a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Franken Stein
A Képzőművészeti Kiadó az áprilisi könyvfesztiválra jelentette meg új albumát, mely a Parlamentet mutatja be, egy kicsit másként, mint az eddigi könyvek. A szép kötetet lapozgatva hajlamosak vagyunk elfelejtkezni arról, hogy Steindl Imre műve, illetve maga az építkezés milyen nagy viharokat kavart a millennium idején, s ma sokan nem tudják, hogy ugyanúgy elhúzódott, sokkal többe került, panamákkal járt stb. a kivitelezés, mint történik az manapság egy-egy nagyobb projekt esetében. A végeredmény azonban lenyűgöző, és ezt nem csak a nemzeti büszkeség mondathatja velünk.
Néhány érdekes, fontos adat
Építését 1880-ban határozták el, tervezésére 1882-ben írtak ki pályázatot, a róla szóló törvényt 1884-ben szentesítette Ferenc József, s 1885. október 12-én történt az első kapavágás (1902-ben fejezték be). Hossza 265 méter, legnagyobb szélessége: 123, a kupola magassága a járda szintjétől 96 méter. 27 kapun át lehet bejutni, s az emeletekre 29 lépcső, illetve 12 lift vezet. Ezer ember építette, 176 ezer köbméter földet emeltek ki, 40 millió nagyméretű téglát, a burkolathoz 30 ezer köbméter faragott követ használtak föl. Az aranyozáshoz 40 kg 22–23 karátos aranyra volt szükség.
Miért van szükség egy újabb Országház-albumra? Több oka is van. Egyrészt: a minap azon fanyalogtam, hogy egy német szerzők által írt, a világ 1000 legszebb-legérdekesebb kastélyát, várát, épületét bemutató könyvbe a Magyarországot jellemző három objektum közé nem került be Parlamentünk. Tehát, bár azt hinnénk, hogy mindenki tisztában van az értékeivel szerte a világon, nem biztos, hogy így van. Az országimázsnak nem árt, ha egy nemzeti jelképet minél többször, minél több oldalról láttatunk, ismertetünk.
Másrészt: egy ekkora épületnek legalább ezer arca van: a képviselőháznak helyet adó termek, a 4,7 méter magas rézvitézek, a Nándorfehérvár terem, a kupolacsarnok, a készítéskor még fiatal Róth Miksa üvegablakai, Lotz Károly mennyezetképei, Munkácsy Mihály Honfoglalás című olajfestménye, Körösfői-Kriesch Aladár freskói (a zeneakadémiai is a nevéhez fűződik), a Zsolnay-kerámiák, a Szent Korona mellett számtalan olyan részlet titokban marad az átlagember számára, ami szintén megérdemelné a reflektor- és lencsefényt. Jelen kötet két fotósa, Bakos Ágnes és Tihanyi Bence – nem először fényképezték az épületet, és még mindig hiányérzetük volt – arra vállalkozott, hogy részleteket is felfed, melyeket soha nem láthatnánk, akárhányszor járnánk is turistaként az Országház szárnyaiban, lépcsőin, termeiben. Már a borító is eltér a megszokottól, hiszen nem nappal láttatja a Parlamentet, de Bakos Ágnes abban a szerencsés helyzetben van, hogy a túlpartról minden reggel az épület látványával kelhet. A fotóművészek, ha kellett, az apparátot kézbe fogva állványra másztak (egyiküknek tériszonyát is le kellett győznie), hogy eddig elrejtett részleteknek is utánajárjanak, és különböző megvilágításba helyezve lencsevégre kapják őket.
Az alapos bevezetőt a téma jó ismerője, Sisa József írta, ő sem először működik közre egy Parlament-albumban. A szöveg Molnár Magda és Villám Judit (az Országgyűlési Könyvtár Magyar Parlamenti Gyűjteményének vezetője) munkája. Előbbi szerkesztését is dicséri, hogy nem akartak rátelepedni a lenyűgöző látványra: röviden és annyit mondanak csak el, amennyi szükséges, azt pedig ízlésesen, hozzáértően. A joggal híres alkotók mellett – mint Róth Miksa, Lotz Károly vagy a saját kísérletezésű pirogránitot (pl. párkányszegélyek) is felhasználó Zsolnay Vilmos – legalább olyan elismerés illeti a kevésbé elhíresült, de világszínvonalon alkotó mesterembereket is: például Jungfer Gyula, a kor egyik legjelentősebb műlakatosa például gyönyörű kovácsoltvas rácsokat, Thék Endre és Mirchl Alajos műhelye az ülésterem bútorzatát készítette. A szerzők róluk sem feledkeznek meg, hangsúlyozva, hogy hány neves és névtelen ember közös munkája végeredményét láthatjuk. Személyes élményeim közé tartozik (1995–1996-ban a Parlamentben dolgoztam), hogy mindig öröm, ünnepélyes alkalom volt az épületbe lépni. A könyvbemutatón elhangzott, hogy mennyire kimunkáltak, mívesek még a csak a kisegítő személyzet számára szolgáló lépcsőfordulók, helyiségek, a leginkább láthatatlan zugok is; erre egy adalék: az a hely is, ahová még a király is gyalog járt, annyira kidolgozott a faragott víztartályaival, kerámiáival stb., hogy élmény ide is belépni. A szűkszavú szövegbe azért olyan érdekességek is beleférnek, mint az, hogy a belső kupolacsarnok díszboltozata és a külső kupola héja között kb. 30 méternyi üres padlástér van.
Bakos Ágnes és Tihanyi Bence számtalan felvételét a tipográfus Flohr Jánosnak kellett fájó szívvel szelektálnia. Arra is gondoltak, hogy a kötethez, méltón a témához, egy Misztótfalusi Kis Miklós által tervezett betűtípust (Janson antikva) használjanak fel. Szép és igényes albumot jelentetett meg a kiadó, mely elsősorban ismeretterjesztő volta mellett ajándéknak (itthonra, külföldre) szintén kitűnő lehet annak is, aki még nem járt az ország házában.
Az Országház megvalósításából annak idején egy 40 ezer főnek otthont adó várost fel lehetett volna húzni – ilyen meghökkentő megállapításokat lehet olvasni az Országgyűlésnek helyet adó magyar Parlamentről a róla szóló tanulmányokban. Az egyikből idézünk két érdekes részletet:
„A parlamenti kommunikáció sajátos formái közé sorolhatjuk a T. Ház történetéből például azt az epizódot is, amikor 1904 decemberében verekedés tört ki a képviselőházban, és a képviselők összetörték az ülésterem bútorzatát és a székeket, majd a paddarabokat a terem közepére szórták. Egy másik alkalommal, 1910-ben a képviselők tintatartóval dobálták meg a minisztereket, és közülük kettő meg is sebesült. A parlamenti kommunikáció történetének ugyancsak különös típusai közé tartozik, ahogyan az üléstermen kívül, a folyosón parlamenti képviselők tudomást szerezhettek az éppen zajló felszólalások hosszáról. Az ülésterem előtt az ablakpárkányon míves, sorszámozott réz hamutartók sorakoztak. Aki az ülésteremben éppen felszólalt, égő szivarját kint hagyta a neki fenntartott helyen. Így a hamu hosszából a folyosón tartózkodók következtethettek arra, hogy mióta tart a beszéd, és érdemes-e még bemenni a terembe.
Hangtechnikailag az üléstermek akusztikáját, a falakat borító burkolatot, fűtéstechnikailag az akkori legmodernebb kazánokat, szellőzéstechnikailag a szárazjég felhasználásával történő megoldásokat lehet újdonságként kiemelni. Az első hazai távfűtés is itt készült el. Az épületet sem kémények, sem fűtőtestek nem csúfítják. A kazánház a Kossuth tér egyik épületének udvarán áll, ahonnan föld alá épített termekből csövön keresztül, padlófűtéssel fűtötték a mintegy 200 méterre lévő épületet [a kötetben 150 méter szerepel – a szerk.]. Mindez így történt a század eleje óta egészen a legutóbbi évekig, a légcserét a csillárokba épített szívóberendezések biztosították. Nyáron a napi többtonnányi jég felhasználásával befúvott levegő hűtötte a termeket a szellőzőberendezésen át, amely az épület egészét behálózza. Különleges fűtési-hűtési rendszere messze megelőzte korát. Az üléstermek akusztikája pedig olyan jó, hogy hangosításra csak a televíziós közvetítések miatt van szükség. Hang-, fűtés- és szellőztetéstechnikailag tehát a Parlament a XIX. század végi építészet egyik legkiválóbb teljesítménye.” (Malkovics Tibor: Parlamenti kommunikáció. Kommunikáció, Média, Gazdaság, 2004/1.)
Fülszöveg
Ez a reprezentatív album páratlan szépségű fotókkal kalauzol végig az Országház épületén, amely a magyar törvényhozás otthona. A monumentalitásában és részleteiben is szemgyönyörködtető épület – a budai Várral és a Duna-parti panorámával együtt – a világörökség része. Teljes pompájában mutatkozik meg az épületóriás, sokféle szemszögből tárulnak fel a márvánnyal, arannyal, különleges festett motívumokkal, freskókkal, szobrokkal és színes üvegablakokkal díszített belső terek.
Molnár Magda – Villám Judit:
Országház
Stílus, harmónia, méltóság
Képzőművészeti [2007, Budapest]
Kötött, 132 oldal
Szerkesztette: Molnár Magda
Fotó: Bakos Ágnes – Tihanyi Bence
Könyvterv és tipográfia: Flohr János
Tördelés és nyomdai előkészítés: Korodi és Flohr Grafikai Műterem, Szalontai András, Budapest
Nyomás és kötészet: Stádium Nyomda
ISBN: 9633370310
Comments on “Országház – nemzeti jelképünk”