Elektra – papiruszportal.hu

Richard Strauss és Hofmannsthal műve az Operában

a papiruszportal.hu archívumából [2007]

Szerző: Lehotka Ildikó

A Magyar Állami Operaház nem kis fába vágta a fejszéjét (nemkülönben Elektra az előadás során), mikor műsorra tűzte Richard Strauss 1909-ben bemutatott Elektra című operáját. A premiert nagy várakozás előzte meg, hiszen két világsztár énekelte a főbb szerepeket, Agnes Baltsa és Nadine Secunde. A másodpremierre december 8-án került sor, telt házas előadást láthattunk.

Ha Debussy Pelleasa a mélyben kavargó örvényeket ábrázolja, akkor az Elektra ennek épp az ellenkezője. A gyűlölet a zene segítségével maximálisan ábrázolt, szinte végig várjuk a robbanást, a hangerő is fokozott. A zenekari létszám természetesen a straussi méretekhez igazodik, az érzelmi töltést – ahogy az a romantika végén jellemző – a hangszínek, forték, a tombolások adják. Az énekszólamok gyilkos állóképességet és hangot követelnek, nem mellesleg erőteljes színészi munkát, hiszen nem hinnénk el a történetet, Elektra, húga, Chrysothemis és az anya, Klytemneistra ilyen-olyan kapcsolatát, őrületüket. A történetet Hugo von Hofmannsthal írta 1903-ban, Szophoklész alkotását ültette át a kornak megfelelően.
Az opera bejáratánál lévő oszlopokat vörös drapériával vonták be, a szórólapok, internetes hirdetések „bővérűen” ajánlották a produkciót. Örömömbe üröm vegyült, mikor az előadás megkezdése után tíz perccel a jegyszedő rázogatta a vállam a sötétben (hirtelen nem tudtam, ki lehet az), jegyem után érdeklődve. Így sikerült kiszakítania a folyamatból, turkálhattam a táskámban. Mindezt egy elkéső néző miatt, akinek ugyanabba a páholyba szólt a jegye… Egy külföldit valószínűleg egy ilyen intermezzo a továbbiakban távol tartana a ház látogatásától.
A rendezés – és maga a zene is – Elektrát állítja a középpontba. Rálik Szilvia megjelenését tekintve maga volt a Nő. Fekete ruhája a gyászt tükrözte, egyúttal elfojtott nőiességét, szőke haja kiáltó ellentétben volt a feketeséggel. Hangja is a női tulajdonságokat képviselte, a kíváncsiság, a „szinte” sikolyok, a rábeszélőképesség ábrázolása (hogy győzze meg húgát anyjuk megöléséről?), Orestes, a régen látott, elűzött testvér felismerésének pillanata, a balta Oresteshez való juttatása stb. Imponáló színészi és hangi fölénnyel énekelte a szerepet, nem mellesleg súlyos földes zsákokat és egy zsákban fejlődő facsemetét cipelt, tolt, tett egymásra. Chrysothemis szerepében a menyasszonyi ruhába bújtatott Bazsinka Zsuzsanna mutatta meg a női lét (esküvő, gyerekek, család) toposzát. Hangja (és mindenkié) kevéssé érvényesült Rálik mellett, az örök nő figuráját azonban jól játszotta.
Szintén árnyékban maradt Kovács Annamária Klytemneistraként, azonban színészi játéka a legjobbnak bizonyult. Kopaszsága jelzésértékű (egy korábbi koncerten már haj nélkül, különleges fejdíszben énekelt), utal a szégyenre, a bűnre, férje megölésében vett részt. Fehér, földet söprő bundája tekintélyt parancsol, egyúttal az ártatlanságot vélelmezi; a fehér lepel alatti fekete ruha viszont bűnösségét jelzi. Furcsa lelkületű nő: nem érti, hogy lánya, Elektra miért gyűlöli ennyire, miért nem érti meg Orestes eltávolítását. Klytemneistra állandóan rémképekkel viaskodik, ébren, álomban egyaránt, mája sorvad, retteg Orestes visszatértétől. Érdekes módon a férje elleni orgyilkosság kevéssé emészti, bár Elektra állandóan emlékezteti erre a cseppet sem elhanyagolható tényre. Kovács Annamária hangja, néhány részlettől eltekintve, nem volt átütő. Hangszíne gyönyörű, de nem volt végig kiegyenlített a mély és magas régiókban – mindezt feledtette színészi szerepformálása. Orestes, Szvétek Lásztó nagy formátumú maffiózót alakított, imponáló baritonnal, ősmacsó jelleggel, amit a divatos napszemüveg és a géppisztolyozás külön hangsúlyozott.
Kovalik BalázsAz előadás nem volt mentes az erotikától, elsősorban Elektra révén: először húgával próbálja ki a homoerotika édességét, majd Orestes következik, egy kis vérfertőzéssel. Hogy mégsem riasztja el a nézőt, köszönhető a jól felépített rendezésnek, a színészi játéknak, a hofmannsthali szöveg tudatalattit sugalló/sulykoló értelmezésének. A díszlet meglehetősen egyszerű volt, de jól funkcionált. A kékkel csempézett, fürdőt szimbolizáló tér jól tűrte a világítást, a vörös fény kifejezetten hatásos volt a kék után. A magasságában kettéosztott térben a jelmezek mindössze két színe majdnem mindvégig következetesen kísérte a szereplők aktuális hovatartozását: a felső részben fehér, az alsóban fekete ruhás játék zajlik, a szereplők csak ritkán hagyják el a nekik szánt színpadrészt (kivétel pl. az alsó térben a nővérek kettőse), Elektra is – nyílt színen – fehérbe öltözik anyjának és mostohájának halála után, mielőtt átmenne a felső térbe, mielőtt addig önmaga előtt sem ismert halálába indulna. Klasszikusokat modern kori környezetbe helyezni gyakran hat anakronisztikusan, különösen, ha történelmi vagy mitológiai történetről van szó. Az Elektra rendezésében ez azonban mégsem volt bántó, sem a jól szabott, divatos öltöny, sem a napszemüveg, sem a puska, sem pedig a kabinosnőjelmezek nem bántották a nézőt: az emberi gyarlóság örök, a napjainkban is fellelhető indulatok megengedték az ókori helyett a mai értelmezést is. A rendező Kovalik Balázs értő arányérzékkel emelte át a történetet korunkba, és hagyott meg az ókori világra emlékeztető bizonyos elemeket. A színpadtechnikai eszközök maximálisan segítették a rendezői koncepciót: a felső tér közepét elfoglaló tükör egyszer víztükörként hullámzik, másszor ajtóként használják, a döntött hátsó fal, ami a Müpa külsejének szín- és formavilágát, az egyszerűséget jelölte, mozgása pedig soha nem öncélú, mindig a cselekményt viszi előre.
Az előadás remek volt, a zenekar Oberfrank Péter irányításával kiválóan érzékeltette az ókori-modern tragédiát.

Elektra – Rálik Szilvia
Chrysothemis – Bazsinka Zsuzsanna
Klytemneistra – Kovács Annamária
Aegistos – Wendler Attila
Orestes – Szvétek László
Orestes nevelője – Geiger Lajos
Klytemneistra bizalmasa – Polyák Valéria
Uszályhordozónő – Balogh Tímea
Fiatal szolga – Vadász Dániel
Öreg szolga – Szegedi Csaba
A felügyelőnő – Pelle Erzsébet