Névnapok: Tekla, Líviusz, Ila, Ildikó, Ilona, Ilonka, Ilus, Krizosztom, Lina, Linett, Linetta, Őszike, Telma
Események:
1912 – megjelent az első, Mack Sennett rendezte burleszk, a Keystone-i zsaruk (Keystone Cops) néma rövidfilm, Cohen 
beszedi az adósságot címmel. A populáris kultúrába (főként angolszász területeken) a „Keystone Cops”, mint pikírt jelző még most is népszerű.
1940 – Piet Mondrian holland festőművész, miután a németek bombázni kezdték Londont, elhagyja Európát és New Yorkba menekül, ahol élete végéig él.
1951 – Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum (Mária Országa / Mária királysága, Magna Domina Hungarorum) templomot. A templomot 1931-ben szentelték fel, 1944-ben súlyos bombatalálatot kapott.
1962 – az Omega együttes első koncertje. Az első koncertet, amelyen az Omega nevet viselték, a legtöbb forrás erre a napra teszi, helyszínként pedig a Műegyetem Hess András téri kollégiumát jelölik meg.
1962 – megnyílik a New York-i Philharmonic Hall (Avery Fisher Hall [1973], ma David Geffen Hall [2015]) a Lincoln 
Centerben. A 2200 férőhelyes előadóterem a New York-i Filharmonikusok otthona.
1969 – bemutatják a George Roy Hill által rendezett Butch Cassidy és a Sundance kölyök (Butch Cassidy and the Sundance Kid), Paul Newman és Robert Redford főszereplésével a Roger Sherman Színházban, New Havenben. Oscar-díjat nyert a legjobb operatőr, legjobb zene, legjobb dal és legjobb eredeti forgatókönyv kategóriákban.
1971 – Jan Vermeer XVII. századbeli holland festőművész De liefdesbrief (A szerelmes levél) című festményét egy 21 éves tolvaj ellopja a brüsszeli Palais des Beaux-Arts (BOZAR) kiállításáról. A képet a Rijksmuseumtól kölcsönözték. A tettest elfogták, Vermeer festménye október 8-án került vissza a Rijksmuseumba.
1980 – a reggae legenda Bob Marley utolsó koncertje a Pittsburgh-i Stanley Theatre-ben. A zenész ekkor már annyira beteg volt, hogy előtte öt nappal ájultan esett össze. A zenekar le akarta fújni a koncertet, de ő ragaszkodott a fellépéshez és végig is csinálta.
Megszületett Euripidész (Kr. e. 480–406) görög drámaíró.
I. e. 455-ben részt vett egy drámai versenyen, ahol a harmadik helyezést érte el. Életének további részéről kevés adat maradt fenn, mivel kortársaitól és pályatársaitól eltérően nem vállalt közéleti szerepet, sem állami megbízást. A szofisták tanítása tükröződik azon műveiben amelyek a természettel, vagy a nomosszal (törvényekkel) foglalkoztak. Ezekben a művekben a szofistákra jellemző szónoki monológokat találunk. Hitt az emberi sorsot befolyásoló és irányító isteni erőkben, az emberi sors tragikumát főként abban vélte felfedezni, hogy az embernek egész életében reménytelenül kell küzdenie, viaskodnia. Az istenek pedig csak akkor szolgáltatnak igazságot, amikor már menthetetlen az ártatlanul pusztuló ember (Alkésztisz; Ödipusz, a király; Élektra).
Meghalt Vincenzo Bellini (Vincenzo Salvatore Carmelo Francesco Bellini, 1801–1835) olasz zeneszerző.
Első jelentős szerzeménye az Adelson és Salvini című opera volt, amelyet vizsgaelőadásként 1824-ben mutattak be hatalmas sikerrel. Ezt követte Bianca és Fernando című operája, amelyet a Teatro di San Carlo számára írt. Ennek sikere nyomán meghívást kapott Milánóba, ahol további nagy sikerű műveit komponálta: A kalóz, Az idegen nő, a Rómeó és Júlia, Az alvajáró, a Norma és a Beatrice di Tenda. Visszatért Párizsba, ahol a párizsi Théâtre-Italien számára megírta A puritánok című nagyoperáját, amelyet rendkívüli lelkesedéssel fogadtak. Mindössze 33 éves korában érte a halál.
Meghalt Pablo Neruda (Neftalí Ricardo Reyes Basoalto, 1904–1973) Nobel-díjas chilei költő.
Versei nagyon korán megjelentek a temucói lapokban, már 1919-ben díjat nyert velük. 1921-ben Santiagóba költözött, ahol az egyetemen francia nyelvet és irodalmat tanult, de csak három évfolyamot végzett el. Ekkoriban vette fel a Pablo Neruda nevet, a cseh író, Jan Neruda tiszteletére. Elkezdett tanítani, diplomáciai küldetéseket vállalt. Számos országban megfordult, köztük a Szovjetunióban és Magyarországon is. A spanyol polgárháború kitörése után, 1936-ban hazatért. 1939-ben párizsi, 1940-1943 között mexikói konzul volt. 1945-ben a kommunista párt jelöltjeként beválasztották a szenátusba. 1948-ban – a jobboldali fordulat után – külföldre menekült. 1971-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Lelkesen támogatta a chilei Népi Egység kormányát. Allende elnök baráti körébe tartozott. A jobboldali katonai puccs napjaiban halt meg (Elemi ódák, Gondolatok az ólombetűről, Óda a költészethez).
Ezen a napon született:
Ellen Fries (1855-1900)
svéd történetírónő, feminista. Első könyve egy életrajzi kötet volt. A következő, kétkötetes könyvében svéd és külföldi nők élettörténetét ismertette és társadalmi szerepükkel foglalkozott. Történeti munkáit gondos levéltári kutatásokra alapozta, stílusát lendületes előadásmód jellemzi.
Karl Krumbacher (1856-1909)
német filológus, a korszerű bizantinológia megalapítója, az MTA tagja. A bizánci görögség műveltségi viszonyait tanulmányozó korszerű bizantinológia elméleti alapjainak megteremtője, a törekvései eredményeként a klasszika-filológiától önállósodott szaktudomány úttörő alakja volt.
Orczy Emma (báró orci ~, 1865-1947)
magyar származású angol írónő. A Vörös Pimpernel című regény szerzője. A Vénusz bolygón kráter őrzi nevét. A Vörös Pimpernel sikerén felbuzdulva még több folytatását megírta az elkövetkező években. 1915-ben egy háborús antológiát jelentetett meg Lest We Forget (Hogy soha el ne felejtsük) címmel. Több kaland-és detektívregényt írt még, amelyeket szintén több nyelvre lefordítottak (Megfizetek!, Az okos Pimpernel, Isten és a császár).
Suzanne Valadon (1865–1938)
francia festő, modell, az első nő, aki a Société Nationale des Beaux-Arts tagja lett. Első kiállításai az 1890-es évek elején voltak. Rajzai igen jellegzetesek: alakjait egyetlen körvonallal rajzolta körül, ami valóban remek megfigyelőkészségről és rajztudásról ad tanúbizonyságot. Festményei egészen más stílusúak: Gauguin és a pont-aveni csoport festőinek hatásáról tanúskodnak.
František Kupka (1871–1957)
cseh festő, az orfista kubizmus és az absztrakt festészet jeles képviselője. 1889-től 1892-ig a prágai képzőművészeti iskolába járt, és ebben az időben historikus és hazafias jellegű képeket készített. 1892-től Bécsben képezte tovább magát és ekkoriban az allegorikus témák érdekelték elsősorban. Egy kiállításon megismerkedett az impresszionista festészettel, ami elbűvölte. Valószínűleg ez is közrejátszhatott abban, hogy 1895-ben Párizsba költözött. művészetét csak a második világháború után ismerték el, világszerte az absztrakt festészet úttörőjeként tartották számon (Nagy akt, Fúga pirosban és kékben, Függőleges kék és piros síkok).
Szolomija Amvroszijivna Kruselnicka (1872-1952)
ukrán operaénekes, zenepedagógus. Már igen fiatal korában énekelni kezdett. Énekelt a La Scalában, többek között olyan híres operaénekesek oldalán is, mint Enrico Caruso. Pályája csúcsán, 1920-ban hagyta abba operaénekesi pályafutását.
Szentpétery Imre (1878-1950)
történész, akadémikus. Munkássága során főleg oklevéltani kutatásokkal és forráskiadásokkal foglalkozott. Művei 1904–1908 között a Századokban és az Urániában jelentek meg (Az ujkor kezdete, Individualis és kollektív történetírás, Magyar oklevéltan).
Jaroslav Seifert (1901–1986)
irodalmi Nobel-díjas cseh író, költő. Több kommunista lapnál és kiadónál dolgozott, ezekben az időkben a csehszlovák avantgárd egyik vezető egyéniségének számított. 1929-ben hat másik társával elhagyta a kommunista pártot, miután az új vezetőségben bolsevik tendenciákat véltek felfedezni. 1949-ben hagyott fel végleg az újságírással és életét az irodalomnak szentelte. Idővel Seifert kikerült az irodalmi elitből, tűrt szerzővé vált. Ez kicsúcsosodott 1977-ben, amikor ő is aláírta a csehszlovák politikai elitet kritizáló Charta ’77-et. 1984-ben figyeltek fel rá, amikor megkapta az irodalmi Nobel-díjat (Pestisoszlop, Esernyő a Piccadillyről, Talán rózsát hozok).
Kenessey Jenő (1905–1976)
Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, érdemes művész. Dirigensként későbbi munkássága alatt főleg balettokat vezényelt és maga is több táncjáték zenéjét írta. 1945 és 1965 között az Operaház balettegyüttesének vezető karmestere volt. Az 1920-as években kezdett komponálni, 1926-ban egy operettjét mutatták be, a következő évben jelent meg opus 1-es Három zongoradarabja. Érettebb művei a harmincas évektől keletkeztek. Ekkor hangszerelte meg Hubay Jenő hegedűre és zongorára írt Csárdajeleneteit, amelyek kiegészítéseivel 1951-ben írta meg Keszkenő című balettjét (Majális, Modell, Táncimpressziók).
Móricz Virág (1909–1995)
írónő, Móricz Zsigmond legidősebb lánya. Első nagyobb terjedelmű műve, az Apám regénye, ami jelentős forrástanulmány apja életművéhez is. Apja irodalmi hagyatékának gondozójaként több drámáját vitte színpadra. Regények, novellák mellett útirajzokat is írt (Balga szüzek, Napnyugaton jártam, Nehéz az élet).
Csépe Imre (1914–1972)
író, autodidakta költő, „őstehetség”, s ez többé-kevésbé magyarázatot ad fejlődésének zegzugos útjára és vargabetűire is. A harmincas évek végének fáradt polgári-entellektüel költészetébe rendkívül üde, friss hangot hoz, s az ösztönlíra áradásával lepi meg az irodalmi világot. Kiforratlanok és verstanilag „hibásak” ezek a versek, de a népdalköltő természetes lélegzetvétele élteti őket.
Mickey Rooney (Joseph Yule, Jr., 1920-2014)
Oscar-díjas amerikai színész, az egyik első gyerekfilmsztár. Másfél évesen lépett fel először – szülei zenés kabaréjában. Már tizenkilenc éves korában Oscar-díjra jelölték (Szentivánéji álom, Andy Hardyt elkapja a szerelem, Fekete Villám: A fekete táltos).
Kónya Sándor (1923-2002)
operaénekes (tenor). Az olasz és német repertoár világszerte ünnepelt megszólaltatója volt, neve főként Wagner műveivel kapcsolódik össze. Könnyed, olaszos hangjával megosztotta a közönséget a Wagner-éneklésre való alkalmasságban. Lemezeket főként pályája elején készített, ma főként élő kalózfelvételek CD-kiadása kapható.
Ray Charles (Ray Charles Robinson, 1930-2004)
amerikai dzsessz-, blues- és popénekes. A jellemzően amerikai zenei stílusok gyakorlatilag mindegyikében maradandót alkotott. Az 1960-as években szerepet vállalt a polgárjogi harcokban. 1977-ben Georgia állam bocsánatot kért tőle azért, hogy annak idején emiatt területéről kitiltotta. Georgia on my mind című száma ekkor lett az állam hivatalos dala. Sikere haláláig töretlen volt a slágerlistákon. Életében 12 Grammy-díjat kapott, majd halála után, 2005-ben még nyolcat (Confession The Blues, Hit The Road Jack, Come Rain Or Come Shine).
Romy Schneider (Rosemarie Magdelena Albach-Retty, 1938–1982)
német–francia színésznő. Az első híres szerepe a „Viktória – Egy királylány gyermekkora” volt, majd folytatódott az Erzsébet császárné fiatalkoráról, s Ferenc József császárral való találkozásáról szóló, nálunk is rendkívül népszerű osztrák filmmel, a Sissi-vel (Christine, Halál egyenes adásban, Szerelmi lázálom).
Dalos György (Deutsch, 1943)
író, költő, műfordító. 1968-ban a Fővárosi Bíróság az úgynevezett. „maoistaperben“ mint egy szélsőbaloldali diákcsoport tagját hét havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte államellenes összeesküvés vádjával. Emiatt a pártból kizárták, munkahelyén felmondtak neki, megtiltották, hogy kiutazzon és részleges publikációs tilalmat rendeltek el számára: 19 éven keresztül nem jelent meg könyve Magyarországon. Műveit 1979-től publikálta a Német Szövetségi Köztársaságban. 1995 óta Berlinben él, szabadfoglalkozású íróként dolgozik (Szavaink születése; Vendég a jövőből; Viszlát, elvtársak! A szocializmus végnapjai Kelet-Európában). ––> Dalos György: Puszipajtások
Julio Iglesias (1943)
Grammy életmű-díjas spanyol énekes. Több mint 250 millió albumot adott el 14 nyelven, összesen 77 albuma jelent meg. Nemzetközi ismertségre az 1970-es és 1980-as években tett szert romantikus dalaival és karakteres „latin” úriember megjelenésével. Ezidáig körülbelül 5000 koncertet adott a világ minden táján. Világhírű romantikus dalairól a „spanyol trubadúr”-nak is nevezik (Ni Te Tengo Ni Te Olvido; Baila Morena; El Choclo).
Dévai Péter (1944)
színész. 1965-től a Pinceszínházban indult a pályája. 1967-től a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 1986-tól két-két évadot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének társulatában töltött. 1990-től az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt.
Pálos Zsuzsa (1945)
színésznő. A Vígszínházban volt jelmeztervező-gyakornok, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke lett 1965–1969 között. A diploma megszerzésének évében a József Attila Színház tagja lett 1983-ig. 1983–1986 között szabadfoglalkozású volt. 1996–1999 között a Budapesti Operettszínház stúdiójának zenés mesterség tanára (Imposztorok, Én vagyok Jeromos, Régi idők mozija).
Bruce Springsteen (Bruce Frederick Joseph Springsteen, 1949)
becenevén The Boss (a Főnök), amerikai énekes, zenész, gitáros. Springsteen felvételei között vannak népszerű rock-albumok és komorabb hangulatú, folk-ihletésű dalok. Számos díjat nyert el, így 20 Grammy-díjat, 2 Golden Globe-díjat, 1 Oscar-díjat. A 20. század egyik legmeghatározóbb dalszövegírójaként tartják számon. Rendkívül közkedvelt előadó, aki eddig több mint 65 millió lemezt adott el az Egyesült Államokban és több mint 120 milliót világszerte.
Tőkéczki László (1951-2018)
Széchenyi-díjas történész, az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöke volt (A múltból örökölt ország, Történelmi arcképek, Kell-e az államot lerombolni?).
Jason Alexander (Jay Scott Greenspan, 1959)
amerikai színész, humorista, rendező. Több Broadway-musicalban is szerepet kapott. Egymást követő alkalommal Primetime Emmy-díjra és négy Golden Globe-díjra jelölték (Micsoda nő!, A nagy játszma, Joker).
Kőszegi Ákos (1960)
Jászai Mari-díjas színpadi és szinkronszínész. 1985-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1989-től a Pécsi Nemzeti Színház tagjainak sorát erősítette, 1992-től az Arizona Színház, 1993-1994 között a József Attila Színház tagja volt. 1994-1996 között a Radnóti Színházban lépett fel, majd a Soproni Petőfi Színházban játszott 2003-ig. 2013-2019 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 2019-től a Vígszínház művésze (Üvegtigris, Halj már meg!, X – A rendszerből törölve).
Cseke Katinka (1971)
színésznő. 1997-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Jóban Rosszban című sorozat Bodolai Böbéjét játszotta. 1997-től, friss diplomás színésznőként, a szolnoki Szigligeti Színház szerződtette. 2000-től szabadfoglalkozású színésznő.
Varga Szabolcs (1973)
színész. Színészként a Nemzeti Színház Színiakadémián végzett 1995-ben. Szerepelt a Várszínházban is. 1995-től a Soproni Petőfi Színházhoz szerződött. 2002-től szabadfoglalkozású színművész.
Ligeti Kovács Judit (1982)
színésznő. 2001-2003 között a Pesti Magyar Színiakadémia stúdiósa, 2003-2007 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. 2007-2010 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja, 2010-től a Maladype Színház társulatához tartozott, majd később szabadúszó lett.
Csórics Balázs (1984)
színész. 2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Diplomaszerzése után a Madách Színházban és a József Attila Színházban szerepelt, majd külföldön vállalt munkát. 2013-ban tért vissza Magyarországra.
Ezen a napon halt meg:
Rájnis József (Reinisch, 1741–1812)
bölcseleti és teológiai doktor, tanár, költő, műfordító (A magyar Helikonra vezérlő kalauz; Pozsonyi nevendék papságnak fájdalmas érzése; Lantos vers. Mellyet egy hazáját szerető hív poéta szerzett).
Prosper Mérimée (1803–1870)
francia elbeszélő, regényíró, művészettörténész, régész, leginkább Carmen című elbeszéléséről ismert, amely alapjául szolgált Bizet híres operájának. Szenvedélyes utazó volt, összesen tizennyolc novellát írt. Témaválasztásában romantikus, elbeszélői stílusában azonban már meghaladta korát, és a modernség felé mutat. Vérbeli kisepikus, az elhallgatás és a visszafogottság művésze (Aubain abbé, Testvérharc, Szent Bertalan éjszakája).
Johann Georg von Hahn (1811-1869)
osztrák diplomata, filológus, albanológus. 1847-től janinai, 1851-től szüroszi osztrák konzul, 1869-ben pedig athéni főkonzullá nevezték ki. Diplomáciai szolgálatai helyén sokat utazgatott, Albániában néprajzi és nyelvi megfigyeléseket végzett. Alapvetőek albán helynévi vizsgálatai, és elsőként bizonyította, hogy az albán nyelv az indoeurópai nyelvcsalád tagja. Személyében az albanológia szaktudományának úttörőjét tisztelik.
Ivar Aasen (1813-1896)
norvég nyelvész, nyelvújító, költő, botanikus. Hazájának eldánosodott hivatalos köznyelvének helyébe újnorvég nyelv megalkotására törekedett, amiben az ősi elemeket őrző dialektusokat igyekezett egységesíteni. Szépművészeti alkotásai ebbéli vállalkozásának a tulajdonképpeni illusztrációi.
Karl Krumbacher (1856-1909)
német filológus, a korszerű bizantinológia megalapítója, az MTA tagja. A bizánci görögség műveltségi viszonyait tanulmányozó korszerű bizantinológia elméleti alapjainak megteremtője, a törekvései eredményeként a klasszika-filológiától önállósodott szaktudomány úttörő alakja volt.
Sigmund Freud (1856-1939)
osztrák ideg- és elmegyógyász, esszéíró. Tudománytörténeti hatásán túlmenően, meghatározó jelentőségű a huszadik századi nyugati ember önmagáról alkotott képének megalkotásában is. Mindennapjainkból hozzá köthető a tudatalatti jelentőségének, illetve a kora gyermekkori nevelés befolyásának felismerése, részben a gyermekkor kultusza is. Sokáig csak szűk rajongói rétege volt, a dekadencia táplálkozott belőle. A hetvenes években Freud művei komoly inspirációt jelentettek a humántudományban (Pszichoanalízis, Esszék, A farkasember).
Almásy György (1867-1933)
utazó, Ázsia-kutató, állattani és néprajzi gyűjtő, Almásy László Afrika-kutató édesapja. Életművében terepmunkái és azok leírásai a legértékesebbek. Később elsősorban néprajzi és orientalisztikai tanulmányokat készített; ezek az akkori Néprajzi Értesítőben és Munkácsi Bernát Keleti Szemléjében láttak napvilágot. Sokrétű kirgiz néprajzi gyűjteménye, amelyet a Néprajzi Múzeum őriz, többször szerepelt néprajzi kiállításon (Madártani betekintés a román Dobrudzsába, Utazásom orosz Turkesztánba, Vándor-utam Ázsia szívébe).
Dobozy Imre (1917–1982)
Kossuth- és József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, újságíró. A riportszociográfia műfajának megújításával kísérletezett, 1956 után a drámai helyzeteket is derítő humorral számolt be a TSZ-szervezések újabb fordulóiról. Írásainak másik nagy témaköre a második világháború, gazdagon, önéletrajzi elemekkel dúsítva eleveníti meg a háborús életet. Nemzeti lelkiismeret-vizsgálatot tart, köztük az önironikus A tizedes meg a többiek című filmen és színpadon is sikeres kalandregényében (Június, A Hatalom nélkül, Hattyúdal).
Bourvil (André Robert Raimbourg, 1917–1970)
francia színész, komikus és énekes. A második világháború és a náci megszállás alatt már a francia rádiók kedvelt műsorszáma Ignace című dala, s így országszerte egyre népszerűbb előadóművésszé vált. Ezután több zenés darabban játszott, de az igazi áttörést a filmszereplés hozta meg számára 1941-től. Első nagy sikerét Autant-Lara Átkelés Párizson című filmjének feketepiaci kereskedőjeként aratta. 1966-ban az Egy kis kiruccanás című film, a híres Gérard Oury francia rendezésében és Louis de Funèsszel világsiker lett és az évek folyamán nézettségi rekordokat döntögetett, csak a Titanic című film tudta felülmúlni több mint harminc évvel később (Nyomorultak, Az ügyefogyott, A nagy zsákmány).
Robert Bloch (1917-1994)
amerikai tudományos-fantasztikus, fantasy, horror- és krimiszerző. 1959-ben Hugo-díjat nyert That Hell-Bound Train című elbeszélése, s ugyanebben az évben újabb áttörést ért el a Psycho című regénnyel, amelyből Alfred Hitchcock készített nagy sikerű filmet. A Star Trek számára hét epizód forgatókönyvét készítette el, ezek közül a Wolf in the Fold megírásában segítségére volta a Hasfelmetsző Jackkel kapcsolatos korábbi kutatásai (Tűzgolyó, A kis boszorkány, A Csillagvámpír).
Bob Fosse (Robert Louis Fosse, 1927–1987)
amerikai koreográfus, táncos, filmrendező, színész és forgatókönyvíró. Nyolc Tony-díjat nyert koreográfiáért és egyet rendezésért, ami példátlan rekord. Teljesen saját stílust alkotott, amely az 1960-as évektől kezdve minden zenei és modern táncot befolyásolt.
Juliette Gréco (1927-2020)
francia színésznő, sanzonénekes. Gyorsíróként dolgozott, Jean-Paul Sartre fedezte fel tehetségét. Magánúton tanulta a színészetet, s zenei előképzettség nélkül lett Párizs leghíresebb énekesnője. Gréco maga is részese volt a francia ellenállásnak, elfogták, de fiatal korára tekintettel nem deportálták. 1949-ben debütált a kamerák előtt. 1957-ben Hollywoodba szerződött, de az 1960-as években visszatért a pódiumhoz. Hangversenykörútjain bejárta az egész világot, 1967-ben Budapesten is vendégszerepelt. Szuggesztivitása nemcsak mély hangjában, hanem sajátos előadásmódjában is rejlett. Gesztusai úgy kísérték a zenét, hogy a közönség a nyelv ismerete nélkül is megértette mondanivalóját (Orfeusz, Párizsi szívdobbanás, Belphégor – A Louvre fantomja).
Louise Fletcher (Estelle ~, 1934-2022)
amerikai Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas színésznő. Audrey Hepburn és Liza Minnelli után volt a harmadik olyan színésznő, aki egyazon szereppel mindhárom filmes díjat megszerezte. További fontosabb filmjei közé tartozik az Az ördögűző 2. – Az eretnek, az Agyhalál, a Tűzgyújtó, a Virágok a padláson, a Két nap a völgyben és a Kegyetlen játékok.
Verebély Iván (Winberg, 1937-2020)
Jászai Mari-díjas színész. 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1961–1963 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1963–1968 között a Nemzeti Színházban játszott. 1968–2008 között a Vidám Színpad tagja volt. 2008-tól a Centrál Színház tagja volt. Kiváló komikus volt kabarédarabokban és vígjátékokban egyaránt. Sajátos humor és sokoldalúság jellemezte. Gyakran szerepelt játékfilmekben és TV-filmekben is. A színházi mellett szinkronizált is (A veréb is madár; Lila ákác; Csocsó, avagy éljen május elseje!).
Pege Aladár (1939-2006)
Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyarcigány bőgőművész, zeneszerző, a magyar dzsessz kiemelkedő alakja, érdemes művész. Világhírű nagybőgős, zseniálisan improvizáló virtuóz, akit nemzetközi kritikusok „a nagybőgő Paganinije” néven is emlegettek (nevéből eredő szójátékkal: Pegenini). Egyszerre játszott klasszikus zenét és dzsesszt – e kétféle elhivatottság sajátos kölcsönhatása egyéni színt adott játékának.
M. Horváth József (1945-1999)
Jászai Mari-díjas színész, a Gárdonyi Géza Színház örökös tagja. Színészi pályáját 1968-ban Kecskeméten kezdte. 1973-tól a Békés Megyei Jókai Színház szerződtette. 1987-től haláláig az egri Gárdonyi Géza Színház művésze volt.
