a Noran kiadó kötete Jaschik Álmosról
(a papiruszportal.hu archívumából [2004])
Szerző: Stelzer Gábor
Jaschik neve hallatán, emlékek kapaszkodóját keresve, ráncok jelennek meg az ember homlokán. Vajon ki lehet az a Jaschik Álmos, akiről akkora album jelent meg, amely alatt szinte leszakad az asztal? S ha szemünk csak „belekóstol” a munkásságát bemutató lapokba, egyik ámulatból a másikba esünk. A fölfedezés extázisában egy évszám villan elénk: 1950. Döbbenetes, de ekkor halt meg az a posztreneszánsz polihisztor, akinek életművét jó fél évszázad múltán néhány lelkes művészettörténész és egykori tanítvány egy míves kötetben a nagyközönség elé tárta.
Könyvkötő, tipográfus, festő, fotóművész, díszlettervező, reklámgrafikus, publicista, tanár, rajzfilmes, illusztrátor? Mindezt és még számtalan más dolgot művelt alapos felkészültséggel és fantáziával Jaschik Álmos, aki, ha kérdezték tőle, egyszerűen grafikusnak vallotta magát. Bártfán született 1885-ben, 1920-ban nyitotta meg és haláláig működtette szabadiskoláját, amelyben lelkes és később híressé vált tanítványok százainak adta át tudását. Nem csupán a képzőművészet szakmai fogásait, hanem azt a méltóságot, alázatot és erkölcsi tartást is, amelynek szellemében élt. Nem az egyéniség béklyóját jelentették ezek a minden tanítványtól is elvárt követelmények, hanem a fundamentumát annak, amire bátran építkezhet a tehetség, s ahonnan szorgalmas szárnypróbálgatások után magasra juthat. A tanítás során dolgozta ki az ornamens spirituális eredetéről szóló elméletét, s művészetpedagógiai kérdésekről is publikált.
Jaschik Álmos saját maga előtt is magasra állította a mércét a művészet minden ágában, miközben tudatosan vagy ösztönösen vigyázta autonómiáját, hogy ne legyen beskatulyázható. Díszítésre exponáló, stílusában a népi szecessziótól a konstruktivizmusig ívelő alkotásai másokéval összetéveszthetetlenek, miközben vallotta, hogy az ornamens nem puszta cifraság, amit könyv- és díszlettervei is jól példáznak. 1935-ben Németh Antal a Nemzeti Színház akkor 32 éves igazgatója fiatal, modern gondolkodású, az új megoldásokra fogékony alkotókkal vette körbe magát. Jaschik volt köztük a rangidős, de 50 éves életkorát meghazudtolva álmodott terveket a Csongor és Tündéhez, a Szentivánéji álomhoz, mozgásszínházi kísérletekhez, és talán a legnagyobb sikereként számon tartott Roninok kincséhez, Kállay Miklós japán tárgyú színdarabjához.
Nem véletlen, hogy ezek után az első japán kiadású Petőfi-kötet illusztrálására is őt kérték fel. A könyvtervezést, amelyet főiskolán is tanított, az írástól a tipográfián és az illusztráláson át a borító tervezéséig egyenrangú csapatmunkának gondolta. Ugyancsak otthonosan mozgott a reklámgrafikában, de tervezett pénzt és bélyeget is. Fennmaradt animációsfilm-terveiből Az aranyszakállú ember és A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesék rajzfiguráiból előtűnik Jaschik aprólékos, átgondolt, és szellemes karakterformálása. Mellékesen Jaschik időnként a zene világába is tett kirándulásokat: komponált és vezényelt.
Életművét látva szinte érthetetlen, hogyan sodródott az elfeledettek közé. Mezei Ottó, a Népművelési Intézet segítségével 1980-ban már megjelentetett egy „kétkötetes” könyvet a Jaschik-iskoláról – ha könyvnek nevezhető egyáltalán a két stencilezett füzet. De Mezei Ottó elszántsága mégiscsak elindított valamit, aminek eredményeként öt évvel később már kiállítást rendezett Jaschikból a Petőfi Irodalmi Múzeum, majd 2000-ben a Tölgyfa Galéria mutatatta be a mestert és tanítványait.
A Noran kiadó kötete legalább fél évszázados hiányt pótol, és tartalmában, igényes kivitelezésében méltó Jaschik Álmoshoz. Közel 10 ezer forintos ára miatt viszont csak kevesek gyönyörködhetnek ebben a pompás kötetben.