Lator László és Orosz István a Gobbi Hilda Színpadon
a papiruszportal.hu archívumából [2009]
Szerző: PP
Február 26-án a Képzett társítások – Aegon-estek a Bárkában/Nemzetiben sorozat huszadik előadásához érkeztünk. Alföldi Róbert vendége ezúttal Lator László költő, műfordító, a 2008-ban alapított Rotary Irodalmi Díj első kitüntetettje és Orosz István képzőművész volt, aki nemcsak grafikáival, hanem animációs rendezőként is különleges világot teremt. A zenei keretet Bujtor Balázs (hegedű, zongora), a Pannon Filharmonikusok koncertmestere hegedűn és zongorán adta hozzá, aki bár klasszikus zenész, előszeretettel játszik dzsesszt is.
A költészet és a költők való világunkban nincsenek reflektorfényben, így kicsit a rendezők helyett is izgultam, vajon megtelik-e a máskor kicsinek bizonyuló Gobbi Hilda Színpad. De Lator László (és Orosz István is) szerencsére nagy népszerűségnek örvend, így megtelt a nézőtér. Egy irodalmi-művészeti sorozat esetében húsz alkalom már azt jelenti, hogy megrendezése nem hiábavaló – s ez a legutóbbi csütörtökön is bebizonyosodott. A sorozat kiötlője, szervezője, Eszéki Erzsébet akkurátusan, a legapróbb részletekig megszervez ugyan mindent, ezek a találkozások mégsem mindig a forgatókönyv szerint alakulnak. Néha a kérdező kalandozik el, néha pedig a vendégek viszik ismeretlen vizekre a beszélgetéseket. De ettől is jó.
Bujtor Balázs hegedűjátékával kezdődött, akiről kiderült, nemcsak apja-anyja híresség: hegedűművész édesanyján kívül nagyapja is zenész, sőt előbb tanította zongorázni, mint hogy a csemete hegedűt vett volna a kezébe. A Pannon Filharmonikusok koncertmestere beszélgetés közben zongorán improvizált, az estet pedig hegedűjátékkal zárta.
Lator Lászlót majdnem mindenki legalább a Lyukasórából ismeri. A nagy műveltségű, kitűnő humorú, ugyanakkor szerény és közvetlen tanár úr nagyszerű interjúalany, ki nem fogy a történetekből. A minap Sebő Ferenctől hallottunk néhány Weöres Sándor-bonmot-t egy Sárosi-könyvbemutatón, most a költő elevenített föl költőbarátaival elkövetett jobbnál jobb csínyeket, melyekből nemcsak Weöres, Kormos István, hanem Lator László is kivette a részét. A költő beszélt arról is, hogy a szó szerint néhány példányos kiadást megélt első kötet húszéves csúszását vagy kötelező hallgatását egyáltalán nem bánja, így legalább nem kellett beállnia a vonalas költők közé az ötvenes évek elején. A rá jellemző bölcs derűvel mesélt gimnáziumi tanári éveiről, szertornász kötődéséről, egy faluban átélt több országaváltozásáról.
A másfél órás est másik meghívottja Orosz István volt, aki szintén jó humorú, ami a vele folytatott, kissé rövidre szabott részből hamar kiderült. Már megszokott, hogy képzőművész esetén a kivetítőn műveket láthatunk, s a grafikákon kívül a múltkori Banga-film után ezúttal is egy remek (szégyellem, ezt sem láttam korábban) animációs filmet is élvezhettünk (Vigyázat, lépcső!, Pannónia). A náthától beszélni alig tudó Alföldi azt firtatta, vajon milyen befogadókat akar elérni végletekig kidolgozott, aprólékos műveivel. Orosz István kifejtette, hogy a befogadás művei esetében valóban nem könnyű, és legalább fél (1-2) percig oda akarja szegezni a nézők figyelmét egy-egy művére. Szerinte a befogadó olyan fontos, mint maga az alkotó. Verseket is ír, melyeket Lator László jónak talált – ezt az is igazolta, hogy szinte felnézés nélkül olvasta fel az által egyik legjobbnak tartottat. A képzőművész utólag elárulta: aggódva figyelte, vajon a költő olvassa, vagy fejből mondja verset; ugyanis korábban valahol hallotta, hogy Lator László már csak a nagyon rossz költeményeket tudja könyv nélkül. Végig olvasta… de az ötvenes évek – mára sajnos-szerencsére elfeledett – egyik koszorús költőjétől katasztrofális strófákat idézett, a közönség nagy-nagy örömére. Még nem ártott volna erről-arról kérdezni Orosz Istvánt, de ezúttal ennyi fért bele.
Lator László
1927. november 19-én született Tiszasásváron – ez akkor Csehszlovákia volt, ma Ukrajna. Makón érettségizett, 1947-től Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult, Eötvös-kollégista volt, 1951-ben végzett magyar–német szakon.
1955-ig a körmendi gimnáziumban tanított, 1955-től 1989-ig az Európa Könyvkiadónál a latin csoport szerkesztője, főszerkesztője volt.
Versei először a Magyarok és a Válasz című folyóiratban jelentek meg. Első verseskötete, a Sárangyal csupán 1969-ben látott napvilágot, noha a könyv anyaga már két évtizeddel korábban készen volt. Addig elsősorban fordított, remek művek sorát ismerhettük meg az ő érzékeny tolmácsolásában, hatalmas fordítói életművet hozott létre. Válogatott műfordításai 1968-ban jelentek meg Kalandok, szenvedélyek címmel. Jelentős esszéista és pedagógus is.
Nemcsak a legutóbbi fél évszázad meghatározó költője, műfordítója, esszéistája, hanem kitűnő előadó is. Erről a rádióhallgatók és a tévénézők sokszor meggyőződhettek, a Lyukasóra adásai mellett legutóbb például a Nyugat című televíziós vetélkedő egy-egy adásában. Miközben sziporkázó előadó, akit órákon át lehet hallgatni, a versei szűkszavúak. A költészetére a kötött formákhoz való ragaszkodás jellemző.
Főbb kötetei:
Kalandok, szenvedélyek (válogatott műfordítások). Budapest, 1963. Európa
Sárangyal (versek). Budapest, 1969, Szépirodalmi
Az egyetlen lehetőség (versek). Békéscsaba, 1976. Csongrád Megyei Könyvtár
Domokos Mátyás – Lator László: Versekről, költőkkel. Budapest, 1982. Szépirodalmi
Fellobban, elhomályosul (versek). Budapest, 1986. Szépirodalmi
Az elhagyott színtér (versek 1947–1987). Budapest, 1992. Szépirodalmi
Szigettenger – Költők, versek, barátaim (esszék). Budapest, 1993. Európa
Sötéten, fényben – kiadatlan versek 1946–1950. Budapest, 1994. Magyar Írószövetség – Belvárosi Kiadó
Lator László összes versei 1946–1996. Budapest, 1997. Európa
Versek és versfordítások. Budapest, 1997. Unikornis
Kakasfej vagy filozófia – Mire való a vers? Budapest, 2000. Európa
A tér, a tárgyak (versek). Budapest, 2006. Európa
Az egyetlen lehetőség – gyűjteményes kötet. Budapest, 2007. Európa
Díjak, kitüntetések:
József Attila-díj (1972), Radnóti-díj (1982), Déry Tibor-jutalom (1987), Kortárs-díj (1990), Artisjus Irodalmi Díj (1991), Füst Milán-jutalom (1992), a Soros Alapítvány Életműdíja (1993), a Soros Alapítvány Díja (1995), Kossuth-díj (1995), Nemes Nagy Ágnes-díj (2001), Rotary Irodalmi Díj (2008)
Lator Lászlóról és legutóbbi, Az egyetlen lehetőség című kötetéről írta értékelésében a Rotary Irodalmi Díj egyik fölkért zsűritagja: „Szokás Latort az Újholdasok sorába, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Rába György közelébe helyezni. Valóban ott is van a helye, holott nem közölt verset az Újholdban. Ám meg kellene gondolni, hogy líratörténetileg nem pontosabb-e helyét a modernség paradigmái utáninak látni, hiszen ha látványosan távol is tartja magát a posztmoderntől – szigorúsága, kötöttségei, a hagyományokhoz való ragaszkodása, kifejezett moralitása élesen leválasztja róla –, mégis, éppen lírájának nyitottsága folytán helye a már nem és a még nem köztes terében jelölhető ki. Ahol még erősen él a hagyományba átfordult modernség eszméje, de már hallatszik az új lírai beszédmódnak a hangja is.”
Lator Lászlóról bővebb életrajz található a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján
Lator Lászlóval készült interjú a Literán
Orosz István
A Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomázott 1975-ben. Autonóm és alkalmazott grafikával (főleg plakátok és illusztrációk rajzolásával), illetve animációs filmek készítésével is jelentős életművet hozott már létre. Önálló grafikáit gyakran archaizáló formai elemek, művészettörténeti utalások, stílusidézetek, játékos önreflexiók rokonítják a posztmodern törekvésekkel. Szívesen kísérletezik a térbeli illúziókeltés megjelenítésére kifejlesztett perspektivikus ábrázolás túlzásaival, paradoxonjaival.
Munkáival rendszeresen részt vesz nemzetközi képzőművészeti tárlatokon, grafikai biennálékon és filmfesztiválokon. Mindkét hazai művészeti akadémia, valamint az Alliance Graphique Internationale (AGI) tagja. 1984-től használja az Utisz művésznevet is (jelentése: Senkise), amelyet előtte – szintén álnévként – Odüsszeusz használt a küklopsz elleni affér alkalmából, amely a szörny szeme világába került. A jelképes, ironikus név szerint Orosz István művészete egyfajta támadás a szem ellenében.
Tavaly újdonsággal lepte meg az életművét jól ismerőket is: Körzővel rajzolt víz címmel láttak napvilágot a versei – természetesen a saját grafikáival.
Főbb önálló kiállítások:
Orosz István (fotó: Orosz Anna Aida)1992: Pécsi Galéria; Budapest, Dorottya Galéria
1994: Mexikóváros, Caja del Poeta
1995: Budapest, Vigadó Galéria; New York, St. Johns’ University
1997: Chicago, I Space Gallery; Szaloniki, Arisztotelész Egyetem
1998: Koppenhága, Mosting Hus; Bethlehem (USA), Payne Gallery; Kansas City, Hammerpres-GrafikArchive
2000: Silkeborg, Kunst Center; Isztambul, Bilgi Üniversitesi
2001: Sopron, Festőterem; Zólyom, Slovenská Národná Galéria; Prága, Magyar Kulturális Intézet
2002: Pozsony, Slovenská Národná Galéria; New York, Sun Yat Sen Gallery; Princeton, Marsha Child Contemporary
2002: Mikkeli, Taidemuseo
2003: Budapest, Szent Mihály-kápolna; Hága, Escher Múzeum
2005: Párizs, Magyar Kulturális Intézet
2006: Budapest, Ernst Múzeum
2007–2008: Essen, Grillo Theater
Főbb díjak, elismerések:
Balázs Béla-díj (1991), Munkácsy Mihály-díj (1993), az Oberhauseni Filmfesztivál díja (1987), a Brnói Grafikai Biennále aranyérme (1990), a Lahti Plakátbiennále első díja (1991), a győri Mediawave fődíja (1991), a Varsói Plakátbiennále díja (1994), European Creative Distinction Award (2000), a Miskolci Grafikai Biennále díjai (2000, 2008), az Amerikai Illusztrátorok Társaságának aranyérme (2001), A Szolnoki Képzőművészeti Filmszemle fődíjai (2002 és 2004), a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesületének életműdíja (2003), Érdemes Művész (2005), a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál fődíja (2005), Plakat Kunst Hof Ruettenscheid Prize (2007)
Bujtor Balázs
1975-ben született Budapesten. 1999-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Tanulmányai közben, 1995-ben csatlakozott a Danubia Szimfonikus Zenekarhoz, s ebben az évben alapította meg vonósnégyesét is, amellyel számos klasszikus és kortárs zenei hangversenyt adott. A Danubia Szimfonikus Zenekarban 1996 decemberétől 2007 augusztusáig hangversenymesterként dolgozott, sikeres koncerteken lépett fel itthon és külföldön, s lehetősége nyílt olyan karmesterekkel együtt játszani, mint Eötvös Péter és sir Neville Marriner.
2000 óta Élő Péterrel két nagyjátékfilmhez, valamint több kisjátékfilmhez komponált zenét.
2001 óta öt BMC-albumon szerepel közreműködőként. 2004-ben jelent meg a BMC kiadónál az a kortárs dzsessz lemez, amelyen Alban Darche, Gadó Gábor és Sebatien Boisseau mellett Bujtor Balázs kvartettje, az RTQ String Quartet játszott. Ezt több hasonló felvétel követte, hegedült többek között Fekete Kovács Kornéllal, Oláh Kálmánnal, Oláh Szabolccsal, Szakcsi Lakatos Bélával, Winand Gáborral.
2007 szeptembere óta a Pannon Filharmonikusok első hangversenymestere.
2008-ban Artisjus-díjban részesült.
Ötletgazda, sorozatszerkesztő: Eszéki Erzsébet
Comments on “Mondja vagy olvassa?”