Május 24.

Névnapok: Eliza, Eszter, Csepel, Godvin, Hanka, Hanna, Jamina, Jana, Mária, Marióra, Miléna, Simeon, Simon, Sion, Szaffi, Szimóna, Szimonett, Szimonetta, Szofi, Szófia, Vanessza, Vásti, Véta, Vince, Zsófi, Zsófia

Események:
1595 – megjelenik a Nomenclator, az I. Vilmos orániai herceg által alapított holland Leideni Egyetemi Könyvtár (a világ első) nyomtatott katalógusa.
1803 – Ludwig van Beethoven és George Bridgewater hegedűvirtuóz koncertet adnak a bécsi Augartenben. Bridgewater Beethovennel való barátságáról ismert, félig kelet-európai, félig nyugat-indiai volt. Édesapja Eszterházy magyar herceget szolgálta, itt került kapcsolatba Haydn-el.
1873 – Leo Delibes francia zeneszerző A király mondta című operájának ősbemutatója a párizsi Opéra-Comique-ban.
1890 – Londonban megnyílik a korában népszerű Tivoli Theatre of Varieties. 1916-ban lebontották és helyére került a Tivoli Picture Theatre (1923), amelyet 1957-ben zártak be, majd végleg leromboltak.
1895 – Henry Irving, a viktoriánus korszak angol színpadi színésze lesz az első, aki lovagi címet kapott.
1918 – bemutatták Bartók Béla egyetlen operáját A kékszakállú herceg vára (op. 11, Sz. 48, BB 62) című egyfelvonásos dalművét a Magyar Királyi Operaházban (Operaház). Az operát nyolc előadás után levették a műsorról, és egészen 1936-ig nem is adták elő többé Magyarországon.
1948 – Benjamin Britten kétfelvonásos Koldusoperájának premierje Angliában a Cambridge-i Arts Theatre-ben. Magyarországon először 1975. január 5-én mutatták be a budapesti Erkel Színházban.
1956 – az első Eurovíziós Dalfesztivál Luganóban, Svájcban. A versenyen hét ország vett részt; mindegyik két dalt küldött, így összesen 14 dal hangzott el. A győztes a svájci Lys Assia Refrain című dalával.
1979 – a 32. Cannes-i Filmfesztiválon a Francis Ford Coppola által rendezett Apokalipszis most és a Volker Schlondorff által rendezett A bádogdob közösen nyeri az Arany Pálmát.
1999 – az európai nemzeti parkok napja (EuroPark/EUROPARC). 1909-ben alakultak az első nemzeti parkok Európában (Svédországban, egyszerre kilenc).

Megszületett Jacopo Pontormo (Jacopo Carrucci, 1494–1557) itáliai festőművész.
A 16. század eleji firenzei festészet csodagyermeke, a Mediciek egyik kedvenc festője, hatalmas faliképek alkotója, amelyek nem maradnak el Michelangelo freskói mögött. A művész egész életében sikert sikerre halmozott, ugyanakkor nem vált saját hírnevének rabszolgájává. 1526-1528-ban készítette el azokat a nagy faliképeknek az utolsó darabjait, amelyek napjainkig fennmaradtak. Itt a Santa Felicità templom Capponi kápolnájának freskóiról van szó. Minden egyéb, hasonló festmény az idők során elpusztult (A látogatás, Madonna a kisdeddel, Szent Jeromos vezeklése).

Megszületett Adler Mór (1826–1902) festőművész.
Zsidó származású létére a magyar úttörő festők egyike volt. A bécsi akadémián tanult, ahol Eduard Ender és Leopold Kupelwieser a történelmi és vallásos festészet akkori híres művelői voltak a tanárai. 1846–1848 között a párizsi akadémián, azután pedig magániskolában tanult. 1848-ban telepedett le Pesten, ahol 76 éves korá­ban mint a magyar festők nesztora halt meg. A pesti Műegyletnek 1851-ben rendezett kiállításán szerepelt először Tonett-csendélet című képével, ezután 58 éven át állította ki képeit. Pesti tartózkodását csak néha szakította meg német, olasz és franciaországi tanulmányútjaival. Főleg arcképeket és csendéleteket festett pontos, aprólékos kivitelben (Őszi csendélet, Leánykaportré, Baross gőzhajó a Balatonon).

Megszületett Mihail Alekszandrovics Solohov (1905-1984) irodalmi Nobel-díjas szovjet-orosz elbeszélő, regényíró.
Anyja szegény családból való doni kozák lány, írástudatlan asszony volt, de hogy fiával foglalkozni tudjon, megtanult írni, olvasni. Az 1920-as évek elején részt vett a Don mentén garázdálkodó bandák elleni harcban. 1924-ben tért haza szülőföldjére, s az írásnak szentelte idejét. 1926-ban kezdte írni a Csendes Don című monumentális regényciklusát, mely az orosz irodalom aranykorának hagyományait követi sok száz szereplőjével, szétágazó cselekményével, ihletett természeti képeivel, őszinteségével. 1933-ban felemelte szavát a sztálini kegyetlen kollektivizálás ellen, s próbálta elérni, hogy segélyt osszanak az ukrajnai éhezőknek. 1938-ban tiltakozott a tömeges letartóztatások ellen, emiatt hűtlenségi perrel fenyegették. 1957-ben jelent meg az Emberi sors című kisregénye, amelyért 1965-ben irodalmi Nobel-díjat kapott (Új barázdát szánt az eke, Feltört ugar, A hazáért harcoltak).

Meghalt Dajka Margit (Dayka, 1907–1986) Kossuth-díjas színésznő, kiváló művész.
Már kilencéves korában szerepelt színpadon szülővárosában. Kamaszlányként Kolozsváron Hetényi Dömény Elemér színiiskolájában tanulta a mesterséget. Naiva szerepekkel kezdte pályáját, gyakran szerepelt zenés játékokban szubrettként, később inkább drámai hősnő, majd az anyaszínésznő szerepét alakította. Nagy hatású, sokoldalú színészetében tragikai és komikusi elemek is hitelesek voltak. Vezető egyénisége lett a magyar filmművészetnek, 1932 óta filmezett, kezdettől fogva vezető főszerepeket alakított, amelyekben temperamentuma és fanyar szépsége érvényesült. A hetvenes években a Madách Színházban szerepelt, és sokat filmezett. Élete utolsó éveiben Nemes Nagy Ágnes Bors nénijeként szórakoztatta a gyerekeket (Macskajáték, Herkulesfürdői emlék, Égigérő fű).

Megszületett Bob Dylan (Robert Allen Zimmerman, 1941) Oscar-, Golden Globe-, tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai énekes, dalszerző, zenész, költő.
A 2016-os év irodalmi Nobel-díjasa, a popzene egyik meghatározó alakja. Legismertebb dalai az 1960-as években születtek, melyek közül a Blowin’ in the Wind és a The Times They Are a-Changin’ a háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává vált. Zenéinek alapját elhagyva megalkotja hatperces slágerét, a „Like a Rolling Stone”-t, amivel 1965-ben radikálisan megváltoztatja a popzenét. Dalszövegeire hatással volt a politika, a szociális kommentár, a filozófia és az irodalom, így sikeresen szállt szembe a korabeli könnyűzene konvencióival és elnyerte az ellenkultúra tetszését. Gitáron, billentyűs hangszereken és szájharmonikán játszik. Bár pályájának középpontjában előadói munkássága és albumai állnak, általában mégis dalszerzői tehetségéért rajonganak.

Meghalt Tina Turner (Anna Mae Bullock, 1939-2023) tizenkétszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai származású svájci énekesnő, színésznő.
Több mint 50 éve tartó karrierje során számos díjat gyűjtött be, és a rockzene színpadán elért teljesítményeiért gyakran nevezik A Rock ‘n’ Roll Királynőjének valamint beválasztották a rock and roll halhatatlanjai közé. Albumai világszerte mintegy 200 millió példányban keltek el, és egyedülálló módon több koncertjegyet adott el, mint bármely más önálló előadó a történelemben (Proud Mary, The Best, Goldeneye).

Ezen a napon született:

Georg Raphael Donner (1693-1741)
az európai barokk kor jeles osztrák szobrásza. Bár a húszas évek elejéről ismerjük Donner néhány munkáját, de művészi tevékenységét csak 1725-től lehet nyomon követni. Ekkortól dolgozott műhelyével a salzburgi Mirabell-kastély lépcsőházának plasztikai díszítésén. A salzburgi munkákkal párhuzamosan Donner egy Nepomuki Szent János-szobrot készített Linzben.

Wilhelm Friedrich Ernst Bach (1759-1845)
német zeneszerző, a Bückenburgi Bach fia, Johann Sebastian Bach unokája. Zenét apjától, majd 1788-tól nagybácsikájánál, Johann Christian Bachnál tanul Londonban, ahol J. Ch. híres szólistává és zongoratanárrá tette. Nagybácsikája halála után Párizsban, majd Hollandiában fordul meg, végül Mindenben lesz zenei igazgató. Udvari karnagy és csembalista lesz mecklenburg-strelitzi Luise udvarában, és a porosz hercegek zenetanára. Elsősorban zongoradarabok maradtak ránk, ezenfelül 2 szimfónia, két zenekari szvit, kantáták és dalok.

Weber Henrik (1818-1866)
festőművész. 1835-től a bécsi képzőművészeti akadémia történelmi festészeti osztályán folytatta tanulmányait. Az 1830-as évek végén életképekkel jelentkezett, majd 1840-ben a müncheni képzőművészeti akadémia növendéke lett, ahol 1842-ben szerzett diplomát. Hazatérése után számos történeti képet festett. Biedermeier festészetünk jelentős alakja (Salamon király a börtönben, Mátyás bevonulása Budára, Nő olasz népviseletben).

(Komjáti) Foltényi Vilmos (Foltiny, 1820–1905)
színész, operaénekes, színigazgató. Szülei nemes emberek voltak, 1842. április 1-jén lépett a színi pályára és előbb kóristáskodott a Nemzeti Színházban. Hamarosan mint első operaénekes ismertségre tett szert Szeged, Nagyvárad és Kolozsvár színpadain. Bejárta Olaszországot, Stájerországot, Karintiát, Franciaországot, Angliát, Svájcot és Dániát. 44 évig működött a színházi pályán.

Ferreira de Castro (1898-1974)
portugál író. Tizenkét éves korában emigrált Brazíliába, 4 évet Amazonas-vidéki őserdőkben dolgozott, majd újságíró lett. 1916-ban jelent meg első regénye Akit a nagyravágyás vitt bűnbe címmel, amit füzetekben adott ki és saját maga házalva próbált árulni. 1919-ben tért vissza Portugáliába. 1957-ben politikai okokból újra el kellett hagynia Portugáliát. Franciaországba, majd Brazíliába utazott (Napfényes házikó, Honkeresők, A rendház).

Eduardo De Filippo (1900–1984)
olasz drámaíró, forgatókönyvíró, filmrendező, színész, színházigazgató. Tanulmányai elvégzése után különböző társulatoknál szerepelt, majd 1931-ben megalakította önálló együttesét, la compagnia del Teatro Umoristico „I De Filippo” néven, amellyel 1963-ban Magyarországon is vendégszerepelt. 1932-ben lépett először kamera elé, 1939-től rendezett filmeket. 1981-től haláláig az olasz parlament tagja volt (A hét főbűn, Házasság olasz módra, Róma szellemei).

Lilli Palmer (Lilli Marie Peiser, 1914-1986)
német színésznő, író, festőművész, asztaliteniszező. Anyja színházi színésznő, aki a pályán az első lépésekre oktatta. Reggelente a gimnáziumba, délután a színiiskolába járt, mindkettőt sikeresen be is fejezte. 1932-ben a darmstadti, Hesseni Landestheaterben játszott. 1934-ben Párizsba emigrált. 1943-ban hozzáment Rex Harrison brit színész-filmsztárhoz. 1954-ben visszatért az NSZK-ba és ott a háború utáni filmvilág sztárja lett. Írói tevékenysége mellett Lilli Palmer sikeres festőművész is volt (Titkosszolgálat, Lányok egyenruhában, A brazíliai fiúk).

Mészáros Ági (Éberli Ágnes, 1914-1989)
kétszeres Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. Nem volt képzett színész, nevelőszülei kívánságára lépett színpadra 1934-ben, 20 éves korában, Szegeden, ahol 1939-ig játszott. Vidéki sikerei után szerződtette Németh Antal a budapesti Nemzeti Színházhoz, amelynek 1983-ban történt nyugdíjazásáig tagja volt. Eleinte naivákat, magyar parasztlányokat, Molière lepcses szolgálóit alakította a maga bájos egyszerűségével. Játéka szinte eszköztelenül egyszerű, alakjai elsősorban szép és kifejező színpadi beszédében, humorérzékével nyerték el végleges formájukat. Országos népszerűséget hozott neki 1948-ban a Talpalatnyi föld című filmben játszott szerepe (Úri muri, Simon Menyhért születése, Holnap lesz fácán).

Tábori György (George Tabori, 1914-2007)
író, műfordító és színrendező, a 20. századi világszínház meghatározó alakja. Fiatalon költözött az akkori Európa színházi fővárosába, Berlinbe, de 1935-ben zsidó származása miatt el kellett hagynia az országot. Londonban a BBC-nek dolgozott és brit állampolgárságot szerzett. 1947-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött. Az 1950-es és ’60-as években több darabját állították sikerrel színpadra New Yorkban (Menekülés Egyiptomba, A köd mögött, Jubileum).

Gáti József (1915-1998)
színész, a Színház- és Filmművészeti Főiskola beszéd- és színészmesterség tanára. 1934-ben végzett a Színi Akadémián. 1936–37-ben a Pécsi Nemzeti Színház, 1938–1940 között a Thália Kamaraszínház tagja. 1945-től a Vígszínházban, 1949-től a Magyar Rádió színtársulatában, 1950-től az Úttörő Színházban, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színházában, 1957-től a Petőfi és a Jókai Színházban, 1959-től a Nemzeti Színházban, 1984–85-ben ismét a Vígszínházban szerepelt. Letisztult stílus jellemezte előadóművészetét. 1965-ben jelent meg A versmondás című könyve, amely az elsők között volt, amikhez hanglemezt mellékeltek az elméleti ismeretek mellé (Díszmagyar, A nagyrozsdási eset, Te rongyos élet).

Kórodi András (1922-1986)
Kossuth- és Liszt-díjas karmester, kiváló művész. 1967-től haláláig a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara karnagyaként működött, 1976-tól annak elnök-karnagya volt. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán végzett zongorán 1935-ben, majd a Nemzeti Zenedében folytatta tanulmányait zeneszerzés és karmesterképző szakon 1941 és 1944 között.

Dénes György (Dusík Dániel, 1923–2007)
költő, műfordító, szerkesztő, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagja, Madách-díjas alkotó. A háború után publikáló első szlovákiai magyar költők egyike. Köteteiben megjelent az összegzés, az önértékelés igénye. A hetvenes évek közepétől egyre nagyobb szeretettel fordult a gyereklíra felé, és talán ebben a műfajban alkotott legmaradandóbbat (Magra vár a föld, Pipitér, Vaskabóca).

Kiss Sándor (1925–1999)
kétszeres Munkácsy Mihály-díjas szobrász, éremművész, érdemes művész. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1945 és 1950 között tanult. 1950 óta kiállító művész. Szobrászata a klasszikus hagyományokat és a népművészeti hatásokat ötvözi, de nyitott volt a modern szobrászati törekvések irányában is, különösen jelentős érmészeti tevékenységében. Balladai tömörség és az erdélyi hagyományok tükröződnek alkotásain, különösen faszobrain (Emlékmű – Mohács, Gábor Áron – Budapest, Muhi emlékhely).

Michael Lonsdale (Michael Edward Lonsdale-Crouch, 1931-2020)
francia színész (A sakál napja, Holdkelte, Tűzszekerek).

Kosaras Vilmos (1940–2011)
színész, rendező. 1962-ben végzett a Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában, majd a győri Kisfaludy Színház tagja lett. 1965-ben Budapestre a Kamara Varietébe szerződött, ahol színészként és művészeti titkárként dolgozott, de rendezett, valamint díszlettervezéssel is foglalkozott. 1973-ban Kanadába települt, ahol Kertész Sándor színházában a Torontói Művész Színházban lépett fel. 8 éven át volt a Kanadai Magyar TV producere.

Joszif Alekszandrovics Brodszkij (1940-1996)
Nobel-díjas orosz költő, esszéíró. Művész szemlélete a 40-es, 50-es évek Leningrádjában alakult és bontakozott ki. A városnak a bombázások idején romossá vált neoklasszikus építészete, Pétervár hagyományosan művelt hangulata és természeti környezete, a tenger és a Néva levegője mély benyomást tettek rá és tetten érhetők később a költészetében. rengeteget olvasott, elsősorban költőket és filozófiai, vallási szerzőket. Közben elkezdett angolul és lengyelül is tanulni. Állítása szerint tizennyolc éves korában kezdett verseket írni, ugyanakkor ismertek versei már 1956-57-ből is (Új élet, Gyűjtőknek való, Velence vízjele).

Christine Delaroche (Christine Palle, 1944)
francia színművész és énekesnő. 1965 óta 21 filmben és televíziós showműsorban működött közre. Legjelentősebb filmbéli alakítását a Vittorio De Sica által rendezett, 1966-ban bemutatott, Egy új világ című filmben nyújtotta. Mint énekesnő, a yé-yé stílus képviselőjeként vált ismertté az 1960-as évek derekán, később főleg sanzonokat énekelt.

Priscilla Presley (Priscilla Ann Wagner, 1945)
amerikai színésznő, producer. Középiskolai tanulmányait Wiesbadenben járta, Nyugat-Németországban. Itt ismerkedett meg későbbi férjével, Elvis Presley-vel. 1992-ben a People magazin beválasztotta a világ 50 legszebb embere közé (Dallas, Csupasz pisztoly, Ford Fairlane kalandjai).

Berkes János (1946)
operaénekes (tenor), érdemes művész, a Magyar Állami Operaház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát 1971-ben végezte el. A Magyar Állami Operaház szerződtette énekesként, 1981-84 között a bécsi Raimund Theaternek is a magánénekese volt. Sok televíziós műsorban szerepelt operett előadásokban, de magyarnóta műsorokban is. Szentes díszpolgára.

James Cosmo (James Ronald Gordon Copeland, 1948)
skót színész, a Brit Birodalom Rendjének tulajdonosa. Glasgowban kijárta Royal Scottish Academy of Music and Dramatic Art színakadémiát, majd a bristoli Old Vic Drama School színművészeti főiskolát is. Színész apjának vezetékneve helyett pályája kezdetén felvette a Cosmo művésznevet. Robusztus testalkatának megfelelően legtöbbször kemény férfias karaktereket, nagyerejű harcosokat, verekedőket, rockzenészeket, katonákat, és hasonló, erőt és hatalmat sejtető, vérbő, nagyhangú figurákat alakított (Hegylakó, A rettenthetetlen, Trója).

James Broadbent (1949)
Oscar- Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész. Beiratkozott a London Academy of Music and Dramatic Art színművészeti főiskolára, amit 1972-ben fejezett be. A ’70-es években főleg csak a színpadon lépett fel. Életében a 2001-es esztendő volt a legsikeresebb. Elnyerte a BAFTA-díjat a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában (Moulin Rouge) és az Oscar-díjat (Iris – Egy csodálatos női elme) ugyanazon kategóriában. Később a Golden Globe-díjat is elnyerte (Longford, 2008).

Alfred Molina (1953)
angol színész. Felvételt nyert a National Youth Theatre-be, pályafutása 1978-ban kezdődött. Az 1980-as évek elején filmes pályája kisebb-nagyobb szerepekkel indult el, azonban később nagy elismertséget szerzett a szakmájában (Az elveszett frigyláda fosztogatói, Frida, Pókember 2.).

Kristin Scott Thomas (1960)
BAFTA-díjas francia állampolgárságú angol színésznő. Magániskolákban tanult, és mellette dolgozott áruházban is (Mission: Impossible, Tomb Raider, A Manderley-ház asszonya).

John C. Reilly (John Christopher Reilly, 1965)
amerikai színész. Beiratkozott a Goodman Drámaiskolába a DePaul Egyetemen. debütálása Brian De Palma filmjéhez, A háború áldozataihoz fűződik, amely 1989-ben került a mozikba. A színészet mellett énekel is (Aviátor, A galaxis őrzői, Cowboyok).

Baksa-Soós Attila (1972)
író, költő, zenész, építész. Rendszeresen lép színpadra saját szerzeményeivel és zenésztársaival. Kortárs német lírát és angol prózát fordít. Könyveit java részt saját maga illusztrálja. Tagja a Szépírók Társaságának. 2010-ben alapító tagja a Gréti és a varázslók varietészínháznak. (Éjjeli Utas, Rocklitera, Rockopera).

Jaskó Bálint (1986)
színész. 2007-ben végzett az Új Színház stúdiójában. 2007-2014 között a KOMA bázis színésze, 2014-től szabadúszó volt. 2021-2023 között a Pesti Magyar Színház tagja volt. 2023-tól a Thália Színház színésze.

Ezen a napon halt meg:

Annette von Droste-Hülshoff (1797-1848)
német írónő, a legjelentősebb német költők között tartják számon. Soha nem merült fel benne, hogy íróként próbáljon megélni és függetlenítse magát családjától. Ennek ellenére hivatásának érezte a versírást, és szerencséjére ebben anyja is támogatta. Versein a felvilágosult eszmék és a vallás közötti meghasonlottság érződik. Irodalmi tevékenységére nagy hatással volt a Boden-tó, ahol nővérét látogatta meg és akinek a férje középkori irodalommal foglalkozott.

Georg Waitz (1813-1886)
német jogtörténész, medievista, a német történeti forrásoknak egyik legismertebb kiadója. Főműve a 12. század közepéig terjedő hét kötetes Deutsche Verfassungsgeschichte, amely bőséges anyagával ma is értékes forrás.

Zádor István (Weisz, 1882-1963)
Kossuth-díjas grafikus, festő, portréfestő. A középiskola elvégzése után 1906-ig, mint banktisztviselő dolgozott. Munka mellett 1901-től a budapesti Mintarajztanoda tanfolyamain képezte magát. 1906-1909 közt Párizsban élt, ahol az École des Beaux-Arts-ban folytatott tanulmányokat. Az első világháború idején hadirajzoló volt, 1918-1919-ben forradalmi riportrajzokat készített. A kommün bukása után Weimarban, majd Münchenben élt. Magyarországra visszatérve egyik alapító tagja lett a Szinyei Merse Pál Társaságnak. Művészetére hatással volt a nagybányai művésztelep plein air stílusa, a szecesszió és Fényes Adolf sötét tónusú szimbolikus világa. Főleg portréfestőként ismert, de grafikusként is jelentős, rajzolt krokikat is (Ebédlő, Fekvő akt, Női portré).

Szobotka Imre (1890-1961)
Munkácsy-díjas festőművész, a nagybányai tradíció és a kubizmus egységét kereste az impresszionizmus és kubizmus formajegyeinek ötvözésével. Képeit finom színvilág, lírai hangulat jellemzi (Muzsikus, Malom, Zebegényi délután).

Duke Ellington (Edward Kennedy Ellington, 1899-1974)
afroamerikai zenekarvezető, zongorista, zeneszerző, a jazz és az amerikai zene egyik legnagyobb hatású alakja. A Duke (azaz herceg) becenevet gyermekkori barátai aggasztották rá elegáns öltözete és arisztokratikus modora miatt. Sok felvételt készített, amerikai és európai turnékra ment, s népszerűsége nőttön nőtt. Olyan kifejezések kezdtek feltűnni a sajtóban, mint „Amerika legnagyobb élő zeneszerzője”, de Ellington továbbra is szerényen csak „a mi zongoristánk”-nak titulálta önmagát.

Ligeti Lajos (1902-1987)
Kossuth-díjas orientalista, nyelvész, filológus, mongolista, turkológus, egyetemi tanár, tanszékvezető, író, műfordító, több keleti nyelv normatív magyar átírásának megalkotója, akadémikus. Ő indította útjára az Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae és a Keletkutatás című folyóiratokat. 11 ezer kötetes magánkönyvtárát a SZTE Klebelsberg Könyvtárnak adományozta, ezzel megalapozta Szegeden egy orientalisztikai könyvgyűjtemény létrejöttét (A magyarság keleti kapcsolatai, Attila hunjainak eredete, Mongolok titkos története).

Korcsmáros Pál (1916-1975)
rajzoló, képregény-rajzoló, könyvillusztrátor, újságíró. 1944-ben az üldözések idején segített a bajba jutottakon, hamis iratokat készített számukra. Első képregénye 1955-ben a Szabad Ifjúságban jelent meg Hazádnak rendületlenül… címmel, amely Vörösmarty Mihály életét dolgozta fel. A realista stílust képes volt annyira groteszkre torzítani, hogy a Rejtő-regények legavatottabb rajzolójává vált. Pályája csúcsán 180 képkockát rajzolt meg havonta.

Edward Mulhare (1923-1997)
ír származású televíziós színész. Több helyen játszott hazájában, köztük a The Gate Theatreben, Dublinban, majd Londonba költözött, ahol olyan személyiségekkel dolgozott, mint Orson Welles vagy John Gielgud. Leghíresebb szerepe talán Devon Miles volt a Knight Rider című sorozatban. Utoljára a Tengerre, tata! című vígjátékban szerepelt.

Dobsa Sándor (1934–2005)
zongorista, zeneszerző. A Stúdió 11 egyik alapítója. Hatéves korában kezdett zongorázni tanulni, előbb zeneiskolában, majd zeneművészeti szakiskolában, majd pedig elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát is, ahol tanári és művészi diplomát szerzett. Sokféle stílust megtanult, számokat hangszerelt, saját dalokat komponált. Zsoldos Imrével közösen alapított Stúdió 11 zenekarral bejárták az egész világot.

Lubik Hédy (1934-2022)
hárfás, hárfa- és kamarazene-tanár. Kezdetben zongorázni tanult, a hárfát tizenkét éves korában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolába való jelentkezésekor ajánlották neki. A főiskolát 1946 és 1956 között művész szakon végezte el. 1952 és 1987 között a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság hárfása volt. 1968-tól annak megszűnéséig a Budapesti Kamaraegyüttes tagjaként és szólistájaként is szerepelt.