Schiff és az Európai Kamarazenekar

Mendelssohn és Schumann darabjai

a papiruszportal.hu archívumából [2008]

Szerző: Lehotka Ildikó

Schiff András személye megkerülhetetlen a zenei életben. Nemcsak zongoraművészként, kamarazenészként, íróként, hanem karmesterként is aktívan van jelen. Egy-egy fellépése ünnepnek számít világszerte, sokak elismerését kivívta. A Művészetek Palotájában február 7-én tartott koncertjén a szólista szerepe mellett a karmester felelősségteljes feladatát is ellátta. Az Európai Kamarazenekar szintén meghatározó jelentőségű együttes, a legnagyobb karmesterekkel és szólistákkal dolgoznak együtt.

A műsor-összeállítás maga is különleges volt, Mendelssohn és Schumann darabjait ígérte, mindkettőjüktől zongoraszólós mű is szerepelt, ráadásként Mendelssohn Szentivánéji álom kísérőzenéjéből a Scherzót, Schubert Rosamundájából egy tételt kaptunk.
Mendelssohn kedvelt nyitánya, a Hebridák vezette be a koncertet. Mendelssohn vonzódott a különleges tájakhoz, sokat utazott, az Olasz és a Skót szimfónia erről tanúskodik. A német zeneszerző nem csupán zenébe öntötte a megélt hangulatokat, de rajzokat is készített a tájakról. A Hebridák – nyitány szintén egy egzotikus tájat, szigetet ábrázol a zene nyelvén. Amilyen könnyed dallamokat, tündérzenét írt Mendelssohn, annyira más ez a megfogalmazás, egészen ködös, szinte fájdalmas, melankóliába hajló. A nyitány kezdete hajszállal lassúbb volt, a téma visszatérése már menősebbnek bizonyult. Szépen játszott a klarinét és az oboa, a vonósok a kopár, elszigetelt tájat-barlangot képszerűen adták vissza. A zenekar hangzása míves, kidolgozott volt már a nyitányban is.
Schumann viszonylag ritkán játszott Bevezetés és allegro appassionatója ritka vendég a hangversenytermekben, inkább a zongoraversenyt részesítik előnyben. A művet Clara Schumann gyakran játszotta, ő is mutatta be férje vezényletével. A férfi sok darabjával hódolt Clara előtt, bizonyítva szerelmét, megbecsülését a nő, a művész, az alkotótárs előtt. A zongora és a zenekar – bár Schiff a hangszer mellől irányított – egysége kiváló bizonyíték volt arra, hogy a szóló mellett legalább annyira fontos a zenekari szövet, nem kell öncélúan hangsúlyozni a virtuozitást, hiszen épp a közös munka emeli ki egy-egy mű szépségét. A vonósok ismét gyönyörűen játszottak, a kürt- és klarinétszólók érzékenységről árulkodtak.
Mendelssohn II., d-moll zongoraversenye előtt Schiff András nem ment ki a színpadról, jelezve a két mű távoli rokonságát, a két zeneszerző barátságát. Korábbi koncertjén ugyanígy egybefűzött két művet, Mozart Don Giovanni nyitányát és a d-moll zongoraversenyt. Mindkettő a szenvedélyt helyezte előtérbe, a versenymű első tételének felirata is ezt jelzi. A szenvedélyen túl egyfajta zaklatottság jelent meg a tételben, rendkívül jó karaktereket felvonultatva a zenekar (különösen a vonósok) és a zongorista részéről. A lassú tétel ékesen bizonyította a csendesség megjelenítését, a harmadik, Finale. Presto scherzando Mendelssohn játékosságát, szellemességét, ide-oda cikázó dallamszösszeneteit tárta elénk, rendkívül jó ízléssel, kivitelezésben.
Szünet után Schumann II., C-dúr szimfóniáját játszotta az Európai Kamarazenekar, Schiff András vezényletével. Schumann szimfóniái, hasonlóan Brahmséihoz, rengeteg problematikát vetnek föl. Kevés az olyan előadás, ami a művet úgy mutatja be, hogy természetesnek hasson. Ezen az estén megtörtént a csoda. Schumann műve megelevenedett, a becsontosodott játékmódnak nyoma sem volt. Nem éreztük erőlködőnek, erőltetettnek a schumanni dallam- és szólamvezetéseket, hangszerelést, nem ordítottak a nyilvánvalóan zeneszerzői hibák. Lélegzett a mű, minden frázis indokoltnak, egymásból indulónak, folyondárszerűnek hangzott. Lehet, hogy nem indult szépen az első tétel a rezesek miatt, lehet, hogy a záró tételben a vonósok ziláltan játszottak egy-egy virtuóz helyen, lehet, hogy a rezesek vastagon szóltak helyenként, mégis az eddigi legjobb interpretációt élvezhettük. Kezdve a vonósok puha játékától, a telt, gyönyörű hangszíneiktől a virtuóz megoldásokig, az első tétel fricskázó fafúvós állásaitól a harmadik tétel scherzo visszatérése előtti villózásáig. Az első tétel remekbe szabott hangsúlyaitól, melyek könnyedebbé tették ezt a sűrű zenét, a lassú tétel oboa- és klarinétszólóitól kezdve a vonósok fájdalmas-gyönyörű énekléséig, a negyedik tétel féktelen tombolásáig. Az Adagio espressivót szinte már nem is lehetett hallgatni, olyan gyönyörű volt, a végtelenségig fokozták az érzelmi feszültséget, lélegzet-visszafojtva figyelt az ember, hogy ennek mi lesz a vége. Persze lehet óraláncokról és egyéb, a művészi tudást és alázatot megkerülhetetlen rekvizitumként kezelendő tárgyakról beszélni, de inkább arról kell, hogy mit is jelent Schiff András nekünk, a közönségnek, milyen utat mutat a zenészeknek és önmagának. A régi festményeket, fényképfelvételeket juttatta eszembe, ahogy a zenekar előtt állt és vezényelt. Kivételes tehetség, őserő. És nem egyedüli Magyarországon, ahogy ezt egy röpke hét koncertjei alapján tapasztaltam.

Művészetek Palotája, 2008. február 7.