a Nemzeti Filharmonikusokal
a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: Lehotka Ildikó
Mindenki tisztában van azzal, hogy a spanyol zene, különösen a tánczene milyen elementáris hatással van a hallgatóra, láb és kéz nem marad mozdulatlanul. A legtöbben talán a seguidillát ismerik (a Carmenből), de a zarzuelák, egyéb dallamok is kedveltek – a három tenor jóvoltából. Az NFZ az évad első bérletes koncertjét adta csütörtökön a Bartók Béla Nemzet Hangversenyteremben. Nem kevesebbre vállalkoztak, mint a spanyol kolorit több, esetünkben öt szerző által megjelenített ábrázolására.
A különleges műsor-összeállítás tematikája melletti érdekessége, hogy több olyan művet hallhattunk, amelyet nem spanyol szerző írt. A 19. század végén, 20. század elején nagyon kedveltek voltak az egzotikus dallamok, ahogy a klasszikus és romantikus korszakban a törökös, janicsáros, magyaros motívumok, de a többi művészeti ág is szívesen merített az alig ismert motívumokból. A művek egyike sem állandó műsorszám a hangversenyeken.
(Elsőként Ravel Spanyol rapszódiája hangzott el. Sajnos a forgalmi dugó miatt másfél óra alatt sem értem oda koncertkezdésre – húsz percre lakunk a Művészetek Palotájától, igaz, nem Budapesten –, bár kíváncsi lettem volna arra, hogy a Bolero árnyékában, mely egyfajta ostinato seguidilla ritmusra épül, mennyire él a darab.
Manuel de Falla Albeniz mellett a legismertebb spanyol szerző. Két legnépszerűbb darabjának műfaja balett; A háromszögletű kalap és a Bűvös szerelem zenéje él a spanyolos dallam- és ritmusvilággal. Az Éjszakák a spanyol kertekben, zongorára és zenekarra írt szimfonikus impressziók megjelölésű háromtételes mű igazi csemege volt a hallgatóságnak. Az impresszionista színek és az andalúz folklór egy-egy tételen belüli jelenléte nem zavaró, sőt kellemesen pikáns. A szomorkás, néha komor, néha szenvedélyes zene inkább Spanyolországot idézi, mint a spanyol tájat vagy népzenét.
A zongoraszólót Leonyid Kuzmin játszotta érzéssel, hozzáértően. Furcsa volt látni, ahogy egy szőkés hajú férfi ezt a tüzes, latinos, érzelmes művet tolmácsolta, hiába, sztereotípiák élnek az emberben. Játéka nem volt tolakodó, nem helyezte előtérbe se a virtuozitást, se a hangerőt, nem élt manírokkal a fehérorosz születésű, New Yorkban élő zongoraművész. A zenekar és zongora szólama mindvégig egységet alkotott, remek előadást hallottunk.
A szünet után az est talán legkevésbé ismert zeneszerzőjétől, a brazil Heitor Villa-Lobostól (aki gitárdarabok szerzőjeként ismert szűkebb hazánkban) játszotta a zenekar legismertebb művét. A Bachianas Brasileiras ciklus kilenc, különböző hangszer-összeállítású, szvitszerű művet foglal magába, ezek közül a hetediket hallottuk. A négytételes darab érdekessége, különlegessége, hogy mindegyik tétel a barokk korszakot idézi címével. Villa-Lobos a brazil népzenét és a bachi hagyományokat szerepelteti egymás mellett. A karmester-zeneszerző csodálta Bach zenéjét, a h-moll misét az ő kezdeményezésére mutatták be Brazíliában. A mű hangzásvilága nem győzött meg a zeneszerző nagyságáról. A barokk elemek hangsúlyozása, erőltetettsége kifejezetten zavart, legjobban a Fuga tételben, bár a himnikus lezárás nagyszabású volt, de túl hosszú (és még csak nem is rögös) út vezetett odáig. A hangszerelés sem eredeti, a népzenei elemek pedig elsikkadnak az erőltetett bachos hangvétel miatt. A zenekar és Kocsis Zoltán mindent megpróbált, hogy a művet elfogadtassa, mindenesetre legalább hallhattuk a brazil zeneszerző egyik művét.
Igor Sztravinszkij neve biztosíték arra, hogy egyedit, eredetit, meghökkentőt hallunk. Négy zenekari etűdje, melynek utolsó tétele, Madrid illik az est tematikájához, is ezt tükrözte. Mindegyik tétel egy-egy átdolgozás, hangszerelés, az első három vonósnégyes, az utolsó pedig egy gépzongoraetűd volt. Nem mindennapi hangszínek, effektusok, váratlan fordulatok tarkították az etűdöket, különösen az első két tételben. Az utolsó pedig azt reprezentálja, hogy a századforduló környékén szinte minden zeneszerzőt rabul ejtett a spanyol temperamentum, hangzás- és ritmusvilág, ez alól a különc Sztravinszkij sem volt kivétel.
A koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Debussy Ibéria című művével zárta. Az 1908-ban írott mű az impresszionizmus teljes fegyvertárát alkalmazza (egészhangú skála, hangszínek, pillanatnyi benyomások zenével ábrázolva stb.). A háromtételes ciklus előadása nagyszerű volt, hiszen a – hol szinte durva, máshol selyemszerűen lágy – zenei szövet is mesteri. Külön ki kell emelni a klarinét- és a művekben szereplő összes szólót is.
A zenekar mindvégig pontosan játszotta Kocsis Zoltán, a koncert karmesterének instrukcióit. Érdekes és tanulságos este volt, várjuk a többit.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest, 2006. október 19.
Ferencsik-bérlet 2006–2007
Ravel: Spanyol rapszódia (Rhapsodie espagnol)
De Falla: Éjszakák egy spanyol kertben
Villa-Lobos: Bachianas Brasileiras No. 7.
Sztravinszkij: Négy zenekari etűd
Debussy: Ibéria
Vezényelt: Kocsis Zoltán
Közreműködött: Zongora: Leonyid Kuzmin
