a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: szabói
Pócs Katalin szerzői estjét hallgathatta meg az érdeklődő közönség április 16-án a Nádor Teremben megtartott koncerten. Kevés a szerzői est, de szerencsére még létezik, és ha nem is tömegesen, de szép számban voltak érdeklődők. A kortárs zene még mindig nem tartozik a népszerű kategóriába, de talán kinevelődött egy olyan réteg, aki fogékony az újra, nemcsak a jól ismert, klasszikusnak számító szerzőkre, művekre kíváncsi, hanem arra is, hol tart jelenleg a zene, hol tart jelenleg egy zeneszerző.
A szerzői esten kamarazenei műveket hallottunk, gyanítom, ennek az az oka, hogy igen nehéz olyan előadókat találni, akik szívügyüknek tekintik a kortárs zenét, és egyfajta rálátásuk is van a közelmúlt időszak alkotásaira. Anyagi okok miatt is nehéz megszervezni egy nagyobb előadói apparátust igénylő mű előadását, nehéz az a nyelv, mely ezeknek a daraboknak a sajátja.
Pócs Katalin hét darabja rendkívül érdekes volt, körvonalazódott a zeneszerző stílusa, az a hangzásvilág, melyben gondolkodik. Több ciklust hallottunk, többféle apparátusra, ezek egy része az alap- és középfokú zenetanításban is használható. A Hangköltemények hárfára című 12 tételes füzér apró, de annál hangulatosabb darabokból áll, a mai kor zenei nyelvén elbeszélve, a hangzás igen kellemes a szólóban ritkán hallható hárfának köszönhetően. A mű sorozatban vagy részleteiben is előadható, és a szerző arra is rámutat, hogyan lehet kevesebb hanggal, eszközzel egy-egy karaktert, hangulatot megmutatni a hárfán. A magyarországi bemutatóként elhangzott hangköltemény-sorozatban a kisformák míves kibontását figyelhettük meg; egy-egy motívumból indultak ki, melyek ismétlődtek feljebb vagy lejjebb. A rövid, tünékeny tételeket (Dal, Tűnődve, Nyári szellő, Álomban, Virágnyílás, Dal, őszi falevelek, Hóolvadás, Téli korál, Kavargó hópelyhek, Tavaszi álom, Zúzmara) Gaál Erzsébet tolmácsolta, rendkívül érzékenyen, szépen.
Pócs Katalin Szintén zenetanuló növendékeknek készült a 2+3 4 kezes, mely két ciklust tartalmaz, az első: Két kis darab négy kézre, benne a Ballag a csősz, és A pajkos nyuszi című tételekkel. A másik ciklus(Három tétel négy kézre, a tételek: A rakoncátlan kiscsikó, Erdei séta, Labdajáték) is már a címével jelzi, hogy gyermekeknek szóló darabot álmodott a szerző. Az öt rövid tétel a Nádor-teremben hangzott el egyvégtében először, itt is az aforizma rövidségű és tömörségű, rendkívül találó, a pillanatot tökéletesen megragadó karakterdarabokat bár gyerekeknek írták, mégis mindenkinek szólnak. Az öt négykezest az Egri & Pertis Duó játszotta, nagyszerűen, a koncerten szereplő előadók teljesítményét illetően csak a legnagyobb szavakat lehet használni: Szintén az Egri–Pertis házaspárt hallottunk a szerzői estet nyitó Kéklábú szulák című kéttételes négykezesben. Az első tétel természetfestése pittoreszk módon mutatta a madár útját, a végtelen óceánt, a szulák szárnyrebbenéseit, a széllel való viaskodását; a zeneszerző saját bevallása szerint rendkívüli módon vonzódik a tengerhez, a vízhez. A jóval mozgalmasabb, 6/8-os második tétel a szulák násztáncát írja le, ritmikus, eksztázisig fokozódó zenéről van szó. A két szólistát foglalkoztató művek sorában egy fuvoladuó hangzott el, a háromtételes mű ősbemutatóként hangzott el. A rövid tételek rendkívül plasztikusan ábrázolták a címekben megjelölt érzéseket, a kellemetlen szúnyogokat, azok döngicsélését, a tikkasztó hőség elviselhetetlenségét, a monotóniát (egészen találó hangközökkel és az egyik hangról a másikra való továbblépésével), az utolsóban pedig a lüktető fog kínjait. Matuz Gergely és Kaczander Orsolya játszotta a frenetikus duókat, nagy átéléssel, humorral fűszerezve.
A tenger és Nagy László versei iránti vonzalom késztette a zeneszerzőt három dal írására, a dal műfajának hagyománya még él. Emlékezetem szerint Pócs Katalin több dalt is írt, a Három dal a tengerről Nagy László verseire című darab igen érzékeny szerzőt állít a hallgató elé. A három különböző dal füzére Skoff Zsuzsanna és Kollár Zsuzsa tolmácsolásában szólt. Számomra a másik vokális darab jóval izgalmasabb volt, és a zeneszerzői paletta is gazdagabb, ha több előadó számára van mód komponálni. Hárfára, hegedűre és énekszólamra írta Pócs Katalin Dal Weöres Sándor A vak című versére című darabját, a színek szerepének, zenei szimbólumának lehetőségét bontja ki, lenyűgöző módon, melyhez a különleges apparátus is hozzájárult. A zenei anyag nagyon szép, egy álomvilágot tár a hallgató elé. Különösen megkapó volt a darab közepén a hegedű tartott hangjai fölött történő csekély mozgás, mintha megállt volna az idő. A színek festése mellett a szövegben nyilvánvaló természetábrázolás is szerepet kapott, az ember óhatatlanul összevetette a korábbi darabbal, ott a szulák, itt a réce megjelenítése szerepelt. A színek is fontos szerepet kaptak ezen az estén, a kék szimbóluma az F-dúr volt A kéklábú szulákban, itt a barna, zöld, piros, fekete hatásának hangulati megjelenését vetítette ki a szerző. Az esti ősbemutatón Skoff Zsuzsanna, Gaál Erzsébet és Szabó Krisztina tolmácsolta a darabot, gyönyörűen.
Pócs Katalin műveiben gyakran található kéttételes szerkezet, a lassú-gyors feszültsége, feszülése, ilyen felépítésű volt a Trió hegedűre, csellóra és zongorára írt darab. A hagyományos felállás nem jelentette azt, hogy ne lenne egyéni szín a trióban. Nagyon érzékeny, mesterien megírt művet hallhattunk, a nagyobb forma minden pillanata kitöltött volt, mintha rövidebb is lett volna, mint egy szokásos lassú-gyors darab. Szabó Krisztina és Kollár Zsuzsa mellett Pleszkán Mariannt hallottuk.
Bár hét mű alapján nem szerencsés általánosítani, de a szerzőre a különös-különleges hangszínek, rövidebb formák a jellemzőek. A motívumkezelés izgalmas, egy-egy csírát feljebb-lejjebb ismétel, majd lassan bontakozik ki a nagyobb-hosszabb dallam. Az egyik jelenlévő zeneszerzőtárs szerint Pócs Katalin erőssége a lírai megfogalmazás, számomra a gyorsabb, izgalmas ritmikájú tételek is igazi élményt jelentettek.
