Névnapok: Albert, Lipót, Aisa, Ajsa, Alberta, Albertin, Albertina, Ángyán, Ányos, Artúr, Dezsér, Dezsider, Dezső, Hajnácska, Ladomér, Leopold, Leopolda, Leopoldina, Marinusz, Polda, Richárd, Vladimír, Vladiszl
Események:
1832 – Felix Mendelssohn 5., (Reformáció, op. 107) szimfóniájának ősbemutatója Berlinben, az Udvari kápolnában, Mendelssohn vezényletével.
1837 – Isaac Pitman bemutatja geometrikus gyorsírási rendszerét, a Pitman gyorsírást. A Pitman gyorsírási mód a 
legszélesebb körben használt gyorsírás fajta, melyet 15 nyelvre adaptáltak és leginkább Európában terjedt el.
1845 – ősbemutatóján William Vincent Wallace ír zeneszerző vezényli első, Maritana című háromfelvonásos operáját a londoni Theatre Royal-ban (Drury Lane).
1849 – megjelenik a szabadságharc bukása utáni első irodalmi lap Nagy Ignác szerkesztésében, a Hölgyfutár, „közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből”.
1902 – az Egyiptomi Régiségek Múzeuma, a Közel-Kelet első nemzeti múzeuma megnyílik Kairóban a nagyközönség előtt, új helyiségében az Ismailia téren (ma Tahir tér).
1903 – Eugen d’Albert skóciai születésű német zeneszerző A hegyek alján (Tiefland) című operájának premierje a prágai Neues Deutsches Theaterben. Magyarországon: Magyar Királyi Operaház, 1908. november 17.
1920 – Nürnbergben mutatják be Ernst Toller német író Tömegember (Masse Mensch / Massen und Menschen) című művét.
1935 – bemutatják az Egy éjszaka az operában (A Night at the Opera) című filmvígjátékot, Sam Wood rendezésében, a Marx testvérekkel a főszerepben. A film az MGM egyik legnagyobb slágere volt ebben az évben. Az amerikai filmek top 100 filmjei között szerepel.
1945 – Gabriela Mistral chilei költő lesz az első latin-amerikai, aki irodalmi Nobel-díjat kapott.
1949 – Dmitrij Sosztakovics orosz származású szovjet zeneszerző Dal az erdőkről című oratóriumának ősbemutatója Leningrádban, a Leningrádi Filharmonikusokkal, Jevgenyij Mravinszkij vezényletével.
1956 – bemutatják a Love Me Tender című zenés filmet Elvis Presleyvel az Egyesült Államokban. Ez volt Elvis Presley első filmszerepe.
1978 – Harold Pinter Nobel-díjas brit drámaíró Árulás (Betrayal) című darabjának premierje a londoni Royal National Theatre-ben.
1981 – a bebörtönzött írók napja.
2017 – Leonardo da Vinci Salvator Mundi (a világ megváltója) című festménye 450,3 millió dollárért kelt el egy New 
York-i aukción, ami világrekord ár egy műalkotásért.
2017 – régészek 1800 éves Buddha-leleteket találtak Pakisztán északnyugati részén, Khyber Pakhtunkhwa tartományban. A felfedezések között szerepel egy 73 méter magas sztúpa, amely a maga nemében eddig a régióban talált legnagyobb, és egy ritka, 10 méteres Gautam Buddha szobor.
2018 – angliai művészeti szakértők bronzból készült két, párducokon lovagló férfialakot ábrázoló szobrocskát (1 m magas) hitelesítettek Michelangelo egyetlen fennmaradt reneszánsz kori bronzalkotásaként.
2018 – David Hockney angol festő Egy művész portréja (Portré of an Artist [Pool with Two Figures]) című festménye 90,3 millió dollárért kelt el New Yorkban, ami egy élő művész alkotásának árverési rekordja.
Meghalt Christoph Willibald Gluck (1714–1787) német zeneszerző.
Első zenei tanulmányait is Csehországban végezte. Apja nem támogatta zenei ambícióit, Prágába költözött és beiratkozott az egyetemre, miközben megpróbált zenészként boldogulni. Bécsben figyelt fel rá fel Melzi lombard herceg, akivel Milánóba utazott, ott folytatta zenei tanulmányait. Első operájával, a Metastasio szövegkönyvére írt Artasersével Milánóban debütált. 1774-ben kinevezték Mária Terézia császári és királyi udvara zeneszerzőjévé. Bécsben főként olasz operákat, vaudeville-komédiákat és opéra-comique-okat komponált. Meglehetősen újszerűek voltak táncdrámái. Első reformoperáját, az Orfeusz és Eurüdikét 1762-ben mutatta be. A zenetörténet egyik híres vetélkedése volt a gluckisták és a piccinisták harca. Gluck megosztotta közönséget: vita, szinte háború tört ki az olasz dallamosság hívei – akik az olasz zeneszerzőre, Niccolo Piccinire hivatkoztak – és a kevésbé dallamos, inkább drámai zenéje iránti rajongók között (Cythère assiégée, Alceste, Armide).
Meghalt Henryk Sienkiewicz (Henryk Adam Aleksander Pius Oszyk-Sienkiewicz, 1846–1916) Nobel-díjas lengyel író.
1872-től a Gazeta Polska munkatársa lett, amelynek rövid történeteket és tudósításokat írt. Walter Scott és a francia romantikus regényírók hatására 1882-ben elkezdte írni történelmi trilógiáját, amely a 17. századi Lengyelországban játszódik. A regényírás közben rengeteget utazott. 1895-ben megkezdte a Quo vadis írását, 1896-ban befejezte a regényt. 1900-ban befejezte a Kereszteslovagokat. 1904-ben a Francia Becsületrenddel tüntették ki. 1905-ben irodalmi Nobel-díjat kapott; a közhiedelemmel ellentétben nem a Quo vadis című regényéért, hanem „kiemelkedő epikai munkásságáért”. A világháború kitörésekor Svájcba költözött. Itt Ignacy Jan Paderewskivel együtt megszervezte A Háború Lengyel Áldozatait Segítő Bizottságot (Tűzzel-vassal, A kislovag, Sivatagon és vadonban).
Megszületett Gerhart Hauptmann (1862–1946) irodalmi Nobel-díjas német drámaíró, költő, a német naturalizmus 
„legnagyobb neve”.
Pályájának zenitje az 1911-es A patkányok. Ezután kapta meg az 1912-es irodalmi Nobel-díjat. Az első világháború alatt Hauptmann hazafiként érzett, de saját kis világába zárkózott, ekkoriban csomó véres, de pár évszázaddal azelőtt, vagy a mitológiai időkben játszódó klasszicizáló darabot írt. A fasizmus hatalomra jutása után több írótársa, így Thomas Mann is hívta külföldre, de ő otthon maradt, és egyesek szerint ezzel hallgatólag támogatta a náci rendszert. A világháború után nem vonták felelősségre azért, hogy Németországban maradt és a nácik felhasználták propagandacélokra. Politikai értetlenségének legeklatánsabb példája, hogy ezután az NDK irodalmát is nekiállt „újjászervezni”, de ebben korai halála megakadályozta (A takácsok, És Pippa táncol!, Naplemente előtt).
Meghalt Jean Gabin (Jean Alexis Moncorgé, 1904–1976) francia színész.
Apja unszolására és beajánlására végül is 1923-ban a Folies Bergères zenés színház statisztája lett. 1927-ben debütált táncos-komikus színészként kisebb operett-szerepekben. 1928-ban forgatott először filmet, két néma bohózatban kapott szerepet. A hangos film 1930-ban fedezte fel, a Mindenkinek a maga esélye című filmben kapott szerepet. Az első nagy játékfilmje a Méphisto volt, azonban az igazi nagy ismeretséget a Maria Chapdelaine-ben nyújtott alakításával szerzett 1934-ben. Ezt követően valódi sikerfilmek következtek: A nagy ábránd, Ködös utak, Állat az emberben. Már ünnepelt színész, amikor 1943-ban csatlakozott a De Gaulle tábornok által vezetett Szabad Francia Erőkhöz. 1947-ben ismét színpadra lépett, közben filmezett. Sokszínű egyéniségével meggyőzően alakította mind a csirkefogó, mind a Maigret-féle zsaru szerepét. A II. világháború előtt inkább a tragikus hősök szerepében tündökölt, utána inkább intellektuális szerepeket kapott. E szerepei nagyban járultak hozzá mítoszának megteremtéséhez (Az utolsó akció, Átkelés Párizson, A szicíliaiak klánja).
Ezen a napon született:
Johannes Secundus (Jan Everaerts, 1511-1536)
németalföldi újlatin költő. Termékeny író volt és rövid élete során jelentős műveket alkotott. Nevezetesek elégiái, epigrammái, ódái, versben megfogalmazott levelei, epithalamiumjai és néhány prózai írása. A legnevezetesebb munkája a Csókok könyve, mely a csókról költött tizenkilenc versből álló rövid válogatás. Költészetének stílusa modernebb, de mégis a Catullust követő tradíción alapszik. A központi témakör a természetes termékenység és a csók mely, mint egyfajta szellemi táplálék képes sebeket is begyógyítani. Balassi Bálintra is hatással volt, aki tőle vette át a Júlia nevet.
Johann Kaspar Lavater (1741–1801)
svájci író, költő, teológus, filozófus. 1764-ben kiadta híressé vált Svájci dalait, melyeket Aussichten in die Ewigkeit című kötete követett. Kiváló megfigyelőképessége folytán hamar kiismerte azok jellemét és természetét, akikkel érintkezett, miáltal arra a meggyőződésre jutott és próbálta bizonyítani, hogy az arc vonásaiból és sajátos alakulásából következtetést lehet vonni az egyének jellemére.
Klösz György (Johann Justus Georg Kloess, 1844-1913)
fényképész, festő, a magyarországi városfotózás úttörője és egyik legjelentősebb alakja. Alapító tagja lett a Magyar Fényképészek Egyletének. 1873-ban egyike a bécsi világkiállítás fotózásának monopoljogával rendelkező hat fős csoportnak. Ekkor kezdte meg a budapesti látképek készítését és forgalmazását. A millenniumi kiállításról, a kizárólagos jogú Fényképészeti Szövetkezés égisze alatt legalább hétszáz képet készített. Az 1900-as párizsi világkiállításra készülve közel száz vidéki kastélyról készített külső és belső felvételeket.
Bársony István (1855-1928)
újságíró, író. 1881-től az Egyetértés című lapnál volt munkatárs, később a Hazánk, majd a Magyar Hírlap főmunkatársa 1907 májusáig, amikor a Budapesti Közlöny szerkesztője lett. Novelláival az első nagy sikert 1886-ban aratta. Megjelent első könyve is, a Százszorszépek. Főleg vadásztörténeteivel aratott sikereket. 1910-ig 35 kötetnyi elbeszélést, rajzot, regényt és főképpen természetleírást és vadászrajzot írt. Hangulatos tárcái, elbeszélései és regényei ritka természetismeretről tanúskodnak, színes stílusuk révén a közönségnél nagy kedveltséget szereztek neki (A szabad ég alatt, A rab király szabadon, Igaz mesék).
Reinitz Béla (1878–1943)
zeneszerző, zenekritikus. A modern magyar zene, Bartók Béla és Kodály Zoltán híve és lelkesítő támogatója írásaiban. Kiváló dal- és kabarékuplé-szerző, sanzonok híres zeneköltője, Ady Endre első megzenésítője, valamint később a baloldali mozgalmak szimpatizánsaként a munkásdal-irodalom egyik kiemelkedő alakja. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején meggyőződésből és segíteni akarásból vállalt szerepet, ő szervezte meg ekkor azt a háromtagú zenei direktóriumot, amelynek a tagjai Bartók, Dohnányi és Kodály voltak. A kommünben való érintettsége okán, az üldöztetések elől 1920-ban Bécsbe emigrált. Abban a korban volt baloldali, amely korban ebből erényt nem lehetett kovácsolni.
René Guénon (Sejk Abd Al-Wahid Yahia, 1886-1951)
francia metafizikus, szúfi misztikus író, a tradicionális létszemlélet legkiemelkedőbb gondolkozója és szerzője. Még Franciaországban áttért az iszlámra (1912), majd 1930-tól 1951-ben bekövetkezett haláláig Egyiptomban élt. Itt élt muszlim és szúfi mestere is, Sheikh Mohammad Ibrahim, aki Guénont a szúfi beavatás és metafizikai realizáció útjára vezette. Magyarországon szellemi munkásságát először Hamvas Béla ismertette, első komoly fordítója pedig Buji Ferenc volt (A mennyiség uralma és az idők jelei, A modern világ válsága, Szellemi tekintély és időbeli hatalom).
Georgia O’Keeffe (1887-1986)
amerikai festő. Általában összekapcsolják az amerikai délnyugattal, kiváltképp Új-Mexikóval, ahol késői életében letelepedett. Fontos személyiség volt az amerikai művészetben 1920-tól kezdve. Elsősorban festményeiről ismerik, amelyben egyesítette az elvontságot és a tájképek ábrázolását. Művei élesen körvonalazott formákat mutatnak, amelyek bővelkednek különböző színű finom átmenetű tónusokkal, és gyakran átalakította a tárgyát erőteljes absztrakt képekké.
Fazekas Anna (1905-1973)
író, műfordító, szerkesztő, pedagógus. Versei jelentek meg az Esti Kurírban, a Pesti Hírlapban és önálló kötetekben is. 1924-ben a munkásmozgalom tagja lett. 1944-ben deportálták. 1949-ben lektora lett az Athenaeum kiadónak. 1950-től jelentek meg részben önálló kötetekben, részben gyűjteményes kiadványokban óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló verses meséi, leporellókba, kifestőkönyvekbe írt versikéi. Öreg néne őzikéje című meséjét lefordították német, cseh, orosz és kínai nyelvre is (Évi az óvodában, Kíváncsi Zsófi farsangja, A kerek kő).
Görbe János (1912–1968)
Kossuth-díjas színész. Drámai ereje, természetes játéka elmélyült elemzőkészséggel párosult. Az egyszerű emberek jellemét, sorsát hitelesen ábrázolta színpadon és filmen egyaránt. Összesen ötvenkilenc filmszerepe volt (Két félidő a pokolban, Szegénylegények, A beszélő köntös).
Török Erzsébet (1912–1973)
Kossuth-díjas énekművész (mezzoszoprán), érdemes művész, a magyar népdaléneklés nagyasszonya. A magyar népdalkincs egyik kiváló tolmácsolója és népszerűsítője. Az 1940-es évektől rendszeressé váló hangversenyfellépéseinek, rádióadásainak, később tévészerepléseinek középpontjába a népdal- és népdalfeldolgozások kerültek. Pályája vége felé a magyar vallásos népköltészetet is megszólaltatta.
Mijagucsi Szeidzsi (1913-1985)
japán színész. Száznál is több filmben szerepelt, köztük A hét szamuráj című Kuroszava-filmben alakította Kjúzót, a szamurájt.
Pogány Margit (1919-1986)
színésznő. 1934-ben végzett az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián. Először a Bethlen-téri Színpadhoz, illetve a Magyar Színházhoz szerződött. 1943 őszétől a Vígszínház tagja volt. A negyvenes évek második felében a Medgyaszay Színházban és a Fővárosi Operettszínházban, a Pódium Kabaréban lépett fel. 1964-1966 között a Madách Színház színésznője. 1970-ig a Bartók Gyermekszínházban szerepelt, majd ismét a Fővárosi Operettszínház művésze volt. Leginkább karakter és epizód szereket alakított (Zörgetnek az ablakon, Mondd a neved, Tizenötezer pengő jutalom).
Vásárhelyi Vera (1922-2000)
író, újságíró. 1946-ban családjával elmenekült az országból, Rómában telepedtek le, ahol huszonöt éven át dolgozott a Katolikus Szemle szerkesztőségében. Elbeszéléseket, irodalmi cikkeket, kritikákat írt (Keserű babér, Fogyó holnapok, Skorpió hava).
Francesco Rosi (1922-2015)
olasz filmrendező, forgatókönyvíró. 1943-ban néhány egyetemista társával együtt letartóztatták a nácik elleni fellépésük miatt. Sikerült megszöknie és ezután Toszkánában rejtőzött el. 1944-től a rádiónál dolgozott, 1951-től forgatókönyvíró. 1956-ban Vittorio Gassman társrendezője volt, 1957-től rendező. Filmjei erősen politikai indíttatású, élesen társadalombíráló alkotások (Vihar előtt, A kihívás, Salvatore Giuliano).
Nógrádi Róbert (1928-1989)
Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, érdemes művész. Tanulmányait a Színművészeti Főiskolán és a moszkvai Lunacsarszkij Színművészeti Intézet rendező szakán végezte. 1955-1956 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1956-1960 között a szolnoki Szigligeti Színház rendezője, majd főrendezője. Igazgatása alatt fontosnak tartotta magyar drámák, magyar szerzők bemutatását. Direktorsága utolsó éveiben sokat dolgozott a pécsi színház épületének felújításának megszervezésén.
Angyal Mária (1929-2012)
színházi rendező, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. Bölcsészdiplomát, majd 1961-ben a Színművészeti Főiskolán rendeződiplomát szerzett. Sokoldalú rendező; pályája klasszikus drámák, vígjátékok, bohózatok színrevitele után a zenés színház felé fordult.
Petula Clark (1932)
kétszeres Grammy-díjas angol énekesnő, színésznő. 1946-ban filmezett először a Londoni éjszakák című, nálunk is bemutatott színes revüprodukcióban. Show-műsorait a magyar televízió is sugározta. Előadásmódja rokonszenves, túlzásoktól mentes, érzelemgazdag, hangja behízelgő. Filmjei közül a magyar közönség a Szivárványvölgyet láthatta, ahol Fred Astaire és Tommy Steele partnere volt. A Viszlát, Mr. Chips!musical változatában Peter O’Toole-lal játszott együtt. Első hanglemezét 1949-ben készítették, igazi sikert azonban 1961-ben Párizsban francia nyelven énekelt dalaival aratott.
Pavlics Irén (1934-2022)
magyarországi szlovén újságírónő, írónő, a Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat egyik munkatársa, a Porabje újság szerkesztője. 1956-ban diplomázott a szegedi főiskola tanári szakán. Újságíróként a magyarországi délszlávok közös lapjába a Narodne Novine-ba írt cikkeket.
Kóti Árpád (1934-2015)
a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a debreceni Csokonai Színház örökös tagja, Debrecen díszpolgára. 1963-tól Debrecen a játszóhelye, 1963. szeptember 23-án láthatta először a cívis város közönsége. Hat év után osztották rá az első főszerepet, elsősorban drámai karakterszerepek alakított (Tűzoltó utca 25., Holnap lesz fácán, Talpuk alatt fütyül a szél).
Daniel Barenboim (1942)
Grammy-díjas argentínai születésű izraeli zongoraművész, karmester, főként Mozart és Beethoven műveinek előadójaként ismert. 2006-os berlini koncertsorozatán Beethoven összes szonátáját eljátszotta. Gyakran a zongora mögül vezényli a zenekart. ––> Barenboim és az egyházi művek
Droppa Judit (1948)
Munkácsy Mihály-díjas textiltervező. A Magyar Iparművészeti Egyetemet 1968 és 1973 között végezte. 1982-től kezdve ott is tanít.
Beverly D’Angelo (1951)
amerikai színésznő, énekesnő. Pályafutása során olyan filmekkel vált ismertté, mint a Hair, A szénbányász lánya, A vágy villamosa, a Családi vakáció és annak folytatásai, valamint az Amerikai história X. Szerepléseit egy Golden Globe- és egy Primetime Emmy-díjra jelölték. Az ezredfordulót követően televíziós sorozatokban is gyakran feltűnt.
Enyedi Ildikó (1955)
Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész. Az általa által rendezett Testről és lélekről című film elnyerte (2017) a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, illetve Oscar-díjra is jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában (Az én XX. századom, Simon mágus, Első szerelem).
Simon Mari (1958-2021)
színésznő. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban kapott diplomát, és a Vígszínházhoz szerződött. 1986–89-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond, 1989 óta az egri Gárdonyi Géza Színház tagja. Jelenleg szabadúszó művésznő (Cha-Cha-Cha, Elcserélt szerelem, Szeleburdi vakáció).
Széles László (1966)
Jászai Mari-díjas színész. Főiskolai tanulmányait 1990-ben fejezte be a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1990–1994 között a Radnóti Miklós Színházban játszott. A 2003–2004-es évadban az egri Gárdonyi Géza Színház, 2004–2010 között pedig az Örkény István Színház tagja volt. Gyakran szinkronizál (A vizsga, Üvegtigris, Fidelio).
Hoppál Péter (1972)
egyházzenész, karnagy, politikus, 2014-től 2018-ig kultúráért felelős államtitkár, 2018 óta miniszteri biztos. A Budapesti Zeneakadémia doktoraként, karnagyként számos nemzetközi és hazai publikáció, cikk, könyvrészlet, tanterv szerzője (A Három árva népballada, Liturgikus örökségünk és sorsa, A gregorián passió magyar református hagyománya).
Sean Murray (Sean Harland Murray, 1977)
amerikai színész. amerikai színész, akinek a legismertebb alakításai Timothy McGee az NCIS és Danny Walden a JAG – Becsületbeli ügyek című tv-sorozatokban. Donald Paul Bellisarionak a mostohafia, aki többek között az NCIS és a JAG – Becsületbeli ügyek című tv-sorozatoknak is a producere.
Ezen a napon halt meg:
Bethlen Gábor (I. Gábor néven megválasztott magyar király, 1580?–1629)
erdélyi fejedelem, a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot gyakran „Erdély aranykora” néven említik. Gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt 1622-ben református főiskolát is alapított. Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait.
Comenius (Szeges Ámos János vagy Jan Amos Komenský, 1592–1670)
cseh pedagógus és író, „a nemzetek tanítója”. Ő tekinthető az első modern, haladó szellemiségű pedagógusnak. A cseh-morva testvérek püspöki tisztét is betöltötte. Comenius meggyőződéssel hitte, hogy a társadalom megjobbítható, ha megfelelő erkölcsi elvek mentén nevelik az ifjúságot. Látta korának rendkívül lesújtó állapotát, meggyőződéssel vallotta, hogy az embereket a helyes neveléssel jó irányba lehet befolyásolni.
Aelbert Cuyp (Aelbert Jacobsz Cuyp, 1620–1691)
holland festő a holland aranykorból, még kortársa volt Rembrandtnak. Tájképeket, állatképeket, vadászjeleneteket festett, s dordrechti előkelőségek lovas képmásait. Híres festőcsaládból származott, mestere édesapja, Jacob Gerritsz Cuyp volt. Kezdetben Jan van Goyen modorában festett, majd hamarosan kifejlődött egyéni stílusa, szélesebb színskálát kezdett használni, kivált a sárgás és ibolyaszín árnyalatait alkalmazta. Képei egyre levegősebbek és tágasabb térhatásúak lettek.
(Tolnai gróf) Festetics Leó (1800–1884)
a pesti Nemzeti Színház igazgatója, zeneszerző. 1852-ben a kormány kinevezte a Nemzeti Színház igazgatójává. 1864-ben részt vett az Országos Színiiskola (Színészeti Tanoda) megalakításában, aminek 1865-ben a főigazgatója lett. A korabeli lapokban polémikus cikkei jelentek meg. Zeneszerzőként egyházi énekeket, zongoraműveket írt.
Miksa József bajor herceg (1808-1888)
a Wittelsbach-ház pfalz–birkenfeld–gelnhauseni ágából származó bajor herceg. Phantasus álnév alatt számos drámai költeményt és elbeszélést is írt. A herceg a népköltészetben is jeleskedett, tájszólásban írt, ennek tökéletesítése érdekében gyakran járta a vidéket, hogy az ottani beszédet és szokásokat tanulmányozhassa. Ezzel a nép körében hatalmas népszerűséget tett szert. A bajor népzene legjelentősebb XIX. századi támogatójaként tartották nyilván. Hatására a citerát egyre inkább a bajor népzenével kezdték azonosítani, a hangszert még az előkelő udvarokban is használni kezdték. Ez irányú szenvedélye miatt a „Citera-Maxi” („Zither-Maxl”) nevet ragasztották rá. A citerát nemcsak hallgatni szerette, hanem maga is játszott rajta, sőt még zenét is szerzett a hangszerre.
Wilhelm Raabe (Jakob Corvinus, 1831-1910)
német író, a realizmus egyik fontos képviselője. Írói tevékenységének majdnem ötven éve alatt nem kevesebb mint 86 regényt, elbeszélést, kisregényt írt. Emellett származik tőle néhány vers is. Epikus műveinek két jellegzetessége van, amelyek a realizmus más íróitól annyira megkülönböztetik. Egyrészt a Schopenhauer befolyásának betudható mély pesszimizmus, másrészt a humoros, ironikus megközelítés (A Sperlingutca krónikája, 7 elbeszélés, Erdei emberek).
Bobula János (Ján Nepomuk Bobula, 1844-1903)
szlovák származású magyar építész, építészeti szakíró. Építészeti tevékenységének súlypontja a nyolcvanas évek elejére esik, fő műve az Andrássy út 62. alatt lévő palotája, mely 1882-ben készült el (Ádám palota, Madách Imre Gimnázium, Trefort Gimnázium).
Flesch Károly (Carl Flesch, 1873-1944)
világhírű magyar származású hegedűművész és -tanár. belga hegedűiskola követője volt neveltetése folytán. A bal és jobb kéz kiegyensúlyozottsága, stílusismeret jellemezte rendkívül kifinomult játékát. 1895-ben lépett fel először Bécsben.
Reiner Frigyes (Fritz Reiner, 1888-1963)
karmester. 1905-től zongora és zeneszerzés tanulmányokat folytatott a budapesti Zeneakadémián, az utolsó két évben Bartók Béla vette át zongoraképzését. 1922-ben az USA-ba költözött, ahol különböző nagy zenekarok karmestereként működött. Igen sokat tett annak érdekében, hogy konzervatív amerikai közönségével megismertesse és megszerettesse az új magyar zenét: Kodály, Weiner és mindenek előtt Bartók kompozícióit.
Eperjessy Kálmán (1893-1976)
történész, levéltáros, főiskolai tanár. 1927–1928 között a bécsi levéltár kutatója volt. Tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak, az Országos Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottságnak, a Dugonics Társaságnak, a Dél-alföldi Történelmi Társulatnak. 1928–1958 között a Szegedi Tanárképző Főiskola történelemtanára, az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a főiskola forradalmi bizottság elnöke volt (Kézirati térképek Magyarországról a bécsi levéltárakban, A magyar falu településtörténete, Írások a régi Makóról).
Margaret Mead (1901-1978)
amerikai kulturális antropológus, aki az 1960-as és 1970-es évek során meghatározó szerepet töltött be a tömegmédiában mint író és előadó. Egy személyben volt vezető alakja annak a törekvésnek, hogy az antropológia népszerűvé váljon az amerikai és nyugati kultúrában, valamint elismert, bár ellentmondásos tudományos antropológus.
John Le Mesurier (1912-1983)
BAFTA-díjas angol színpadi és filmszínész, komikus. A háború után, 1946-tól színpadon kezdett dolgozni, kezdetben nehezen talált munkát, és 1948-ban kis szerepet kapott a Death in the Hand című thrillerben. 1946–1959 között Anglia több színházában játszott, és apró filmes mellékszerepekből éldegélt. 1968–1977 között megkapta életének legismertebb szerepét, Arthur Wilson őrmester megformálását Az ükhadsereg (vagy „Papák haptákban”) című tévésorozatban. Kedvencei a vígjátéki szerepek voltak, de komoly drámai alakításokat is vállalt (Tűzgolyó, Casino Royale, Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?).
Szőllősy Klára (1913–1970)
József Attila-díjas író, műfordító. 1945-ig két regényt jelentetett meg, ezután két évtizeden át az orosz, német, angol, francia és görög nyelvű irodalom műveit fordította magyarra, majd utolsó éveiben ismét írni kezdett (Krisztina élni tanul, Testvérek voltak, Az Olimposztól Angyalföldig).
Kosáry Domokos (1913-2007)
Széchenyi-nagydíjas történész, egyetemi tanár, az MTA elnöke. Szakterülete az újabb kori magyar és európai történelem volt. 1935-től már 22 éves korától a Magyar Szemle szerzői közé tartozott. Teleki Pál segítségével az Amerikai Egyesült Államokba is járt. 1956-ban a Történettudományi Intézet Forradalmi Tanácsának elnöke, ezért később két évig börtönben volt, majd a Pest Megyei Levéltár munkatársa, később újra engedik, hogy a Történettudományi Intézetben dolgozzon (Kossuth és a Védegylet, Magyar külpolitika Mohács előtt, Magyarország Európában).
Wagner Nándor (1922-1997)
szobrász, festőművész. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot és festészetet tanult. Az ’56-os forradalom leverése után elhagyta az országot, itthon maradt műveit barátai, tanítványai a székesfehérvári István Király Múzeum raktárába menekítették (A filozófiai kert szoborcsoport – Budapest; Földanya – Sapporo; Fény és árnyék – Oskarshamn).
Kazán István (1924-2005)
kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, főiskolai tanár. 1950-1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, színházrendező szakon. A Moszkvai Színművészeti Főiskola rendező szakát is elvégezte. 1956-1962 között a Magyar Néphadsereg Színháza, 1962-1969-ben a József Attila Színház főrendezője volt. 1973-1977 között a Budapesti Gyermekszínház igazgató-főrendezője. 1959 óta tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (Enyhítő körülmény, Pirx kalandjai, Császárok).
Bitó László (1934-2021)
orvoskutató, író. Az 1956-os forradalom egyik helyi vezetőjeként fogságba esik, szökése után az Egyesült Államokba menekül. Az 1990-es években hazatelepült szülővárosába, Budapestre, és visszavonult a tudományos kutatástól, azóta elsősorban irodalmi és közéleti tevékenységet folytat (Istenjárás, Az ötödik lovas, Newton kutyája).
