a papiruszportal.hu archívumából [2017]
Szerző: Lehotka Ildikó
Második alkalommal kínált programokat a Cziffra Fesztivál, idén a Zeneakadémián is hallhattunk koncerteket. Balázs János, a fesztivál létrehozója idén is kiváló művészeket nyert meg a sorozat számára, neves magyar előadók mellett Misha Maisky és Fazil Say is fellépett. A zeneakadémiai koncertek sorát a török Fazil Say nyitotta, aki már többször járt nálunk, zeneszerzőként is bemutatkozott – a közönséget mindig elkápráztatta játékával.
A zongorafenoménhoz közel áll a dzsessz, míg néhány éve ráadásai nagy része ezt a műfajt állította előtérbe, tavalyi zeneakadémiai szólókoncertjének második része saját, a dzsesszelemekben nem szűkölködő darabokból állt. Február 24-i hangversenyén is hallhattunk könnyedebb feldolgozásokat.
A koncert első felét Mozart talán legismertebb, KV. 331-es A-dúr zongoraszonátája indította. Say sokszor játszik Mozartot, legújabb lemeze a szerző összes szonátáját mutatja be Say egyedi felfogásában. A lemez kiemelkedő interpretációja éppen az A-dúr szonáta, annak is a nyitó tétele. A koncerten megbizonyosodhattunk arról, hogy Say mindig másképp tolmácsol egy-egy darabot. Sohasem ragaszkodik a kottába beírt előadói utasításokkal, a hangszeren valóban játszik, a zenében a pillanatnak él. Előadása ez alkalommal kevésbé volt meggyőző, de a váratlan fordulatok nem hiányoztak. Igaz, ezek közül némelyik a szonáta ellen valónak tűnt, a dinamikai megoldásokra, az indokolatlan fortékra figyelt fel a hallgató.
Debussy 24 prelűdjéből hatot játszott Say, a legismertebbek közül valót. Say koncertje tulajdonképpen itt kezdődött, csodás hangszíneket hallottunk Az elsüllyedt katedrálisban és a Léptek a hóban címűben, a Minstrels karakterei nagyszerűek voltak. Say mind a hat miniatűr hangulatát festőien ábrázolta, felejthetetlenül.
Szünet után két nagyszabású mű következett, két átirat. Busoni átiratában hangzott el Bach d-moll hegedűpartitájából. A hallgató izgalmas felfedezést tehetett, mennyire másképp szól a Bach-tétel zongorán, romantikus átiratban. Busoni értelmezésében hatalmas forte tablók szólalnak meg, melyek hegedűn nem létezhetnek, zongorán pedig aligha érdekes csak a hegedű szólama. Say rendkívül jól eltalálta az átirat mondanivalóját, a barokk romantikába való belehelyezését. Hatalmas fortékat hallottunk, máskor szinte szelíd orgonahangzást. Say azonban elvetette a romantikus túlzásokat, a dagályos játékot, a felesleges tempó-ingadozásokat, megtalálta az arany középutat. Az átiratot aligha halljuk a közeljövőben jobban tolmácsolva.
Liszt Wagner-átirata kevésbé problémás, zenekari hangzást könnyebb átültetni zongorára, mint a szólóhegedűét. Say Izolda szerelmi halálát is fantasztikusan jelenítette meg, nagyszerű ívet rajzolt, ahogy a Bach-átirat esetében is.
A hallgató könnyen talál párhuzamot Fazil Say és Cziffra művészete közt, Cziffra remek Liszt-játékos volt, és improvizációs készsége utánozhatatlan. A koncert hivatalos műsorának záró szakaszában három Say-féle feldolgozást vártunk, Gershwin-Say Summertime- és Paganini-Say Paganini variációit hallottuk, szellemes, könnyed, de briliáns előadásban. A Paganini-sorozatból nyílt ki Mozart török indulója, felhőtlenül, felszabadultan. Hihetetlen sikert aratott Say, nem is maradtak el a ráadások.
Fazil Say kétségtelenül az egyik legeredetibb zongorista, játékát, improvizációit élvezet hallgatni. Furcsa színpadi jelenléte – a dobbantások, beleéneklések, a vezénylés nála – nem kellék, nem betanult pózolás, hanem a bensőjéből való, Glenn Gouldhoz hasonlóan.
Mozart: A-dúr zongoraszonáta, K. 331
Debussy: 6 prelűd
Bach-Busoni: Chaconne
Wagner-Liszt: Izolda szerelmi halála
Gershwin-Say: Summertime variációk
Paganini-Say: Paganini variációk
Mozart-Say: Török induló
