a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Lehotka Ildikó
Ha a magyar népzene kifejezést halljuk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy valami poros, unalmas dologról van szó. Pedig a magyar népzene ma is él, hangsúlyozva magyarságunkat, hiszen a körülöttünk élő nemzetek zenéje teljesen különbözik a miénktől. A népdalok szövegei a falusi életből merítenek, témájuk változatos, a szerelemtől kezdve a katonaéleten át a népi imádságokig minden fellelhető bennük.
A XX. század elején Bartók és Kodály a népdalokat zongorakísérettel színezte, hogy közkinccsé tehesse ezeket a dalokat mindenki számára. Később is rengeteg népdalfeldolgozás született, szinte minden magyar zeneszerző írt zongorakíséretet népdalhoz vagy kórus-, zenekari művet. Bartók nemcsak hogy beemelte a népzenét műveibe, de a népdalokhoz hasonló intonációjú darabokat is írt, ilyenek kórusművei (27 egynemű kar népi szövegekre) és többek között a Kékszakállú herceg vára egyes részei. Az utóbbi években sok kezdeményezés támogatta, támogatja (pl. Hagyományok Háza, Etnofon, Fonó stb.) a magyar népzene fenn- és megmaradását, a népi kultúra jelenlétét. Soha nem látott mennyiségű népzenei lemezt találunk, az eredeti népzenei felvételek mellett a mai divatos, népzenét és elektromos hangszereket ötvöző feldolgozásokat is. A táncházi mozgalom teret nyert, a művészeti iskolákban lehetőség nyílt néptáncot tanulni.
A népdalok lejegyzése több mit száz éve kezdődött, Európában szinte először Vikár Béla fonográffal gyűjtötte a dalokat. A felvételeket ezután lejegyezték úgynevezett támlapokra. Sajnos a mai napig nem készült el a felvett népdalok lejegyzése, rendszerezése.
A magyar népdalokat három nagy csoportba sorolhatjuk:
– az ütempáros dallamokra, melybe a gyermekjátékok és néhány népszokás dallama tartozik;
– a régi stílusú dalokra;
– új stílusú dalokra.
Természetesen sok olyan dallam is van, mely egyik csoportba sem sorolható, ezek a vegyes típusúak (Bartók Béla rendszerezése szerint).
A régi stílusú népdalok
A régi stílusú népdalok java része már a honfoglalás környékén létezett. Ezekre a dalokra jellemző az ereszkedő dallamvonal, a dallam magasan indul, és az utolsó két sor mélyen zár, a kis vagy alacsony, 6–8 szótagszám; nagyon sok dal ötfokú, úgynevezett pentaton hangsorú (hangkészletük l, d r m sz l), néha vendéghanggal is. A pentaton hangsorú dallamoknál gyakori a kvintváltás, vagy a részleges kvintváltás.
A dalok hangsora lá-pentaton (pentaton, mert öt hangból áll, lá-pentaton a záró hang miatt), a régi stílusú dalok nagy része alsó lá hangon zár. Tempójuk általában lassú, nemegyszer dúsan díszített, de vannak mérsékelt, gyorsabb tempójúak is.
A régi stílusú népdalok prototípusa a Volt nekem egy kecském… kezdetű. Megfigyelhető, hogy a négy sor azonos dallamú, a két első sor, és így a két második is, csak a zárásban tér el, sorképlete A5A5AA. Az első két sor egy kvinttel mélyebben hangról hangra ismétlődik. A dal kerüli az ugrásokat, ez alól kivétel az első és harmadik sorban található fölfelé tartó kvartlépés, csak lefelé mozgó lépéseket, ugrást (ahol a félhanglépést inkább kisterccel helyettesíti) figyelhetünk meg. Ugyanilyen egyszerűségű az Árpa is van… kezdetű. Az ismétlődés a legegyszerűbb forma, a másik ilyen a teljesen különböző zenei sorok egymásutánja (Hull a szilva…, Megöltek egy legényt…, A Vidrócki híres nyája…, Kerek utca szegelet…, Az, hol én elmegyek…, Októbernak, októbernak elsején…, Megkötöm lovamat… A régi stílusú népdalok közt sokszor előfordul ez a szerkezet is. Mindenesetre az ismétlődő szerkezet is a régi stílusú népdalok jellemzője (A5B5AB). Érik a szőlő…, Nincs Szentesen…, Ugye, peng ez a pénz…, Száraz dió, rotyogató…, Ugyan, édes komámasszony….
A régi stílusú népdalok egy különleges csoportja a zsoltár típusúaké. Ezekben a népdalokban egyházi hatást érezhetünk, ez természetesen fordítva is igaz, a különféle zenei stílusok, dallamok bekerülhetnek más műfajokba is, kölcsönhatásban voltak.
A zsoltár típusú dallamokra jellemző a dó-ré-mi kezdés. Hangterjedelmük kicsi, a beszéd lejtését utánozzák, ugyanúgy, ahogy a papok vezették a misét. A nagy ugrásokat mellőzik, inkább hangról hangra lépnek, nagyon gyakori a hangismétlés. Ha lecsupaszítjuk az amúgy is egyszerű dallamot, a hangterjedelem sokszor háromhangnyivá szűkül. A zsoltár típusú dallamok nagy része lá-pentaton hangsorú, túlnyomórészt lassú tempójú, erősen díszített. Talán a legismertebb zsoltár típusú népdal a Szivárvány havasán kezdetű, az Anyám, édesanyám és a Körösfői kertek alatt…, mely giusto, feszes ritmusú. A moldvai csángóknál a dó-ré-mi kezdet helyett lá-ti-dó kezdést is felfedezhetünk, sok közülük magyar nyelvű egyházi imádság, mely tiltott volt témája miatt.
A régi stílusú népdalokhoz tartoznak a sirató és sirató típusú strofikus dallamok. A sirató már az őskorban létezett, és mai is élő műfaj egyes népcsoportoknál. A siratás mindig a legközelebbi nőrokon feladata volt, a halott életét, jó tulajdonságait énekelte meg. Mivel minden egyes ember más volt, ezért a szöveg változó. A dallam is nehezen lejegyezhető, mert sokszor az éneklés megszakad az érzelmek magas hőfoka miatt, elcsuklik a hang, így magassága nem követhető, a ritmus szintén pillanat szülte. Minden egyes sirató tehát más és más. A sirató kötetlen szerkezetű, nem bontható versszakokra, szövege sem állandó. Az esetek többségében az adott siratáskor rögtönözték mind a dallamot, mind a szöveget, sokszor beszédszerűek, recitálók. Hangsora gyakran pentaton, de lehet hétfokú is. Viszonylag kevés siratót rögzítettek és jegyeztek le, mert ez egy bensőséges műfaj, az adatközlők nem szívesen énekelték el e dalokat. Lejegyzésük sem követi a hagyományos négysoros dalokét.
A sirató típusú dallamok strofikusak, több versszakból állnak, tehát dallamuk nem változik. Jellemzően ereszkedő dallamvonalúak, tempójuk lassú, de vannak giusto dallamok is. Talán a legismertebb a Kiszáradt a tóbul és a Katona vagyok én kezdetű dallam.
Az új stílusú népdalok
Az új stílusú népdalok keletkezését a XVIII–XIX. századra tehetjük. Fő jellemzőjük a kupolás dallamvonal, vagyis a két középső sor magasabb hangokból áll. Szintén fontos a visszatérő szerkezet, a kezdő és záró sor azonos vagy majdnem azonos. A szótagszám szinte kivétel nélkül nagy, magas, 5–8 és 12–16 közötti.
Jól megfigyelhető, hogyan szilárdul meg az új stílusú népdal a régihez képest. A korai új stílusú dallamok még alacsony szótagszámúak és viszonylag gyakran kvintváltóak, hangsoruk lá-pentaton. Sorképletük AA5A5A. Ilyenek a Leesett a kutam gémje, A bárnai kertek alatt…, Sej, a szakcsi utca…, Jaj, de beteg vagyok…, Aki szép lányt akar venni…, A szennai lipisen-laposon… kezdetű dalok.
Az AA5BA szerkezetű dalok is gyakran rövid sorokból állnak, de itt a harmadik sor már új zenei anyagot tartalmaz. Ide tartoznak a Most jöttem Gyuláról, a Repülj, madár, repülj, a Szép a gyöngyvirág egy csokorba…, Sej, a tari réten…, A szántói híres ucca… kezdetű dalok. Érdekes, hogy az új stílusú népdalok harmadik sora hosszabb vagy rövidebb lehet, gyakran a kvinten zár.
Találkozunk ABBA szerkezetű dalokkal is, ilyen az A mi házunk fölött, Este, este, de szerelmes kedd este…, Csillagok, csillagok…, Megyen már a hajnalcsillag…, Szépen úszik a vadkácsa…, Este van már, csillag van az égen… kezdetű dal. Ez a szerkezet Bartók szerint „magyar földön termett, jellemzően magyar alakulat”.
Végül és talán a leggyakrabban előforduló szerkezet az AABA, a mini háromtagú forma, mely a legkésőbb alakult ki (Ablakomba, ablakomba besütött…, Az én rácsos kapum…, Sej, besoroztak…, A csitári hegyek alatt…, Általmennék…, Gábor Áron rézágyúja).
Az új stílusú dallamok hangsora gazdag, míg a régi stílusnál a lá-pentaton volt a leghangsúlyosabb, itt a lá-pentatontól kezdve a hatfokú (hexachord) hangsoron át dúr és moll jellegű dallamokat találunk. A diatonikus hangsorok közül szerepel a dór (ré-sor), melyet már-már mollnak érzékelünk (a lá-sort fi-vel énekelve alig tűnik fel a különbség eltunyult fülünknek), a fríg (mi-sor, például az A csitári hegyek alatt…), nagy számban szerepelnek mixolíd dallamok (szó-sor, illetve dó-sor ta-val, ilyen az Általmennék én a Tiszán…, A nagy bécsi kaszárnyára… kezdetű dal).
A tempó döntően giusto, a feszes ritmus a jellemző, mely az adott szöveghez alkalmazkodik. Ezért gondolják sokan a más ritmikájú azonos dallamsorokat variánsnak, holott csak az alkalmazkodó ritmus sajátosságával találkozunk. Jellemző az éles és nyújtott ritmusok használata. Az új stílusú népdalok témája, hasonlóan a régi stílusúakéhoz, változatos.
A sor végi ritmusok is az új stílusú daloknál figyelhetők meg. Az erős ritmuszárlat, bokázó ritmus az éles ritmus, negyedértékű hang és negyed szünet a népies műdalokban is szerepel, a másik a gyenge sor- vagy ritmuszárlat, fél értékű hang, negyedértékű hang és negyedértékű szünet a meghatározó. Gyakorta hosszabb a harmadik sor, ha nem időtartamban, akkor a szótagszámban.
Balladák és szokásdalok
A magyar népdalok közt nagy számban találhatunk hosszabb lélegzetűeket, ahol a történet szinte fontosabb, mint maga a dallam. A balladák témáját a népköltészetből ismerhetjük, soknak a témája Európa-szerte ismert, például Kőműves Kelemen története vagy a két szerelmes önként vállalt halálát bemutató Kádár Kata. A balladák szövegét a tömörség jellemzi, csak a legszükségesebbeket közlik a hallgatóval. A balladák túlnyomórészt tragikusan végződnek, így zenei megformálásuk is lassú, sokszor díszített, hajlításos. Szerkezetüket tekintve általában eltérő zenei sorokból állnak.
A szokásdalok a hétköznapi egyhangúságot oldották. Minden jeles ünnepre, karácsonyra, újévre vannak dalok, regösénekek, egyházi népénekek stb. Külön fejezetet érdemelnének a virágénekek, a különleges hangulatú, dallamú kuruc dalok és természetesen sok minden egyéb, ami a népzene szerves része, de kevésbé gyakori, mint a két stíluscsoportba osztott dalok.
A példaként szerepeltetett népdalok az általános iskolai és gimnáziumi tankönyvekben megtalálhatók.
