a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: undercover
Michael Wood nevével nem először találkozunk a magyar könyves kínálatban, hiszen történelmi tárgyú írásai népszerűek nem csak a történészek körében. Kötete, A sötét középkor, a Brit-szigetek népeinek korai történetét veszi górcső alá. Persze mindenki ismeri az Artúr-mondakört, a kerekasztal lovagjait, a híres Excalibur történetét, vajon mi igaz és mi nem ezekből a történetekből? Hogyan jutottak el a monda elemei a németekhez vagy fordítva? Mindenesetre felismerhetők az északgermán Edda, Völsunga, Vilkina és Nornagest egyes elemei is. Nem véletlen, hogy sok mű foglalkozik a témával, talán a legismertebb az Excalibur című nagyszabású film. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy az angol mondához Wagner zenéje társult.
Azonban nem Artúrral kezdődik az angol történelem. A könyv a Római Birodalom hanyatlása és az 1066-os hastingsi csata közötti időszakot vizsgálja. A rejtélyes korszak a „sötét középkorra” esik, a címadás valószínűleg éppen a sztereotípia megkérdőjelezését célozza, hiszen egy igen dinamikus korszakról van szó, az angolok esetében az állam fennmaradása, megszilárdítása a tét. Természetesen rengeteg feltételezés kering a kezdeti időkről, ezeket próbálja Michael Wood valami módon indokolni vagy cáfolni. A magyar nyelvű olvasóközönség hajlamos a ’brit’ és az ’angol’ jelzőket keverni, a szerző azonban már az első oldalon elválasztja őket: a britek az eredeti szigetlakók, míg az angolok a később érkezett angolszászok. Az angol és brit identitás eredetét ma is heves viták övezik. Mi a skót és az angol közt sem teszünk sokszor különbséget, ami pedig mindkét félt vérig sértheti. A kilenc fejezet egy-egy személyt, képzeltet vagy valóst, mutat be, idézeteken keresztül is ábrázolva a korszakot, szokásokat, öltözetet stb. Nagy erőssége a kötetnek, hogy a mindennapi életről is szól. Az első fejezet Boudiceáról (Boudica [jelentése győzelem], Boadicea néven is ismert), a hosszú, vörös hajú, magas termetű, félelmet ébresztő kinézetű asszonyról szól. A (talán első) királynő a rómaiak ellen vívott nagy csatákat, példát mutatva a férfiaknak. A harcok után a hazájukba visszatért rómaiak egészen elképesztő történeteket meséltek „félig emberi, félig állati teremtmények”-ről, melyek a tengerben lakoznak. Boudicea és az általa vezetett icenusok civilizált, Britannia területén létesített kolóniákat tizedeltek meg, de a sereg is iszonyatos veszteségeket szenvedett. A végső csata Boudicea és serege csúfos bukásával végződött: 80 ezer briton és 400 római halt meg. Boudicea megmérgezte magát. Sírja helyéről nincs információ. A királynő hősiessége érdekes módon elkerülte a feministák figyelmét, története talán Kleopátráénál is izgalmasabb.
Artúr király, aki 500 körül halt meg, köré csoportosítja a szerző a következő időszakot. Artúr volt az, aki a Római Birodalom bukása után a szigetre érkező angolszászokat megpróbálta kiűzni. Akkoriban alakult ki Britannia faji és nyelvi jellegzetessége. Talán a legtöbb ellentmondás Artúr köré fonódik: hősnek, szerencselovagnak tüntetik fel, nem is tartják valaha élt személynek. Mindenesetre fejlődött a társadalom, leletek sokasága, fennmaradt építmények bizonyítják. Ez az időszak is harcokkal volt terhes, az ország léte volt a tét. Hogy mi az igazság Wood szerint Artúrral kapcsolatban, a könyv lapjai választ adnak.
A Sutton Hoo-i lelet 1939-ben lázba hozta a történészeket, a Suffolk környéki part közelében egy hajó lenyomatát találták meg. A fa ugyan elkorhadt, de a szegek megmaradtak. Néhány személyes tárgy is előkerült, a sisak a könyv borítóján látható. Tárgyak ugyan megmaradtak, de emberi csont nem. Volt-e holttest a roncson? Ha volt, ki lehetett? A szerző jó néhány uralkodót felsorol, királyokat, bretwaldákat, aki a díszes leleteknek megfelelő személy lehetett. Az is fennáll, hogy egy kenotáfiont találtak. A tárgyak rendkívül izgalmasak, a kutatás a vallási forma felé is kiterjedt: keresztény vagy pogány hitet vallottak-e? A feltételezésekről maga a szerző írja: „bár itt talán átlépünk a folklór területére”, mindenesetre széleskörűen megvilágítja a lehetséges magyarázatokat.
Offa, a 757-től 796-ig uralkodott király, „Mercia és az egész angol szülőföld királya”, „a római géniusz” igencsak erőteljes hatást gyakorolt hazájára. Az általa építtetett hatméteres védőfal, az Offa’s Dyke Wales és Mercia (ma a Barrow-tól Bathig tartó szakasz) között húzódott, tengertől tengerig, helyenként ma is látható. Hogy miért épült ez a hatalmas fal, ma is vita tárgya. Offa nevéhez fűződik az angol penny megjelenése, az egyik legfontosabb forrás a kutatók számára. Offáról – aki puccsal foglalta el a trónt, s ő is törekedett Anglia egyesítésére –a Beowulfban is olvashatunk.
Nagy Alfréd (871–899) nevéhez legendák fűződnek, hasonlóan a mi Mátyás királyunkhoz. Sokan őt tartják a legnagyobb uralkodónak, a „nagy” jelzőt mindenesetre nem osztogatják ok nélkül, de nevezik bölcs királynak, igazmondónak, mi több, Anglia kedvencének is. Pragmatikusan gondolkodott, előrelátó államférfi volt, mellesleg nagy harcos. A ma ismert angol kultúrát és nyelvet megmentette és átörökítette, az egyházzal kiegyensúlyozott, de nem behódoló kapcsolatot tartott fenn. A szerző érezhetően meghajol Alfréd nagysága előtt.
Athelstan kétes körülmények közt került hatalomra, ahogyan Offa is, személyéről legendák keringtek. 14 éves uralkodása idejére esik a háborúk utáni béke megteremtése. Véresfejszéjű Erik pogányként élt, neve bátorságát (és kegyetlenségét) tükrözi, nem élt egyetlen őse sem Britanniában. Apja a norvég Széphajú Harald, anyja a jütlandi Ragnild volt. Erik, aki önkéntes száműzetésben menekült testvérgyilkosságok és a hatalomból való letaszítása miatt, elég magasra jutott a ranglétrán, persze nehéz is volt megtartani címét.
Ethelred, a tanácstalan (nem érdemelt, de nem is alaptalanul kapott ilyen negatív jelzőt Wood szerint) 38 éves uralma alatt majdnem összeomlott a nemzet, megerősödtek a vikingek. De miért volt tanácstalan? Az biztos, hogy mészárlásokat rendelt el, de kicsúszott kezéből (ott is) az irányítás, meg sem próbálták a dánokat és a többi északit elpusztítani. A dán veszély pedig fenyegetőbb volt, mint valaha. Ethelred képtelen volt gyors és főleg jó döntéseket hozni. Király volt – uralkodása vége felé gyakorlatilag ország nélkül.
Hódító Vilmos korának leírása zárja a kötet tényanyagát. Uralkodását pozitív és negatív vélemények kísérik. Kétségtelen, hogy vezéregyéniség volt, nevéhez fűződik az első alapos birtokfelmérés (bár már 939-ben is létezett egyfajta szervezeti rendszer). Ebből kiderül, hogy az angol nemesek csak töredékét nevezhették „sajátjuknak”, a normannokkal szemben.
Ahogy az Utószóban olvasható, politikai értelemben a normannok lehettek a világ urai, de Anglia alapjait az angolszászok rakták le. Rendkívül izgalmas, az uralkodók emberi tulajdonságaival sem spóroló könyvet tarthatunk a kezünkben. Néha-néha felszikrázó humora jóleső, de nem vetekszik Szántó Györgyével. Wood észrevehetően áll egy-egy személyiség pártjára, ez szíve joga.
Az Alexandra gondozásában megjelent könyvhöz bő képanyag társul. Egyetlen észrevételem: a nevek (tanácstalan, hitvalló) stb. angol megfelelőjét hiányolom.
Michael Wood: A sötét középkor
Alexandra, Pécs, 2007
Kötött, 336 oldal
Fordító: Babits Péter
ISBN: 9789633701737
