Macbeth – újratöltve az Operaházban
Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. március 12.
Újra műsorra tűzte az Opera Verdi Macbeth című operáját, méghozzá két szereposztásban. Az angolszász évad keretén belül megszólalt opera cselekménye Skóciában játszódik, a művet színpadra állító Matthew Wild pedig Dél-Afrikában generációjának sikeres rendezője, és egyre elismertebbé válik Európában is. Izgalmas felfogásban láthattuk a darabot, érdemes és tanulságos volt mindkét szereposztással hallani Verdi talán nem a legismertebb, de meghallgatásra, -nézésre mindenképp javasolt operáját.
Maga a történet valóban drámai, feszültséggel teli, a Shakespeare rajongó Verdi egy operáját hagyta félbe, hogy nekikezdjen a Macbeth zenébe öntésének. Az 1847. március 14-i bemutató nem nagy sikert aratott, később Verdi átdolgozta a művet,1865-ben szólalt meg ebben a változatban. A magyarországi bemutatóra nagyon hamar került sor, egy évvel később. A legutóbbi operaházi rendezés Szinetár Miklós munkája volt, aki a hagyományos felfogástól nem tért el. Az egyik 2011-es előadásról (18-szor ment műsoron) itt olvashatnak.
Nyugodtan elmondható, hogy a négyfelvonásos Macbeth Verdi és az operatörténet (egyik) legvéresebb, legtöbb gyilkosságot magába foglaló darabja. Macbeth és a felesége uralomra, sőt – a jóslat szerint – a királyi trónra tör. A trónhoz azonban több várományost, és azok családját is félre kell állítani, gyilkossággal, természetesen. Ahogy halad Macbeth és párja a trón elfoglalása felé, annál „rutinosabbá” válik a gyermektelen házaspár a gyilkosságok kimódolásában, elkövetésében. Érdemes a zenét hallgatni, komor, sötét színekkel jellemez Verdi. De nem csak a szituációt, hanem a lelki folyamatot is így ábrázolja a zeneszerző. A szövegkönyv Francesco Maria Piave és Andrea Maffei munkája, utóbbi a két utolsó felvonás librettóírásában működött közre. Verdi megújult zenei nyelve kissé a verista stílus felé halad ebben az operában, használja a sotto voce megoldást, amely rendkívül feszültségkeltő és kifejező. A zeneszerző a Ladyt csúnyának és gonosznak szándékozta láttatni, a hangot érdesnek képzelte el.
Matthew Wild rendezése megosztó lehet, véleményem szerint számos remek és szintén számos kevésbé eltalált ötletet láttunk. A felvonásokat egy-egy mottó indítja, majd fekete-fehér filmvetítéssel kezdődik a szakasz, mint a régi idők mozielőadásai során a nagyfilm előtt kötelezően bejátszott filmhíradó. A fémlétra rendkívül veszélyesnek tűnt, de az emelvényre a feljutást ki igy, ki úgy, megoldotta. A vérben fürdő terhes asszony színpadon szerepeltetése kissé szájbarágósnak tűnt, a vészjósló hangulat, a hagymázas gondolatok enélkül is eljutottak volna a közönséghez. A várandós asszony feltűnése nem az első sokkoló kép volt, a darab elején a három boszorkány egy véres disznófejet adogat egymásnak. Ebben a rendezésben is volt szereplő-kettőzés, élő közvetítés, vetítés. Igaz, a kábítószerezést kihagyta a rendező. Érthetetlen módon szerepelt kétfedelű repülőgép mint gyermekjáték, neoncső, ami sokak számára a jedikardot jelenthette.
Ami egyedi volt, a három boszorkány karaktere. A „szakállas asszony”-ok – két férfi egy női szereplő – átlátszó kislányruhában, kócos parókával, vigyorogva jelentek meg a színen, Lőrincz Katalin, Fehér Ferenc és Kökény-Hámori Kamill balettművészek játéka kiemelkedő volt. Tobzódtak a helyenként egyszerre humoros, de véres jelenetekben, mozdulataik híven kifejezték a természetfelettiséget. Vigyoruk felejthetetlen marad. Mozgalmas jeleneteik ellensúlyozták a viszonylag statikus szereplőmozgatást.
A két Lady jelmezei tetszetősek, a fekete ruha vörös kockákkal, majd egy másik fekete ruha, amelyet vörös fény világított meg, igazán szép volt. A színpad egyik fő díszlete az emelvény, a másik egy lépcsősor, amely fölött és alatt is zajlottak az események. A férfiak skót szoknyában jelentek meg, jelezve a skót couleur locale-t.
Lady Macbethként Rálik Szilvia (március 2.) és Boross Csilla (március 5.) énekelt. Rálik Szilvia színpadi megjelenése kétségtelenül szemet vonzó, éneklése viszont kemény. Már az első hangok indokolatlanul harsogtak. Rálik forszírozta a hangerőt a végletekig, a zenei megoldások szinte hiányoztak. A koloratúrákat nem élvezhette a közönség, a trillák sem voltak egyértelműek. Kisebb hangerővel, változatosabb dinamikával Rálik tolmácsolása szebb lett volna. Az opera második felében hallhattunk pianókat is az énekesnőtől. Egészen más miatt figyeltünk Boross Csilla első megjelenésére. Már az első ária után nagy tapsot kapott. Míg Rálik a hangerőre tette a hangsúlyt, Boross a kifejező éneklésre. Boross zenei megoldásai nagyon jók voltak, a dinamikai vonalat is az előadás szolgálatába állította, igazi Ladyt láttunk-hallottunk.
Rálik párjaként Macbeth szerepét Kálmándy Mihály kapta. Tolmácsolása meggyőzött arról, hogy jó választás volt a szerepre. Hangja kiegyensúlyozottan szólt, bár színpadi jelenléte nem keltette a hatalomra törő (negatív) hős képét. George Gagnidze sem keltette a nézőben azt a képet, hogy Macbeth mindent feltesz a koronáért. Persze lehet, hogy a rendező sem hangsúlyozta Macbeth személyiségét. Gagnidze hozta a leszúrt lábú tenort, szerencsére az opera előrehaladtával árnyaltabb mozgást, kissé nehézkest láttunk. A művész hangja nem ideális a szerepre, mintha függöny mögül szólalt volna meg. Kálmándy hitelesebbnek tűnt.
Cser Krisztián éneklése mindig esetleges. Van egy telt, nagy vivőerejű hang, és van mellé egy bizonytalan intonáció, mintha keresné a pontos hangot. Lady Macbeth udvarhölgyeként Megyesi Schwartz Lúciát hallottuk, mind színpadi jelenléte, mind éneklése remekül illeszkedett a műhöz, a közreműködő szereplőkhöz. Mindkét este a legnagyobb nyíltszíni tapsot Brickner Szabolcs kapta Macduff szerepében, és nem csak azért, mert az ária szép. Brickner éneklése a legmagasabb nívót hozta, zenei szempontból megkérdőjelezhetetlen az előadása, érződik az, hogy hangszeres művészdiplomája is van. Bricknert mindkét előadáson a legerőteljesebb szereplőnek tartottam. Bartos Barnát emelhetjük ki mint Malcolm megszemélyesítőét. Hangja fényes, éneklésére oda kellett figyelni, szép jövő várhat rá. A kisebb szerepeket jól megoldották a szólamra kiírt énekesek.
Az énekkar magas szinten teljesített, a zenekar hangzása kielégítő volt. Rajna Martin nem vitt újdonságot a zenébe, de határozottan irányította a zenekart. Két előadást láthattam-hallgattam, mindkettőben voltak kiemelkedő szakaszok. Érdemes volt megnézni mindkét szereposztással.
