az Új Palatinus kiadótól
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: leho
Az Új Palatinus kiadó május 26-án mutatta be új Örkény-sorozatának első darabját és az új monográfiát a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Részt vett az első kötet, az Egyperces novellák szerkesztője, Háy János; az Örkény István (Pályakép) című monográfia szerzője, Szirák Péter, méltatója, kritikusa Bónus Tibor irodalomtörténész; valamint meglepetésként Örkény-parafrázisokkal készült Erdős Virág költő. A sokak számára kedvenc Örkény-műből Fesztbaum Béla színész olvasott fel és mondott el egyperceseket.
Az Egyperces novellákkal a Palatinus gondozásában a június 5-én nyíló könyvhéten újraindul Örkény István életműsorozata – 2012 áprilisán az író születésének 100. évfordulóján zárul majd épp az Április című kisregénnyel –, és megjelenik Szirák Péter irodalomtörténész Örkény-monográfiája. A kettős könyvbemutatót méltó helyszínen, a többek közt az Örkény-hanganyagot is gondozó Petőfi Irodalmi Múzeumban tartották.
„Figyelem!
Aki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba.
Nincsenek buta emberek, csak rossz egypercesek!” (Örkény István használati utasítása az Egypercesekhez)
Szirák Péter irodalomtörténész monográfiáját, az új pályaképet Bónus Tibor mutatta be. Az irodalomtörténész az utóbbi évtizedek három Örkény-monográfiája közül a legjobbnak tartja. Fesztbaum Béla„Jóindulatú és tárgyilagos monográfia Örkényről. A szerző a nyitottságot, a jelentések megsokszorozását és megalapozhatatlanságát tartja elsődlegesen értéknek.” Kiemelte a könyv nyelvezetét: „Egyrészt Szirák Péter nagyon jól, élvezetesen, jó stílusban ír, az értekező, irodalomtudományos szaknyelvet és a közérthető beszédet nagyon jól képes összehangolni. Úgy tesz a közérthető beszéd felé bizonyos engedményeket, hogy ez a megértés összetettségét és az érvelés konzisztenciáját sohasem veszélyezteti. (…) Az egyik legfontosabb módszertani vívmánya vagy olvasásmódbeli újdonsága a könyvnek az irodalminak és az irodalmon kívülinek a relációba hozása.” Fontosnak tartja – s ez mintha az író 1951-es Ballada a költészet hatalmáról című művére rímelne –, hogy Örkénynél az ötvenes években az ideológia és a irodalom kontextusában a korszak mindkét, ellentétes irányú tendenciája megfigyelhető. Mivel az irodalom sikeresen képes igazolni az ideológiát, ezért fontos a hatalom számára: egyrészt az ideológia maga alá szeretné gyűrni az irodalmat (is), másrészt meg az irodalom ennek valamilyen formába ellenáll vagy megpróbál ellenállni.
Háy János szerint a mai irodalomtudomány úgy tekinti, hogy a személyes élet és az irodalmi mű két különböző történet, s ő azért szereti Örkényt, mert nála ezt nem lehet úgy tekinteni. „Én egyszerre olvasom Örkényt, és egyszerre az életet is. Nem tudom leválasztani őket egymásról.” Életműve a „felvilágosodás kora utolsó nagy örökösének valamiféle lovagi története”. Elmesélte, hogy amikor gyereke Örkényt tanult, jó érzéssel nem tudott ajánlani neki Örkényről szóló irodalmat, most ezt megteheti Szirák művével. A monográfia egyszerre ad kortörténetet, irodalomtörténetet és jól összefoglalt elemzésláncolatot a művekről. Ugyanakkor úgy látja, hogy a „kortárs irodalomelmélet agyában” nincs benne Örkény; egy fontos, szeretett, olvasott szerző, aki nincs benne az irodalmi diskurzusban. S ez a kötet a diskurzus kezdete lehet.
Szirák Péter beszélt az életműről, Örkényt az átbillenések írójának tartja. „Ez az az analógia, a közös momentum szerintem, ami az életmű és magának a pályaképnek az alakulásában és az írások megfogalmazásában is szerepet játszik. Az élet és az irodalom tényleg összekapcsolódik ebben az életműben. Örkény a saját életét egy tanulási folyamatnak értelmezte.” Az író úgy gondolta, hogy egész életén át tanult. Vannak nagy fordulatok az életében, amelyeket a történelem mért rá, „de mindig igyekezett ezeket a történelem által kiszabott fordulatokat a saját élete alapjává tenni, a tanulást, a pozitív hozadékokat ezekből a fordulatokból kiemelni. Másrészt egy olyan személyiség volt, egy olyan életút jutott neki a szörnyű XX. században, amelyben nagyon sokan kiestek az életformájukból, a saját kultúrájukat el kellett hagyniuk kényszerűségből.” Úgy véli, hogy az átbillenések és a saját kultúrából való kiesés és az ahhoz való visszatérés a döntő az életműben: „már mint egy másik személyiség tér vissza az ötvenes-hatvanas évek fordulójától ahhoz, amit már korábban elkezdett. Ezek mégis az embernek a viszonylagos döntési szabadságát, az embernek az öngondoskodó, önmagáról gondoskodó erejét mutatják meg. Számomra ez a leglényegesebb momentum.”
„Jelenség 5.
Egy nagy rakás szerencsétlenség, mely már ránézésre sem különbözött egy valóságos istencsapásától, Erdős Virágnak mondta magát…”
Erdős Virág költő – Örkény István drámaírói ösztöndíjas volt 2004-ben – az előszilveszteri Litera-esten nagy sikert aratott „Örkény-egypercesével”, amit a Jelenség című alapján írt, s Háynak a legjobban az övé tetszett. Ezeket hallhatta a nagyérdemű, amely sokadszor állapíthatta meg, Örkény éppoly friss és aktuális, mint harminc évvel ezelőtt, s az örkényi szemüveg nagyon jól áll Erdős Virágnak.
Fesztbaum Béla, a Vígszínház művésze az Egypercesek örkényi használati utasítását, az egypercesek közül az Üzenet a palackban, a Választék és a Végzet a címűt olvasta föl kitűnően, de ez nem is meglepetés, hiszen annak idején a felvételijére épp egy kedvenc Örkény-művel készült; A magunk megvalósításának néhány változatát fejből mondta el, közmegelégedésre.
A Palatinus nemes feladatnak tett eleget az új életműsorozat elindításával, a közönség és a szakma pedig egyaránt újraolvashatja az ismert és a kevésbe ismert műveket is (az első kötetről és a monográfiáról hamarosan részletesen is írunk).
