Szerző: Pfening Dóra
A -ban/-ben határozórag használatáról a Nyelvművelő kéziszótár a következőket írja:
- Elsősorban zárt helyen, valamely tárgy belsejében, anyagban levés, állapot, történés, helyhatározói ragja, például: a teremben vártunk rád, a vízben megcsillant valami. Gyakran jelöl azonban valamely földrajzi egységen, sőt testrész stb. felületén létet vagy történést: Európában, közelebbről Párizsban történt; Debrecenben élünk; a kalap a fejemben volt.
Választott témám a napjainkban is sokat emlegetett „-ban/-ben és -ba/-be kérdés”. Nem mindegy, hogy mikor használunk -ban/-ben, mikor pedig -ba/be határozóragot egyes szavaink végén. Írásom rövid kalauzként kíván szolgálni az eligazodáshoz.
A -ban/-ben határozórag használatáról a Nyelvművelő kéziszótár [1] a következőket írja:
- Elsősorban zárt helyen, valamely tárgy belsejében, anyagban levés, állapot, történés, helyhatározói ragja, például: a teremben vártunk rád, a vízben megcsillant valami. Gyakran jelöl azonban valamely földrajzi egységen, sőt testrész stb. felületén létet vagy történést: Európában, közelebbről Párizsban történt; Debrecenben élünk; a kalap a fejemben volt. Persze jelölhet elvont vagy képes helyviszonyt is: képzeletemben ő ma is él; „Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár” (Petőfi: Szeptember végén). S ugyanígy vonatkozhat időbeliségre, állapotra, módra, okra stb.: januárban jól éreztem magam; szinte tombolt örömében, nagyjában igazad van; sietségünkben megfeledkeztünk a csomagról. Előfordul amellett puszta vonzatként, állandó határozóként: része van, részt vesz, bővelkedik stb. valamiben.
Részelő tárgyként való (partitivusi) alkalmazása ma már szokatlan, régies, pl.: ettek a kenyérben (azaz a kenyérből). - A rag végső n hangját a nyelvjárások nagy részében és a népiesebb vagy közvetlenebb hangú beszédben nem ejtik ki; tehát hol? kérdésre felelő -ban, -ben helyett is gyakran -ba,
-be ragot mondanak, s ez olykor helyesírási hibákban is tükröződik. Az igényesebb köznyelvben is törekedjünk a két ragot megkülönböztető pontos kiejtésre, de írásban mindenképpen helytelen, pl.: szobába vagyok (helyesen: a szobában). De: a szobába megyek.
Mindamellett néhány összetételünk írásmódja eltér a mai nyelvtani tudat szerint várható formától: abbamarad, félbemarad stb. Az abban maradtak tehát más értelmű lehet (= abban a megállapodásban váltak el), mint az abbamaradtak (= félbeszakadtak); a félbemaradt ’félig készen maradt’ pedig helyesírásában is, kiejtésében is eltér a félben maradt ’fele része (épen) megmaradt’ típustól. Más a magába (foglal) is, mint a magában (foglal). Ugyancsak n nélkül mondunk és írunk néhány határozószót: hébe-hóba, hiába; az ízibe és az íziben egyaránt jó.
A hagyományos kifejezésmód szerint vízbe fullad ’belefullad a vízbe’ az, aki a vízben levegő híján elpusztul; jégbe hűtjük azt, amit jégen, jég között tartunk; a tejben elkészített kása vagy rizs neve is tejbekása, tejberizs.
Nádasdy Ádám „Ban”-ban az igazság? [2] című cikkében azt írja, hogy a -ban/-ben rag egyre inkább kikopik a mindennapi szóhasználatból, helyette a -ba/-be rag van terjedőben. A -ban/-ben rag kikopásának szerinte az a legfőbb bizonyítéka, hogy sok gondot okoz már az iskolában a ragnak a „helyes” használata; hiszen legtöbben a nyelvtanórákon tanuljuk meg, hogy A szobába vagyok mondatot A szobában vagyok-nak kell írni. A -ban/-ben ragot ma elsősorban az írott nyelv, a tudatos normakövető nyelvhasználat tartja életben.
„Olyasféle a -ban, mint a kis- és nagybetű, az egybe- és különírás: tipikusan logikai kérdés, nem a spontán nyelvhasználat sugallja, hanem – ma már – az azon konstruált felépítményhez tartozik” [3], amelynek használatáról logikai alapon kell döntenünk. A magyar nyelvben – írja Nádasdy – az utóbbi egy-kétszáz évben kopóban van a rag használata, s azt manapság leginkább csak az írás tartja életben.
Három fontos megjegyzést kell tennünk Nádasdy Ádám nyelvművelő írása nyomán:
– Értelmetlen volna azt mondani, hogy azok, akik a -ban/-ben helyett -ba/-be ragot használják, hibásan beszélnének.
– Használata vagy nem használata alaktani kérdés, és a -ban/-ben helyett a -ba/-be ragot használókról nem jelenthetjük ki, hogy nem tudják megkülönböztetni a helyzet és az irány fogalmát, hiszen az újfajta használat nem kategóriafelbomlást jelent, hanem csak helyi neutralizáció, kijelentésünk pedig általánosítás lenne.
– Engedjük a nyelvet, hogy a saját útját járja, mégpedig több okból is:
„Gyakran olvasok ma is ilyet: „nyelvünk, magánhangzóink, »ban/ben« ragunk” – miközben a biológus nem ír olyat, hogy „sejtmagjaink, nyirkunk, mellékvesénk”, pedig sejtmagjai mindenkinek vannak. Elkelne tehát némi távolságtartás, mielőtt a nyelvről – bárki nyelvéről – nyilatkozunk.” [4]
„Tévedés továbbá, hogy bármely nyelv fejlődne vagy »romlana«, hanyatlana.” [5]
„A nyelvi változás nem azonos az írás változásával.” [6]
„Sokan azt hiszik, hogy a nyelv az idők folyamán egyszerűsödik, vagyis a nyelvi változások egyszerűbb alakzatokat hoznak létre. (Sőt, van olyan laikus vélekedés is, hogy a nyelv „szegényedik”.) Egyszerű dedukcióval belátható, hogy ez a nézet téves, mert azt kell hozzá feltételezni, hogy a nyelv eredetileg roppant bonyolultan indult, ha sok száz-sok ezer év alatt állandóan egyszerűsödött. Erre semmi nem utal.” [7]
„A beszéd fontos feladata a közösségvállalás – ugyanúgy, mint az öltözködésé. A divatok, népviseletek, esküvői vagy szabadidőruhák nem alapfeladatukban különböznek (hiszen egyaránt védik testünket az időjárás viszontagságaitól), hanem abban, hogy viselőjüket egy adott közösség, nem, korcsoport, helyzet részévé teszik.” [8]
„Miért volna épp most olyan kitüntetett kor, hogy ebbe az állandó folyamatba […] bele kellene avatkozni? Hogy mit emel be a nyelv, hogy merre változik, nemigen lehet befolyásolni, azt a közösség spontán dönti el.” [9]
Mindezekből következik, hogy a Veszprémbe lakom a beszélt nyelvben (kevésbé „igényes” nyelvhasználatban) előforduló változat, a Veszprémben lakom pedig írott formában helytálló.
Akik viszont bizonytalanok abban, hogy mikor kell -ba/-be ragot, és mikor -ban/-ben ragot használni, azoknál előfordulhat a nyelvi attitűddel szoros kapcsolatban lévő túlhelyesbítés vagy hiperkorrekció, azaz a Veszprémben megyek/Veszprémbe lakom [10] forma a Veszprémbe megyek/Veszprémben lakom helyett.
Történetét tekintve elmondhatjuk, hogy a -ba/-be határozóragnak a -ban/-ben helyébe való telepedése a nyelvjárásokból indult ki ejtési egyszerűsítésként; s ez a jelenség ma már behatolt a beszélt köznyelvbe is. Különösebb zavart nem okoz, hiszen a ragos alak mellett lévő ige jelentése jelzi a helyviszonyt vagy irányulást is.
Összegzésként megemlítjük, hogy bár egyetértünk Nádasdy Ádám nyelvről való gondolkodásával, szerintünk írásban és szóban is törekedjünk a -ban/-ben, -ba/-be rag megfelelő használatára, a túlhelyesbítés azonban feltétlenül kerülendő.
Jegyzetek
Grétsy László – Kemény Gábor (2005) Nyelvművelő kéziszótár, Budapest: Tinta Könyvkiadó, 270–271.
http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/09.html (Nádasdy Ádám: „Ban”-ban az igazság?
http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/edes_anyanyelvunk/bib30.html (Nádasdy Ádám: Rovairtóval a szavak erdejében)
http://72.14.221.104/search?q=cache:jmNQ9ODQh1IJ:www.mindentudas.hu/doc/nadasdy_nyomtathato.rtf+N%C3%A1dasdy+%C3%81d%C3%A1m+ban+ben&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=10 (Nádasdy Ádám: Miért változik a nyelv?)
Nádasdy Ádám: Rovarirtóval a szavak erdejében
Kiss Jenő (2002) Társadalom és nyelvhasználat, Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 147—148.
Irodalom:
Balázs Géza (2001) Magyar nyelvhelyességi lexikon, Budapest: Corvina Kiadó.
Grétsy László – Kemény Gábor (2005) Nyelvművelő kéziszótár, Budapest: Tinta Könyvkiadó.
Grétsy László – Kovalovszky Miklós (1980) Nyelvművelő kézikönyv A–K, Budapest: Akadémiai Kiadó.
http://72.14.221.104/search?q=cache:jmNQ9ODQh1IJ:www.mindentudas.hu/doc/nadasdy_nyomtathato.rtf+N%C3%A1dasdy+%C3%81d%C3%A1m+ban+ben&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=10 (Nádasdy Ádám: Miért változik a nyelv?)
http://seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/09.html (Nádasdy Ádám: „Ban”-ban az igazság?
http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/edes_anyanyelvunk/bib30.html (Nádasdy Ádám: Rovarirtóval a szavak erdejében)
Kiss Jenő (2002) Társadalom és nyelvhasználat, Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.
Kovalovszky Miklós (1977) Nyelvfejlődés – nyelvhelyesség, Budapest: Akadémiai Kiadó.
