Centauri: Kék angyal
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: Papirusz
Centauri néhány éve jelentkezett először írásaival. Csokonai Lilitől Spiegelmann Lauráig sokan megpróbálkoztak a kortárs magyar irodalom szerzői közül álnéven írni. Amilyen többletet adhat kétségkívül a sejtelmesség, az álnév keltette feszültség, olyan veszélyes is lehet az anonimitás, hiszen kétélű fegyver: ha egy mű nem elég jó, akkor a feledés homályába veszhet, legyen akár koszorús költő a kiötlője. Ez utóbbi változatnál azonban egy rossz mű írójának felfedésére a legritkább esetben kerül sor.
Egy jó könyv viszont minden körülmények között megragad. A Kék angyal Kút a nap alatt című nyitó novelláját egy BKV-járaton (sok mindenre a legjobb lakmusz) kezdtem el olvasni, végállomástól végállomásig. Ha igazán érdekes egy mű, akkor függetleníteni tudom magam a körülményektől, s rabul ejt. A hosszú buszozás vége az lett, hogy a novella utolsó oldalán tartva a vezető utolsó felszólítása után a kelleténél később kezdtem meg a leszállást, be is csukott a hátsó ajtóba. Krizosztóm nagyon jó stílusban megírt története igen erős kezdésnek, kitűnő írás, s az utolsó oldalt nyugodt viszonyok között újraolvasva azon kezdtem el gondolkodni, hogy a feltehetően a harmincéves háború idején zajló történet, Krizosztóm carpe diemje és az utolsó novella között ha lesz, milyen ív feszül majd – hová, meddig jut el a szerző a különös szerzetestől, s tudja-e tartani a magasra tett mércét? Előtte azonban egy kis névfejtést végeztem.
Jelenések és jelentések
Kentaurok: mesés fajtája a démonoknak az ógörög mitológiában, természetére nézve hasonló a szatírokhoz, szilenekhez és pánokhoz. A szaktudomány még nem tudta kideríteni, vajon sajátságos alakjuk (derékig ember, azon alul ló) szeszélyes formájú felhőképleteknek személyesítése-e, avagy rohamos hegyi vizekre vezetendő-e vissza. Az ókori genealógia Ixiontól és Nephelétől származtatja őket, akit Zeusz Herának képére és hasonlatosságára teremtett (innen a fentebbi felhőelmélet). Annyi kétségtelen, hogy a mítosz alakulásába valamely népnek emlékezete játszott bele, mely lovairól ritkán vagy soha sem szállván le, utoljára a nép képzelme egynek nézte a lovast lovával. A művészeti fikció (lónak és embernek összeolvasztása) korántsem egyszerre, hanem lassankint keletkezett. Eleinte meghagyták az egész emberi testet és csak hátul tették oda a lónak hátulsó részét, majd áttértek a derékig ember lóalakra, úgy azonban hogy a két test egybeforrása helyét valami szövettel vagy palásttal eltakarták. (A Pallas nagy lexikona)
„Cen Centauri Kentaur
A déli égbolt csillagképe. Legismertebb objektumai: Proxima Centauri, ez a Naphoz legközelebbi csillag. Omega Centauri (NGC5139) az égbolt legfényesebb és legnagyobb gömbhalmaza.” (MCSE Esztergomi Helyi Csoport)
A név kötelez, és mivel választott névről van szó,
„ezt a nevet eleinte nem én hordtam, jó pár évig egy szereplőmé, egy druidáé volt. Később viszont tisztázódott, hogy a számos név közül ez az, ami engem illet, így aztán fogtam magam, és kisajátítottam. Pontosabban nevet rosáltunk a szóban forgó druidával. Én Centaurivá váltam, ő pedig Ventura lett.” (Interjúrészlet)
ez esetben többet jelenthet a megszokottnál. Nem akartam megfejteni Centauri valódi kilétét, inkább az író érdekelt. XXI. századi téveszme, talán a felvilágosodásban gyökerezik, hogy a világ minden egyes történése, jelensége racionális képletekkel leírható, mindent észérvekkel meg lehet, sőt kell magyarázni. Noha sok rejtélyt jó lenne tudni (csak egy konkrét példa: ki adta ki a tűzparancsot több 1956-os tömegbe lövetésnél), nem szükséges okvetlen minden kulissza mögé benézni.
A novelláriumot végigolvasva óhatatlanul a babitsi verssorok jutottak eszembe („a mindenséget vágyom versbe venni, / de még tovább magamnál nem jutottam”), ám Centauri nem ennyire pesszimistán vizslatja az univerzumot, és tovább is jut. Novellái alfája és ómegája (még a legkönnyedebbnek tűnőké is): a lét értelme; az esztétikai és a nem csupán esztétikai rút és szép konfliktusa, az egyik állapotból a másikba vezető út (vagy képtelensége), a tökéletességet óhajtás és a tökéletlenség végzetessége, az egyének lehetőségei és céljai között feszülő ellentét, és köztük az író (alkotó) világmegváltó vagy világrontó szerepe.
A mottó („Aztán láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála, és nagy láncot tartott a kezében. Jelenések könyve 20.1”) az utolsó, kulcsnovellánál nyeri el értelmét, amelyben az író az Angyal által a Pokolban az örökkévalóságig (vagy csak ezer évig?) az írásra kényszeríttetett:
„Leteper és meggyaláz. Üt és ver. Ujja, mint a penge. Karja, mint az acéllánc. Lihegése, akár a hajnali fagy. Angyal-kápó. Addig ütlegel… Meddig is? Órákon át? Napokig? Hetekig? Nem, itt sincs ilyen. Szakadatlan – alighanem az örökkévalóságig.”
Ám a mélység kulcsára utaló mottó mellé nem árt, ha hozzátesszük a folytatást: „Megragadta a sárkányt, az ős kígyót, vagyis az ördögöt, a sátánt és ezer évre láncra verte.” (Jel 20,2)
„…kiemelte belőle a tollat, az orromhoz tartotta:
Vigyázzon rá, el ne veszítse! Ez az Ön pacemakere. Tartsa mindig nedvesen és véresen.” (Zárójelentés)
Az ars poeticus szenvedésnél Centauri történetei jóval többről szólnak. Az egyes szám első személyű Krizosztóm/Centauri/Ventura korszakokat (harmincéves háború, az 1871-es Párizs, a bróker- és a számítógépes éra), országokat, városokat/helyszíneket (Prága, Rouen, vagy az utolsó novellában a Pokol) átölelő történeteiben az igazit, az igazat keresi. Ez sok esetben a másik nem elérhetetlen mintapéldánya, Néma Lea. Az örök és elérhetetlen szerelem vissza-visszatérő elem az afáziás Néma Lea iránt, aki asztrállány, szent, „a csönd ájtatos diakonisszája”, akiért „meg kell gebedni” – az elérhető és megkapható Norma Leával szemben (Norma Lea zónatitka), aki a „profán papnője”, „bőségszaru”, „önmaga cáfolata” – vagy Atera Flammával (Altera Femme?) szemben, aki ugyanígy reménytelenül és beteljesületlenül szerelmes hősünkbe.
A novellák, akár a neccharisnya szálai, finoman kötődnek egymáshoz, az állandónak tekinthető alapszereplőkön kívül egyes helyek (Beaufort-tenger), kifejezések (papír, papirusz, rózsafa toll, neccharisnya), mellékesnek tűnő személyek (Homolle és haleledele), a folyton visszatérő deviancia (önpusztítás, öncsonkítás), fogyatékosság (némaság, vakság, süketség, púposság, többféle torz lét: ember-állat, ember-növény átmenet, antropomorf állat stb.) teremti meg a novellák közti kohéziót. Centauri jó (rózsafa) tollú, számos stílusban otthon (Pokol?) van egészen az abszurdig, gördülékeny történeteiben/vízióiban szórakoztatóan játszik a nyelvvel (a beszélő nevek, pl. Nullfok mint visszatérő helyszín; még az első novellában is: pl. Koleszterin atya; a fonó és még számos metafora), ám ez a stíl esetenként, egy-egy nyelvi poén kedvéért öncélúvá válik, illetve döccen (elitta az agyát – 40. o., ádáz nőiességgel működik – 165. o.), és sokszor szakítja meg a nyelvi szövetet szándékoltan durva, nekem túlzottan erős kifejezéssel. Apróságokkal is játszik, a visszatérő 747-es és az 1112-es szám közötti különbség az egyik novellában véletlenül éppen 365 – és így tovább.
Az első novella színvonalát nem sikerült ugyan végig fenntartani, de az izgalmat igen, jó kentauri történetek születtek, lélegző szöveggel. Jeles novellárium és bestiárium.
Centauri:
Kék angyal
Magvető, Budapest, 2008
Kötött, 342 oldal
9789631426298
