A Concerto Budapest hangversenye a Zeneakadémián
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. szeptember 29.
Fotók: Concerto Budapest (Facebook)
A Concerto Budapest ebben az évadban remek műsor-összeállítással és kiváló szólistákkal várja a közönséget. Szeptember 20-i évadnyitó koncertje is figyelemfelkeltő volt mind a művek, mind a szólisták tükrében. Három művet hallhattunk, kiemelkedő előadásban, a telt ház és a taps is jelezte a koncert nívóját.
Elsőként Bartók egy műve szólalt meg a Zeneakadémia nagytermében szeptember 20-án. Bartók Magyar képek (Sz. 97, BB 103) című kompozíciója korábbi zongoradarabok meghangszerelt változata. Az 1931-es zenekari ciklus első darabja az Este a székelyeknél, ez az a tétel, amelyet mindenki ismer. Bartók szívesen játszotta zongorán koncertjein ezt a művet, egy amerikai nyilatkozatában a következőket nyilatkozta: ”eredeti kompozíció, azaz témái sajátjaim, de ezek a témák az erdélyi magyar népdalok stílusát követik. Két témája közül az első parlando-rubato ritmusú, a másik inkább táncritmusú ” többé-kevésbé egy paraszti furulyázás imitációja”. Bartóktól nem állt távol a népi hangütés, de eredeti dallamokat kevésbé használt műveiben. (Természetesen a műcímekkel is jelzett darabok népdalfeldolgozások, de népi dallamokat használ például a 44 hegedűduóban, a Szonatinában, a Gyermekeknek, a Mikrokosmos sorozatban.) A második tétel zakatolása, a Kicsit ázottan groteszksége, és a különleges effektusok, és az Ürögi kanásztánc (benne eredeti népzenei dallammal) karakterei mind-mind a darabban rejlő vagy éppen nyilvánvaló ötletességét, szépségét mutatta. Egészen csodálatos hangzást kaptunk a Concerto Budapesttől, a vonósok tónusa megejtő volt, a hangszeres szólisták megoldásai is a mű minél tökéletesebb előadását szolgálták. Talán ilyen szépen még nem hallottam koncerten a nyitó és a Melódia tételt.
Beethoven Hármasversenye (Op. 56) ritka vendég a pódiumon. Az 1808-ban először bemutatott mű érdekes, de leginkább a hangszeres szólisták száma miatt. Mozart és Haydn komponált versenyművet (sinfonia concertante) két hangszerre, de Beethoven volt az egyetlen, aki három hangszert képzelt el szólistaként. A C-dúr hármasverseny –a Karfantáziához hasonlóan – kísérleti műnek tekinthető, de mindenképpen érdekes kompozíció. A nyitó tétel kissé terjengős, az Asz-dúr lassú viszont gyönyörű, és éppen megfelelő hosszúságú, a Rondo alla Polacca táncos, játékos, diadalmas befejezéssel. A Rudolf főherceg zongoratudásának megfelelő szólamot Balázs János játszotta, a Largo tételben csodálatos zenei megmozdulással. Baráti Kristóf és Fenyő László hegedű-, illetve csellójátéka minden ízében remek volt, a zenekar is kidomborította a darab erényeit.
Richard Strauss nagyszabású szimfonikus költeményei közül a viszonylag ritkábban játszott Don Quixote-ot (Op. 35) adta elő a zenekar, Baráti Kristóf és Szűcs Máté szólójával. A Fantasztikus variációk egy lovagi jellegű témára, zenekarral alcímű szimfonikus költemény 1898-ban szólalt meg először. Richard Strauss a következőt mondta élete végén a mű szerkezetéről: „A Don Quixote a variációs forma paródiája, melyet ad absurdum vittem”. Azonban nem csak a felépítés, de a szerző által megálmodott kifejezésmód is egyfajta paródiát sejtet. Strauss maga adta meg a programot, benne a szélmalmokkal történő kalanddal, vagy a birkák elleni harccal. A Concerto Budapest kiemelkedő, emlékezetes előadást nyújtott Keller András irányításával, benne a humorral, a pillanatnyi pátosszal, és mindennel, ami a búsképű lovag és szolgája történetét leírja. Fenyő László elementáris erejű játéka és színpadi jelenléte keltette életre a dont, Szűcs Máté Sancho Panzája maga volt a botladozó szolga. A két művész összjátéka is összehangolt volt, figyeltek egymásra, és a zenekarra is. A don halálával ér véget a mű, a közönség sem tört ki rögtön tapsban. Hihetetlen előadást, remek évadnyitányt hallottunk.
Az együttes idei mottója a zene, szenvedéllyel. Nos, ez maradéktalanul megvalósult.