a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: Lehotka Ildikó
Ismét új megközelítésben hallhattunk néhány jó kis művet a Fesztivál Színházban megrendezett Klasszikus és jazz címet viselő, programválasztásában és az előadókat tekintve rendhagyó koncerten. A műsor a már klasszikusnak számító szerzők alkotásaitól a mai magyar dzsesszzeneszerzők kompozícióiból épült fel. Sztravinszkij, Poulenc és Eötvös Péter művészetében az a közös, hogy mindhárman (és még sokan, köztük Bartók) kapcsolatba kerültek a dzsesszel. Az elhangzott Fekete-Kovács Kornél Roaming és Oláh Kálmán Hungarian Sketch No. 1. és Last Moment című darabja kifejezetten erre az alkalomra készült.
A koncert előtt Rácz Zoltán, az Amadinda vezetője és az UMZE kamarazenekar megalapítója és vezetője beszélt a dzsessz és a komolyzene kapcsolatáról, tőle tudtuk meg azt is, hogy az első részben a klasszikus, majd a másodikban a dzsesszindíttatású műveket halljuk, méghozzá úgy, hogy az előadók a másik műfaj képviselői lesznek.
Sztravinszkij Ebony Concertóját sajnos ritkán hallani. Az 1945-ben írt versenymű klarinétra és dzsesszegyüttesre íródott. Közben a zeneszerző egy hagyományos hangszerelésű darabján is dolgozott, a Szimfónián. A komolyzenészek (tisztelet a kivételnek) hajlamosak az Ebony Concertót csupán egy kísérleti műnek tekinteni, bár az orosz származású, cselekedeteiben és műveivel fenegyerek Sztravinszkij komolyan gondolkodott a concerto grosso rangú dzsessz és blues megteremtésén. Az Ebony Concerto jutott legtovább a másik műfaj elemeit felhasználva, a betanításnál azonban gondja támadt: a dzsesszzenészek képtelenek voltak a tizenhatodok olvasására, így át kellett írnia nyolcadokká (Erich Walter White: Stravinsky). Mindenesetre a koncerten nem vehettünk észre ilyesmit, sőt lenyűgöző volt a szaxofonok, dobok hangzása a három tétel során. Borbély Mihály játszotta a klarinétszólót, élvezhettük a dzsessz lényegét, bár a zeneszerző az improvizációnak nem adott teret.
Eötvös Péter Paris-Dakar című művét lemezről ismerheti a zenehallgató, de a látvány mindenképp fontos eleme a műnek. Mikor hallgattam a lemezt, el sem tudtam képzelni, milyen a kétcsövű harsona, így már tudom. De nemcsak a hangszer látványa, hanem a hangzáskép mindenféle berendezéssel való alakítása, változtatása is újdonság volt a komolyzenéhez szokott hallgatónak. Félelmetes dübörgést hallhattunk, az autóversenyek hangulatát érezhettük a szólista Gőz László közreműködésével. Számomra a látvány még érdekesebbé tette a Paris-Dakart.
A szünet előtti utolsó szám Poulenc Sextetje volt. Poulenc, a francia Hatok tagja műveiben az elegáns franciás hangzást fedezhetjük fel, a Sextet viszont a dzsesszes hatást mutatja (persze az érzékeny, sokszor debussys hangzásvilág mellett). Az öt fúvós szólista mellett a zongoraszólamot Oláh Kálmán játszotta. Nagyon jó előadást hallottunk, a hangszínek szépen bomlottak ki, a dinamikai ívek különösen szépen alakultak. Ahogy Borbély Mihály, úgy Oláh Kálmán előadásán, koncentrálásán is látszott – de nem hallatszott –, hogy nem az ő műfajuk, Oláh Kálmán viszont szinte végig kívülről játszotta nehéz szólamát, komolyzenész kollégái meg is tapsolták – a koncert után elmondta, mennyit kellett gyakorolni a jó megszólaláshoz.
Szünet után két zeneszerző három művét hallhattuk, amelyek erre a koncertre készültek. Nekem mindegyik nagyon tetszett, a trombita- és a zongoraszóló különösen. A tapsot egy kis örömzenéléssel köszönték meg az előadók: Oláh Kálmán együttese, Borbély Mihály és Fekete-Kovács Kornél elbűvölte a közönséget.
Az első részben a Modert Art Orchestra, a másodikban az UMZE zenekar játszott, lelkesedéssel, pontosan. A két karmester, Rácz Zoltán és Fekete-Kovács Kornél a nehéz műveket a lehető legjobban vezényelte, világos, könnyen követhető mozdulatokkal. Oláh Kálmán együttese is szerepelt a szünet utáni darabok előadásában, a dobok és ütőhangszerek külön emelvényen voltak.
Az utóbbi években és már több idei hangversenyen is (Aspektusok, Petruska) észrevehető, hogy a műfajok közelednek. Ezen a koncerten a komolyzenészek a dzsesszzenészek, a dzsesszzenészek a komolyzenészek bőrébe bújhattak, kipróbálhatták, milyen is a másik műfaj. Jó ötlet volt a két műfajt egy estére párosítani.
Művészetek Palotája, 2007. január 12.
