Patti Smith: Kölykök
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: legéndi
Csupán egy tételmondat olvasható a kötet hátsó borítóján – „Mindketten Robert lelkéért imádkoztunk, ő eladni akarta, én megmenteni” –, ami a két életutat felületesen ismerők számára is jóval több egy bonmot-nál. Beszédesebb, mint egy frappáns ismertető. A Kölykök 2010-ben elnyerte az amerikai National Book Awardot, de nem ezért olvastuk el. Patti Smith és Robert Mapplethorpe közös élethalmaza jóval több egy tucatmemoárnál.
„…művész és múzsa, ezek voltak kettőnk felcserélhető szerepei.” Patti Smith 2010-ben, tehát kellő időeltartás után megírt visszaemlékezése azoknak is izgalmas, letehetetlen olvasmány, akik – mint én is – nem különösebben érdeklődnek a művészvilág mindennapjai iránt. A kötet a késő hatvanas és hetvenes évek Amerikájának kordokumentumaként, életrajzként és szépirodalomként is megállja a helyét, a szét nem szálazható részek egymást erősítik, és nincs is értelme feltenni a tyúk és a tojás elsődlegességének kérdését. A könyvben mindhárom egyforma súlyú.
A két 1946-ban született ikonnak egészen más a családi háttere, a szépség iránti vonzódás azonban közös bennük már fiatalon. Művésszé akarnak lenni. Nem szeretnének, hanem akarnak, ezért Robert odahagyja a biztos anyagi menedéket, a továbbtanulást, és Patti is kész feladni a jobb híján kitűzött tanári pályát, s egy batyuval elindul a saját ösvényén. A véletlenek egybeesése, hogy többször találkoznak, s útjuk elágazhatatlanná válik. Az viszont egyáltalán nem véletlen, hogy nem egyformán, de áhítozzák a sikert, az elismerést, és ezért sok mindent meg is tesznek. Robert mindent feláldozna érte, neki strichelés, kitartatás is belefér.
[Robert] Arról ábrándozott, hogy lepaktál a Sátánnal, annak legtisztább, legfénylőbb énjével, s rokonlélekre (sic!) lel benne, a Sátán pedig cserébe hírnévvel és gazdagsággal ajándékozza meg.
Bár Jeanne d’Arc szobra előtt Patti is megfogadja, hogy lesz belőle valaki, ő nem minden áron akarja ezt. De azért őt is jellemzi az a fontosnak tartott félmondat, amit az utószóban ír férjéről: „és az emberek ismerték a nevét”.
Nem mindennapi Patti Smith története, lemond fiatalon megszült gyermekéről, elhagyja a családot és ott- a főiskolát, fillér nélkül indul New Yorkba. Csövezni, mondanánk ma, de az az életforma akkor bevettnek számított egy amerikai metropolisban. Amíg nincs munkája, kéreget és olykor, ha nem lát más lehetőséget, lop. Aztán elhelyezkedik, könyvesboltban, antikváriumban szedi össze a napi betevőre valót. Jön a nagy találkozás. A rosszabbnál rosszabb albérletekből, amelyek havidíját épp csak sikerül kibrusztolniuk, végre bejutnak a Hotel Chelsea-be, a művészek egyik központjába, ugródeszkájára.
Könnyed és vicces, torokszorító és tragikus, fontos és számunkra kevésbé jelentős emlékek bugyognak fel annyi év után is az emlékezőben. Ahogy Allen Ginsberg fel akarta szedni, mert fiúnak nézte, amint Jimi Hendrix vagy Janis Joplin szóba állt vele még ismeretlenként. Vagy ahogyan egy Doors-koncerten Jim Morrisont „hűvös tárgyilagossággal” figyelte: „ezt én is meg tudnám csinálni”. Számtalan csemegét találhat a korszak iránt érdeklődő a kötetben, és ezek csak morzsák lehetnek.
Olyan kísértésekkel, boszorkányokkal és démonokkal találkoztunk, melyekre álmunkban sem gondoltunk volna, és olyan tündöklő pompával, melyben csak titkon reménykedtünk.
Akár sebeket is ejtettek egymáson, hogy új élményeik legyenek. Egy idő után, amikor Robert nemi identitása egyértelművé vált, és mindketten más kapcsolatban éltek, barátságuk továbbra is szoros maradt. Mindig őszinték voltak egymáshoz. Ez a még együttélésük idejére vonatkozó, Patti egyik kalandját kendőző, kissé mosakodásként ható mondat lólábként lóg ki a kötetből: „Roberttel azonban nem voltam őszinte a kapcsolatunk meghittségét illetően.” Annak ellenére kitartott mellette, hogy Robert olykor a pénzzavarát teste áruba bocsátásával oldotta meg; noha Patti nem élt LSD-mámorban, felfogta az egészségét fenyegető veszélyt. Sorsát az önkontroll megléte választja el Robertétől, érzi, fizikailag előbb-utóbb el kell engednie a szeretett kezet. ő mindig visszatalál saját magához. Erről a nehéz folyamatról is szól ez a lírai mű.
Bűntudatot éreztem, nem értettem, hogyan feledkezhettem meg róla, milyen hatással volt rám Jim Morrison. Az ő hatására kezdtem egyesíteni a költészetet és a rock and rollt…
Patti egyre csak rajzol, ír, modellt ül Robertnek, konok következetességgel készül a hivatására. Ám mintha Robert karrierje ekkor az övénél fontosabb lenne. A megfelelő szórakozóhelyekre járva lassan bekerülnek abba a körbe, ahol megmutathatják és kibontakoztathatják tehetségüket. És innen már nincs visszaút. Szép lassan elkövetkeznek az első kiállítások, performanszok, fellépések. Befutnak, és belecsöppennek az amerikai pop-art és underground felső rétegeibe – a kölykök felnőnek.
Ám ez már egy másik történet. Megszakad az életrajz, a könyvben ezután egy elnyújtott búcsú következik. Mintegy a Roberthez fűződő addigi korszakot lezáró cezúraként a 325. oldalon dőlt betűvel ír Fred Sonic Smithszel („a” férfi) kezdett új életéről. Azonban hogy mennyire szoros volt a kettejük közti kapocs, azt a kötet – Patti Smith számára – lezárhatatlansága mutatja. Többször nekifut, és mintha nem tudná/akarná/lehetne befejezni. Lerakva a könyvet és morfondírozva rajta, a különös mindebben az, hogy megcsinálta, amit akart, és nem halt bele.
Jelentős könyv, a kisebb- (pl. elrontott évszám az egyik kép alatt, 354. o.) nagyobb (a laikusnak sok amerikai szerző, zenész, műcím lóg a levegőben) hibák ellenére köszönet érte a kiadónak.
Párhuzamosan olvastam a második Móricz-naplóval, s emiatt még inkább szembeszökő az a már-már hűvös tárgyilagosság, visszafogottság, ahogy életének erre a szakaszára emlékezik, hozzá képest a magyar író mutat itt-ott punkhajlamot. „Nem akartam csak jól csinálni. Nyomot akartam hagyni magam után”; „Megtanultam tőle [Roberttől], hogy néha az ellentmondás a legegyenesebb út az igazság felé” – erről is szól a könyv. Patti Smith már életében rokonszenves ikonná vált.
Patti Smith: Kölykök (Just Kids, 2010)
Magvető, Budapest, 2012
Fordította Illés Róbert, szerkesztette és a dalszövegeket fordította Totth Benedek és Turi Tímea
Kötött, 376 oldal, 125×197 mm
ISBN: 9789631430363
Patti Smith (Patricia Lee ~, 1946. december 30.)
Író, előadó- és képzőművész. Az 1970-es években vált ismertté a költészet és a rock and roll ötvözésével. Bemutatkozó albuma, a Horses, borítóján Robert Mapplethorpe híres fotójával, helyet kapott minden idők száz legfontosabb lemeze között. Összesen 12 nagylemezt készített. Rajzainak első kiállítása 1973-ban nyílt meg a Gotam Book Martban, alkotásait 1978 óta képviseli a Robert Miller Galery. Kötetei:Witt, Bell, Woolgathering, The Coral See és az Auguires of Innocence. 2005-ben a francia kulturális minisztérium a francia állam legnagyobb művészeti kitüntetését ítélte neki. 2007-ben beválasztották a Rock and roll hírességek csarnokába. 1980-ban Detroitban összeházasodott Fred Sonic Smithszel. Egy fiuk (Jackson) és egy lányuk (Jesse) született. Jelenleg New Yorkban él.
