a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: Lehotka Ildikó
Két nagyszerű művész cédéje jelent meg, mindkét előadó a világ élvonalához tartozik. A korongok is különlegesek: Sabine Meyer francia szerzők műveit játssza, Saint-Saëns, Poulenc, a kevéssé ismert Devienne egy-egy szonátáját és Milhaud kétzongorás átiratát, a Scaramouche-t az EMI lemezén. Mischa Maisky Rahmanyinov csellóműveiből válogatott, igazi szenvedélyes zenét hallunk a Deutsche Grammophon kiadványán. Meyer társa a művek tolmácsolásában Oleg Maisenberg, Maiskyé pedig a francia komolyzenei csatornán sokszor feltűnő Sergio Tiempo, aki Martha Argerich felfedezettje. Argerich és Maisky több közös lemezt adott ki korábban.
Sabine Meyer körül egy időben forrt a levegő, nem igazán akart patinás zenekar női zenészt tagjai sorába. Mára csak a művésznő zenei értékei foglalkoztatják az érdeklődőket. Az Esz-dúr, négytételes Saint-Saëns-szonáta (Op. 167.) tételei különös világba kalauzolják el a hallgatót: az első borongós- szomorkás-melankolikus hangulata – a csavarmotívumot előszeretettel használja – ízelítőt ad a francia zene jellegzetességéből, a második játékos, fürge, nagy hangtartományt jár be. A harmadik tétel gyászinduló jellege és annak éteri feloldása, a záró tétel virtuozitása nem mindennapi, a szerző beleszőtte az első tétel témáját, melynek karaktere itt szinte visít Meyer előadásában.
Francis Poulenc Szonátája (Op. 184.) az első pillanattól kezdve a klarinét hangterjedelmére épít. A zenei fricskák, a humor szerves részei a szonátának, a lassú részekben sem mellőzi a manapság kevéssé játszott zeneszerző. A Romanze tétel kezdése minden, csak nem a szó hagyományos értelmében vett románc, bővítettakkord-felbontással kezdődik. A tétel során a románchangulat csak nyomokban érződik, akkor sem a gondtalanféle. A zárótétel humora, váratlanságai olyan bőségesek, hogy ebből Poulenc több művet is írhatott volna. Francois Devienne Szonátája a kivétel a művek sorában, a klasszikus korszak alkotását hallhatjuk. Devienne mint operaszerző jeleskedett, No. 1-es szonátája a könnyed dallamvezetést (sok előkével) részesíti előnyben, Haydn és Mozart nyomdokain járva. Bár néha a klarinét hangja megcsuklik (talán itt a legfeltűnőbb), a formálás, dallamvezetés a két művész szakmai tudását dicséri, hiszen egy klasszikus stílusú művet jóval nehezebb játszani, még ha technikailag könnyebb is, mint a 19–20. század fordulója tájékán írtat.
Darius Milhaud Scaramouche című darabját eddig csak négykezes változatban ismertem, rendkívül hatásos mű, váratlan zenei fordulatokkal, nem mellőzve némi dzsesszes beütést, triviális dallamokat. A darab klarinét-zongora átirata (a szerző jóvoltából) hangzását tekintve nem annyira dús, de élvezet hallgatni a sziporkázást a szélső tételekben. A lassú tétel hangulata a francia zeneszerzők oly jellegzetes melankolikus, tompa színben játszó dallamalkotását prezentálja.
A két művész kiváló lemezt készített, a klarinét hangjának elképesztően változatos megjelenéseit figyelhetjük meg. Oleg Maisenberg remek módon hozta ki a zeneszerzői ötleteket, dinamikájával a klarinét szólamát is még érdekesebbé tette. Rendkívül jó ötlet volt francia szerzők műveit egy lemezre venni, egészen más utat, vagy az utat másképp járták be (Devienne kivételével), mint a többiek, szintén jó ötlet a klarinétműveket összeválogatni. Kétszeresen is jól járt a hallgató, s ehhez még az előadói színvonalat is hozzá kell tegyük.
Saint-Saëns, Poulenc, Devienne, Milhaud
Sabine Meyer / Oleg Maisenberg
EMI Classics, 2007, B000N0W9EW
A litván származású, jelenleg Izraelben élő Mischa Maisky már megjelenésével sem mindennapos, életútja sem volt egyszerű, bebörtönzés stb.), a jövő Rosztropovicsának kiáltották ki a hatvanas években. Szergej Rahmanyinov zenéje a végtelen szenvedélyt ábrázolja. A zeneszerző sem volt mentes a lelki bántalmaktól, nem véletlen, hogy a Dies irae sequentiát annyi művébe beleszőtte, felhagyott a komponálással, hogy aztán újult erővel és lélekkel folytathassa. A lemezen hallható művek mindegyikére a tűz, a végtelen rezignáció a jellemző, két véglet a zenében és a szerző életében. Csak két, eredetileg csellóra írt darab szerepel a lemezen, a többi Maisky átirata. A cselló az a hangszer, melynek hangszíne képes visszaadni az eredeti művet, esetleg még szebbé válik tőle a darab: a lemezen zongoramű- és énekszólam-átiratokat találunk. A két, csellóra és zongorára írt darab közül a G-dúr szonátát (Op. 19.) emelem ki, Maisky még nem játszotta eddig lemezre, csak a koncertjei műsorán szerepelt. Az utolsó tétel játszásánál kétségei voltak, de a nagy orosz csellista, Pjatigorszkij szerint nem Rahmanyinovban, a műben keresendő a megoldás. A bő félórás szonáta az érzelmi, dinamikai skála összes lépcsőjét bejárja, néha hiányzik egy-egy csendesebb rész az előadásból. A zongora- és csellószólam vehemenciája süt az élő felvételből, talán a koncerten nem szerencsés annyira halk hangon játszani. A Danse orientale (Op. 2. no. 2.) a divatos keleti hullámot lovagolja meg, persze csak stilizálva.
Maisky csellózására az intenzív hangképzés a jellemző. A Rahmanyinov-művek esetében a széles vibrato is helyénvaló, ennek a gordonkaművész nagy tudora.
Sergio Tiempo kitűnő zongorista, a lemez alapján pedig kitűnő kamarazenész. Utat enged a cselló hangjának, de saját, fontos dallamvonalait kiemeli. A romantikus zenét, a cselló hangját kedvelőknek igazi csemege e nagyszerű lemez.
Sergei Rachmaninov: Elégie
Mischa Maisky / Sergio Tiempo
Deutsche Grammophon, 2008, 4777235
Comments on “Sabine Meyer és Mischa Maisky lemeze”