a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: szabói
A rendkívüli műveltségű Weiner Leót (1885-1960) kimagasló pedagógusként ismerjük, kamarazenei óráit még manapság is emlegetik. Világhírűvé vált vonósnégyeseket segített javaslataival, ötven évig tanított a Zeneakadémián. Weiner Koessler Jánosnál tanult a Zeneakadémián, Bartók, Dohnányi és az évfolyamtárs Kodály is Koesslernél végzett. A Zeneakadémia elvégzése után egy pályadíj elnyerésével külföldi tanulmányútra indult, hazatértével tanított. Weiner ha nem is hozott újat a zenében, rendkívül míves zeneszerzőnek számít, bár mindössze 45 művet írt.
Formai megoldásai tiszták, világosak, bár Schönberg után született, mégis a dallamos, kicsit impresszionista, kicsit romantikus hangzásvilág jellemzi műveit. Hangszerelése izgalmas, nem véletlen, hogy több művet hangszerelt, például Bach C-dúr toccatáját, és több Liszt-művet, többek között a Feux follets-et, a Weinen, Klagent.
Weiner Leó zeneszerzői munkássága nem kap elég hangsúlyt, talán csak a vonószenekari Divertimentót játsszák a három közül, abból is a Rókatáncot, de érdemes megismerkedni az op. 3-as Szerenáddal, a Csongor és Tünde kísérőzenével vagy a szvit változattal (op. 10., op. 10/b.), mindkettő az első alkotói periódusból, a méltatlanul keveset játszott zongorára és zenekarra írt Concertinóval, mely a középső periódus alkotása. A Toldi szimfonikus költemény a harmadik időszak összegző műve. Weiner jó pár kompozícióját később átírta. A Hungarotonnál 2010-ben megjelent kiadványon Weiner zeneszerzői munkásságának egy kis szeletét ismerhetjük meg, és a hangszerelési érzékenységéről is képet kapunk.
Első hallásra talán meglepőnek tűnik Liszt kimagasló, zongorára írt h-moll szonátája, zenekari átiratban. Liszt e késői műve a zongoristák erőpróbája, de nem feltétlenül technikai értelemben. Liszt olyan mélységeket tár fel, mely talán csak a szintén késői egyházi műveiben található. Weiner hangszerelési művészete teljes pompájában bontakozik ki, a hegedű- a klarinét, fuvolaszóló, a vonószenekari részek, a fafúvósok rebbenései, a grandiózus tömbök súlyossága mindig a Liszt által megálmodott hangulatot tükrözik. A színek közti átmenet – egy-egy motívum föl- vagy lefelé haladása más hangszeren – néha nem meggyőző. Érdekes kísérlet éppen ennek a darabnak a hangszerelése, aki nem ismeri, annak valószínűleg nagyon fog tetszeni. Aki pedig minden taktusát betéve tudja, az érzésem szerint marad a liszti változatnál. A mű nagyon zongoraszerű, Liszt zenei nyelve egészen más a szólózongorára írtakban, mint a zenekari darabokban.
A Preludio, Notturno e Scherzo diabolico zongoradarab (op. 7.), a zenekari átiratot (op. 31.) 1949-ben fejezte be Weiner. Nagyon szép ez a zene, sok-sok impresszionista elemmel, a hárfa, a bővített akkordok, a helyenként fátyolszerű hangzásvilág jelzi a Preludio zeneszerzői megoldásait. A Notturno szintén a francia impresszionisták jellegzetességét idézi, az Egy faun délutánjának intim hangzásvilága egy sokszor fülledt éjszakai képben. A Scherzo diabolico két szélső részének siciliano-ritmus jellege érdekes, ilyen harmóniai megoldásokkal társítva. A középrész táncossága, a röpködő dallamok, majd a félelmetes hangzások (basszus ostinato fölött rezes tartott akkordok, modális harmóniákkal) teszi a tételt egyedivé.
A Passacaglia (op. 44.) is először zongorára íródott, a kézirat azonban töredékes volt (op. 2.), Weiner később egy barátja kérésére kiegészítette (op. 17.), s a zenekari átirat 1955-ben készült. Weiner maga elemezte a művet. A Passacaglia a barokk műfaj modern kori változata, a szerkezet a régi formát követi, a hangzás – hangszerelés, harmóniák – azonban igazodik a XX. századi világhoz, talán az egyetlen kivétel az utolsó, tizenegyedik variáció.
A Katonásdi (op. 16/a) eredetileg is zenekari mű, Weiner zongorára is átírta. A szerző a kottában a programot is megadja. A lemezen hallható művek közül csak itt figyelhető meg a romantika nemzeti vonásait hangsúlyozó ritmika, dallam. A Katonásdi igazi leíró zene: a riadó után a csatába vonulás, csatazaj, diadalkiáltások teszik játékossá a zenét.
A Miskolci Szimfonikus Zenekarral – ahogy más vidéki együttessel – kevés felvétel készült, ezért is érdemes a lemezt meghallgatni, felfedezni, hogy a fővároson kívül is vannak színvonalas zenekarok. Kovács László vezényletével hiteles előadásban halljuk a Weiner-műveket.
Weiner, Leó (1885–1960)
Eredeti művek és egy Liszt-átirat
Liszt (1811–1886) – Weiner (1885–1960): h-moll szonáta
Weiner: Preludio, Notturno e Scherzo diabolico
Passacaglia
Katonásdi
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kovács László
Hungaroton, 2010, HCD 32634
Comments on “Weiner Leó, a zeneszerző és hangszerelő”