Névnapok: Ida, Béla, Hermina, Martin, Martos, Mína, Minka, Minna, Minni, Minóna, Mirka, Norma, Márton
Események:
1520 – a művész halála után egy héttel kiállítják Raffaello Sanzio utolsó nagy hatású remekművét, a Krisztus színeváltozását.
1668 – a 36 éves John Drydent nevezi ki az Anglia elsőszámú költőjévé II. Károly.
1742 – Georg Friedrich Händel főművének tartott Messiás című oratóriumának premierje a dublini New Music Hallban (Halleluja-kórus).
1870 – megnyitják a Metropolitan Museum of Art-ot, New York City-ben.
1896 – John Philip Sousa A kapitány című művének premierje a bostoni Tremont Színházban.
1953 – megjelenik Ian Fleming első regénye, a James Bond – Casino Royale, az Egyesült Királyságban (James Bond nevet egy könyvcímlapon szereplő ornitológusról kapta).
1970 – Míkisz Theodorákisz görög zeneszerzőt elengedik az oroposi koncentrációs táborból, és Franciaországba emigrál (1974-ben nagy ünneplés közepette térhetett haza).
2020 – az olasz tenor Andrea Bocelli különleges húsvéti koncerten énekel, orgonista kíséretében a Covid-járvány miatt kihalt milánói dómnál, a kihalt Milánóban.
Megszületett Derkovits Gyula (1894-1934) posztumusz Kossuth-díjas festő és grafikus.
Sajátosan egyéni művészetet alakított ki a modern nyugat-európai stílusirányzatok, főleg az expresszionizmus, a kubizmus és a konstruktivizmus mentén. Az első világháború kitörésekor önként jelentkezett katonának, a frontvonalon harcolt. Hadirokkantként tért vissza, felköltözött Budapestre. 1917 januárjától a kor legmodernebb szemléletű magántanodájában, a Haris közi Képzőművészeti szabadiskolában tanult. A Tanácsköztársaság kitörésével lehetőséget kapott, hogy a Kernstok Károly által vezetett Nyergesújfalusi művésztelepen tanulhasson. Ez az alig másfél hónap művészi fejlődésére, világnézetére óriási hatással volt. Bár egyre ismertebbé vált, a mindennapi megélhetési problémái miatt Bécsbe költözött feleségével. Nagy reményekkel tért vissza, de sikerei ellenére legtöbbször csak szűkösen tudtak megélni. Művészetének témáit a hétköznapi életből vette, a szegény embert és környezetét festette meg, de a természet is megjelenik képein, s főleg karakterisztikus alakjai mély benyomást keltenek. A korábban készült reneszánsz világlátását tükröző kompozícióit felváltotta a barokkosan gazdag, expresszív, dinamikus képek (Dózsa a tüzes trónon, Halas csendélet, Három nemzedék).
Megszületett Samuel Beckett (1906–1989) Nobel-díjas ír író, költő.
A nagyközönség által hosszú ideig alig olvasott, inkább csak az irodalmi elit által ismert és elismert szerző első jelentős színpadi műve, a Godot-ra várva az abszurd dráma alapműve. Atletikus alkatának is köszönhetően kitűnő sportoló volt, többek között krikettezett, rögbizett, teniszezett, golfozott és bokszolt. Első nyomtatásban megjelent munkái a Dante… Bruno. Vico.. Joyce című tanulmány és a Mennybemenetel című elbeszélés voltak. Az 1930-as évek derekától számos művészettörténeti tanulmányt írt és publikált. 1937 tavaszáig keresztül utazta Németországot, művészettörténeti körútja élményeiről naplót vezetett. 1937-ben visszatért Párizsba és végleg letelepedett. 1938-39-ben Beckett megírja első verseit francia nyelven. A második világháború alatt menekülnie kellett a Gestapo elől, Franciaország meg nem szállt déli részébe menekültek feleségével. 1969-ben a Svéd Akadémia Beckettnek ítélte az irodalmi Nobel-díjat: „művéért, mely a regény- és drámairodalomban új formákat honosított meg, és az ember nyomorúságán keresztül annak felemelkedését kívánja szolgálni”. Életében több mint 250 művet írt, melynek jelentős része magyarul is megjelent (Murphy, A játszma vége, Előre vaknyugatnak).
Meghalt Major Tamás (tasnádi Major-Maróthy, 1910-1986) Kossuth-díjas színész, rendező, színházigazgató, színészpedagógus, kiváló művész.
A Színművészeti Akadémián 1930-ban szerzett oklevelet, és 1931-ben a Nemzeti Színház szerződtette, főiskolásként már 1928-ban színpadra léphetett a Blaha Lujza téren. Művészetében nem választható külön a színész, a rendező, a színészpedagógus, sőt a versmondó sem, s mindez összefüggött közéleti, politikai tevékenységével is. Pályája kezdetétől elkötelezett baloldali volt, szervezkedés miatt több alkalommal is feljelentették. Színészi skálája rendkívül széles volt, a vérbő komédiától a legsötétebb tragédiáig terjedt. 1945-től 1962-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt, majd főrendezője, 1947-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. A második világháború után káderlapokat vezetett színészeiről a Nemzeti Színházban, az 1956-os forradalom idején, október 31-én igazgatói székéből eltávolították. Megítélése ellentmondásokkal teli. Mint színész zseniális, fantáziadús, nagyszerű művész, de társadalmi tevékenysége súlyos kérdéseket vet fel (A tizedes meg a többiek, Egy szerelem három éjszakája, Ereszd el a szakállamat!).
Meghalt Günter Grass (1927-2015) Nobel-díjas német író, költő – a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb német nyelvű szerzője –, szobrász, festő és grafikus.
Művészi pályafutását szobrászként és grafikusként kezdte. Képzőművészeti tevékenységével párhuzamosan kezdett írással is foglalkozni. 1959-ben A bádogdob című regényével a második világháború utáni német irodalom élvonalába került és világirodalmi rangot vívott ki magának. Versei, drámái és regényei új aspektusból – emberi életek, népek és népcsoportok sorsán keresztül – mutatják be a nemzetiszocializmust, mint a 20. század botrányát, valamint a felejtés és a bűn témáját. Írói hírneve lehetőséget adott számára, hogy közéleti személyiségként hangot adjon politikai nézeteinek. Politikai nézeteivel gyakran botrányt keltett: a két Németország újraegyesítése alkalmával tiltakozott a Nyugat mohósága és az NDK kiárusítása ellen; felszólalt az egyre erősödő idegengyűlölet és a bevándorláspolitika ellen. Hetvenkét éves korában, 1999-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták azzal az indoklással, hogy „fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be” (A Patkánynő, Kutyaévek, A doboz).
Ezen a napon született:
Alexander Bernát (1850-1927)
filozófus, esztéta, akadémikus. A budapesti tudományegyetem első filozófiatörténet professzora volt.1911-től a Nemzeti Színház drámabírálója. Színházi kritikusként a Pester Lloydnál és a Budapesti Hírlapnál is dolgozott (A philosophia történetének eszméje, Shakespeare Hamletje, A háború után).
James Ensor (1860-1949)
belga impresszionista festő. Kifejezetten realista, sőt impresszionista eszközökkel ábrázolt félelmetes maskarákat, fantomokkal benépesített fantasztikus világokat. Visszahúzódó, az emberekkel és a világgal kapcsolatot nem találó művész volt, képtelen a valósággal való szembesülésre. Műveiben ennek ellentétét, a szorongás belső világát kelti életre hallucinációs látomásaiban (Nő legyezővel, Groteszk énekesek, Csontvázak vitája egy akasztott ember előtt).
Lajtai Lajos (Liebermann, 1900-1966)
operettszerző, zeneszerző. Az érettségi után a bécsi Exportakadémia hallgatója volt. Bécsben tanult zenét is. 1918 márciusában bevonult katonának. Az 1920-as évek elején mutatták be első revüit Bécsben. 1923-ban hozták színre először első operettjét Budapesten. A nácizmus előretörése vetett véget hazai sikersorozatának 1935-ben Párizson keresztül Svédországba emigrált. 1945 után gyakran ellátogatott Budapestre. Számos dala megtartotta népszerűségét (Hétre ma várom a Nemzetinél, Jöjjön ki Óbudára…, Én édes Katinkám…).
Koréh Endre (1906-1960)
operaénekes (basszus). Már 15 éves korában basszust énekelt a kolozsvári református kollégium énekkarában. 1929-ben debütált Sarastróként a budapesti Operaházban, ahol Székely Mihály mellett a társulat második basszistája volt. 2006-ban posztumusz örökös tag címet adományozott neki a budapesti Operaház.
Rónai Pál (1907-1992)
brazíliai magyar műfordító, író, tanár. Legismertebb portugál nyelvű fordítása A Pál utcai fiúk, melyet Brazíliában többször is újra kiadtak. A két világháború között már ismert műfordító volt, több mint száz művet ültetett francia nyelvre. A második világháborúban fél évig munkatáborba kényszerült, majd brazil barátai segítségével megszökött az országból és 1941-ben Brazíliába emigrált.
Eudora Welty (1909-2001)
Pulitzer-díjas amerikai novellista és regényíró (A számkivetett indián leányzó).
Howard Keel (Harold Clifford Keel, 1919–2004)
amerikai színész és basszbariton hangjáról ismert énekes. Számos musicaljében szerepelt az 1950-es években. A legismertebb szerepe 1981 és 1991 között a Dallas című televíziós sorozatból Clayton Farlow volt.
Edward Fox (1937)
brit színpadi, televíziós és filmszínész. Híres filmszerepe volt a „Sakál”, a profi bérgyilkos, Fred Zinnemann 1973-as A Sakál napja című politikai krimifilmjében. Először csak névtelen kis mellékszereplőként került a filmvászonra, nagy rendezők nagy játékfilmjeiben, a kor színészóriásainak árnyékában. Az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején komolyabb szerepekkel szerzett nevet magának. Úgy tekintenek rá, mint „igazi angol úriember”-karakterű színészre. Hűvös, visszafogott ábrázolásmódjával remekül mutatja be a brit felső társadalmi osztály, az „upper class” tagjainak viselkedés- és beszédstílusát (A híd túl messze van; Navarone ágyúi 2.; Soha ne mondd, hogy soha).
Polónyi Gyöngyi (1942-2012)
színésznő. A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1964-ben végzett osztályába járt (Béres Ilona, Halász Judit és Tordai Teri), amelyben a színésznőjelöltek rögtön sztárok lettek. Negyedikes gimnazistaként filmfőszerepet kapott, pályája elején sokat foglalkoztatta a film és a televízió. A Fűre lépni szabad és az Esős vasárnap mellett szerepelt A kőszívű ember fiai valamint a Napló szerelmeimnek című filmben is. Utoljára a Thália Színházban játszott, amelynek csaknem három évtizedig a tagja volt.
Ron Perlman (1950)
Golden Globe-díjas amerikai színész. Jellegzetes, jól maszkírozható arca és mimikai tehetsége különösen alkalmassá tette maszkos, szörnyeteg alakok eljátszására. Az áttörést akkor érte el, amikor Linda Hamilton oldalán 1987 és 1989 között Vincent szerepét játszotta A szépség és a szörnyeteg című tévéfilmsorozatban. E szereppel Golden Globe-díjat és népes rajongói tábort szerzett. A következő évtizedben inkább mellékszerepeket kapott (A rózsa neve, Pokolfajzat, Boszorkányvadászat).
Sinkovits-Vitay András (1952)
színész, Sinkovits Imre és Gombos Katalin fia. 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1976–77-ben a bécsi Max Reinhardt Szemináriumban tanult, és a Theater an der Wien gyakorlatos tagja is volt, végül a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 1981-től 1984-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, 1984 és 1988 között pedig a József Attila Színházban játszott. Ezekben az években a Színház- és Filmművészeti Főiskolán színházelméletet is tanult. 1990 óta szabadfoglalkozású színművész. Szinkron szerepeket is szívesen vállal, bravúrosat alakított az ‘Allo, ‘Allo című brit sorozatban.
Sziki Károly (1954)
színész, rendező, színházigazgató, fotográfus, író. A Műszaki Főiskolán 1975-ben szerzett diplomát, 1980-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a debreceni Csokonai Színháznál kezdte. 1987-től az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt. 1998-tól 2002-ig az egri Gárdonyi Géza Színház Harlekin Bábszínháza igazgatója volt. 2002-ben Varga László Polgári Teátrum néven magánszínházat alapított.
1985 óta járja műsoraival az amerikai és kanadai és magyar közösségeket. Filmeket forgat, könyveket ír (Sándor és Júlia, Csendkút, Kettétört kenyér).
Gerendás Péter (1956)
Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, szövegíró. Zenéjét leginkább a latin, rock és lírai dallamok jellemzik, de közel áll hozzá a jazz is. Rövid ideig a Déryné Színház tagja volt, majd belépett a dél-amerikai népzenét játszó Los Pachungos együttesbe. Eközben felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-ének szakára, ahol 1979-ben végzett. Koncertjein különböző méretű zenekarokkal áll színpadra: vonósnégyessel, szimfonikus zenekarral, fúvósokkal és ütősökkel kiegészített latin zenekarral, az egyik koncertjén 40 ütőhangszeres kísérte.
Visky András (1957)
Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár, színházi teoretikus. A Kolozsvári Állami Magyar Színház dramaturgja, művészeti aligazgatója. 1976-ban érettségizett, majd Temesváron tanult tovább. 1982-ben szerzett mérnöki diplomát. 1989-ben Kolozsvárra költözött és pályát változtatott. A Korunk szerkesztője lett, majd 1999-től egészen 2009-ig a Koinónia Könyvkiadó igazgatója és főszerkesztője volt. Doktori címet szerzett az ELTE Esztétika Tanszékén. Pályája során nagy nevű rendezők egész sorával dolgozott. A Kolozsvári Állami Magyar Színháznál több mint 40 előadás létrejöttében vett részt dramaturgként, drámáit pedig magyar, román és amerikai színpadokon is bemutatták (Partraszállás, Kitelepítés, Megöltem az anyámat ).
Béres-Deák Katalin (1966)
bábművész, színésznő. A Bábszínészképző Tanfolyamon 1988-ban kapott diplomát. 1981-től volt tagja szülővárosában a Harlekin Bábegyüttesnek. 1988-tól a Harlekin Bábszínházban szerepelt.
Vashegyi György (1970)
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, a régizene kiemelkedő mai szakértője, előadója, a Zeneakadémia tanára, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar alapítója és karmestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester szakára, 1993-ban itt szerzett karmesteri oklevelet. Kutatói tevékenységének köszönhetően számos újkori világpremier és magyarországi bemutató fűződik nevéhez. ––> Bach-kantáták Vashegyi Györggyel
Trill Zsolt (1972)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház alapítói közé tartozik. Több rangos állami és szakmai díjban is részesült. 2013-tól a budapesti Nemzeti Színház művésze (Állítsátok meg Terézanyut!, Kaméleon, A Viszkis).
Jonathan Brandis (1976-2003)
amerikai színész. Tizennégy éves korában kapta élete első komolyabb filmszerepét: Bastian Balthazar Buxot alakította a Végtelen történet 2-ben. Tizenhét éves korában kapta meg egyik legjelentősebb szerepét, Lucas Wolenczakot alakíthatta Steven Spielberg nagy sikerű sorozatában, a seaQuest DSV-ben, és az ennek folytatásaként készült seaQuest 2032-ben (1993–1996). A sorozatnak köszönhetően tinibálvány lett.
Ezen a napon halt meg:
Jean de La Fontaine (1621-1695)
francia író, meseköltő. Írt elégiákat, színműveket is, de népszerűségét állatmeséinek (fabuláinak) köszönheti. Fabulái 12 könyvben jelentek meg, az első hatot az ifjú trónörökösnek írta, ezekhez Phaedrus ismert állatmeséit verses formában lefordította franciára. A következő hat már nem annyira gyermekeknek, inkább felnőtt olvasóknak szól. A mesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat, XIV. Lajos és a spanyol király között lévő vetélkedést (Mesék és széphistóriák, Rókakönyv, A szerelmes kurtizán).
Johann Gottlieb Goldberg (1727-1756)
német csembalóvirtuóz, orgonista, késő barokk-preklasszicista zeneszerző. Művei, mindamellett, hogy a nevét használó Bachnál sokkal kevésbé ismert, különböző stílusokban alkotott, ami az akkori változó zenei ízléssel teljesen összhangban volt. Művei: kantáták, 1740-es években Lipcséből; trioszonáták; billentyűs muzsika, például 24 polonéz, a 12 fokú hangsor mindegyik hangjáról; versenyművek csembalóra; és egy gyűjtemény korálelőjáték, melyek elvesztek.
Orosz Ádám (1802-1872)
író, költő, pap. 1832-ben hitszónoknak nevezték ki. Költeményt írt a Koszorúba, 1832-ben munkatársa volt a Hazai s Külföldi Tudósításoknak. A Döbrentei által szerkesztett Régi Magyar Nyelvemlékek I. kötetében a Pray-codexről egy hosszabb könyvészeti tanulmánya van.
Szále János Ignác (1810-1870)
festőművész. Az 1840-es években műkedvelőként sajátította el a festészeti ismereteket a bécsi Művészeti Akadémián. Megromlott egészsége miatt 48 évesen nyugdíjba ment, egy piarista rendházban kapott lakást. Idejének java részét utazással és festéssel töltötte. Sok ausztriai és dunántúli témájú tájképe ismert, s megfestette Magyaróvár és környéke jellegzetes részeit is.
Sir William Sterndale Bennett (1816-1875)
angol zeneszerző, karmester, zenepedagógus. A londoni zeneakadémia igazgatója volt és a Cambridge-i Egyetem zenetudomány-tanáraként is működött. Kb. 40 műve jelent meg nyomtatásban. Kompozíciói jellegükben Mendelsohn stílusához állnak közel. Gyakran kifinomult zenei érzék, kivételesen szép hanghatások jellemzik őket, máskor monotonnak hatnak és gondolatilag szegények.
Eötvös Károly (1842-1916)
író, újságíró, szerkesztő. Az 1883-as tiszaeszlári vérvád perében a vádlottak védője, majd a per történetéről szóló könyv szerzője. A vérvád-pert követően a nemzetközileg legismertebb magyar személy. A pesti társasági-szellemi életben „a Vajda”-ként emlegették, aki évtizedeken át az Abbázia Kávéházban tartott fenn nagy tekintélyű törzsasztalt. Ügyvédi és politikai karrierje után fontos könyvek szerzője (Utazás a Balaton körül, Százhetvenöt huszár, A lelkek ura).
Vaszilij Vasziljevics Verescsagin (1842-1904)
a leghíresebb orosz csataképfestő volt és hazájának első festője, aki nemzetközi hírre tett szert. 1874-ben Szentpétervárott bemutatta turkesztáni témájú képeit. Ezek közt volt A háború apoteózisa című alkotás, amely egy koponyákból épített piramist ábrázolt, és „minden hódítónak, a múltban a jelenben és a jövőben” dedikálta (A hátrahagyott, Háborús szünet, Kivégzés ágyúval Brit Indiában).
Emil Nolde (Hans Emil Hansen, 1867–1956)
német festő és grafikus, az északi expresszionizmus képviselője. Művészetének középpontjában a tájfestés állt. Paraszti sorból származott, Magányos, állandó viharok és tenger fenyegette tájon nőtt fel. A természetben látható formák életre keltek képzeletében és gyakran változtak fantomokká, groteszk démonokká. Szabadon használta az eszközöket (Borongós tájkép, Csendélet táncosokkal, Találkozás a tengerparton).
Georges Duhamel (1884-1966)
francia orvos, költő, író, esszéista. Verseiben a humanizmus és a kollektív élet szellemét állítja szembe a technikai civilizáció elhatalmasodásával. Legfontosabb cselekedete, hogy felhívta a figyelmet Paul Claudel költőre, drámaíróra. Az első világháború alatt a frontvonalon katonai sebészként teljesített szolgálatot. 1920-tól kizárólag a regény műfajában végezte szépirodalmi munkásságát (Éjféli vallomás, Két ember, A vígasztaló zene).
Isikava Takuboku (1886-1912)
japán költő. Már a középiskolában elkezdett tankákat írni, 1902-ben pedig a vezető korabeli irodalmi folyóirat, a Mjódzsó is leközölt belőlük néhányat. Első kötete, az „Vágyakozás” Japánban addig szokatlan, meghökkentő képvilágú és szókimondó szabadverseket tartalmazott. Első tankagyűjteménye, az „Egy marék homok” 551 versében egyszerű, hétköznapi nyelven mindennapos élményekről és szenvedélyekről ír megkapó őszinteséggel és elevenséggel.
Ilf és Petrov (Ilja Ilf, eredetileg Ilja Arnoldovics Fajnzilberg, 1897-1937)
és Jevgenyij Petrov, szovjet-orosz írók közös művészneve. Műveik zömét együtt írták. Szatirikus látásmódjuk és gyűlöletük a NEP-korszak visszás jelenségei iránt csakhamar barátokká tette őket. Trilógiának tervezett nagy művükből csak két regény készült el. Mindkét könyv főhőse egy nincstelen, minden hájjal megkent férfi, Osztap, akinek egyetlen cél lebeg a szeme előtt: könnyen meggazdagodni (Tizenkét szék, Aranyborjú).
Leviczky Andor (1902-1978)
bábszínész, színész, érdemes művész. Pályáját, mint színész és rendező kezdte, számos vidéki színház tagjaként zenés és prózai szerepekben, bonvivánok és fiatal hősök megformálójaként, egyaránt szép sikereket aratott. 1951-ben az Állami Bábszínházhoz szerződött, melynek haláláig tagja maradt.
Nyíregyházi Ervin (1903-1987)
magyar születésű amerikai zongoraművész, zeneszerző. Csodagyermeknek tartották. A budapesti Zeneakadémián 1912–14-ben Thomán István és Székely Arnold növendéke volt, majd Berlinben Dohnányi Ernő és Frederic Lamond tanítványa lett. Tízéves korától már Európa-szerte hangversenyeket adott. 1914-ben Berlinbe költözött. 1928-ban az USA-ba települt át, ahol filmstúdióknak dolgozott.
Kassowitz Félix („Kasso”, 1907–1983)
Munkácsy Mihály-díjas karikaturista, grafikus. 1943-ban munkaszolgálatra vitték, majd feleségével együtt deportálták. Túlélték a deportálást, a világháború után visszatért Budapestre. 1945 után az egyik legszívesebben foglalkoztatott karikaturistánk lett. 1956 után visszaadta párttagkönyvét, és ettől kezdve csak szakmájának élt. Főleg reklámgrafikával foglalkozott.
Lénárd Sándor (1910-1972)
orvos, művelődéstörténész, költő, író, műfordító, klasszika-filológus, gasztrotörténész. Tucatnyi nyelven tudott, verset németül írt, prózát olaszul, németül, angolul és magyarul. Levelezett a világ különböző részein élő, hozzá hasonló új-humanistákkal. Írt verseket, tanulmányokat, regényeket, szakácskönyvet és gasztrotörténeti cikksorozatot, számos művét maga illusztrálta. Egyik hobbija a főzés, az emlékezők szerint kiválóan értett hozzá (Völgy a világ végén, Völgy a világ végén s más történetek, A római konyha).
Mezey Lajos (1918-2006)
színész. A MALÉRT-nél dolgozott. Egy koppenhágai járaton figyelt fel rá Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgató-főrendezője, és beajánlotta Rózsahegyi Kálmán színiakadémiájára, ahol 1939-ben tette le a záróvizsgát. 1942-től az egri Stagione Színház, majd 1943-tól a Vígszínház tagja volt. Több filmben játszott: Katyi, Késő, Sárga Kaszinó. 1945-ben szovjet hadifogságba esett. 1946-tól a Debreceni Csokonai Színház, 1949-től a Győri Kisfaludy Színház, 1951-től a Honvéd Színház, 1953-tól a Magyar Néphadsereg Színház, 1955-től a Szegedi Nemzeti Színház, 1957-től az Állami Déryné Színház, 1961-től a Kecskeméti Katona József Színház, 1978-tól a József Attila Színház, majd 1981-től a Nemzeti Színház társulatának volt a tagja (Viadukt, Redl ezredes, Szamárköhögés).
Muriel Spark (Camberg, 1918-2006)
skót születésű brit regényírónő, költő, esszéista. A második világháború után kezdett komolyan regényt és verset írni, irodalomkritikákat közzétenni. Első regénye, a Vigasztalók, amit elismeréssel fogadott a kritika, 1957-ben jelent meg (Jean Brodie kisasszony fénykora, A közönség bálványa, Mr. Robinson).
Kibédi Varga Áron (1930-2018)
hollandiai magyar irodalomtörténész, esztéta, költő, az MTA tagja. A francia barokk, klasszicista és kortárs irodalom történetének és esztétikájának elismert kutatója, a nyugati magyar emigráció költészetének jeles alakja. Fő kutatási területe a francia irodalom, azon belül a 16–18. századi barokk és klasszicista, illetve a 20. századi avantgárd stíluskorszakok irodalomtörténeti és esztétikai vizsgálata volt. Általános irodalom- és kultúraelméleti kérdésekkel is foglalkozott, behatóan tanulmányozta irodalom és képzőművészet viszonyrendszerét, illetve a retorika esztétikáját (Noé könyvei, Oldás, Szép napok).
Miloš Forman (Jan Tomáš Forman, 1932-2018)
Oscar-díjas cseh-amerikai filmrendező, színész és forgatókönyvíró. Igen fiatalon elárvult, mert a szüleit megölték az auschwitzi koncentrációs táborban, a cseh ellenállásban való részvételük miatt. A Varsói Szerződés csehszlovákiai invázióját követően, 1968-ban az Egyesült Államokba emigrált. Első sikerét Ken Kesey Száll a kakukk fészkére regényének filmadaptációjával érte el 1975-ben: öt Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb rendezésért járót is (Hair, Ragtime, Amadeus).
Szőnyi Ferenc (1944–2017)
költő, műfordító, diplomata. 17 éves korában díjat nyert a Magyar Rádió „Így írunk mi” című, középiskolás diákok részére kiírt országos irodalmi pályázatán. 1969-ben magyar-spanyol szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Verseket 1985 óta publikált, több spanyol nyelvű kötet műfordítását végezte. Diplomata volt több közép-amerikai államban. A Magyar Írószövetségnek és a Művészeti Alapnak (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) 1981, a Magyar Pen Clubnak pedig 2006 óta volt tagja.
Breznay Gábor (1956-2022)
Párizsban élő magyar festőművész. A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett. 1975 óta Párizsban él. Művészeti tanulmányait a párizsi École des Beaux-Arts-on végezte 1976–1982 között. Rendszeresen kiállít Franciaországban és az európai országokban. Festészetében a 70-es évek expresszionista elemeit a 80–90-es években a Figuration narrative és a Pop-art váltotta fel.
