Karlheinz Stockhausen két műve keretezte a programot
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: Lehotka Ildikó
A kisszámú kortárs zenét játszó együttes közül az UMZE koncertjére került sor február 14-én a Fesztivál Színházban, a kisebb terem jóval előnyösebb a kamarazenei művek megszólaltatására, és barátságosabb is. Az estén szinte telt ház volt, nem csak a szakma képviselői voltak jelen, ez azért is érdekes, mert nem sokkal korábban rendezték meg a Mini-Fesztivált. A műsor izgalmas volt, Karlheinz Stockhausen két műve keretezte a programot.
A 20. századi és kortárs zene megszólaltatására, népszerűsítésére alakult UMZE Kamaraegyüttes különleges műveket társított egymás mellé. Néhány közülük biztosan kiállja az idők próbáját, van, amelyik csak kísérletezésjellegű, két szólófuvolára írt darabot is hallhattunk, és egy jó hangzású, a zongorát előtérbe állító Capricciót. A műsort rendkívül igényesen szerkesztették, ez is azt jelzi, hogy a kortárs zenét alaposan ismeri az együttes és vezetőjük, Rácz Zoltán.
A német avantgárd legismertebb képviselője, Stockhausen Kreutzspiel című darabja – mint ahogy a koncerten a szólófuvolára írtakat kivéve – különleges hangszerelésű. Az 1951-ben, oboára, basszusklarinétra, zongorára és ütőhangszerekre készült mű érdekes, talán túlságosan is kibontott. A zongora szélső regisztereit használja leginkább, a két fúvós hangszer – az oboának külön pódiumot vittek a színpadra – inkább csak színez. A zongora ütőhangszerszerű szólama és az ütőhangszer is a(z akkor) modern zene jellegzetességét példázza, dallam szinte csak pillanatokra jelent meg. Stockhausen egy évvel később írta Kontra-punkte című darabját, mely jóval érdekesebb, kevésbé száraz, a tíz hangszerre írt mű hat hangszínt használ, ez izgalmas hangzásvilágot eredményez, különösen a mikromotívumok más hangszerek által való ismétlésekor. A hangterjedelem itt is szélsőséges, helyenként mozgalmas a darab, a hangszínek, a zeneszerzői megoldások nagyon jók. Míg a Kreuzspielnél érezhető volt egyfajta bizonytalanság, a Kontra-punkte nagyszerű tolmácsolásban szólalt meg.
A koncerten két fuvoladarab is elhangzott, mindkettő Ittzés Gergely lehengerlő előadásában. Az olasz származású, Franciaországban, később Amerikában elő Edgard Varèse 1936-ban bemutatott, majd 1947-ben átdolgozott Density 21,5 című darabja (a platina sűrűségére utal a cím) Georges Barrère felkérésére született, a fuvolaművész először lépett fel platinafuvolájával. A mű nem különösebben egyedi, a fuvolára írt darabok jellegzetességei (különösen Debussyéi) jócskán szerepelnek benne, a klapni zaja szinte kötelező, bár az első változatban nem szerepelt. Ittzés Gergely olyan hőfokkal játszotta a művet, hogy annak összes szépsége feltárult. Dohnányi Passacaglia fuvolára című darabja viszont mind zeneszerzés-technikailag – egy variációsorozat általában az ötletességet mutatja –, mind a hangszer teljes tartományának kihasználása szempontjából kiváló. A Passacaglia nemcsak azért illett a műsorrendbe, mert szólófuvolára készült, hanem a koncerten Sztravinszkij műve is kölcsönzött a barokkból. Ittzés Gergely ezt az alig hallható művet úgy játszotta, hogy a hallgató valószínűleg keresni fogja az alkalmat, mikor szólal meg újra a darab.
Az est legnagyobb hatású darabja Sztravinszkij In memoriam Dylan Thomas című kantátája volt. A háromtételes sirató, melyben két kánon fog közre egy dalt, hihetetlen érzelmi töltetű mű, hangszerelése nem mindennapi: vonósnégyesre és négy harsonára készült, a középső tételben pedig tenorszóló van. Sztravinszkij operát akart írni, Thomas el is indult Hollywoodba, de New Yorkban meghalt. A zeneszerző egy olyan verset állított a mű középpontjába (a többféle magyar fordításban is elérhető Do not gentle into that good night) melyet Dylan Thomas apja emlékére írt.
A kantáta gyönyörű, a koncerten nem jött ki a darab irtóztató fájdalma, a négy harsona bizonytalanul, helyenként nem szépen – mind az intonációt, mind a hangképzést tekintve – szólt. Kéringer László énekelte a Dalt, nem győzött meg arról, hogy a darab mennyi fájdalommal telített, a szöveg igenis fontos lett volna, de még az sem derült ki, hogy angolul Kéringer énekel.
Kedves, kellemes-szellemes darab Janáèek Capriccio zongorára (bal kézre) és fúvós hangszerekre című opusa, itt is a hangszerelés a meglepő, bár talán Janáèek esetében szinte kötelező a fúvósok erőteljesebb használata. A miniatűr zongoraverseny, melynek felépítése is a koncertekét (Allegro, Adagio, Allegretto) mutatja, rendkívül virtuóz, igényes, de szórakoztató zene. A szólista a fiatal Fejérvári Zoltán volt, minden elismerést megérdemel.
A koncerten Kocsis Zoltán vezényelt, fantasztikus szakmai tudása most is nyilvánvalóvá vált, két nappal később egészen más stílusú művekkel lépett pódiumra – erről később.
Fesztivál Színház, 2012. február 14.
UMZE
Kéringer László (ének), Fejérvári Zoltán (zongora), Ittzés Gergely (fuvola)
Vezényelt: Kocsis Zoltán
Stockhausen: Kreuzspiel
Varèse: Density 21.5
Janáèek: Capriccio zongorára (bal kézre) és fúvós hangszerekre
Sztravinszkij: In memoriam Dylan Thomas
Dohnányi: Passacaglia szólófuvolára
Stockhausen: Kontra-punkte
