a papiruszportal.hu archívumából [2015]
Szerző: Lehotka Ildikó
Az 1653-ban született Agostino Steffani nevét nem sokan ismerik (talán Cecilia Bartoli Mission című lemeze óta többen), holott a szerző nagyon kedvelt volt a maga korában. Steffani élete során nemcsak udvari komponista, de apát, püspök, apostoli vikárius, közméltóságok tanácsadója, a pfalzi választófejedelemség vezetője volt. Steffani Castelfrancóban született, élete nagy részét Németországban töltötte, gyermekkorában – kortársaihoz hasonlóan – templomi kórus ragja volt, de operákban is szerepelt.
Steffani élete tehát nem csak a zenéről, zeneszerzésről szólt, mégis talán ott teljesedhetett ki. A zeneszerző egyházi és kamarazenei darabok mellett számos operát írt (és a legtöbbet vezényelte is legalább egyszer), ezeket kedvezően fogadták. Steffani fő művének a már lemezen is elérhető (Bartolival, Fagiolival, Prégardiennel) 1727-es Stabat matert tartotta, egy hónappal a halála előtt fejezte be a darab írását.
A Warner kiadásában megjelent Steffani-opera, a Niobé, Théba királynéja Ovidius 15 könyvből álló Átváltozások című elbeszélő költeményén, eposzán (Ovidius meghatározása szerint carmen perpetuum, folyamatos ének) alapul, a librettót Luigi Orlandi készítette, a történet nem pontosan igazodik Ovidiuséhoz. Először 1688. január 5-én szólalt meg a több mint három és félórás opera.
A történet Niobé thébai királynét mutatja be, Niobé messze földön híres volt szépségéről, és kevélységéről. Amphiónnal való házasságából 14 gyerek született, és nem titkolta, hogy erre is büszke; megsértette Létó (Latona) istennőt, hogy annak csak „hetedannyi”sarja van. Ezért Létó két gyermeke lenyilazta Niobé hét fiát először, Amphión öngyilkos lett, látva hét fiát holtan, de Niobé még ekkor is kevélyen azt mondta, hogy így is több gyereke van, mint Létónak. Ekkor a hét lányt is megölték. Niobé kővé dermedt.
A történet tehát drámai, Steffani a mű végére tartogatja a fájdalmat, a gyászt, csodálatosan kifejezve. Az operában rövid áriák sorakoznak, duettet alig találunk, kellemesek a ritornellek, fanfárok. Az ütőhangszerek használata bátor, a táncos karakterek jól megfogottak, változatosak (ebben inkább a francia opera jellegzetességét véljük felfedezni. A hangszerelés figyelemre méltó, valószerűtlenül szép hangzású a négy gamba együttese a 13. jelenetben, Jaroussky próbálja hangjával minél puhábbá tenni a szakaszt – ez a leghosszabb ária, de gyönyörű, időtlen. A viharjelenet nemcsak a kor zenei eszközeivel mérve láttató. Éles ellentétként a mű végén Niobé lamentója után a késő barokk pompáját megelőlegező hangszerelési megoldást kapunk: dicsfényt, ünnepélyességet trombitákkal, dobokkal.
Bár az opera a mai füllel hallgatva hosszúnak tűnhet, a változatos karakterek, sokszor kamarazeneszerű hangszerelés (az áriákban gyakran szólisztikus hangszerekkel) teszi a Niobét élvezetessé. Hiányzik a 12.jelenet, és több helyen, mint az I. és II. felvonás zárásaként, a II. felvonás 4., a III. 5. jelenetében balett Melchior d’Ardespin balettjeiből, zenéjéből hallunk tételeket, melyek nem ütnek a Steffani stílusától.
A Boston Early Music Festival keretében elhangzott opera kilenc szereplője közül Nerea szólamát José Lemostól halljuk. A kontratenor első áriája nagyon hangulatos, szép a kissé felboruló ütem, a tánczene megjelenítése a zenekar részéről a II. felvonásban is nagyon jó. Lemos tolmácsolása talán nem a legnívósabb, bár a zenei anyag tekintetében nem találunk kivetnivalót; az énekes második áriájában kevésbé jó, a hang később is fátyolos, fedett, néha csipetnyi modorosságot érzünk.
Kleartész (Clearte) szerepét az amerikai Aaron Sheehan tenortól halljuk, ő is barokk zenét énekel legszívesebben, hangja kellemes, azonban néha ő is kissé modorosan énekel, átértelmezve a barokk éneklés vélt stílusát, egy-egy hang kiszól, némelyik hangja hasas. Tiberinóként Colin Balzer lírai tenor hallható a felvételen, kellemesen énekel, a gyors szakaszok kissé izgatottak a szaggatott éneklési technika miatt, a lassúak talán több érzést mutathatnának.
Manto szerepét Amanda Forsythe szoprán (neve egyetlen betűvel több, mint Pinchas Zukerman csellista feleségének) énekli, remek megoldásokat hallunk. Éneklésének csodás pillanatai a III. felvonásbeli, a Chiutedevi kezdetű áriában hallhatók, itt a magas hangjainak szépsége, kifejezőkészsége fantasztikus.
Theiresziasz (Tiresia), Manto apjának szólamát Christian Immler énekli. Az énekes erőteljes hanggal rendelkezik, de szép pianókkal, nagy kifejezőerővel tolmácsolja a szerepet, mély hangja kissé nehézkes a koloratúrás szakaszokban (ez a hangfaj sajátossága), ennek ellenére ideális a szerepre, jól érzékelteti a szerepben rejlő érzésvilágot.
Creonte a berni születésű, egykori Sangerknaben Terry Wey kontratenorján szólal meg, a művész kellemesen elénekli szerepét, de egyenetlen színvonalon énekel. A II. felvonásban szép tolmácsolást hallunk, Niobéval énekelt duettje viszont nagyszerű.
Poliferno varázsló alakját Jesse Blumberg basszus személyesíti meg, néha darabos az éneklése. Ennek ellenére nagyon nagy pillanati vannak: Fierra aletto kezdetű áriája szinte láttató, a záró magas hangja imponáló. Második felvonásbeli áriájának zenekari része mennydörgéssel, szélzúgással nyit, valóéban egy mitológiai személyt érzünk a hang és tolmácsolás súlya miatt.
Amphión szólamát a barokk zenéért rengeteget tett Philip Jaroussky énekli. Bár hangján már érződik a kopás, néha egy-egy éles hangot is hallunk, most is nagyszerűen énekel, csodás hangja a lassú áriákban teljesedik ki. Szintén megejtő Anfione Come padre, e come dio kezdetű áriája, a vonós- és orgonakíséret fájdalma, majd a II.felvonás Dal mio petto o pianti uscite ária, mindkét rész hosszú (Amphión kapta a legtöbb hosszabb áriát). Csodálatos az Amphión haldoklását leíró zene, és csodálatos, ahogy Jaroussky ezt a mély fájdalmat elénk tárja. Az énekes virtuozitása a régi, a második lemezt záró ária bámulatos, később halálának közeledtét szinte látjuk, a hang el-elhal, Steffani remekül ábrázolja, tanítani kellene ezt a zenei kibontást.
Niobé szerepét Karina Gauvin énekli, csodás zengésű mély, sötét hangon, nagyszerű koloratúrakészséggel, zeneileg is kiváló az énekesnő. Hangszíne sötétebb, mint Jarousskyé. Karina Gauvin a II. felvonás harmadik jelenének áriáját fantasztikusan tárja elénk, virtuózan, lehengerlően, nagyon jól ábrázolja kicsivel később Creonte-Mars előtti behódolását, szerelmét. Csodálatos az Amami, e vederai kezdetű áriája, a kíséretet is érdemes figyelni.
Minden énekes remek recitativókat énekel, a különböző korok operáinak egyik kényes pontja e szakaszok éneklése. A zenekar egységben játszik, a szólóhangszeres részek a művészek stílusbeli tájékozottságát jelzik. Nagyon jó felvétel született, a Warner ismét operaritkaságot adott ki.
Agostino Steffani: Niobe regina di Tebe
Warner-Erato 0825646343546
