A MÁV Szimfonikus Zenekar koncertje
Szerző: Lehotka Ildikó
Fotók: Gordon Eszter
Kurtág Györgyöt – túlzás nélkül mondhatjuk – az egész világ ismeri. 100. születésnapja ünneplésére itthon koncertsorozatot szerveztek, izgalmasabb és izgalmasabb műsorokkal, nem mellesleg világhírű művészek közreműködésével. A MÁV Szimfonikus Zenekar február 12-én egy olyan kompozíciót mutatott be, amely Kurtág György 100. születésnapjára készült. Az ősbemutatót két darab, egy barokk és egy romantikus kompozíció fogta közre.
Mindig öröm egy kortárs magyar mű ősbemutatóját meghallgatni, hiszen egyfajta lenyomata a mai korszaknak: a zeneszerzői gondolatok zenébe öntésének formájáról, módjáról, a hangzásvilágról kap képet az érdeklődő. Vajda Gergely …fantasia concertante… című darabja utal, vagy reagál Kurtág …quasi una fantasia… (Op. 27. no. 1) című darabjára. A Kurtág-darab négytételes ciklus, a szerző 1987 és 1991 között komponálta, ennek az első darabja, egy „mini zongoraverseny” Beethovenre és annak zongoramuzsikájára (az opusszám) utal. 1998-ban szólalt meg a mű először Berlinben, Kocsis Zoltán szólójával és Eötvös Péter vezényletével.
A címadás mellett a kapcsolat Kurtág és Vajda darabja között egyértelmű: Vajda Gergely darabjának szólóhangszere a cimbalom – Kurtág is komponált cimbalomra, a felvételek lemezen is elérhetők, de koncerteken is megszólaltak. Vajda korábban is írt Kurtág tiszteletére, az 1993-ban komponált mű címe Hommage a Kurtág, a bemutató 1995-ben, Freiburgban volt. A …fantasia concertante… öttételes kompozíció, csodálatos hangzásvilágú darab. A tételek rövidsége, kompaktsága szintén Kurtágra utalt. A műben egy-egy korábbi zeneszerző stílusjegye is felismerhető volt, talán a legnyilvánvalóbb a bachi világ a második tételben. A zenekar nem túlzó méretű, a hangzásvilág átlátható, mégis jelentőségteljes, amelyből hol kiemelkedik, hol csak színez a cimbalom hangja. Ami különleges és egyedi a kompozícióban, hogy a cimbalom szólama nem a virtuozitást, hanem a képalkotást jelentette elsősorban. A kadencia csak a zárószakaszában volt virtuóz, Vajda inkább a színeket hozta előtérbe. Nem mellesleg a humor szikrája is felvillant a záró tételben. Szalai András szólójával hangzott el a darab. Szalai András játéka csodás volt. A dinamika, a hangszínek változatossága, a zenei anyag kibontása, fejlesztése egy nagyszerű művészt mutatott.
A rendkívüli igényességgel megírt darab a kortárs zenét nem hallgatók számára is egy olyan világba vezette a közönséget, amely tele van szépséggel, lágysággal. Vajda Gergely saját darabjának vezénylése rendkívül pontos, informatív volt (ahogy mindig), ez különösen a kortárs zene esetében rendkívül fontos.
A koncertet nyitó átirat – Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga (BWV 564) Weiner Leó munkája. A Concerto Budapest sorozatában is több hangverseny kezdő darabja egy átirat, és valljuk be, gyakran nem szerencsés egy orgonaművet zenekarra hangszerelni. Weiner műve sem kivétel ez alól, inkább érdekességnek tarthatjuk. A hangszerelés vastagnak tűnt, például a tuba használata miatt, de szép volt az Adagio oboaszólója, és a barokk pompa a fényes rézfúvósokkal is megjelent.
Schumann 2., Esz-dúr (Rajnai) szimfóniája (Op. 97.) zárta a koncertet. Az öt hét alatt készült darab felépítése eltér a hagyományostól, a szerző öttételesre komponálta a művet. (Az ismertetőfüzetben szerette volna megtudni a hallgató a Vajda- és a Schumann-mű tételfeliratait). Vajda Gergely vezénylete alatt a mű szépségei életre keltek: kiemelhető a II. tétel impozáns kürtállása, a 4. tétel nagyon érzékletes rézfúvós megszólalása, vagy a középső tétel meghitt, bensőséges hangütése. Természetesen a többi hangszercsoport játéka is elismerést érdemel.
A koncert méltó tiszteletadás volt Kurtág Györgynek, aki fáradhatatlanul komponál, új operája is felhangzik majd a számos, őt ünneplő események között.
