Interjú Mojzer Mártával
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: leho
Nádas Péter 51 éves volt, fizikai és szellemi teljesítőképességének csúcsán, hallható kissé ironikusan a Kossuth–Mojzer hangoskönyvén, amelyen a szerző saját infarktusának történetét, azt az egy napot meséli el a maga megszokott lassú, hideg, távolságtartó és még ebben a nagyon szubjektív témában is objektivitásra törekvő stílusában, patikamérlegen kimért okos mondataival, egy egykori fotós lényeglátó, de minden apróságra is figyelő nézőpontjából.
A kiadó 2008. évéről kérdeztük Mojzer Mártát, a hangoskönyvet megjelentető kiadó vezetőjét.
„A lélek emlékezete nélkül a test nem érthető”
1993. április 28-án infarktussal a budapesti Szent János Kórházba szállítják, ahol reanimálják. Két nap múlva átszállítják az Ér- és Szívsebészeti Klinikára, dr. Szathmáry Lászlóhoz, ahol május 3-án koszorúér-angioplasztikai beavatkozást végeznek, s ezt december 13-án megismétlik. (…) 1994 októberében egy hónapig egy München melletti klinikán gyógykezelik. (Nádas-írólap)
Az infarktus és az újraélesztés megrázó élmény – hallgatva is, még a leginkább kőszívű embereket is megérintheti. Nádas Péter a tizenöt évvel ezelőtt lezajlott infarktusát írta meg Saját halál című művében németül, kilenc évvel az esemény után, magyarul csak két évvel később, 2004-ben jelent meg a kötet (163 saját fotója díszíti). A történetből Forgács Péter készített filmet, amely a 39. Magyar Filmszemlén elnyerte a kísérleti film kategória fődíját.
Nádas a tőle megszokott lassú, hideg, távolságtartó és még ebben a nagyon szubjektív témában is objektivitásra törekvő stílusában, patikamérlegen kimért okos mondataival, egy egykori fotós lényeglátó, de minden apróságra is figyelő nézőpontjából írta meg űrélményét. A három és fél percnyi (kettő vagy talán hat?) túl-/avilági tartózkodását és az aznapi odavezető utat. Nádas Pétert jó hallgatni, legyen az Aegon-est vagy Vámos-interjú, ha az ember történetesen nem is fogadja el, amit mond (pl. az őszödi retorika kapcsán), mindig érdemes elgondolkodni a mondatain. Ez a mű pedig egy végtelenül-végesen személyes történetet taglal egyes szám első, néha harmadik személyben, amikor az ént odafelé (a Gerbeaud teraszán, majd egy étteremben, később taxival haza) megérinti a halál szele („a Pokol ugató kutyái”), s tudatában, amikor nem a fojtogató légszomj köti le gondolatait, már csak két fontos dolog motoszkál: az aznapi korrektúralevonat elvégzése és a felesége kíméletes értesítése.
„Miközben nemcsak tudtam, hogy a »most« és a »bekövetkezés« azt jelenti, hogy meghalok, hanem láttam, amint az élők szakszerűen és szenvedélyesen, boldogtalan közösségük nevében tesznek kísérletet, hogy megtartsanak maguk között.”
Az ott (a Szent János Kórházban és egészen másutt) különleges élményekkel gazdagítja, átbillen, átlényegül minden, s a megfogalmazhatatlant az író-fotográfus a legpontosabban próbálja meg leírni a tudatlanoknak, akik még nem veszítették el evilági tudatukat, „eszméletüket” – egyén és külvilág, észlelés és értelem kozmikus kapcsolatára, szülés és halál összecsúszására világít rá, amit látatlanul, tapasztalás nélkül elhiszünk neki.
Az onnan időszakában pedig („Sokáig nem mertem kimozdulni a lakásból, mert nehéz volt komolyan venni a dolgok reális létét, ha egyszer ismerni véltem a valóságukat”) nem csupán az átélt élmények rendszerezésére van mód, hanem arra is, hogy a feleségével vetessen tíz vállfát (a legszebbet, a legjobb minőségűt), s beküldje a kórházba „a nagy nő”-nek, hogy ha megint infarktusos esete lesz, ne kelljen keresgélnie a zakónak azt a kurva vállfát…
Nádas Péter: Saját halál – hangoskönyv a szerző előadásában
116 perc, 2 audió CD
Kossuth–Mojzer, 2008
Fülszöveg
„Egy irdatlan erő vitt el, amely egyszerre működik kívül és belül. Vitt, nem kifelé a tudatomból, miként az ájulás, hanem befelé a tudatomba. Túl voltunk mindazon, ami személyes és szenvedélyes.”
A mondatok lélegzetvételének Nádastól évtizedek óta ismerős ritmusa, a szövegalakítás cicomátlan szépsége, az érdektelenség szálaiból szőtt cselekmény-érdekesség közepette a legfigyelemreméltóbb a saját (három és fél percnyi) halálát haló elbeszélőnek a tudatvesztést is felidéző-érzékeltető mozgása az én-állapot és az ő-állapot között. Annak a leírása, ahogy a meghaló eltávozik az élőből. (Tarján Tamás)
*
Interjú Mojzer Márta kiadóvezetővel
– Milyen évetek volt?
– Annak ellenére, hogy recesszió van, szerintem az eddigi legjobb. Az első olyan esztendőnk volt, amikor „nem nyúltunk mellé”. Talán ebben mutatkozik meg az elmúlt négy év során felhalmozott tapasztalat! Most már tudjuk, miket érdemes kiadni hangoskönyvben, eddig inkább csak ötleteltünk.
– És mit érdemes?
– Nem fogjuk elárulni! A viccet félretéve több irányba nyúlnak a csápjaink. Verseket, meséket, szűken értelmezett szépirodalmat jelentetünk meg. Folytatjuk a Rejtő-sorozatot… Gyakorlatilag ugyanazt csináljuk, mint eddig, csak koncentráltabban, jobban válogatva.
Nagyon sokat várunk a Pratchett-hangoskönyvünktől. Azt mondják, kétfajta ember van, a Pratchett-rajongó, és aki még nem ismeri. Aki olvassa – és most már hallgathatja is –, az Pratchett-rajongó lesz. Többek közt Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter is rajongóvá vált. Ez egy nagyon hosszú mű, 635 perces (!), azért bíztuk meg őket a felvétellel – amellett, hogy kedvelt és profi előadók –, mert otthon is tudtak foglalkozni vele Wink Egyébként egyikük sem ismerte a művet. Felvétel közben viszont rajongók lettek. Azóta az összes elérhető Pratchett-könyvet elolvasták.
– Mi volt az idén a legnagyobb dobás?
– Másfél éve tervezzük kiadni Petőfi Sándor verseit Kaszás Attila előadásában. Két hete látott napvilágot, s azt hiszem, hogy ez lesz a legnagyobb dobás. És a Rejtők folyamatosan. Kíváncsi vagyok a Nádas-lemez fogadtatására is. Nádas Péternek szilárd tábora van. Az eddigi 97 hangoskönyvfelvételen – mindegyiken ott voltam – nekem ez volt a legnagyobb élmény. Előtte háromszor-négyszer olvastam a könyvet (Saját halál), de annyira jól interpretálja a saját műveit, hogy az előadása újabb és újabb jelentésrétegeket fejtett fel.
– Számokban hogyan alakult az év, mennyi lemezt adtatok ki?
– Ugyanannyit, mint az előző évben. És jövőre is ennyit tervezünk. Abban bízunk, mint ahogy a legtöbb kiadó is, hogy bár Magyarországon az embereknek lehet, hogy kevesebb pénzük lesz, a kultúrára mindig áldozni fognak. A külföldi statisztikák ellenben azt mutatják, hogy ilyenkor az emberek először a az irodalomról, a színházról és a moziról mondanak le.
– Mivel a Magyar Hangoskönyv Kiadók Egyesületének alelnöke is vagy, hogyan alakult az országos forgalom?
– Több nagyobb kiadó is belépett az egyesületbe, például a Magvető és a Móra. Vannak olyan kiadók, amelyek teljesen profilt váltottak, és létezik olyan is, amelyik a könyvet hangoskönyvvel együtt jelenteti meg. Úgy látom, egyre inkábbi piaci viszonyok jellemzik a hangoskönykiadást is.
– Országos szinten hogyan alakult a hangoskönyvkiadás az előző évekhez képest?
– Az első években persze könnyű volt 100 meg 150 százalékos fejlődést produkálni, de még mindig nagy a felfutás, mintegy 40 százalékos a fejlődés az előző évihez képest.
