.
Radvánszki Szabolcs (1984)
színész. 2008-ban végzett a Pesti Magyar Színiakadémián. 2009-től az egri Harlekin Bábszínháznál indult színészi pályája. 2010-től Budapesten, illetve Veszprémben, a Pannon Várszínházban szerepelt. 2011 és 2022 között az egri Gárdonyi Géza Színház társulatának művésze volt.
Ezen a napon halt meg:
Poggio Bracciolini (Giovanni Francesco Poggio Bracciolini, 1380-1459)
itáliai humanista, a Firenzei Köztársaság kancellárja. Latinul alkotott, számos episztolát és dialógust írt, közzétett egy kötet adomát és megírta Firenze 1350–1455 közötti történetét. A jelentősebb, 1431 és 1448 között irt A szerencse forgandóságáról, egyszerre filozófiai és vallásbölcseleti munka: a pusztulás, az idő, az istenek bosszúja, a nagy kultúrák, köztük Róma bukása mind-mind olyan témát szolgáltat a szerzőnek, mely nemcsak szintetizálni tudja a bibliai és az antik világképet, hanem minden egyes izében allegorizálható is (Az emberi lét nyomorúságáról, Pajkos történetek, Elméncségek).
Káldi György (1573-1634)
jezsuita szerzetes, bibliafordító. A bécsi udvar és Bethlen Gábor bizalmát egyformán élvezte. Pázmány felszólítására és rendi beosztásban dolgozott szentírásfordításán. 1626-ban Bécsben megjelent az első teljes katolikus magyar nyelvű Szent Biblia. Sokan úgy vélik, hogy a Vizsolyi Bibliával ellentétben a Káldi-fordítása nem járult hozzá a magyar irodalmi nyelv kialakulásához. Mindez azonban téves elgondolás, rendkívüli körültekintéssel fordította a szövegeket, többször is javította és módosított egyes szófordulatokon és kifejezéseken. A későbbi korokban, így a nyelvújítás korában maga Kazinczy a lehető legnagyobb elismeréssel beszél Káldiról.
Athanasius Kircher (Kircher Atanáz, 1602-1680)
német származású tudós, polihisztor. A würzburgi egyetemen a matematika, filozófia, a héber és a szír nyelvek tanára volt. 1635-ben a harmincéves háború zavarai előtt Avignonba vonult, majd a pápa hívására Rómában települt le. Filozófiáról, matematikáról, fizikáról, csillagászatról vagy természetrajzi dolgokról épp oly szakismerettel írt, mint a hieroglifekről és archeológiai tárgyakról. A magyarországi elittel is kapcsolatot tartott, akiknek műveket dedikált.
Gustav Adolf Merkel (1827-1885)
német zeneszerző, zenepedagógus, orgonaművész. Orgonaművei a legtöbbet játszott orgonára írt kompozíciók közé tartoztak a 19. század második felében. Orgonaműveinek sikerén túl virtuóz orgonaművészetét is nagyra értékelték (Orgonaiskola, 30 pedálgyakorlat, Kórusmotetták).
Hermann August Seger (1839-1893)
német kémikus, keramikus. 1878-ban megalapította és első vezetője lett a berlini Királyi Porcelánmanufaktúra Kémiai és Műszaki Kutató Intézetének. Kialakított egy lágy porcelánt, a Seger-porcelánt. Habár Seger kémikus volt, munkadarabjai művészileg is elismertek voltak (Seger-gúla).
Balló Ede (1859-1936)
festőművész. 1877-től a budapesti Mintarajziskolában tanult. 1881-től Bécsben katonáskodott, egyúttal a bécsi képzőművészeti akadémia hallgatója volt. Művészeti tanulmányait 1882-től Münchenben, majd 1883-84-ben Budapesten Benczúr Gyula mesteriskolájában folytatta. A Julian Akadémián aktfestészetben képeztette magát, majd még abban az évben Spanyolországban nagy mesterek ismert alkotásait másolta. Pályája korai szakaszában életképeket is festett, de elsősorban realisztikus, élethű és jellemábrázolásra törekvő portréi jelentősek (Várkert, Román csavargó, Parasztház enteriőr).
Abonyi Arany (Marton Sándorné, 1899-1967)
festőművész, művészeti író. A budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult, 1929-től fogva Párizsban volt különböző magyar, illetve francia nyelvű újságok munkatársa. A második világháború után visszatért hazájába, ahol kezdetben a Képzőművészeti Főiskola tudományos osztályának munkatársaként működött, később pedig a Népszava szerkesztőségében. Cikkei és tanulmányai a Művészetben, továbbá a Magyar Nemzetben is megjelentek.
Harangozó Gyula (1908–1974)
Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, kiváló művész. A huszadik századi magyar tánc egyik legjelentősebb művésze, táncos, koreográfus, balettigazgató. Autodidakta statisztaként dolgozott az Operaházban, amikor 1928-ban Albert Gaubiert felfigyelt rá, és szerepeltette A háromszögletű kalap című balettben. Ettől az évtől az Operaház magántáncosa lett. Koreográfusi tevékenységét 1936-ban kezdte, a Csárdajelenet című egyfelvonásossal. 1950 és 1960 között az Operaház balettegyüttesének igazgatója volt.
Gyarmathy Mihály (Ehrenfeld Miklós, 1908-1996)
magyar származású francia rendező, jelmez- és díszlettervező, festő, grafikus, költő, színházigazgató. Tanulmányait az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanodában végezte el 1929-ben. Karrierje a budapesti Király Színházban kezdődött. 1933-ban Párizsba emigrált; rendező, jelmeztervező és műszaki igazgató volt a világhírű Folies Bergère revüszínházban. A rendező, akit Franciaországban Monsieur Michel néven ismertek, olyan verseket is közzétett, amelyek többször is megemlékeznek egykori hazájáról, Magyarországról, vagy korábbi barátairól.
Claude Lévi-Strauss (1908–2009)
belga-francia antropológus, etnológus, szociológus. Az archaikus gondolkodásról és a vallási valóság őstörténetéről vallott nézeteinek összefoglalását végül a mitológiákról írott, elsősorban amerikai indián anyagot feldolgozó könyvsorozatában tárta az olvasók elé, azt a tézisét támasztva alá, hogy a mítoszok nyelve egy olyan „ősvallás” kommunikációs valóságára utal, amelyben a valóság és annak grammatikai interpretációja sajátos logikán kívüli kapcsolatban van egymással (Szomorú trópusok, Faj és történelem, Strukturális antropológia).
Simon Béla (1910-1980)
Munkácsy-díjas erdélyi magyar festőművész, művészpedagógus. Kiváló alkotó pályájának egy része szűkebb szülőhazájához, Erdélyhez, míg életének második szakasza, magyarországi áttelepedése után a Dunántúl déli tájaihoz kötődik. Festményei – munkajelenetek, portrék, tájképek – az első időkben még erőteljesen mesterének, Szőnyi Istvánnak hatását mutatták. 1968-ban festett Tamási Áron-portréja arcképfestészetének egyik csúcsa (Csicsói pásztorok, Borvizes leányka, Fogarasi emlék).
Körtvélyes Géza (1926-2011)
Széchenyi-díjas tánctörténész, zene- és táncművészeti kritikus. 1955-től 1985-ig a Magyar Táncművészek Szövetségének (MTSZ) titkára, majd főtitkára. Az 1960–70-es években a Színművészeti Akadémia, valamint az Állami Balett Intézet tanára, tánctörténetet és esztétikát tanított. A Muzsika című hetilap táncrovatát szerkesztette (A modern táncművészet útján; Budapesti Balett; Művészet, tánc, táncművészet).
Harry Mulisch (1927-2010)
osztrák származású holland irodalmár. Az úgynevezett „nagy trió” tagja, Reve-vel és Hermansszal egyetemben. Mivel a második világháború betöltötte majdnem a teljes serdülőkorát, hatalmas hatást tettek rá az események, így gyakori téma az életművében. Híres mondása, hogy a második világháborúnak akkor tűnik el a hatása, amikor az utolsó áldozata is meghal (A merénylet, Siegfried, A menny felfedezése).
Horváth Gyula (1930-2005)
Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, saját szavaival komédiás. Hatéves koráig Ausztriában nevelkedett. Ekkor került Karcagon élő nagyszüleihez, s csak tizenegy éves korára tanult meg magyarul. Ott járt gimnáziumba is. Érettségi után derült ki, hogy Ausztriában élő szülei miatt osztályidegennek számít, s nem tanulhat tovább. Disszidálni próbált, a határon azonban elfogták, és börtönbe zárták. Ott többször is kegyetlenül megverték, egyszer éppen egy Jézus-rajza miatt. Mindig szerette a költeményeket, a felvételin 600 versből választhattak vizsgáztatói. 1951–1955 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1956–1959 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja, 1959–1963 között a Jókai Színház színésze volt. 1964–1982 között a József Attila Színház művésze, 1982-től a Vidám Színpad tagja volt (Meztelen diplomata, A tizedes meg a többiek, A Pendragon legenda).
Szőke István (1942-2016)
Jászai Mari-díjas színész és rendező. 1983-tól öt évig a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozott, mint rendező. 1988-tól egy évadot az egri Gárdonyi Géza Színházban töltött rendezőként. 1989-től öt esztendőn át a Nemzeti Színházban rendezett darabokat. 1994 óta a Békéscsabai Jókai Színház rendezője (Szarvassá vált fiúk; Ámbár tanár úr; Csocsó, avagy éljen május elseje).
Kígyós Sándor (1943-1984)
szobrászművész, népművelő és tanár. Egyszerre alkotóként és népművelőként foglalkozott a művészettel. Munkássága korai szakaszában a természeti körülmények között alakuló anyag formavilágának megőrzésére törekedett. Visszafogott szobrászi módszerét ebben az időszakban elsősorban nem a komponálás, hanem az anyagokban rejlő belső erő érvényesítése jellemezte. Későbbi művein a természetből származó organikus, és a társadalom absztrakt formákkal leírható rendszerének kölcsönhatása foglalkoztatta, amit elméleti munkáiban is megfogalmazott (Madár – Villány; Születés – Pécs; Kételemes krómacél plasztika – Százhalombatta).
Kiss István (Kiss I. István, 1945-1979)
színész. Érzékeny alkatú, intelligens színész, a fiatal drámai hősök kiváló megformálója volt. Jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, amit sikerrel végzett el, és a kor egyik meghatározó, sikeres színésze lett. 1979-ben a mai napig tisztázatlan okokból öngyilkosságot követett el. Tragikus életét barátja és volt osztálytársa, Koltai Róbert a Szamba című filmben dolgozta fel (Ezek a fiatalok, Fényes szelek, Oszlopos Simeon).
Józsa Imre (1954-2016)
Jászai Mari-díjas színész. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1978-ban Várkonyi Zoltán osztályában. 1978–2012 között a József Attila Színház tagja volt. 2012-től szabadúszó színművészként dolgozott. Szinkronszínészként is rendkívül sokat foglalkoztatták. 2017-ben emlékére díjat alapított a József Attila Színház, amelyet minden évad végén a társulat egy tagja kaphatja (A szalmabábuk lázadása, Magyar vándor, Gondolj rám).
