Nyakljajeu: Kandúr a zsákban
(a papiruszportal.hu archívumából [2013])
Szerző: Huncut
Különleges kötetet jelentetett meg az Ab Ovo Kiadó a könyvfesztiválra (2013) egy fehérorosz vagy belorusz (a könyvben következetesen Belarusz az ország- és belorusz a népnév) szerzőtől. Mind a nép, mind maga Uladzimir Nyakljajeu eléggé fehér folt az átlag magyar olvasó számára. Az pedig még többet nyom a latban, hogy az elbeszélések írója épp nem hagyhatja el Minszket, ugyanis ellenzékiként történetesen elindult a 2010-es belorusz elnökválasztáson…
„Ide az Alkotmánnyal! – kiáltotta Artúr, az állam új Vezetője. Sztasz Cjanykouszki fürgén előhúzta a zsebéből a mindig és mindenre kapható Alkotmányt. (…)
– Hogy megváltoztál, Artúr! Csak a farkad maradt meg… És az is valahogy diktatórikus.”
Ez a részlet olvasható a címadó elbeszélésből a hátsó borítón, és már tenném is le a könyvet, ha aktuális magyar tucatpamflet lenne. Nem szeretem a honi politikai indíttatású aktuálirodalmat, mert kilóg a lóláb, azonban Belarusz eléggé messze van és eléggé ismeretlen a számomra, a szerző írói és politikai „munkássága” eléggé egybeolvad, és nála tényleg nem csülkös babra megy a játék. Nyakljajeu ezeket a sorokat Helsinkiben vetette papírra 2000-ben, tehát az esetleges áthallás a mi antennánk hibája. Az is érdekes, hogy a szerző első, nem szláv nyelvre lefordított verseskötete a finneknél, az első, nem szláv nyelvre lefordított elbeszéléskötete nálunk jelent meg. Az összeesküvés-elméleteket másokra hagyom, az igenis létező néplélek és a szovjet-orosz fóbia azonban önkéntelenül ki-kikandikál a zsákból.
Nem lehet ezt a szürreális mesét (Kandúr a zsákban) úgy olvasni, hogy ne jusson eszünkbe a Mester és Margarita, az Állatfarm vagy csak úgy általában a történelmi nagy testvér. Egy macska ukmukfukk államelnök lesz egy – a maga irrealitásában – Kelet-Európában nagyon is reális világban. Van itt személyi kultusz, partizán, KGB (a magyar szövegben ÁVO), és minden megtörténhet – Nyakljajeu ismeretlenként is nagyon ismerős.
Az ember útjai véletlenszerűek ezen a világon – ez már egy másik novella mondanivalója (Tajset, Szibéria – 2012-es, már a „refes” időszakában született írás, ezt kifejezetten a magyar kötetbe szánta). A szentenciát egy gyerekgyilkos fegyenc mondja ki egy diplomás hírközlési szakembernek, aki a történetet elmeséli. Utóbbit azzal jutalmazták, amellyel a fegyencet büntették: „Komszomol-vasútépítésre” küldték a tajgába (ezt a munkát persze, azóta fény derült rá, nem ifjúkommunisták, hanem fegyencek végezték el). Tajset ráadásul egy olyan munkatábor Nyakljajeunál, ahol nem is lehet dolgozni, ugyanis az esztergagép csak zajt ad, a német szerkezetbe egy nem beleillő orosz orsót tettek, így munkára képtelenné vált. A fegyenc így avatja be a zöldfülű mérnököt:
„Ez itt, Vova – tette az asztalra a poharakat, miután beléjük fújt –, a pia mint a termelési folyamat kelléke. Ez pedig – vett ki pufajkája zsebéből két szelet, újságpapírba csomagolt margarinos kenyeret – a termelési folyamat kísérője. Az pedig ott – bólintott az esztergapad felé, amely már egészen belemelegedett, és úgy játszott, mint egy hangversenyzenekar – a termelési zaj forrása – és ujját figyelmeztetően emelte fel. – A gépzaj termelésünk legfontosabb ágazata. Zaj van, tehát dolgozunk.”
A szerző valami egészen kitekert univerzumot tár elénk minden írásában. Egy újabb történetben (Juka tornya, 1986–1988) például Karuni falu egyik kolhozparasztja, Juka hétköznap reggel úgy dönt, hogy a krumpliverme helyén égig érő tornyot épít.
„Fogom és megmagasítom a tornyot a felhők fölé, mindjárt szebb lesz a világ. A mi vidékünk nem igazán napos, de a felhők fölött mindig süt a nap. Mindenki saját tornyot kéne, hogy építsen, és akkor a felhők fölé emelkedhetne…”
Mintha csak Örkény egypercesét (Az ember melegségre vágyik) olvasnánk: „Nagy kályhákat kéne építeni – mondta ábrándozva Gróh –, s a nagy kályhákba kicsi házakat…” Az elvágyódás, az elmebaj és a társadalmi reáliák finom, kibogozhatatlan csomójából áll a szerző mindegyik, kötetben olvasható elbeszélése. Miközben teli szájjal röhögnénk a képtelenebbnél képtelenebb történeteken, a hús-vér figurák és amiatt, hogy a mi vidékünkön, K.- és K.-Európában még ma is szinte minden megeshet, arcunkra fagy a mosoly.
A kötetbe válogatott írások egy kissé vegyes vágottra emlékeztetnek, de ezt Nyakljajeu esetében nem bánjuk, sőt. Hiszen az elbeszéléseket követő, Gondolatjelek című fejezetben más oldaláról ismerhetjük meg, ez lazán összefüggő elmélkedések, gondolatok szövete. Például ilyen megállapításokkal:
„A költészet esztétikai, művészi színvonalát elsősorban a költő etikai, emberi minősége határozza meg. Nem azt kell ezen érteni, hogy a költő nem iszik, nem dohányzik, nem nőzik, hanem azt, hogy nem úszik az idő sodrában, mint szar a vízen.”
A kötet végén pedig két saját védőbeszédet olvashatunk. Egyfajta háttéranyag, igen jól kirajzolódik belőle, mi is zajlik manapság Belaruszban. Hogy, hogy nem, Nyakljajeut a 2010-es elnökválasztás napján majdnem halálra verték, mikor az elcsalt választások miatt a főváros főterére hirdetett békés tüntetésre indult. Természetesen később – miután az éjszaka leple alatt a kórházból kilopták a börtönbe (!), majd felépült – neki kellett védekeznie, hiszen felforgató tevékenységre készült. Ezek után mondja valaki, hogy Nyakljajeu világa szür- vagy irreális! Inkább vérreális. Az Ab Ovo közelebb vitt mind a szerző, mind az ország megismertetéséhez, köszönet érte.
Ismertető
A belorusz író könyve igazi irodalmi csemege. Belorusz nyelven íródott, abban az országban, ahol az anyanyelv használata a hatalom szemében egyenlő az ellenzékiséggel. Novelláinak jellemzője a szigorú társadalomkritika mellett a groteszk látásmód is. 2010-ben Nyakljajeu ellenzéki elnökjelöltként indult a belorusz elnökválasztáson, amelyet utcai tiltakozások, majd a hatalom megtorlása követett. Perbe fogták, Uladzimir Nyakljajeu jelenleg sem hagyhatja el országa fővárosát, Minszket.
Nyakljajeu, Uladzimir: Kandúr a zsákban
Ab Ovo, Budapest, 2013
Kartonált, 228 oldal
Fordító: Bárász Péter
Borító: Török Szonja
ISBN: 978-963-9378-98-8
